Skip to main content

ÉSZVERÉS #16: RENDHAGYÓ ADÁS

FÓKUSZBAN 05. Nov 2020.
3 mins olvasmányok

Fókuszban az amerikai elnökválasztás

Rendhagyó adással jelentkezett kedden este az Autonómia portál Észverés című élőműsora. Ez alkalommal nem regionális, belföldi, illetve közéleti témák kerültek górcső alá – a teljes adás az amerikai elnökválasztásról szólt. Donald Trump és Joe Biden esélyeiről, a kampányról, a lehetséges forgatókönyvekről beszélgetett Purger Tibor washingtoni tudósítóval, egyetemi előadóval, Merkovity Norbert politológussal, egyetemi adjunktussal és Márton Attila újságíróval, politikai elemzővel a szerkesztő-műsorvezető, Pressburger Csaba.

ITT TEKINTHETŐ MEG A TELJES ADÁS:

Purger Tibor, washingtoni tudósító, egyetemi tanár elmondta, hogy jelenleg rendkívüli állapotok uralkodnak az Amerikai Egyesült Államokban. „Ilyen még nem volt, hogy a Fehér Házat megmászhatatlan vaskerítéssel veszik körbe a szavazás napjára, vagy hogy New Yorkban, Washingtonban, Philadelphiában, Bostonban bedeszkázzák a legelőkelőbb üzleteket is, mert attól tartanak, hogy valamiféle fegyveres tiltakozásra kerülhet sor, ha azoknak, akik erre hajlamosak, nem a kedvenc politikusuk győz” – mondta Purger, hozzátéve, hogy az idei választásokon több polgár élt szavazati jogával, mint korábban.

Akik levélben adták le szavazatukat, azok között több a demokrata párti regisztrált szavazó – folytatta a beszélgetést Merkovity Norbert. Az, hogy valaki demokrata pártiként regisztrálta magát, még nem biztos, hogy a demokratákra is fog szavazni – szögezte le a politológus. „Ha viszont azt feltételezzük, hogy a túlnyomó többség oda szavaz, mint aminek regisztrálta magát, akkor a demokraták többségben vannak” – mondta Merkovity. Emlékeztetett arra, hogy a Biden-csapat korábban arra buzdította a választókat, hogy levélben adják le a voksukat vagy használják ki a korai szavazás lehetőségét. Hozzátette, hogy a részeredmények közlésének korai szakaszában, mivel a levélszavazatokat több államban csak később kezdik összeszámolni, inkább Donald Trump felé fog billenni a mérleg nyelve. „Trump többször kifejtette, hogy a levélben való szavazás melegágya a szavazási csalásnak, többször kifejtette azt is, hogy november harmadikán kell eldőlnie a választásnak” – mondta.

A közvélemény-kutató cégek esetében fontos megfigyelni, hogy melyik cég melyik oldalra húz – mondta Márton Attila. Emlékeztetett arra, hogy Donald Trump azt nyilatkozta, hogy nem ismeri el a választásokat, ha nem ő győz. Megtörténhet, hogy Trump előre kinyilatkozza, hogy győzött (ez kedden meg is történt – a szerk. megj.), az utólag beérkezett szavazati eredményeket pedig nem fogadja el – mondta Márton Attila, hozzátéve, hogy Donald Trump „a fake news legnagyobb előállítója”. „A populisták kedvelt stratégiája, hogy mindig azzal vádold meg az ellenfeledet, amit te magad csinálsz” – szögezte le az újságíró.

Az iskolázottabb rétegek sokkal inkább támogatják a demokrata párti jelölteket és annak politikáját, mint a kevésbé iskolázottak – mondta Purger Tibor. Szerint az amerikai társadalom megosztottságát, polarizáltságát jól mutatják azok a gondok, amelyek a négy évvel ezelőtti választáson merültek fel. Egyes államokban túlsúlyozták az egyetemet végzett és egyetemi hallgatók részvételét a közvélemény-kutatási modellben – mondta az egyetemi előadó. „A közvélemény-kutatók módosították a modelljeiket, ezért megbízhatóbbnak tartják őket” – hangsúlyozta Purger. Hozzátette: a demokrata párti jelölt mindig hátrányban van, ez egy történelmi alkotmányos kompromisszum következménye. A kisebb, vidékies államok „túlképviseltek” a Kongresszusban és így az Elektori Testületben is – magyarázta Purger. „A demokrata párti jelöltnek általában 4-5 százalékkal kell többet kapnia ahhoz, hogy biztosra mehessen az Elektori Testülettel” – hangsúlyozta.

Nagyon vékony a palló, amin át kellene tudni mennie Donald Trumpnak ahhoz, hogy megnyerje a választásokat – folytatta a beszélgetést Merkovity Nobert. A politológus szerint Biden előtt több út vezethet a győzelemig. Emlékeztetett arra, hogy 2016-ban Trump áttörte a „kék falat”, vagyis a demokraták által uralt északkeleti államokat, a rozsdaövezeti államok közül megnyerte Michigant, Wisconsint és Pennsylvaniát, és ezek nagyon fontos államok. A másik fontos állam Merkovity szerint Florida, hiszen 29 elektora van.

A Republikánus Pártnak, de egész Amerikának újra kell definiálnia önmagát

Márton Attila elmondta, hogy a republikánus pártnak újra kell definiálnia magát. Az újságíró szerint nem véletlen, hogy Donald Trump állandóan Richard Nixont emlegeti pozitív kontextusban. „Abban az időben Nixon lemondott olyan dolgok miatt, amelyek miatt Trumpot százszor, ezerszer le kellett volna váltani” – mondta Márton, hozzátéve, hogy az egykori elnököt nem védték meg a pártból, Trump mögé viszont odaálltak a republikánusok. A politikai elemző hangsúlyozta, hogy a párton belül lemorzsolódtak azok az emberek, akik nem álltak Donald Trump mögé. „Az amerikai választási rendszerről bebizonyosodott, hogy nem reprezentatív, de ennél nagyobb veszély az, hogy egy olyan emberről van szó, aki a fékek és ellensúlyok rendszerét nem tiszteli, nem ismeri el, úgy akarja vezetni az országot, mint a saját vállalatait” – hangsúlyozta Márton Attila.

Purger Tibor szerint az Amerikai Egyesült Államok nagyot veszített nemzetközi tekintélyéből, az USA nemzetközi szerepe hihetetlenül megcsorbult. „Az, hogy Donald Trump kilépett egy csomó multilaterális szervezetből, egyezményből, oda vezet, hogy az országok – elsősorban azok, amelyek a nemzetállamokban látják a jövőt – nem fognak többé bízni a nemzetközi multilaterális egyezkedésben” – mondta Purger. Szerinte a NATO-szövetségesek, az Európai Unió elveszítette azt a bizalmat, hogy az USA mindig mellettük áll, ezt a bizalmat pedig visszaszerezni roppant nehéz feladat lesz.

Merkovity Norbert elmondta: az idei kampány a gazdaságról szólt volna, de azt nagyban befolyásolta a koronavírus-járvány. Szerinte a jelenlegi helyzet nem tette lehetővé, hogy a kampányban külpolitikával is foglakozzanak. A kampánnyal kapcsolatban Purger Tibor elmondta, hogy Trump a világjárványt nem úgy kezelte, ahogy kezelhette volna a saját érdekében, nyilatkozataival az ellenfél malmára hajtotta a vizet. „Neki minden esélye megvolt, hogy úgy kezelje a járványt, hogy az neki kedvezzen” – mondta Purger.

Az Észverés hetente jelentkezik keddenként este nyolc órától. A műsor a Második Nyilvánosság, a Magločistač és az Autonomija hivatalos Facebook-oldalán követhető élőben. A műsorok utólag is visszanézhetők az Autonómia Youtube-csatornáján.

Ha tetszik a műsor, kérjük, támogassa a magyar nyelvű Autonómia portált adományával: http://donations.ndnv.org/