Ott, ahol a kurta farkú malac túr, és ahol a koalíciós partner az egyedüli úr.
Tájékoztató felhívás – ezzel a címmel jelent meg egy kétoldalas fizetett politikai hirdetés a Magyar Szó napilapban, azonban nem tudni, hogy ki áll a felhívás mögött, ugyanis a szervezet, amelynek „az aktivistái segíteni fognak Önnek”, hogy érvényes szavazatot adjon le az április 8-ai, magyarországi országgyűlési választáson nem nevezte meg magát a hirdetésben.
„A vajdasági magyar választópolgárok levélszavazás útján vehetnek részt a magyarországi parlamenti választáson. Ehhez nem kell egyebet tennie, mint a szavazólapon ikszelni az Ön által kiválasztott párta, majd a szavazólapot betenni a fehér borítékba és leragasztani – így lesz titkos a szavazata. Azonban nagyon fontos, hogy a szavazata érvényes is legyen! A szavazat akkor érvényes, ha az adatlap pontosan van kitöltve. Ebben aktivistáink segíteni fognak Önnek!” – olvasható a Magyar Szó 8. oldalán, ahol még a következő mondatok is helyet kaptak:
LEVELE ÉRKEZETT – HA FELBONTOTTA – BEIKSZELTE – KITÖLTÖTTE – AMI A MAGYAROK KÖZÖS ÜGYE, AZT MEGTETTE
Ikszelj!
Mert egy vérből valók vagyunk!
Ne bízzuk a szavazatunkat másra, számítsunk egymásra!
Ez van a 8. oldalon, míg a 9. oldalon a következő, zseniális, a Mira Marković, Slobodan Milošević felesége által vezetett, azóta megszűnt, Jugoszláv Baloldal (JUL) nevet viselő párt szlogenjére (JUL je kul) emlékeztető mottó szerepel.
Ikszelj!
Mert magyarnak lenni kúl határon innen és túl.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai alapján már meghaladta a 359 ezret azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek az áprilisi országgyűlési választásra. Ők regisztráció után szavazhatnak levélben. Legtöbben azt kérték, hogy Romániába (153 084), illetve Szerbiába (51 706) küldje az NVI a regisztrációs értesítést.
E határon túliakat segítenék a szavazásban a titokzatos aktivisták. Ismert, hogy a 2014-es választáson egy mandátum többséggel szerezte meg a Fidesz–KDNP a kétharmados győzelmet, s épp ennyit jelentett a határon túli magyarok szavazata, akik túlnyomórészt a Fidesz támogatói – írja a Magyar Nemzet.
Azt, hogy az aktivisták, honnan tudják, kiket kell majd felkeresniük, kik lesznek azok, akik nem tudják segítség nélkül kitölteni az adatlapot, amelyet a szöveg szerint ők majd be is gyűjtenek, nem derül ki a fizetett politikai hirdetésből.
Nagyon valószínű, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség áll a kezdeményezés mögött, ugyanis a párthoz köthető blogra felkerült a Magyar Szó 9. oldalán látható hirdetés felső része.
Ha már ilyen jól eljátszadozott az ismeretlen szerző a szavakkal, akkor szerintem nyugodtan odatehette volna:
Ikszelj, mert magyarnak lenni kúl
határon innen és túl,
ott, ahol a kurta farkú malac túr,
és ahol a koalíciós partner az egyedüli úr.