Aleksander Vučić, a Szerb Köztársaság elnöke 2021. május 18-án abban a megtiszteltetésben részesült Prágában, hogy pályafutása során először egy Európai Unióhoz tartozó ország elnökétől vehette át a legmagasabb állami kitüntetést, a Fehér Oroszlán-rend nagykeresztjét. Természetesen korábbi kitüntetései is megtisztelőek, amelyeket Kazahsztánban, Oroszországban, sőt saját szülőföldjén vehetett át, de azért mégis: egy európai ország elismerése igazolást jelent a világ előtt.

Ráadásul az átadás alkalmával Miloš Zeman cseh elnök bocsánatot kért, amiért Szerbia bombázása idején, akkori miniszterelnökként, nem mert szembeszállni a NATO-val, utalva annak nyilvánvaló imperialista, agresszív akaratára. A szerb elnök viszont nem győzte dicsérni, amiért bátorságot vett a jelen gesztusra. A szívélyes és kölcsönös elismerés jeleként maga is megajándékozta vendéglátóját: 2020-ban Belgrádban a cseh elnök számára megítélt Szerb Köztársáság Érdemrendjének II. fokozatát hozta el a prágai kollégának. Igaz, apró szépséghibának tekinthető az alacsonyabb fokozat, de tudni kell, hogy a legmagasabb fokozatot olyan történelmi szereplők kapták, mint a kínai Hszi Csin-ping, a kazah elnök, a moszkvai patriarcha, illetve maga Vlagyimir Putyin.

Ugyanakkor – Prága és Belgrád hagyományos és kölcsönös vonzódása dacára is – meglepő lehet, hogy a cseh elnök a legmagasabb állami kitüntetést adományozta a Szerb Radikális Párt korábbi lelkes tagjának, aki éppen a bombázások idején Milošević tájékoztatási minisztereként szolgált. Ennek megértéséhez nyilván nem árt tudni néhány dolgot a mai cseh belpolitikai állapotokról, nem utolsó sorban a geopolitikai háttér ismeretében.

Kezdjük a cseh elnök belpolitikai hátterével: Miloš Zeman 2013-ban az első általános elnökválasztás nyertese 2018-ban ismételt, és kis csapatával egyre autonómabb módon, a prágai Várban mintegy szuverén módon uralkodik a bizonytalan világban. Kivált bizonytalan a miniszterelnök helyzete, aki a szociáldemokratákkal együtt is parlamenti kisebbségben, a választók túlnyomó többsége előtt hitelét vesztve bukdácsol a járványhullámok közepette, miközben az államháztartás csillagászati állami adósságot produkál, a pénzügyvitel jóformán szabadesésbe került (az ellenzéki szerepet színlelő kommunista párt támogatásával). Kétséges a multimilliárdos kormányfő, Andrej Babiš politikai jövője is: az EU Bizottsága audit vizsgálatának zárójelentése szerint a miniszterelnök továbbra is ellenőrzése alatt tartja az AGROFERT cégbirodalmát, és politikai hatalmával visszaélve védi magát az igazságszolgáltatástól. Ha nem is mindenki, de sokak számára zavaró körülmény az is, hogy vagyonszerzése alighanem a korábbi kommunista titkosszolgálati ügynökösködésével is összefügg. Mindezen okok miatt elemi szüksége van az Elnökre, aki biztosította, hogy akkor is megbízza a kormányalakítással, ha június elején az ellenzéknek sikerülne a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatnia. Nem árt tudni, hogy az elnök volt az, aki a szociáldemokrata pártot (amelynek már régen nem tagja, de alapító atyjaként ma is nagy tekintélye van a pártban) rákényszerítette a koalícióra Babišnak a könnyen fogyasztható ANO névre keresztelt, lényegében kézivezérlésű „mozgalmával”.

Egyébként a szerb elnök nehéz pillanatban érte Prágában a miniszterelnököt, akit éppen aznap szedett ízekre az Európai Parlament valamennyi felszólalója – volt olyan is, aki az oligarchát maffia-módszerekkel vádolta. Az elnök és a miniszterelnök azonban mintha szögesen ellentétes irányt követnének egy alapvető területen, nevezetesen a külpolitikában. És ez bizonyára összefügg a szerbiai elnök látogatásával.

Zeman elnök ugyanis az utóbbi években következetesen és tudatosan ellentétes lépéseket tesz Csehország nyugati orientációjával szemben, amely az EU- és NATO-tagsággal szilárd keretben biztosított.

Számos példát lehetne említeni, de az utóbbi hónapok eseményei közül két fontos mozzanat érdemel figyelmet. Az egyik az április közepén kirobbant Vrbětice-ügy, amely röviden annyit jelent, hogy nyilvánosságra került egy hatéves vizsgálat eredménye, amelynek alapján két orosz ügynök alapos okkal gyanúsítható egy robbanó- és lőszerraktár felrobbantásával 2014-ben. Nem kevesebbről van szó, mint az ország területén, külföldi ágensek által elkövetett terrorcselekményről. A miniszterelnök és szociáldemokrata helyettese, a frissen kirúgott külügyminiszter helyett a diplomáciát is irányító Jan Hamáček nyomban az orosz államvezetést tette felelőssé, és azonnali, kemény diplomáciai lépésekre szánta el magát. A Prágában fészkelő, népes orosz ágens-társaságot sikerült ugyan megnyirbálni, de Putyin válaszul szinte kiürítette a moszkvai cseh diplomáciai szolgálatot és az egykori bizánci-sztambuli jellegű retorikai átokszóvirágok („ugató kutyák”, „harapások” stb.) kíséretében Csehországot az ellenséges országok listájára helyezte. Jellemző és ironikus volt, hogy az 1968-as inváziót követően aláírt államközi szerződésekre hivatkozott. Némi elbizonytalanodás után a miniszterelnök és a külügy kitartott az álláspontja mellett, egyben kérve az EU tagállamainak szolidáris lépéseit. Ekkor azonban az Elnök egy botrányos interjúval közbelépett, amelyben megkérdőjelezte az általa korábban már kukkolóknak csúfolt titkosszolgálatok munkájának eredményét, és kifejtette, hogy számolni kell azzal is, hogy egyszerűen munkahelyi szabálytalanság okozta az emberéletet is követelő detonációt. A cseh diplomácia erőfeszítéseinek megtorpedózását célozta az elnökhöz közel álló kormánytag, az igazságügyminiszter-asszony pár nappal későbbi kijelentése is, miszerint valóban, kérem szépen, nem csupán egy, hanem több változattal is számolni kell, amelyekről viszont ennél többet nem tudott mondani.

Természetesen (egyelőre) nyitott marad, hogy a szerb elnök látogatása közvetve vagy közvetlenül összefüggésben van-e az orosz ügynökök terrorakciójának ügyével, de hivatalosan egy másik és szintén az orosz geopolitikai érdekeket szolgáló kérdésben tárgyaltak a felek – nevezetesen arról, hogyan segíthet Szerbia a nehézségekkel küzdő cseh oltóanyagellátásban.

Természetesen a híres Szputnyik V behozataláról van szó, amelyet az elnök már féléve szorgalmaz. Csakhogy a cseh társadalom lényegében hallani sem akar az orosz vakcináról, és láthatóan a miniszterelnök is ingázik a Vár és a parlament, illetve a közvélemény között. Nyilván fontos számára a vakcina ellátásának felgyorsítása, amelyből egyébként annak idején feltűnően keveset rendelt, majd az EU-t hibáztatta az igazságtalan elosztásáért. Ugyanakkor legalább ennyire fontos az egyébként drámaian zuhanó választói támogatottság is, amelyre viszont az orosz oltóanyag nem valószínű, hogy kedvező hatást gyakorolna.

A szerb elnök tehát egy méhkashoz, vagy ha tetszik, forrongó katlanhoz érkezett Prágába – noha talán egy nyugis sörözőben, hűsítő habokkal gyönyörített korsóval szeretett volna áldomást inni a friss medállal megerősített, ősi cseh-szerb testvériségre.

És ha már felmerült a prágai kontextusban kötelező sörözés… Mi, egyszerű halandók eltűnődhetünk, akár egy korsó fölött, hogy vajon a szerb elnök is olyan otthonosan érzi-e magát Prágában, mint oly sokan közülünk, akik szeretnek a Tigrisben összekacsintani a helyiekkel, avagy a többi zarándokkal: erre a padra rakta le Hrabal is az ülepét, igaz? Valóban, egy pillanatra mi is otthon érezhetjük magunkat, és a második korsó után még otthonosabban… De ne feledjük, mint ahogy az elnököknek sem szabadna elfeledni: az élet valójában máshol van.

Nyitókép: Beta

(Autonómia)