Véget ért az idei, sorrendben 16. Interetno Fesztivál, pedig bizisten mintha el sem kezdődött volna. Több helyszínen zajlott, ami első hallásra egy nem szabadkainak feltehetően előnyös megoldásnak tűnhet, azoknak viszont, akik évek óta együtt éltek a rendezvénnyel, ez csalódást okozott. Szegényesebb, hiányos, követhetetlen – ez az általános kép alakult ki az idei öt nap alatt, amikor „a világ Szabadkára érkezett” (miként azt a fesztivál jelmondata hirdeti).

Azt, hogy az idei Interetno más lesz, már tavasszal sejteni lehetett.

Az volt igazából a meglepő, hogy a tavalyi rendezvényt még békén hagyták, hiszen a Magyar Mozgalom megalakulása óta – sőt, már azt megelőzően is – fekete báránynak számított a Népkör Magyar Művelődési Központ, amely az Interetno Fesztivál megálmodója és szervezője. Az utóbbi időben egyenesen „mozgalmi fészeknek” titulált központot, ahol csak lehetett, megrövidítették, elsősorban anyagilag.

Az idén pontosan feleannyi támogatást kapott az Interetno Fesztivál az önkormányzattól, mint az előző évben, a tartománytól pedig egyenesen nulla dinár érkezett. Ez volt az oka a szervezők szerint annak, hogy választás elé kényszerültek, s egyes programokat áthelyeztek, a megnyitót is zárt térben, a Népkör színpadán tartották meg. A Népkör MMK elnöke, dr. Takács Márta, a Pannon RTV-nek szombaton adott nyilatkozatában azonban utalt arra, hogy más is állhatott a háttérben, vagyis a tavasz folyamán még nem tudták, kapnak-e térhasználati engedélyt, s ha igen, akkor az pontosan hová is szól majd. A zárórendezvény pedig azért került a palicsi Nyári Színpadra, mert állítólag végül így sikerült további anyagi támogatást kicsikarniuk a szervezőknek az önkormányzattól, hogy a fesztivál zárónapját kivitték a Szabadka melletti „turistaparadicsomba”.

Akárhogy is történt és akármi is áll a háttérben, megint az egyszerű polgár a vesztes, természetesen. Köszönjük, lassan nem ér minket meglepetésként, csak ne várják el, hogy megszokjuk.

A fesztivál már kedden megkezdődött, volt játszóház és kirakodóvásár, megnyitó azonban nem, legalábbis nem az Interetno Fesztiválé. Az Interetnóval párhuzamosan ugyanis zajlott egy képzés, amelyet az Európai Unió támogat, és amelynek a program szerint van kulturális része is. Ezt nyitották meg kedden a Népszínház előtt felállított színpadon, kétlem azonban, hogy egy átlagos tájékozottságú szabadkai bármit is értett volna a dologból. Az Interetno megnyitóját várta, de semmit sem kapott belőle.

A fesztivál másnap nyílt meg a Népkörben. Előtte fel-feltűntek a csoportok a városközpontban, táncoltak a Kék szökőkútnál, egy-egy csoportot kísérő zenekar fellépett a központban felállított színpadon, de mindezt csak az tudhatta és láthatta, aki éppen arra sétált. A fesztivál hivatalos megnyitójára a Népkörbe nagy erőfeszítések árán lehetett csak bejutni, hiszen az előző évek több ezres tömegének csak a töredéke fér be a magyar művelődési központ székházának nagytermébe.

Jómagam el sem merészkedtem a megnyitóra, elárulom, hogy miért:

az Interetno Fesztivál volt az elmúlt tíz évben az a rendezvény, amelyet az ismerőseimmel izgatottan vártunk. Elsősorban azért, mert ez alatt a néhány nap alatt Szabadka kivetkőzött önmagából, és az egyébként poros, letargikus, közönyös város valóban egy díszes hölggyé alakult át. Imádtuk a füvön üldögélést és táncolást, nem kellett ismerősökkel egyeztetni, mindenki tudta, hogy minden este összefutunk majd a rendezvényen.

Nem akartam, hogy az idei megnyitó felülírja az elmúlt évek csodás élményeit, s hogy ezt a fesztivált is azon emlékek közé soroljam, amelyek a múltéi, és amelyeket a hatalom megkaparintott magának.

Az esti főtéri programok ugyan lehettek volna kiválóak is, mégsem voltak azok, pontosan azért, mert hiányzott a körítés. Nem voltak annyian kíváncsiak a koncertekre sem, amelyek az egyébként évről-évre népszerűbb borudvar kísérői. A hazai borok népszerűsítése kiváló kísérője a rendezvénynek, azonban az idén ez a helyszín is veszített az intimitásából, mert szétszabdalták, a boros standok közé ékelt színpadon pedig ritkán történt valami, ha pedig történt, az is véget ért legkésőbb este tízkor. Pedig a színpaddal még nagyon sok mindent lehetett volna kezdeni, gyermekelőadásokkal, fellépőkkel lehetett volna tarkítani a műsort, mert így, az egy-két órán át tartó esti program nagyon szegényesnek bizonyult.

Tóth Bagi Csaba, a kiváló blueszenész, aki a zárórendezvénnyel párhuzamosan lépett fel Szabadka központjában, valamiért az eredetileg bejelentett 21 óra helyett már fél nyolckor muzsikálni kezdett, és olyan színvonalas koncertet adott, amely sokkal nagyobb közönséget és figyelmet érdemelt volna. Alig lépett azonban le a színpadról, s még véget sem ért a palicsi zárórendezvény, a borutcában beszélgető néhány tucatnyi ember végignézte, hogyan bontják le sebtében a színpadot. Szombaton este tíz órakor.

Politikai csatározások ide vagy oda, a szervezőknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, és a programot teljes egészében – ha csak egy színpadon is, de – a térre kellett volna kivinniük. Mindenáron! Mert így, még ha okkal történt is, a néző a lényegről maradt le.

Jómagam adok az Interetnónak még egy esélyt. Jövőre, az előző évek csodás élményeiből táplálkozva, megint izgatottan várom majd a rendezvényt. A szervezők minden bizonnyal tanulnak majd az idei hibákból, s ismét lesz nyitó- és záróceremónia a főtéren, koncertek és önfeledt jókedv a borudvarban.

Szabadka, habár falusias jellegének levetkőzésében mindig csak a próbálkozás szintjén mozgott, mára hagyta magát teljesen eltiporni és leteperni. Az itt lakóknak nem lehet egy fesztivált több helyszínre szervezni, mert egyszerűen nem fognak elmenni, és félő, hogy többségük nem adja meg az Interetnónak az újabb esélyt. Egy ilyen közösségben, ahol a magyarok fele ki sem meri tenni a lábát az Interetno ideje alatt, nehogy elveszítse munkahelyét, mert az „ellenség rendezvényén” jól merte érezni magát, valójában nem sok reményünk maradt.

(Autonómia)