Büntetés és bosszú az autonóm cselekvésért

Még a budapesti CEU esetében sem tapasztalt nemzetközi összefogást generált a belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet politikai indíttatású ellehetetlenítésének ügye

22. May 2020

Szerző: Mijat LAKIĆEVIĆ

A járvány miatt bevezetett rendkívüli állapot elterelte a nyilvánosság figyelmét számos fontos társadalmi kérdésről. Ilyenek azok a történések, amelyek megzavarják a belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet szokványos munkamenetét. Már tavaly márciusban a szerbiai kormány megpróbált az Intézetre olyan igazgatótanácsot kényszeríteni Zoran Avramovićtyal az élén, amellyel szemben a dolgozók egyhangúan felemelték a szavukat. Majd ezen év elejétől Veselin Mitrovićot nevezték ki ideiglenes igazgatónak, ami újfent a dolgozók ellenkezését váltotta ki, akik a mostani helyzetet „rájuk erőltetett igazgatás” gyanánt értelmezik. Erről beszélgettünk Gazela Pudar Draškóval, aki az Intézet igazgatóhelyettese volt az ideiglenes igazgató kinevezéséig, vagyis addig, amíg a korábbi igazgató, Petar Bojanić megbízatása le nem járt.

Milyen most a helyzet az Intézetben?

– Elkötelezett, mozgalmas. Hétfőn, május 17-én megjelentettük azt a felhívást, amelyet 300 értelmiségi írt alá a világ legjelentősebb egyetemeiről – a kaliforniai Berkeley-től a moszkvai Lomonoszovig.

A listán jelen van Chomsky, Habermas, Butler, Nussbaum, Piketty, Fukuyama, de Mironov akadémikus is az Orosz Művészeti és Tudományos Akadémiáról…

Azt hiszem, egyetlen felhívás sem született az elmúlt évtizedekben, amelyet ilyen módon támogattak, talán még a magyarországi CEU szétverésének esetében sem, vagy annak hatására, amikor az akadémiai dolgozókat letartóztatták az erdogani Törökországban. Azzal, hogy az intézetünk élére olyan embert helyez a hatalom, aki megtiltja a nemzetközi együttműködést, megakadályozza az európai projektek révén szerzett honoráriumok kifizetését, elbocsátásokkal fenyeget, zaklatja a dolgozókat, nos, ezzel a hatalom megmutatja, hogy a voltaképpeni célja az Intézet megsemmisítése.

– Hogyan sikerült mozgósítaniuk a felhívásukkal?

– Annak a ténynek köszönhetően, hogy az Intézetünk egyáltalán nem egy apró nemzeti létesítmény, mint sokan sugallják, hanem egy tekintélyes nemzetközi intézmény. Az együttműködés a felhívás legkiemelkedőbb aláíróival (mint Chomsky, Habermas vagy Bernstein) azóta tart, amióta a 80-as évek elején a nemzetközi nyilvánosság hatására létrejöttünk mint Filozófiai és Társadalomelméleti Központ, a Társadalomtudományi Intézeten belül. Noha a szélesebb nyilvánosság számára meghökkentő lehet, bennünket nem lep meg az évtizedes barátaink és partnereink szolidaritása.

– Miért?

– Azért, mert az elmúlt évtizedek során a komoly hozzáállásunk révén olyan nyílt, társadalmilag elkötelezett intézményt építettünk ki, amely minőségi eredményekre tett szert és széleskörű nemzetközi hálózatot alakított ki. Az Intézetben az ország legjobb doktoranduszai álltak munkába, illetve azok, akik külföldről tértek vissza – ők csaknem a kutatók felét teszik ki. Ez a kitartó munka megannyi módon térült meg: mindenféle partnerségekkel és tudományos projektekkel olyan presztízzsel bíró programokban, mint a Horizons 2020 vagy az Európai Unió Jean Monnet-programja. Vagy itt vannak például a Volkswagen Alapítvány programjai, amelyekben rajtunk kívül csak kevés szerbiai intézmény vesz részt, de említhetném azokat az együttműködéseket is, amelyeket számos állam szerbiai nagykövetségével és helyi kulturális központjaival folytatunk. Mintegy 500 rendezvényt szerveztünk meg, amelyeken legalább a felhívás aláíróinak harmada jelen volt. Most azzal szembesülünk, hogy ezt az örökséget azok akarják átvenni, akik a legszívesebben végső soron eltemetnék. Elegendő megemlíteni azt is, hogy az elmúlt évtized során a Filozofija i društvo / Philosophy and Society folyóiratunk a legnagyobb presztízzsel rendelkező nemzetközi tudományos listákra is felkerült, és ennek ellenére a szerbiai keretek között gáncsolják és lefokozzák.

– Mindezek ellenére az Intézet normálisan működött az elmúlt egy évben. Hogyan magyarázzák az Intézetben azt, hogy az állam így viszonyul Önökhöz?

– A társadalomtudományokkal való minőségi foglalkozás a valósághoz való kritikai viszonyt vonja magával.

A társadalmi elkötelezettség, amely egyúttal az egyik kutatási témánk, de a munkánk vezérelve is, nem teszi lehetővé, hogy érdektelenek legyünk és az akadémiai tevékenységünk elefántcsonttornyába zárkózzunk.

A mi gyakorlatunk nem ilyen. A tudás és a képességek, amelyekkel rendelkezünk, hasznos forrás lehetnének, ha a hatalommal bírókat csakugyan érdekelnék a társadalmunk legégetőbb problémái. Kutatásaink rámutatnak annak a politikának a hiányára, amely a valós adatokra támaszkodik, és a politikusok basáskodására, avagy a teljes érdektelenségére, amikor a polgárok hangját kellene meghallaniuk. Elegendő lenne konzultálni, megismerni ezeket a kutatásokat, hogy a döntéshozók megértsék, mi aggasztja a szerbiai átlagpolgárt. Csakis így lehetséges a jó politika. A mostani válság is jól tükrözte a kutatásunk eredményeit.

– Csak az Intézetről van szó, vagy ez egy általános állami politika?

– Szerbiában a szakma és a szakmaiság általában méltatlan bánásmódban részesül, a szakmai tartalmakat és a szakértőket a napi propaganda szolgálatába állítják. Némelyek nem is szegülnek szembe, hanem hozzájárulnak a tudomány és a szakma triviálissá tételéhez. Amikor a társadalomban tűzvészként terjednek az összeesküvés-elméletek és hogy a védőoltás mindent szolgál, csak nem az életmentést, azt jelenti, hogy az oktatásunk és a felhalmozott tudásunk radikálisan megkérdőjeleződik. Ha a szakértők és a tudósok az országos lefedettségű adókon a tudomány ellen beszélhetnek, ezzel megszüntetik a tudományos etikát. Ha az intézetek élére nem szakmailag, hanem politikailag megfelelő kádereket ültetnek, akkor nem csak a szakmát, hanem az embereket is meggyilkolják. A niši gerontológiai központ esete [csaknem 200 bennlakó fertőződött meg az igazgató felelőtlensége miatt, akit azóta letartóztattak – a ford. megj.] ennek a logikának a következménye, és rákként terjed országszerte.

– Amikor a politikailag alkalmas káderekről beszélt, magára az Intézetre is gondol egyúttal?

Soha nem gondoltuk volna, hogy egy olyan intézményben, amely a Kritikai Elkötelezettségért járó Miladin Životić Díjat ítéli oda, az Igazgatótanács élére Šešelj emberét fogják kinevezni, aki bennünket öngyűlölő hazafiatlanoknak [rodomrsci] [lásd még Zoran Avramović Rodoljupci i rodomrsci című könyvét – a ford. megj.] nevez.

Egyetlen publikációja sincs külföldön, nincsen tapasztalata a nemzetközi projektekkel, olyan nyugdíjas, aki sajnos nem érti, hogy miként működik manapság a tudomány és egy tudományos intézmény, amiről többször is tanúságot tett a nyilvános szereplései során. Egyértelműen az a célja, hogy elgáncsoljon és visszavessen bennünket egy korábbi állapotba. Hogy ne is beszéljünk a befolyásával való üzérkedéséről, arról, ahogyan hozzájárult az egyetlen társadalomtudományi-humanisztikai központ szétzúzásához Vajdaságban, vagyis a Regionális Tudományos Központunk megsemmisítéséhez, amelyet azóta, az elmúlt két év során pusztán a saját erőfeszítéseinkre támaszkodva igyekszünk fenntartani. Nézze, olyan emberről van szó, aki felrója nekünk a nemzetközi tudományos projektekben való részvételt. Fenyegető leveleket küld a nyilvános kijelentéseink miatt. Azokhoz az időkhöz tartozik, amelyekről azt reméltük, hogy már mögöttünk vannak.

Gazela Pudar Draško (Fotó: Marilea Pudar)

– Gondjaik vannak azzal is, akit január óta mint ideiglenes igazgatót kényszerítettek önökre?

– Az igazgatói funkciót végző Veselin Mitrović eszköz azoknak a kezében, akik az Intézetet kontrollálni, illetve elhallgattatni igyekeznek. Leállította a kifizetéseket minden nemzetközi projekt esetében, s ezzel közvetlenül veszélyezteti a tudományos tevékenységünket. Két hónapon át igyekeztünk választ kapni a kérelmeinkre és a követeléseinkre, amelyek azt firtatták, hogy miként folytathatnánk háborítatlanul a tevékenységünket. Külföldi kutatók perindítás előtti, teljesítésre való ügyvédi felszólítást küldtek a szerződések nyomán kijáró honoráriumok kifizetésének önkényes és indokolatlan megtagadása miatt. Blokkolták az intézeti honlapunkat, ezért létrehoztuk a Nauka za društvo [A tudomány a társadalomért] portált, hogy szembeszegülhessünk a cenzúrával. Legyen elegendő megemlíteni, hogy egy kollégánk kérését, amely egy egyszeri megbeszélésre irányult, az ideiglenes igazgató azzal intézte el, hogy jelentkezzen hat hónap múlva. Terjed a pletyka, hogy néhányunkat elbocsátják. Az ideiglenesen kinevezett igazgató igyekszik elkerülni, hogy megválaszolja a neki címzett leveleinket, amelyekben világos információkat követelünk, miközben, nyilván a „rendkívüli szakértelmének” köszönhetően, minden felmerülő adminisztratív kérdés esetén a Minisztériumhoz és az államtitkárhoz fordul. Ez az államtitkár pedig szorgalmasan levelez, és kigondolja azokat a stratégiákat, amelyek miatt az intézeti életünk puszta vegetálás lesz – fejlődés helyett.

– Megpróbálták a kormánnyal való közvetlen dialógus révén megoldani a létrejött véleménykülönbséget? Milyen választ kaptak?

– A Minisztériummal való közvetlen beszélgetések, mindenekelőtt a tudományügyi titkárral és a kormány vezetőjével, nem eredményeztek semmi jót. A kormányelnök „szilárd garanciát” ígért, hogy az esetünk „hamarosan” megoldódik. Azonban a „hamarosan” sohasem következett be.

Nyilvánvalóan vannak olyan érdekcsoportok, amelyek megakadályozzák, hogy az ügyünk megoldódjon. Az elmúlt napokban több forrásból olyan hírek jutottak el hozzánk, hogy a minisztériumi vezetők azt tervezik, hogy az ügyünket csendes elbocsátásokkal „oldják meg”.

Végsősoron mintegy 90 százalékunkat kellene elbocsátani, mindannyiunkat, akik az előző igazgató kétszeri megbízatása idején kiépítettük mindazt, amit ma az Intézetünk képvisel. Szó van a Társadalomtudományi Intézetbe való beolvasztásunkról is, ami szintén nonszensz. Az üzenet félréérthetetlen: térjünk vissza oda, ahonnan jöttünk, és hallgassunk el. Ez a megfélemlítés ismét az elmúlt korszakokra emlékeztethet bennünket. Mi ebbe nem törődünk bele.

– Ez a régóta tartó helyzet tükröződik az Intézet munkáján is?

– A tevékenységünk kétségtelenül megszenvedi ezt a helyzetet, és nem tudunk teljes erőbedobással dolgozni. Az emberek bizonytalanságban élnek, mert nincs lehetőségük folytatni a munkát az egyes programok keretén belül, mert nem tudhatják, hogy aznap reggel az ideiglenes igazgató „nem kel-e fel bal lábbal”. Az Intézet nagymértékben a tevékenysége projektalapú finanszírozására támaszkodik, mert a Minisztériumtól kapott eszközök elégtelenek mindahhoz, amit meg szeretnénk valósítani. Azt mondják nekünk, hogy nincs „revansizmus”, holott amit átélünk, az egyértelműen revansizmusnak tekinthető, mégpedig az autonóm tevékenységünk miatt, és a közéleti – hangsúlyozom: közéleti és nem politikai – elkötelezettségünk okán. Holnaptól kezdve nem támogatják majd a tudományos projektjeinket az állami pályázatok kiírása során, elutasítják az egyébként szokványos, rendszeres tevékenységünk finanszírozását. Már el is utasították annak a fiatal doktorandusznak a felvételét, amihez az ideiglenes igazgató jóváhagyására volt szükség. Kitalálhatják: a „jóváhagyás” elmaradt.

Másrészt ahhoz a kollektívához hasonlót, amilyen nálunk van, máshol nehezen találhat – együtt és szolidárisan haladunk a közös cél felé. Mert a szívünkön viseljük, és ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy sikerrel járjunk. Azon dolgozunk, hogy valami értékeset hozzunk létre. Nem fogunk meghátrálni.

– Mik a további tervek, hogyan fognak megküzdeni azokkal, akik méltatlannak bizonyultak egy efféle tudományos intézmény vezetésére?

– Mivel adminisztratív úton nem tudtuk megoldani a problémánkat, eggyel tovább lépünk. Immár a nyilvánosságra van szükségünk. A nemzetközi támogatás nem is maradt el. Most a hazai és a regionális közösséghez fordulunk – és újfent támogatást kérünk. Az üzenetünk világos: igényt tartunk azokra a feltételekre, amelyek révén a Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet tovább fejlődhet. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha olyan igazgatótanácsunk és igazgatónk van, amelyet és akit a közösségünk támogatásával választanak meg.

Fordította: Losoncz Márk

(Az interjú szerb nyelven a Novi magazin 473. számában jelent meg.)

Karikatúra
STUPS: Izborna mašina
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés