Stephen BOZHEN: A „változás” szele?

Az itteni felborult egyensúly soha nem tud úgy helyreállni, ha a leghamisabb játékos ingujjába valaki kívülről állandóan tömködi az ászokat.

12. Nov 2021

Cseh Katalinnal, a Momentum Mozgalom EP-képviselőjével készített interjút múlt pénteken az Autonómia portál szerkesztője, amikor a politikus néhány pártbéli társával Zentán járt a helyi béketüntetés 30. évfordulója alkalmából, és koszorút helyeztek el, illetve lerótták tiszteletüket a zentai városházán az akkori hősök emléktáblája előtt.

„Kevés szó esik Magyarországon erről a történelmi pillanatról, amikor a helyi közösség békésen, de határozottan kiállt a kényszersorozások ellen, a háború ellen, azért, hogy ne rángassák bele az itteni magyar közösséget egy olyan háborúba, amelyet nem akart” – ekként fogalmazott, és hát aligha szólhatott volna pontosabban e mondatával a béke- és szabadságpártiak szívéből.

Mivel a momentumosok látogatását sem előzte meg nyilvános bejelentés, az interjút jegyző Pressburger Csaba többek között erre a különös, Márki-Zay Péter összellenzéki miniszterelnökjelölt által megkezdett, Cseh Katalinék által folytatott, „inkognitó-módban” zajló külhoni kampányra is rákérdezett, de nem derült ki semmi izgalmas, taktikai részlet, hiszen Cseh a válaszában inkább a lépéseik összehangolatlanságára utalt, lévén, hogy az ezeket koordináló kampánygépezetük (főleg technikai okokból) még nem állt fel teljesen. De egyébként sem gondolja, hogy „megemlékezni csak nagy csinnadrattával lehet vagy kell”.

Mondjuk ezt én se gondolom. És ez esetben tényleg a gesztus az, ami leginkább számít, nem a habverés. Kár, hogy az akkori zentai, polgári kurázsi mára igencsak megcsappant, mostanra kevesen képviselik.

E két-három flekknyi beszélgetés (a terjedelembeli korlátai miatt) sem tartalmaz túl sok újdonságot a kicsit is tájékozottabb vajdasági magyar olvasó számára: Cseh szavai szerint „a DK teljesen egyedül van a véleményével a külhoni magyarok szavazati jogának megvonását vagy a támogatások visszanyesését illetően”, tehát elvileg a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíción kívül az összes, ellenzéki összefogásban résztvevő párt számára fontosak a külhoni magyarok. Remek.

„A határon túli magyarok többsége attól tart, hogy a támogatáspolitika megváltozik” – fogalmaz egyik kérdésében szerintem meglehetősen tévesen Pressburger.

Szerény véleményem szerint a vajdasági magyarság többségét közvetlenül, saját pénztárcája szintjén abszolúte nem érinti az anyaországi támogatáspolitika. Egyrészt az elmúlt bő évtized támogatásai elég látványosan be voltak/vannak csatornázva a VMSZ-hez és holdudvarához (fociakadémia, birkózóakadémia – hogy csak a két „leghasznosabb” pénzégetést említsem, de a sort nagyon hosszan tudnám folytatni), a hétköznapi, gyereket nevelő embereknek meg egy kis odadobott apróval (tankönyvtámogatás, ilyen-olyan ösztöndíjak stb.) szépen ki lett szúrva a szemük.

Nem t’om, hogy a vajdasági magyar oktatási támogatásokra éves szinten elfolyó összegekből kijönne-e mondjuk egy fél TSC-öltöző. Kétlem.

Ennél persze többet markoltak azok, akiknek már eleve volt mit a tejbe aprítaniuk (és a New Holland mellé beparkoltak egy John Deere-t is a „pajtába”), vagy akik frekventálatlan helyen (értsd: ahol nincs megélhetés) akartak olcsón házat venni, csak nem volt miből. Ők nyilván egy életre hálásak lesznek Orbán papának, amiért bőkezűen „osztogatta” a mások által megkeresett pénzt, de ha az összes érintett burzsujt és ágról szakadtat (meg a két végpont közöttieket) összeadom, akkor se jön ki számomra a matematikai többség.

No de itt a kritika csak a kérdés egyik töltelékszavára vonatkozott! Hiszen alapvetően nagyon is nem mindegy, hogy a hatalomra pályázók hogyan viszonyulnak a külhoni magyarok támogatásának kérdéséhez! Ez tényleg egy fontos ügy.

Vajdaságnál maradva mondjuk az is megérne egy misét, hogy mégis mi az isten csudáját várunk egy olyan közösségtől, amelyik évtizedek óta látványosan képtelen saját lábon állva menedzselni a(z anyagi) problémáit, ezért állandóan külső pénzforrásokra szorul – és még ennek ellenére is olyan tempóban fogy, mint a csülök a parlamenti étteremben 2001 és 2003 között, amikor Pál Károly képviselő úr befáradt „dolgozni”.

„Számunka nagyon fontos, hogy a támogatásokat szinten tartsuk, a támogatások csökkentése részünkről teljes mértékben ki van zárva” – nyugtatja meg Cseh Katalin a Pressburger szerint aggódó „többséget” (szerintem kisebbséget), majd így folytatja: „Mi azt szeretnénk elérni, hogy ezek a támogatások minél szélesebb körhöz eljussanak, hogy ne a pártközpontokban dőljön el az, hogy ki kap támogatást, hanem az legyen a döntő, hogy hol van a legnagyobb szükség rá, hol tudunk a legtöbb értéket teremteni.” Ebből akár azt is kiolvashatjuk, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor pl. nem a Masterplast lesz kitömve eurómilliókkal újra meg újra, hanem valami közhasznúbb dolog kap majd pénzt. Nájsz.

Szóba került még az anyaországi szavazók egy részének külhoniak iránt táplált ellenérzése és Szerbia EU-csatlakozásának (wahaha!) kérdése is; nyilvánvalóan a „hosszabb, de még elolvasható” terjedelembe már nem fért bele, hogy ezeket is ezer szempontból megvilágítsa a riportalany.

Oké, ez eddig tényleg mind nagyon szép és nagyon jó. De van egy keretes rész is, amiből a következő derül ki:

„A Magyar Mozgalommal (…) kapcsolatban vagyunk, illetve helyi civilekkel, diákokkal, a civil társadalommal és a vállalkozókkal is keressük a kapcsolatot.”

Ez klassz, ámde:

„Bízom benne, hogy a kormányváltást követően a VMSZ-szel is jó viszony tud kialakulni, még akkor is, ha adott esetben bármilyen jellegű politikai vagy személyes ellentétek állnak fenn, hiszen mind a VMSZ-nek, mind az új magyar kormánynak érdeke lesz az, hogy itt helyben a támogatások hatékonyan megvalósuljanak.”

Hát mit mondjak, egyből felállt a hátamon a szőr.

Nem ártana időben (még bőven a magyarországi választások előtt) letisztázni ennek a VMSZ-szel kialakítandó, remélten jó viszonynak a mikéntjét, tisztelt képviselő asszony!

A VMSZ a „hatékony” pénzelosztást akkor kezdte, amikor a Momentum még ötlet szintjén se létezett (sőt, még a párttagjainak egy része sem), méghozzá a saját, jól felfogott (illetve az utóbbi 10 évben az orbánista tolvajszövetség) érdekei mentén. Ha valamiben, akkor ebben tényleg van rutinjuk.

Amennyiben a Fideszt – és a farkán bojtként lifegő KDNP-t – (talán!) váltó ellenzéki tömörülés hatalomra kerülve a jövőben is forintmilliárdokat költ majd a (névleg „közszolgálati”) VMSZ-es médiabirodalom (és az azt működtető tehetségtelen, szolgalelkű, jobbára kivénhedt léhűtők) fenntartására, vagyis közvetve a Magyar Szó, a Hét Nap és a Pannon RTV tartalmai által befolyásolt nyugdíjasok és aluliskolázott középkorúak fejének bődületes hazugságokkal való teletömésére és általános uszítására (Cseh ugyebár a „támogatások szinten tartása” mellett tett hitet az interjúban), akkor semmilyen társadalmi változásra (pláne javulásra) nem látok egy szemernyi esélyt sem: továbbra is csak annak a 10+ ezer párttagnak (és néhány oligarchának) lesz jó, akik eddig is a többiek hátán élősködtek, polipként behálózva a közintézményeket, és elvakult Orbán-imádókként megmérgezték a közéletet, a közbeszédet, a kultúrát… amit csak értek.

Az itteni magyarság számára az egyik legnagyobb, a hatását nagyon hosszú távon éreztető csapás kétségtelenül az iskolák (tisztelet az extrém ritka kivételnek!) pártkatonákkal történő feltöltése volt. Így nem csak a tehetséges és elhivatott, saját fejjel gondolkodó tanárok helyét foglalták el a bivalybasznádi és jankapusztafaszai helyi közösségi elnökök hamburgersütő és ruhatáros szakon „végzett” (áttologatott), tátottszájú fiai-lányai (és persze a minden korban a legkönnyebb utat választó, középkorú, örök köpönyegforgatók, meg a családjukon belül első generációs, törtető/simuló, ifjú párttagok), hanem a gyerekek mérhetetlenül alacsony szintű oktatása, szellemi képességeiknek a béka segge alá szorítása is évtizedekre garantált lett ezáltal. Ezzel a VMSZ szavazóbázisa is megmenekült a kihalástól (ejj, pedig már milyen kurva jól haladtak), hiszen lesz utánpótlás bőven. Na, ez az igazi merénylet a jövő ellen!

Az elmúlt bő évtizedben nagyon durván átmászott ide a magyarországi politika.

Mondjuk igény az volt rá. A 90-es, 2000-es éveket követően, amikor is az értelmiség jelentős része boldogabb tájakra költözött, a maradék pedig elefántcsonttornyokba kényszerült, létrejött egyfajta szellemi vákuum, kollektív elhagyatottság-érzés. Az emigrálók hiánya megérne egy szociológiai kutatást, lévén, hogy egy értelmes ember nemcsak a nyilvános megszólalásaival vagy a műveivel hat a környezetére, hanem egy adott mikroközösségben való jelenlétével, befolyásával is.

A tanulásban, olvasásban, tájékozódásban nem jeleskedők (akiknek az aránya így automatikusan megnőtt) porszívóként szívták hát magukba a minden csatornán ömlő orbáni gyűlöletet, a „vidéki”, lenézett ember művelt elittel szembeni sértettségét artikuláló, libsiző-komcsizó-sorosozó-migránsozó-buzizó lelki kábítószert, ami a senkikkel is képes volt elhitetni, hogy ők mégiscsak valakik (hiszen ha van kit lenézniük, akkor feljebb vannak a képzeletbeli ranglétrán, mint a legalsó fok). Így már talán érthető a szellemi nyomorban tengődők fundamentalista ragaszkodása ehhez a kitalált, alternatív, nagymagyar „valósághoz”.

A VMSZ, és a mindenkori hatalom talpát nyaló, a szakmájukat és a (sosemvolt) becsületüket két dinárért odadobó médiamunkások (az újságíró szót az esetükben nem használnám, mert azzal megsérteném a valódiakat) oroszlánrészt vállaltak a helyzet eszkalálásában: nélkülük sem ilyen fokú frusztráltság, sem ilyen mértékű egymásnak feszülés, de legfőképpen ilyen szintű elhülyülés, félreinformáltság és felhergeltség nem lenne jellemző szerény kis pátriánkban. Ugyanők unalmas napjaikon használt vécépapír értékű „díjakkal” kényeztetik egymást, ami az év egyik legbizarrabb sajtóeseménye szokott lenni, jó sok zombival.

Az itteni felborult egyensúly soha nem tud úgy helyreállni, ha a leghamisabb játékos ingujjába valaki kívülről állandóan tömködi az ászokat. Egy ilyen eleve megbundázott, lezsírozott, minden szempontból eladott meccsen még akkor sem változhatna a végeredmény, ha a civil szféra hirtelen megtáltosodna, és szerepet mernének vállalni azok, akik jelenleg távol tartják magukat a politikától (mert nincs lelki erejük a méltatlan és hazug támadásokhoz, vagy nem akarják, hogy a – szervezett bűnözőket is megszégyenítő módon működő – párt ellehetetlenítse őket szakmailag és egzisztenciálisan).

A Fideszt minden romlottságában másoló, a gerinctelenséget alapértéknek tekintő VMSZ hatalma percek alatt omlana össze a magyarországi támogatások nélkül, hiszen a médiaprostik más futtató után néznének, amint megszűnne az apanázs.

És ha megáll a hazugsággyárban a termelés, akkor véget ér a hipnózis. Semmi új nincs a nap alatt: Magyarországon 3 millió embert tart naponta transzban a kicentizett hazugságkoktél.

És tök durva, hogy ez sehogy sem ment át az összebútorozott ellenzéknek, vagy legalábbis azon belül az újgenerációs Momentumnak. Mit hisznek? Hogy innen puszta kalandvágyból megy el majd’ minden tehetséges fiatal, nem pedig azért, mert a Fidesz-szolga VMSZ által működtetett gépezet annyira léleknyomorító, annyira undorító, hogy nem is érdemes itt elkezdeni a felnőtt életet és elvesztegetni éveket a semmiért? Tényleg fiatalok még. Látszik, hogy nem tudják, hogy ha egy kupleráj nem megy, akkor ott nem a bútorokat kell újrakárpitoztatni.

Szóval lenne honnan és lenne hova fejlődni.

Ehhez képest (nagyon lesarkítva a dolgot) ezek a „kábé minden marad a régiben, ami a zsét illeti, esetleg másoknak is csurran belőle egy kicsi”, meg a „mindenkivel beszélünk, de a VMSZ-szel tuti jóban akarunk lenni, csakis a hatékony pénzelosztás miatt” jellegű kampányígéretek finoman szólva is visszavágták az ellenzéki összefogásba vetett reményeimet (amit MZP egyre furcsább megnyilvánulásai sem látszanak ellensúlyozni).

OK, Cseh Katalin nem képviseli egy személyben az összes ellenzéki pártot, ez egyértelmű. Meg lehet, hogy csak én látok rémeket (mondjuk van mire alapoznom). Ne legyen igazam!

De a jelenlegi rendszer haszonélvezőin kívül nagyon keveseket fog fellelkesíteni, ha max annyi változás várható a magyarországi választási mérleg másik irányba történő billenése esetén, hogy azontúl Pásztor (kényszerből/érdekből) másnak fog kezet csókolni. Ennél valami sokkal-sokkal tökösebbet várok, gyerekek!

Ezeket a kérdéseket világosan le kell tisztázni, méghozzá nagyon sürgősen, mert ha egy másmilyen összetételű magyar kormány is ugyanazokat az itteni bunkókat támogatja a legitimációra hivatkozva, akik miatt hanyatt-homlok menekül innen a humán értelmiség (meg a reál is, csak az az összefüggés nem annyira evidens), és akik miatt a közbeszéd színvonala és tematikája kb. az adorjáni hurka-kolbász (vagy mi a tököm) fesztivál kulturális felhozatalával vetekszik, akkor az végképp bebetonozza a fél- vagy egyévszázados civilizációs elmaradottságunkat.*

Könnyű úgy „legitim” képviselőnek lenni, ha a keresztapa odaátról vesz neked hatalmat meg befolyást – a leköpködött EU pénzéből, naná. (Cseh Katalin ebben a hármas interjúban hivatkozik a VMSZ-re a vajdasági magyarság legitim képviselőjeként.) Amennyiben az összellenzék (vagy csak a Momentum?) szerint pár tízezer megvásárolt szavazat elég a legitimációhoz (főleg az adott politikai kontextusban), akkor kizárólag a status quo megőrzését remélhetjük tőlük – bár asszem, az nélkülük is baromi könnyen fog menni, köszi, ebben igazán nem szorulunk a segítségükre: ha pozícióról van szó, a milliárdok sokkal keményebbre kötnek, mint a beton.

Ha ez a „változás” szele nem igazán akar bármit is megváltoztatni, akkor részemről csak egy újabb, kutyákra leadott (proteszt)szavazatra számíthatnak a magyar tesók. Csácsumicsá.


* Amikor kicsi voltam, és a testvéremmel együtt a szüleink először vittek magukkal lagziba, akkor egy idő után megkérdeztem anyámat, hogy miért ilyen szar itt a zene? (Magyarázat: nyilván nem voltam abszolút hallással megáldva, és zeneileg sem képeztek egy éves koromtól kezdve, de azért máshoz voltam szokva, hisz bár a szüleim se művészek, se értelmiségiek nem voltak, mégis akadt otthon Pink Floyd vagy Janis Joplin hanglemez is a 80-as évek eleji disco- meg rockzenék mellett.) Akkor anya azt mondta, hogy az öregek miatt szól, mert ők ezt szeretik. Na, elröppent 30+ év azóta, és nem túl régen két közeli személy lagzijába is meghívást kaptam, ahol – láss csodát! – ugyanaz a zene ment. Mégis ki a franc kedvéért szól még mindig ez a szar? Hiszen a 30+ évvel ezelőtti öregek már rég kihaltak mindannyian! Džaba nekünk újság, könyv, rádió, televízió, internet, két kattintásra levő kulturális tartalom. Persze tudom én, hogy leleményes ember a magyar, és a fejlődésképtelenséget szépen elnevezi tradíciónak, onnantól meg ugye ki merne egy rossz szót is mondani rá? Az a valaki egyből le lenne nemzetárulózva meg ilyen-olyan bérencezve – és akkor még olcsón megúszta.

Stephen BOZHEN (Autonómia)
Karikatúra

The post STUPS: Tradicija appeared first on Autonomija.

STUPS: Tradicija
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés