RADICS Viktória: Szabadsághagyományaink

Mi, balkáni magyarok rendelkezünk valami többlettel is! Ti. együtt tudunk élni másokkal. Nem kell tőlünk félteni a pestieket.

14. Oct 2020

Az Autonómia közéleti portálon, melyre fontos lenne rendszeresen figyelnünk, Losoncz Márk, a fiatal temerini filozófus ezúttal a balkanizálódásról írt egy vitacikket, melynek címe: Balkanizálódás? Sorsszerű szolgaság? Csakugyan? Pontosítok: nem a balkanizálódás jelenségéről írt, mivel ilyen nincsen is, hanem erről a szóról, erről a divatos kifejezésről, amelyet nyugodtan nevezhetünk sztereotípiának vagy sémának, közhelynek, elcsépelt eszmepótléknak.

Balkanizálódás: becsmérlő értelemben használják, nincs pozitív jelentése. Amikor valaki vagy valami balkanizálódik, akkor kaotikussá, primitívvé, barbárrá válik. E kifejezés hátországában ott áll az elmaradott, ostoba, erőszakos balkáni ember, aki legföljebb vendégmunkásként ismeri, ha ismeri a fejlett Nyugatot. Egyfelől erőszakos, másfelől viszont szolgalelkű; egyfelől vad, másfelől meghunyászkodó. Dortmundban ő a legprecízebb munkás, itthon meg ócskavasok hevernek az udvarában. Az is ott zizeg ebben a jelentésmezőben, hogy

a balkáni ember piszkos, nem tud illendően megszólalni, fogalma sincs az udvariasságról, csak káromkodik és az öklét rázza vagy a középső ujját mutatja. Durva, lármás és szegény. Egy nyomorult. Túl szenvedélyes, hangosan beszél, a hatalomhoz és a bossokhoz bezzeg törleszkedik. Nincs kultúrája, félanalfabéta, tanulatlan.

Hogy mely népek balkániak, arról úgy szoktak vitatkozni, hogy mindig a másikra mutogatnak. Mi európaiak vagyunk, legalábbis közép-európaiak, azok ott, ők a balkániak – a csúfak, a piszkosak és a gonoszak, brutti, sporchi e cattivi. (Az ilyen című film Róma egyik nyomornegyedében játszódik, ami igazán nem a Balkán.) A szlovének szerint a Balkán a szlovén—horvát határnál kezdődik, a horvátok szerint Szerbiában. A németek szerint Bécsben, mely tele van délszláv vendégmunkásokkal, a franciák meg az angolok viszont a németeket is félig-meddig balkanizálódottaknak tartják, mert túl sok teret engedtek a délszlávoknak, a románoknak, a törököknek, a görögöknek és a menekülteknek.

 Spiró György magyar író szerint „a határok megnyitása miatt” Magyarország is engedékeny, beengedi a határon túliakat, márpedig a balkáni magyarok okozzák Magyarország balkanizálódását! Nyilván az erdélyiekre és a vajdaságiakra gondolt a neves író ebben a 2015-ben adott interjújában. Ez „egy másfajta mentalitáshoz szokott magyar népesség”, írja Spiró, aki egyébként kiváló író, azon a februári napon azonban nem gondolkodott; olyan vidéki népség, mely lehúzza a „fejlett, városias magyarságot”. Mindebből világos, hogy itt egyáltalán nem földrajzi fogalomról van szó, hanem egy stigmáról, amelyet az önmagukat „urbánusnak” tartó és kultúrfölényben érző személyek vagy csoportok sütnek rá a „primitívekre”, a vidékiekre, a prosztókra, legyen az alföldi paraszt, balkáni munkás vagy ezek ivadéka.

Losoncz Márk arra figyelmeztet írásában, hogy nem csak földrajzilag nincs képben az ilyen szemlélet, hanem történelmileg sem. A balkáni népek – gondoljunk a törökök vagy a nácik elleni harcokra; ne csak a janicsárokra, hanem a felkelőkre és a partizánokra is – nem szolgalelkűbbek, mint a többi, és sokkal okosabb lenne a szabadsághagyományaikat hangsúlyozni, pláne, hogy ezek bennünket, balkáni magyarokat is igencsak érintenek; részesüljünk a balkáni szabadságszeretetből és az ellenállás, az otpor virtusából is!

A balkáni népek, köztük a szerbek szabadsághoz, függetlenséghez, autonómiához való ragaszkodása is a túl sokat gyalázott „balkáni mentalitás” része.  Ne jöjjön senki azzal, hogy az ilyen szánalmas nemzetek képtelenek a demokráciára, mert nekik a rabiga kell. Ez egyszerűen nem igaz.

Hogy épp a balkáni lenne az erőszakos nép, az se stimmel, történelmileg sem. Az erőszaknak nincs mércéje, a népek, nemzetek erőszakosságát összemérni egyenesen hülyeség, de azért különböztessük meg a gyarmatosítókat és azokat, akiket kolonizálnak. A szerbek ötszáz évig voltak a török alatt, de nem lehet mondani, hogy ne álltak volna ellen, hiszen egymást követték a felkelések. Spiró szerint a balkáni mentalitás törzsi szellemű, amiben van igazság, de ne azt a képet lássuk magunk előtt, hogy a szerbek meg a montenegróiak nyílvesszőkkel várják a közeledő idegeneket, akiket majd bográcsban megfőznek, hanem inkább Njegoš eposzának lázadóit. A törzsiség egyébként mára már a múlté, bármily szolidaritás hiánya azonban annál inkább a jelené.

Hogy a balkáni népek nem lennének képesek együtt élni, az sem igaz, a királyi meg a szocialista Jugoszlávia ennek ellenkezőjéről tanúskodott, a Vajdaság pedig a mai napig élő példa arra, hogy az együttélésre megvolt és még mindig megvan a lehetőség. Ez is egy balkáni hagyomány például, a különböző népek-nemzetiségek küzdelmes együttélése, Ivo Andrić regényei erről szólnak. A vajdaságiak mind jól ismerik ezt a hagyományt, sokan büszkék is rá.

Mi, balkáni magyarok rendelkezünk valami többlettel is! Ti. együtt tudunk élni másokkal. Nem kell tőlünk félteni a pestieket.

A balkáni népek szegények. Ez így igaz. Noha természeti kincsekben gazdag a félsziget; épp ezért van stratégiai szempontból kiemelt jelentősége ezeknek az országoknak. Azonban az, hogy valaki leszegényített, létbizonytalanságba taszított és alig tud megélni, nem értékítélet. Peremvidék vagyunk, Magyarországgal együtt, és a kapitalista világrendben kizsákmányolás tárgyai, olcsó erőforrások. Ha azt szeretnénk, hogy ez ne legyen mindig így, és hogy a vajdasági magyarok inkább itthon maradjanak, akkor azonnal abba kell hagyni a Balkán-becsmérlést, el kell felejteni a „balkanizálódás” ordas közhelyét és meg kell lelni mindannak a csíráját, amitől a Balkán szép, tiszta és jó lehet, hogy megfordítsam a híres olasz film címét. Kénytelenek leszünk az ilyen-olyan néplélek meg a primitív mentalitás helyett azt a világrendet bírálni, amelyben még mennyire köll az olcsó vendégmunkás, a bérrabszolga, a kukás és az idősápoló. A volt szocialista országok félig gyarmatosított és egészen gyarmatosítandó területek; más dolguk sincs, mint a tőkeáramlás rendelkezésére állni és kiszolgálni a Nyugatot, melynek missziója a neoliberális (demokratikusnak becézett) szemlélet terjesztése és a balkániak átnevelése.

Spiró György ezt is látta: „A rendszerváltással nem jött el a szabadság. A társadalom zöme legalább olyan súlyos kényszerek közt kénytelen élni, mint korábban. Egyes rétegek még nagyobb kényszernek vannak kitéve. Nem lettek hirtelen szabadok a magyarok, sem a szlovákok, sem a csehek. Bizonyos rétegek nyertek a változással, rengeteg lap alakult, megszűnt a cenzúra, utazhatott, akinek volt rá pénze. A társadalom nagyobb részének azonban eszébe nem jutott utazni, örül, ha a betevőt valahogy előteremti. Ez a kiszolgáltatott, régi terminussal pauperizált, új terminussal precarious réteg Kelet-Európában egyre szélesebb”. Ami a sajtószabadságot és az utazás szabadságát illetti, a helyzet öt év alatt nagyon sokat romlott. Magyarországon és a Vajdaságban nincs sajtószabadság, és a járvány miatt utazási szabadság sincs már. Ha az Európa-centrizmussal szakítani tudnánk, még tágasabb és hitelesebb képet alakíthatnánk ki a világ megosztottságáról.

Az a kérdés, hogy az esélyegyenlőséget és a szabadság lehetőségét megadjuk-e úgy magunknak és utódainknak, mint másoknak. Ehhez pedig arra is szükség van, hogy odahajoljunk a szabadsághagyományainkhoz, a balkániakhoz és a kelet-közép-európaiakhoz is.

A felkelések, a zendülések, a tüntetések, a tiltakozások, a lázadások és a forradalmak, az ellenállás legkülönbözőbb formái hozzátartoznak az erkölcsünkhöz és a politikai kultúránkhoz. Ezek bizony erények.

(A Családi Kör hetilapban megjelent szöveg átdolgozott, kibővített változata.)

Karikatúra
STUPS: Hram Svetog VMA
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés