Skip to main content

TÓTH Szilárd János: A nacionalisták is tüntetnek – és akkor mit csináljunk?

Álláspont 13. Jul 2020.
3 mins olvasmányok

Ne tegyünk már úgy, mintha nem tudnánk, hogy nem mindenki ugyanazért tüntet.

Elég valószínű, hogy igazak a spekulációk, és az erőszakoskodó tüntetők közt Belgrádban tényleg ott vannak a  kormány fizetett provokátorai. De azt már kissé vad spekulációnak gondolom, hogy a randalírozásért csakis ők volnának a felelősek és senki más.

Az rendben van, hogy a tüntetők egy része nemrég leült a földre, és így próbálja meg magát elkülöníteni a huligánoktól, akik hát valóban csak egy kisebbség. De ne tegyünk már úgy, mintha nem tudnánk, hogy nem mindenki ugyanazért tüntet. Egyesek a jogállam leépítése, mások a szociális igazsátalanságok, a korrupció, a bűnözés, megint mások Koszovó „eladása” miatt vannak az utcán, de persze a legtöbben a járványhelyzet katasztrofális kezelése miatt, és igen, olyanok is akadnak szép számmal, akiket a kijárási tilalom belengetése zavar, mert mondjuk féltik a személyes szabadságukat, ne adj’ Isten, el sem hiszik, hogy a COVID egy komoly dolog volna.

(Fotó: Beta/Dragan Gojić)

És mivel nagyon színes az ellenzéki oldal, beleértve persze a pártokat is, bizony a tüntetők közt is előfordul mindenféle, vagyis egyrészt itt van az úgynevezett polgári opció, de másrészt viszont itt van a szélsőjobb és a huligánok is. Nem kéne ezt letagadni, pláne mert amúgy nincs is vele semmi baj.

Az egyes tüntetői csoportok mást és mást gondolnak arról, hogy mi a hatékony föllépés: békés üldögélés vagy erődemonstrálás?

Különben majdnem ugyanez volt az Egy az ötmillióból tüntetéssorozaton is, úgyhogy igazán semmi új sincs a nap alatt.

Amivel viszont még inkább szembe kéne nézni, az az, hogy a nacionalisták (és a szélsőjobboldaliak) bizony a magát polgárinak nevező oldalon is jelen vannak. Ez volt az ára annak, hogy a liberális média jó része, Olja Bećkovićtól kezdve sokakat beleértve, kézen fogva bevezette Boško Obradovićot és a Dverit az „elfogadott”, polgári szalonba.

Én értem, hogy mi volt emögött a politikai motiváció, és amúgy nem is okvetlenül gondolom, hogy összességében rossz lett volna a számítás.

Ugyebár arról van szó, hogy az ellenzéki, vagy mondjuk úgy, hogy a polgári oldalon rengetegen arra jutottak, hogy a Vučić-féle rezsimmel csakis egy sokszínű, így tehát széleskörű választói bázist megszólítani képes ellenzéki koalíció tudja fölvenni a versenyt. Vagyis hát egy olyan pártszövetség kéne, amiben benne van a legtöbb DP-utódpárt, legalábbis azok, amelyeknek a vezetői nem gyűlölik egymást szívből, de ugyanakkor szintén benne van egy-két jobboldali párt is, amelyik a konzervatívabb, sőt nacionalista szavazókhoz is tud szólni – tehát egyfelől Jeremićék, másfelől és elsődlegesen viszont természetesen a Dveri.

(Fotó: Beta)

A liberális közönséget ez a nagy összeölelkezés érthető módon zavarja, de azért mégsem lehet azt mondani, hogy ne lett volna neki semmi értelme se.

Nem szeretünk belegondolni, nem szeretünk beszélni róla, de attól még az a helyzet, hogy a szerb társadalom elég konzervatív, pláne a Szávától délre. A nemzeti kérdés megoldatlansága, és főleg Koszovó miatt pedig a nacionalista érzékenységeknek is még mindig óriási a politikai erejük.

Ez van, ebből kell dolgozni. Ha a jelenlegi ellenzék erre nincs tekintettel, akkor sohasem fog választást nyerni.

És egy dolog az, hogy most nem mindenki ugyanazért tüntet, de azért akkor is van egy-két probléma, ami igenis mindenkit, vagy hát nagyjából minden ellenzékit zavar. A legfőbb ilyesmi a hatalom brutális koncentrációja, amihez mérhető az ezredforduló óta sohasem volt ebben az országban. Még ha az előző, DP-rezsimre nem is okvetlen mondhatjuk, hogy konszolidált liberális demokrácia lett volna, a pártrendszer polarizáltsága azért garantálta azt, hogy senkinek se legyen túlhatalma, és a politikai berendezkedés minősége felől nézve ennek bizony óriási volt a jelentősége.

A mai helyzetből persze sokfelé vezethet még út. Ha demokratikusabb rezsim lesz a következő, a minősége részint tényleg azon fog múlni, hogy miféle pártok alakítanak majd kormányt – és a szélsőjobbosok és a nacionalisták kooptálása a polgári ellenzékbe innen nézve pesszimizmusra adhat okot.

Az viszont biztos, hogy minőség ide vagy oda, ha akármiféle demokratizálásban reménykedünk, akkor ahhoz előbb az SZHP túlhatalmát kéne valahogy fölszámolni.

A polgári ellenzék ennek érdekében összebarátkozott a Dverivel. Hogy bejön-e a számítása, tudja a fene. De szembe kéne végre nézni vele, hogy a barátkozásnak érzékelhetően ára volt.

(Nyitókép: Beta)


Tóth Szilárd János
(Autonómia)