PRESSBURGER Csaba: A másik szabadsága

Ha elvárom, hogy senki ne korlátozzon személyi szabadságom kiteljesítésében, ezt joggal várhatják el tőlem is. Önmagammal szemben lehetek felelőtlen, de másokkal szemben semmiképp sem.

29. Mar 2020


Sose értettem, miért büntetik a biztonsági öv használatának elmulasztását. Kinek mi köze hozzá, hogy saját életemet veszélyeztetem? A testem az enyém, olyan veszélynek teszem ki magam, amilyennek akarom. Ha akarom, leiszom vagy belövöm magam, ha akarom, elszívok három doboz cigit naponta, átszabom az arcom, különféle implantátumokat építtetek be magamnak, orosz rulettet játszok, azzal a felnőtt személlyel létesítek szexuális viszonyt, akivel csak akarok és olyat, amilyet mindketten akarunk. A személyi szabadságom elleni támadásként élek meg minden olyan jogi rendelkezést, amely ezeket tiltja vagy korlátozza. A társadalom- vagy erkölcsromboló hatásra való hivatkozást nem tudom elfogadni – ezzel egyébként is folyton visszaélnek. Ha a többség úgy ítéli meg, hogy önromboló tevékenységem társadalmilag káros, hát szigeteljenek el, lökjenek ki maguk közül, árazzanak be mint kockázatos életvitelt folytató személyt, próbáljanak rajtam segíteni – de hagyjanak békén, ha teljes felelősségem tudatában, önállóan hoztam meg az önmagamra veszélyesnek minősülő döntést.

Nem vagyok senkinek a tulajdona, az államé sem!

A koronavírus-járvány közepette, a fenti gondolatmenetet követve, sokan hirdették és hirdetik ma is büszkén, hogy őket nem érdeklik a figyelmeztetések meg a rosszalló megjegyzések, ők csak azért is sétálgatni fognak az utcán és összeverődnek a parkokban, vagy épp szentképet fognak csókolgatni, ha úgy tartja kedvük, és senki nem parancsolhatja meg nekik, hogy milyen közeli testi kontaktust létesítsenek másokkal. Mert hát ez az ő személyi szabadságuk korlátozását jelentené, és engedtessék meg nekik, hogy eldöntsék, bevállalják-e a viselkedésükkel a megfertőződés kockázatát vagy sem.

Csakhogy a koronavírus a maga hosszú lappangási idejével és/vagy tünetmentességével egy fontos csavart csempészett ebbe a gondolatmenetbe:

felelőtlen viselkedésemmel nem feltétlenül önmagamnak ártok, hiszen én magam is fertőzött lehetek anélkül, hogy tudnék róla, tehát kockázatot jelentek másokra, ha úgy tetszik: mások szabadságára.

Márpedig ha elvárom, hogy senki ne korlátozzon személyi szabadságom kiteljesítésében, ezt joggal várhatják el tőlem is. Önmagammal szemben lehetek felelőtlen, de másokkal szemben semmiképp sem.

Ezt belátni fokozottan nehéz, ha szinte naponta egy mérhetetlenül irritáló, melodrámában utazó, félisten-szerepben tetszelgő, az újságírókat, de a közvetlen munkatársait is lekezelő személy mondogatja – hol könyörögve, hol fenyegetőzve –, hogy maradjunk otthon. Egy olyan személy, aki szemrebbenés nélkül tagadja le ország-világ előtt, hogy pár nappal korábban még nevetségesnek kiáltották ki a világméretű járványt okozó vírust – hogy ezúttal más füllentéseit, nagyotmondásait, be nem váltott ígéreteit ne is említsük.

Mégis, ebben a helyzetben a legrosszabb, amit tehetünk, az a minden józan belátást nélkülöző truccolás: ha Ő mondja, akkor juszt se csinálom úgy, hiszen mindig hazudik, biztos most is hazudik, a rendkívüli állapotot és a kijárási tilalmat is csak azért vezette be, hogy totális diktatúrát hozzon létre, leszámoljon az ellenfeleivel, ezért Vele szemben csakis az ellenállás stratégiája alkalmazható.

Nem, ez őrültség, ez már beteges függés Tőle!

Be kell látnunk: ha egy demokratikus, jól fölkészült, kiváló egészségügyi rendszerrel, felelősségteljes és/vagy fegyelmezett lakossággal rendelkező ország volnánk, talán enyhébb korlátozásokkal is kezelni lehetne a járványhelyzetet, mint amivel itt próbálkoznak, ám mivel a demokratikus intézményeink ki sem fejlődtek vagy elbontották őket, az általános felkészültségünk és az egészségügyi rendszerünk is hagy némi kívánnivalót maga után, a lakosság fegyelmezettségéről és válsághelyzethez való viszonyulásáról nem is beszélve, tényleg a társadalmi élethez kötődő szabadságjogaink legdrasztikusabb korlátozásai jelenthetik az egyetlen esélyünket.

És szörnyű az is, ha ez mégsem jön be, meg az is, hogy, amennyiben bejön, azok, akiknek a legnagyobb a felelőssége abban, hogy Szerbia olyan ország, amilyen, majd a bölcs megmentő szerepében tetszeleghetnek végül. A mások iránti felelősség, mások szabadságának, egészséges élethez való jogának tiszteletben tartása azonban azt diktálja, hogy most tegyük félre a politikai mérlegelést és vigyázzunk egymásra.

(A cikk nyomtatásban a Családi Kör hetilapban jelent meg.)

Karikatúra
STUPS: Izborna mašina
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés