A harminc évvel ezelőtti zentai béketüntetésről és a vajdasági háborúellenes mozgalmakról, illetve a régióban növekvő feszültségről, egy újabb balkáni háború kirobbanásának lehetőségéről beszélgetett az Autonómia portál közéleti kijózanító élőműsorában Balla Lajos-Laci publicista, civil aktivista*, Kormányos Ákos pszichológus, író és Szerbhorváth György szociológus az Észverés szerkesztő-műsorvezetőjével, Pressburger Csabával.
SZÉGYELLJÜK, AMIRE BÜSZKÉK IS LEHETNÉNK?
„Harminc éve, 1991. november 5-én kezdődött az a kétnapos béketüntetés Zentán, amelynek résztvevői a kényszersorozások ellen tiltakoztak, megüzenve a miloševići rendszernek, hogy békét akarnak. Nemcsak egy bátor pillanat volt ez a vajdasági magyarok történetében – hiszen nyílt titok volt, hogy a mozgósítottak között aránytalanul sok volt a kisebbségi polgár, különösen a magyarok –, hanem egy hónapokig elhúzódó eseménysor, mivel a békemozgalmak csakhamar az egész országra átterjedtek. Mégis, minden Zentán kezdődött el… Azóta mintha csak szégyellnénk a dolgot: a vajdasági magyar politikai elit, konkrétan a vajdasági magyar érdekek védelmére felesküdött Vajdasági Magyar Szövetség egy másodvonalbeli politikust küldött a zentai városházában eldugott emléktáblánál történő zártkörű koszorúzásra. Mi lehet annak az oka, hogy ennyire közönyös a történtekkel kapcsolatban a vajdasági magyar politika?” – tette fel a kérdést a műsor kezdetén Pressburger Csaba.
Szerbhorváth György szerint a régió meg van terhelve a történelemmel. Az emlékezetkultúra és az emlékezetpolitika összegabalyodik a napi politikához kapcsolódó gondolkodással is. „A VMSZ és az MNT jelenlegi vezetői tudtommal nem vettek részt a békemegmozdulásban, ami oka lehet annak, hogy mellőzik ezeket a megemlékezéseket” – fogalmazott. „Nem gondolom, hogy szégyelljük a történteket, hanem a politikai elit annyira megváltozott, hogy nem is tud ezzel a témával mit kezdeni” – vélekedett Szerbhorváth, megjegyezve, hogy egyébként a mai napig fortyognak az indulatok a régió háborús történései kapcsán. „Az, hogy a magyarság ezzel nem tud semmit sem kezdeni, annak egyrészt a marginalitásunk az oka, és nem a szégyen vagy a büszkeség” – fogalmazott. Szerinte az akkori békemozgalmakban tevékenyen helytálló személyek azóta kiestek a politikai életünkből, ami szintén szerepet játszhat a kérdésben. „A jelenlegi vajdasági magyar hatalomnak csak azok az ünnepek a fontosak, amelyek a Fidesznek és a magyar kormányzatnak is fontosak” – fogalmazott.
Balla Lajos-Laci szerint a jelenleg meghatározó politikai erő elhallgattatta a visszaemlékezések támogatóit, mert „van olyan politikai közszereplő, akit a kumroveci pártiskolában képeztek ki, majd jutalmul megkapta az egyik egyetem egyik intézetének igazgatói székét, de hiába szűnt meg a JKSZ, ’érdemeiért’ cserébe a Szerbia Szocialista Pártban találta magát; vajon az ilyen támogatná-e a háborúellenességről való megemlékezést?” – tette fel a retorikai kérdést Balla.
ELAPADT, NEHEZÍTETT GYÁSZFOLYAMAT
Kormányos Ákos szerint a fiatalabb generációk nagyon keveset tudnak az eseményekről, de utalt arra, hogy Magyarországon az idősebbek körében is észlelhető ez a jelenség. „Nem igazán találjuk a gyökereinket, aminek köze lehet ahhoz, hogy nem hatékony az emlékezetpolitikánk” – mondta. „Traumákról, nehéz emberi helyzetekről és nehéz lelki folyamatokról van szó, ezért szükségünk van arra, hogy a politikusaink segítsenek, és nem úgy, ahogyan az az elmúlt időszakban történt” – tette hozzá. Ez egy elapadt, nehezített gyászfolyamat – fogalmazott a későbbiekben a történtekre való emlékezések kapcsán Kormányos Ákos. Szerinte nem nagyon tud politikai hasznot hozni a kérdés, ezért is lehetséges, hogy nem igazán foglalkoznak vele.
Balla emlékeztetett, hogy a Tisza menti megmozdulások közül nem is a zentai volt az első, hanem a kispiaci. „Ott volt az első konfrontáció a hadsereg képviselőivel, mégpedig Antal László alezredessel, aki még magyarul sem akart beszélni a szülőkkel” – mondta az egykori békeaktivista.
Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra!
Zentán kívül számos helyen voltak még béketüntetések: Bácskossuthfalván, Oromhegyesen, Kishegyesen, Temerinben is – sorolta Szerbhorváth. „Nem tudom, hogy harminc év elegendő-e ahhoz, hogy a felejtés egy formáját felváltsa az emlékezés” – fogalmazott. „Abban az időben és később is fel voltam háborodva azon, hogy az emberek kiálltak a tartalékosok mozgósítása ellen, de úgy éreztem, hogy velünk, akik a reguláris hadseregbe mentünk akkoriban, nem igazán törődtek. Biztos, hogy otthon rettegtek értünk, de nem igazán mertek semmit sem csinálni” – idézte fel az eseményeket Szerbhorváth, hozzátéve, hogy sokan voltak, akik viszont önként mentek el harcolni. „Az időbeli távolság még mindig relatív kicsi, mi pedig egy olyan közösség vagyunk, amely nem nagyon tud mit kezdeni sok dologgal” – mondta, megemlítve a történésekre vonatkozó kutatások hiányának a problémáját is. Az emlékezetkultúra bizarr részének nevezte Szerbhorváth azt, hogy a hatalom arról akar csak megemlékezni, ami kapcsán megfelelőképpen tálalhatja a politikai üzeneteit is. Az 1991-es mozgósításokra való megemlékezések Aleksandar Vučićék számára azért nem lehetnek fontosak, mert kiderülne, hogy akkor is volt egy olyan ellenzék, amely háborúellenes volt – mondta.
„Az egyszerű emberek között nagyon sokan nem tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel, mert az ’add meg Istennek, ami Istené, a császárnak, ami a császáré’ hozzáállásuk miatt, ha nem is ’önként és dalolva’, de elhurcolt ’önkéntesként’ eleget tettek a mozgósítási parancsnak. Vajon az ilyen ember beszél-e gyermekeinek, unokáinak arról, hogy a többiek hogyan küzdöttek a háború ellen?” – fogalmazta meg a kérdést Balla.
ÖSSZEJÖTT-E MÁR ELÉG LŐPOR A BALKÁNON?
„Nem lesz háború – mondta boszniai látogatásának végén Gabriel Escobar, az amerikai elnök nyugat-balkáni különmegbízottja. Ez kicsit úgy hangzott, mint amikor a lángoló épületben rekedt embereknek azt mondogatják kintről, hogy ’nincs ok a pánikra’. Harminc évvel a volt Jugoszlávia véres felbomlását követően ismét egyre gyakrabban előkerül a ’háború’ szó, elsősorban Bosznia kapcsán, de Koszovóban és Montenegróban is forrnak az indulatok. Oroszország, Kína, de Törökország és egyes arab államok is egyre nagyobb befolyásra próbálnak szert tenni a térségben az EU és az Egyesült Államok mellett. Vajon érdemes-e bármelyik közép- vagy nagyhatalom szempontjából háborút kirobbantani, megmérkőzni a Balkánon? – vetette fel a műsor második témájának első kérdését a műsorszerkesztő.
„A régió vezetői olykor úgy tűnnek, mint valami kisiskolások, akik a világon a legfontosabbnak érzik magukat, és azt hiszik, hogy elindíthatnak háborúkat, átszabhatják a határokat” – fogalmazott Szerbhorváth György, hozzátéve, hogy nem szeretné elbagatellizálni a helyzetet, de ezek a balkáni országok gazdaságilag annyira tönkrementek, hogy nem is lenne erejük egy háborúhoz. „A nagy különbség 1991-hez képest, hogy akkor még az itt élő népek rendelkeztek a Jugoszláv Néphadseregtől megöröklött készletekkel. Másrészt a posztjugoszláv hadseregeket még fel lehetett tölteni fiatalokkal, akiket úgy küldtek a frontra, hogy a ’hazáért a legdicsőbb dolog meghalni’. A demográfiai folyamatok azt jelzik, hogy nemcsak anyagi forrásaik nincsenek ezeknek az országoknak, hanem regrutáik, de hozzáértő tiszti személyzetük sem” – vélekedett a szociológus.
„Háborús helyzetet könnyebb generálni, mint azt sokan gondolnánk” – mondta Kormányos Ákos. A 90-es évek konfliktusai kapcsán emlékeztetett arra, hogy a háborúk előtt a régió népei teljesen elfogadóak voltak egymással szemben, de egy-két év alatt meg lehetett teremteni azt a lelkiállapotot, amellyel háborút tudtak szítani. „A konfliktusokhoz csak annyi kell, hogy megnevezzék az ellenségeinket, ennyi elegendő a háborúk szításához” – fogalmazott. Ugyanakkor a fiatalok körében ma mások képezik azokat a dolgokat, amelyekkel „jó pontokat” gyűjthetnek. Szerinte akkoriban a frontról hazatért katona élvezett egyfajta tiszteletet, de ma a digitális világ annyira előtérbe került, hogy sokkal inkább akar valaki ebben érvényesülni, minthogy rá lehessen bírni arra, hogy elmenjen háborúzni, ezért ma nehezebb lenne mozgósítani a fiatalokat.
Balla Lajos-Laci szerint a mai korban a sorkatonaságnak semmi értelme, mivel „a holnap háborúját már gyilkológépekbe bújtatott erőszakos egyének, valamint a komputerek botkormányát irányító szupertehetséges fiatalemberek fogják vívni”. „Az pedig már nevetséges, hogy Oroszország és Belorusz a ’levetett gúnyáit’, ósdi, de felújított repülőgépeket, helikoptereket, első generációs quadrokoptereket és sok más rosszvasba inkább való fegyvert nekünk ajándékoz – persze a felújítás és a szállítás költségeit nekünk kell állni –, mert itt jön a kérdés: ki fogja ezeket használni? Biztosan a 3 vagy 6 hónapig szolgáló sorkatonák?” – ecsetelte egy esetleges háború kontextusát Balla.
Az Észverés hetente jelentkezik keddenként este nyolc órától. A műsor a Szabad Magyar Szó, a Második Nyilvánosság, a Magločistač és az Autonomija hivatalos Facebook-oldalán, illetve az Autonómia Youtube-csatornáján követhető élőben. A műsorok meg is hallgathatók az Apple Podcasts, a Google Podcasts és a Spotify alkalmazáson, valamint a Podcast.rs oldalon.
Ha tetszik a műsor, kérjük, támogassa a magyar nyelvű Autonómia portált adományával: http://donations.ndnv.org/
* Balla Lajos-Laci technikai okok miatt nem tudott aktívan részt venni a műsorban, ezért a témával kapcsolatos gondolatait az adás után, írásban fogalmazta meg. Összefoglalónknak az ő meglátásai is a szerves részét képezik.
)
