Az utóbbi években egyre több, főleg fiatal lakos költözik el Vajdaságból a szomszédos Magyarországra, más uniós országokba vagy akár más kontinensre is. Az elvándorlás leggyakoribb oka a jobb fizetés, illetve az az igény, hogy jobb életminőséget tudjanak biztosítani önmaguk és családjuk számára. Az Autonómia portál Élni külföld élet című podcast műsorának második adásában Mészáros Nóra vizuális művésszel beszélgetett Kakuszi Elvira műsorszerkesztő.

Nórát a kíváncsisága és a tanulási ambíciói motiválták, hogy külföld felé kezdjen kacsingatni, majd tudatosan kezdett azon dolgozni, hogy Szerbián kívül tanulhasson tovább. A választás szándékosan esett Németországra, mert nem szeretett volna túl messze kerülni szülőhazájától.

„Miután befejeztem a Művészeti Akadémiát Újvidéken, két évet még Szerbiában maradtam; ez az időszak igen változatos volt. Újvidéken éltem, és igen aktív voltam a kiállítások terén – mind a közös és mind az önálló kiállításokat illetően. Ezzel párhuzamosan egy galériában is önkénteskedtem, és képzőművészetet tanítottam egy gimnáziumban, viszont azt nem szerettem igazán és elég gyorsan meg is untam” – kezdte a történetét Mészáros Nóra.

Aktív művészi szerepvállalása ellenére Nóra úgy érezte, hogy a sok befektetett munka nem hozza meg a gyümölcsét. „Valójában nem volt olyan érzésem, hogy nem látnám itthon a jövőmet. Sőt úgy gondolom, hogy ahogyan múlik az idő, a jövőmhöz kapcsolódó kérdések egyre homályosabbak. Amikor eldöntöttem, hogy máshol szeretném folytatni a tanulmányaimat, az ok az tulajdonképpen az volt, hogy fejlődjek mint művész – egyfajta önkutatás –, és nem gondolkoztam azon, hogy sikeres karriert szeretnék. Nagyon ambiciózus voltam már a tanulmányaim során is, és úgy éreztem, hogy ennek az ambíciónak Szerbiában nincs igazán helye. Szerettem volna megőrizni a szabadságomat, hogy más médiumokban is kipróbálhassam magam, és hogy úgy alkossak, ahogyan szeretnék” – fogalmazott.

Nóra, másokhoz hasonlóan, szintén ösztöndíjaknak köszönhetően juthatott ki Drezda városába, ahol egy kétéves mesterprogramon vehetett részt a helyi Művészeti Akadémián. Elmondása szerint a németországi akadémiák nagyon liberálisak, és elsősoran ez vonzotta őt oda.

„Németországban létezik egy képzőművészeti osztály, és ezen belül az ember azzal foglalkozhat, amivel csak szeretne, legyen szó grafikáról, fényképészetről, szobrászatról vagy animációról. Bármit, amit elképzelnek, azt meg lehet valósítani. Számomra ez nagy szabadságot adott ahhoz, hogy más művészi formákban gondolkozzak” – mondta Nóra.

Mivel Drezda nem nőtt a fiatal művésznő szívéhez, Berlinbe költözött.

„Berlinnek minden része más. Egy multikulturális partyváros, ahol az ember mindig valami furcsát lát vagy él át az utcán. Igaz, nem a legtisztább – mondhatni nem egy tipikus német város – de én pont ezért szeretem.”

„Végre azt csinálhatom, ami mindig is érdekelt”

„Nagyon izgalmas évek voltak ezek Berlinben. Néha nagyon nehéz volt, de gondolom, hogy az én szakmámban nem is létezik olyasmi, hogy stabilitás. Ezzel valahogy ki is békül az ember idővel, azonban évente egyszer azért felteszem magamnak azt a kérdést, hogy most mihez kezdjek, de végül mindig megoldódnak a dolgok” – mesélte Nóra, majd hozzátette, hogyígy történt ez 2020 áprilisában is, amikor a koronavírus miatt minden leállt, és minden galéria bezárt.

„Áprilisban egy európia oktatási intézmény vette fel velem a kapcsolatot, és a feladat az volt, hogy képzőművészeti egyetemi hallgatók számára készítsek néhány online oktatásra szolgáló videót és animációt. Persze rögtön igent mondtam, és azóta is ezen dolgozom. Nagyon élvezem minden percét, különösen azt, hogy teljes szabadságot kaptam, és hogy végre azt csinálhatom, ami mindig is érdekelt.”

„El tudom képzelni, hogy egyszer hazajövök, de még nem”

Nóra szorosan kötődik a családjához, de a koronavírus-járvány miatt most ritkán tud hazalátogatni. „Amikor elmentem Szerbiából, akkor tudatosan választottam Európát és Németországot, hogy ne legyek távol a családomtól. Valószínűleg nem is tudnék más kontinensen élni” – fejtette ki.

„El tudom képzelni, hogy egyszer hazajövök, de még nem. Ami hiányzik, az a családi ház. Amikor hazautazom, akkor alig hagyom el a házat és az udvart. Olyan kicsire zsugorodik a világ olyankor, mint amilyen gyerekkoromban volt. Ha hazaköltöznék, akkor valószínűleg olyan életet folytatnék, amely teljes ellentéte a jelenlegi berlini életemnek. Ezt a döntésemet azonban Szerbia semmilyen szintem sem tudja befolyásolni” – emelte ki Nóra, majd hozzátette, hogy „nem mondanám, hogy itt könnyű, különösen nem a művészi világban. Igaz, abban sehol sem találja fel magát olyan egyszerűen az ember. De valahogy mégis történnek a dolgok, és egyelőre úgy érzem, hogy itt kell maradnom”.

„Szerbiához képest itt az emberek sokkal többet vásárolnak művészi alkotást”

Nórának több csoportos és önálló kiállítása is volt már Németország-szerte. „Itt nagyon sok alkalmunk van arra, hogy pályázzunk és hogy kiállítsunk. Viszont rengeteg tehetséges művész is van, és ezért nagyon sokat kell pályázni, ami azzal jár, hogy sok visszautasító levelet is kapunk. Emiatt, ha megnyerünk egy pályázatot vagy egy díjat, akkor nagyon büszkének és boldognak kell lennünk.”

„Szerbiához képest itt az emberek sokkal többet vásárolnak művészi alkotást” – folytatta a beszélgetést Nóra. Érdekességként kiemelte, hogy a múzeumok minden évben megvásárolják néhány fiatal művész munkáit. „Ezek a múzeumok az év folyamán különböző kiállításokat szerveznek. A megvásárolt munkákból pedig kiválasztják azokat, amelyek megfelelnek a kiállítások tematikájának. Így az adott mű több városba és szélesebb közönséghez is eljuthat” – mesélte Nóra.

A beszélgetés végén Nóra azt üzente a vajdasági magyaroknak, hogy mindig törekedjenek, bármerre is sodorja őket az élet.

Az Élni külföld élet című műsor a National Endowment for Democracy támogatásával valósult meg.

A műsor elérhető a Podcast.rs csatornán, de a Google Podcasts és az Apple Podcasts alkalmazások segítségével is meghallgatható.