Skip to main content

A Délhír portál manipulál a Szabadkán tartózkodó menekültek számával

FÓKUSZBAN 04. Okt 2020.
2 mins olvasmányok

A portál azzal riogatja a helyi lakosokat, hogy “csak remélhetjük, hogy nem potenciális dzsihadisták” a “meglehetősen rossz arcú illegális bevándorlók”.

CSÍKOS Dániel írása

A Délhír portál szerint „abnormális” számban vannak jelen az illegális bevándorlók Szabadkán, miközben a menekültügyi biztosság (Komesarijat za izbeglice i migracije Republike Srbije) érdeklődésünkre azt közölte, hogy a szabadkai befogadó-központban (Prihvatni centar u Subotici) 310-en tartózkodnak. Szeptember végén az államfő 2015-ben adott nyilatkozatára hivatkozva közölnek zavart keltő írást, azt is nehezményezve, hogy Pásztor Bálint, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség tisztségviselője nem tesz semmit menekült-ügyben.

A szeptember 27-én megjelent szövegük már magában a címben zavart keltő: Vučić „sikeres migránsokat” akar Szerbiában! Szabadka lassan megfullad a jelenlétüktől. Az internetes portál a cikkhez a Pokret za slobodu i nezavisnost Facebook-oldaláról vesz át egy videót, amit a Facebook-oldal az említett cikk megjelenése előtt egy nappal (szeptember 26-án) jelentetett meg, és amelyben Aleksandar Vučić államfő – akit a szerző itt „a migránsok védőszentjeként” említ – a Pink TV Teška Reč című műsorában vendégszerepel. Az államfői nyilatkozat azonban 2015-ből származik. A teljes videó itt tekinthető meg.

Az elnök öt évvel ezelőtt nyilatkozta, hogy „a migránsok tisztelik Szerbiát, egyesek talán itt fognak élni, sikeresek lesznek, ami számunkra sokat jelent”. A Délhír a nyilatkozatot kommentálva megjegyzi: a migránsok „[t]ényleg sikeresek, de nem a munka, hanem kizárólag a zavartalan naplopás és részegeskedés terén”.

A szöveg kitér a szabadkai számadatokra, de Pásztor Bálint neve is említésre kerül. A névtelen szerző azt állítja benne, hogy a bácskai város központjában és egyes hozzá tartozó településeken a migránsok száma majdnem megegyezik „a normális helyi polgárok” számával. A szerző szerint a szabadkai VKT elnöke és társai nem hajlandóak tudomásul venni „az illegális bevándorlók egyre fojtogatóbb jelenlétéről”, és hozzáteszik azt is, hogy „félő, hogy ez az eddigi legkomolyabb migránsválság Szabadkán”.

A Délhír korábban már jelentetett meg cikket, amelyben Pásztor Bálint és a szabadkai migránshelyzet összefüggéseiről ír. A portálon szeptember 17-én a Facebookról kölcsönzött képpel jelent meg egy írás, amelyben arról számolnak be, hogy a szabadkai VKT elnöke fogadta Nenad Sekulić városi rendőrfőnököt. A találkozó kapcsán a szerző megjegyzi, hogy a két fél a közbiztonságról tárgyalt, azonban szerintük fontosabb témákról is szót ejthettek volna. Már a címben felteszi a kérdést a névtelen szerző: „vajon szóba kerültek-e a várost ellepő migránsok?”. A portál szerzője arra a kérdésre keresi a választ, hogy „miért és honnan jöttek ilyen abnormális nagy számban [a migránsok] Szabadkára?”

A cikkben továbbá nehezményezi a szerző, hogy az illegális bevándorlók a kávézókba és boltokba betérve nem viselnek maszkot, „miközben a szabadkaiakat a hatóságok maszkviselésre kényszerítik”. A menekültügyi biztosság szeptember 23-án megküldött válaszlevelében azonban arról számolt be, hogy a bentlakókat figyelmeztették arra, hogy zárt térben kötelező a szájmaszk viselése, a központ lakóit pedig napi szinten tájékoztatják a koronavírus-helyzet szerbiai, de globális alakulásáról is.

(A cikk a VOICE fact-checking műhelyében jött létre a Digitális bizalom – újságírók a migránsokról szóló dezinformáció ellen elnevezésű projektje keretében, melyet a Nyílt Társadalomért Alap támogat.)