VATAŠČIN Péter: Szégyentelenül

Noha Pásztor István az önmeghatározás szintjén kereszténynek vallja magát, az elemi tisztességre vonatkozó bibliai példák nyilván elkerülték figyelmét a nagy hatalomépítésben.

14. Oct 2020

Voltak itt már közszemlére bocsájtott templomkerti betonjárdák vagy polcok a könyvtárban. Négyszer, szakaszonként átadott elkerülőút. Homlokzatátadás anélkül, hogy a szabadkai Népszínház azóta is elkészült volna. Sportcsarnokokba kétszer is beterelt gazdák biodíszletnek. Riportokban mutogatott magányos tanyasi idős emberek. Titokban kampányhellyé avanzsált tudományos konferenciák vagy épp lovasnap. Meg olyan általános nyomásgyak… vagyis tulajdonképpen zsarolás, hogy illik valamit visszaadni azért a sok jóért, amit kaptunk – s mit ad Isten, épp a választási kampányok idején szoktak ezek elhangzani.

Tehát volt itt már minden, senki sem vágódik már hanyatt attól, ha valamelyik bácskai tanyaközti út harmadik almafája mögül is a VMSZ ugrik elő indokolatlanul, hogy szelíden az ember szavazatát kérje…

Volt azonban egy vonal, amit még nem lépett át teljesen a Pásztor vezette Vajdasági Magyar Szövetség, noha azt részben már megtette a tanyaszolgálattal, amely esetében az első alkalmak egyikénél e sorok írója kiszolgáló újságíróként koslatott Pásztor Bálinték nyomában a kampányt követve, akik megtört tanyasi öregeket kerestek fel egyenként még 2014-ben Királyhalmán… A kör azonban most zárult be igazán…

Az SMA1-ben szenvedő vajdasági kisfiú megsegítésére indított gyűjtés ügye szép és megrendítő történet, már pusztán az megérinti az embert, hogy tudomást szerez egyes jóakaratú személyek minimális adományairól. Egyes esetekben sejthető, hogy sokan ezt úgy teszik meg, ahogy egykor, réges-rég egy Jeruzsálem nevű városban a szegény asszony tett a maga két fillérjével (Mk 12,38-44), s sokan egészen biztos, hogy kürtszó nélkül (Mt 6,1-4) vállalják ezt. Noha Pásztor István az önmeghatározás szintjén kereszténynek vallja magát, ezek az elemi tisztességre vonatkozó példák nyilván elkerülték figyelmét a nagy hatalomépítésben, csakis ezért mondhatta azt, hogy „ami eddig történt, jelentős vagy teljes [!!!] mértékben köthető a Vajdasági Magyar Szövetséghez, hiszen a civil szervezetek egy részében a párt emberei tevékenykednek“. Mégcsak nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy a civil szervezetek színig vannak töltve VMSZ-es emberekkel, vagy hogy az elnök a pártot a gyűjtéshez kötötte. Ha valakinek, akkor a VMSZ-nek van kapcsolati tőkéje, amit szelíden és emberségesen is lehet használni, ugyebár. Viszont az elnök most már messziről meglobogtatta a segítséghez szégyentelenül hozzácsapott számlát is, nehogy a szerecsétlen vajdasági magyar médiafogyasztó egy pillanatig is elfeledje, kik is valójában ők.

Fontoljuk meg: a vajdasági magyarság – ahogy egyébként a szerbiai társadalom egésze – nincs a legjobb anyagi kondícióban. Mind a sajtóban, mind a mindennapi életben különféle nélkülözési formákkal találkozunk végtelen sorozatban. Mondhatni egész egyszerűen brutális és magas ára van az elmúlt harminc évnek. Ebben a három évtizedben egyik regnáló hatalom sem volt képes semmilyen váltást végbevinni a társadalmat mételyező despotikos viszonyon, hanem pont ellenkezőleg: mennél gyorsabban az előnyt látták meg mindebben Vranjetől Szabadkáig. A mondott harminc év végeredménye tehát tragikus kudarc, miközben az emberek egy tekintélyes része már annak örül, ha megengedhet magának valami kis plusz kiadást azon felül, hogy eszik, iszik és fenntartja az életét. A politika országos szintjétől egészen a helyi közösségekig a pártok és a belföldi tőkések minderre azzal reagáltak a háborús káosz vadprivatizációjától kezdve, hogy bebetonozták a pozícióikat a gazdasági és politikai életben, ki kisebb, ki nagyobb szerepet kapva a javak elosztásában és irányításában. Mára igencsak megszilárdult a színtér, a Szerb Haladó Párt basáskodása mellé pedig fölzárkóztak a kisebb partnerei is.

Igen, minden további nélkül azt lehet állítani, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nem fél kihasználni az általános szerbiai nélkülözést, s a többi közt abból meríti a politikai erőt. Aki eddig nem hitte, hát most egy karitatív esemény meghekkelése után elhiheti.

Miután Pásztor István képes rezzenéstelen arccal egy beteg kisgyereknek szánt gyűjtés kapcsán mindenki mást lekönyökölve és félrelökve reklámozni a provinciális pártját, ott már nem nagyon van hova tovább fejlődni, még akkor is, ha az evolúció eredményétől kedvünk van laposkúszásban mennél messzebb mászni attól, amit VMSZ-nek nevezünk.

Amikor 2014-15-ben magasra csapott a Pásztor-érával szembeni elégedetlenség, akkor talán megkockáztatható, hogy az pont az egyre inkább lendületbe jövő szégyentelen politikai nyerészkedés és gátlástalanság miatt történt meg. Hogy azóta elcsitultak a hangok, az gyakorlatilag pont e magatartás és az emlegetett általános szerbiai mizéria miatt következhetett be, s nem azért, mert Pásztor személyében valami korszakalkotó politikai zsenivel lenne dolgunk. Erőnek erejével kiaknáznak minden lehetséges terepet, ahol rábírhatják az embereket, hogy a VMSZ-re szavazzanak. S ezzel kenterbe vágják erkölcsileg azt is, ami esetleg tényleges eredménynek minősülhetne. Ha például a Prosperitati beszélni tudna… A párttal szembeni kritikák legfőképp azért minimalizálódtak, mert a helyben maradó (értsd: nem emigráló) emberek egy idő után feladják a harcot a fennálló viszonyokkal szemben, a párt meg egyébként jóságos szülőként engedi a maga közelébe az elhallgató „tékozló“ fiúkat és lányokat, bár ez nem feltétlenül igény a részéről, a lényeg, hogy csönd legyen az Ady által is megénekelt ugar fölött. A helyzet tehát úgy fest, hogy a vajdasági magyar szellemi és  közélet autonómiája súlyos erőforráshiányban szenved, s nem igazán van annak jele, hogy önnön gyöngeségének és a VMSZ ólomsúlyának ellenére egyszer, egy szép napon majd újra fel tud állni.

(Szabad Magyar Szó)

Karikatúra
STUPS: Hram Svetog VMA
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés