Nincs új a nap alatt a Vadkeleten: Bulgakov már mindent megírt rólunk a Mester és Margaritában. Ám néha történik egy s mást, amiről ugyan nem írt Bulgakov, de nagyon beleillik a bulgakovi világba.

Ilyen például az a közelmúltban történt eset, hogy a Szabad Polgárok Mozgalmát elhagyta három alapító tag: Dušan Teodorović, Ljiljana Mijatović és Zoran Ivošević. OK, megesik az ilyesmi, az emberek összekülönböznek, elválnak útjaik, így megy ez. De hát 90 alapító még mindig a pártot erősíti, nemde? Ó dehogy, a helyzet sokkal jobb ennél: a szervezetnek továbbra is 93 alapító tagja van. Mégis hogyan lehetséges ez?!

Nos, Janković Saša, az SZPM elnöke szépen elmagyarázta: hármuk távozása nem nagy ügy, különben is, időközben fölvettek három új alapítót. Vigyázat: nem három új tagot, hanem három új alapítót. Vagyis az alapítók létszáma változatlan maradt. Maga Joszif Dzsugasvili, a régi fotográfiák retusálásának mestere és Bulgakov gonosz szelleme se tudta volna ezt jobban kivitelezni.

A metodológia, el kell ismerni, tökéletes. Ilyen értelemben badarság is volna változtatni rajta. Elméletileg akár az összes többi, eredeti alapító is kiléphetne a szervezetből, a helyzeten nem változtatna, hiszen Janković valahol találna helyettük másokat, és kinevezné őket az SZPM alapító tagjainak. És ez így folytatódhatna a végtelenségig. Az SZPM pedig statútumba foglalhatná, hogy a szervezet a permanens megalakulás állapotában leledzik, melyet 93 alapító tagot számláló, ám folyamatosan fluktuáló testület irányít, a lényeg, hogy 93 főt számláljon a testület. Ha az SZPM-nek sikerülne megérnie néhány évtizedet, elérkezne az az idő, amikor minden alapító tag az alapítást követő években születne csak meg.

Így megy ez a cyberkorszak gyermekeinél: állandóan upgrade-elik és rekonfigurálják önmagukat. Különben se őrzi már senki a régi screen shotokat. Érthetetlen, hogy az a régimódi, analóg Demokrata Párt miért nem használta a dzsugasvili észjárást Bulgakov módjára? Az ősi krónikák a mai napig őrzik azokat a feljegyzéseket, melyek szerint a DP-t 13 (apostolnak nem nevezhető) személy alapította: dr. Kosta Čavoški, Milovan Danojlić, dr. Zoran Đinđić, Gojko Đogo, dr. Vladimir Gligorov, dr. Slobodan Inić, Marko Janković, dr. Vojislav Koštunica, dr. Dragoljub Mićunović, Borislav Pekić, Miodrag Perišić, dr. Radoslav Stojanović és Dušan Vukajlović. Vessünk csak egy pillantást erre a kaotikus névsorra! Van közöttük kemény nacionalista, liberális, baloldali, szociáldemokrata és még ki tudja, micsoda. És mi történt később? Az alapítók többsége már az első években kilépett a DP-ből. És nem pusztán kiléptek, hanem nagyon különböző, akár homlokegyenest eltérő irányokba távoztak. Páran közülük már nem is élnek. Egyiküket kivégezték. Az alapítók közül csak egyetlen egy (Dragoljub Mićunović) él és egyúttal a Demokrata Párt aktív tagja. Hát nem kompromittáló ez az egész? Sőt mi több, dilettáns, ösztönszerű hatást kelt. Pedig hát mindez könnyen elkerülhető lett volna,

pusztán annyit kellett volna tenni, hogy bizonyos időközönként (mondjuk havonta) revideálják az alapítók jegyzékét: ha egyik-másik leválik az anyácskáról, gyorsan-frissen kitöröltetik a neve az alapítók közül, és beíratik egy új, friss-ropogós név! Ahogy a halhatatlan Sztálin the Inspirator mondotta volt: Nyet cseloveka – nyet problema! A DP-nek így a mai napig friss, update-elt alapítói névsora lehetne,

mondjuk imigyen összeállítva: Dragan Šutanovac, Radoslav Milojičić Kena, Balša Božović, Zoran Alimpić, Miroslav Vasin, Goran Ješić, Aleksandar Crkvenjakov, Zoran Lutovac, dr. Dragoljub Mićunović, Dušan Milisavljević, Branislav Lečić, Dragoslav Šumarac és Igor Salak. Öröm a szemnek…

Pančić Teó, ugye te most csak baszkódsz? Én nem, nem én. Én halál komolyan beszélek. Valaki más baszkódik itt, csak az vele a baj, hogy nem túl humorosan csinálja, ezért is marad az orcánk Buster Keaton-i merevségű. Akárcsak az övé, kifejezéstelen.

De tegyük félre a névsorokat – talán már egy hónap is eltelt azóta, hogy Saša Janković bejelentette „szakítását” az állítólag álnok és titokban Vučić-barát DP-vel, én meg azóta is csak bambán nézek ki a fejemből, és várom, hogy történjék végre Valami, nem vagyok válogatós, történjék Akármi, ami Janković húzását, majd az ezt követő magyarázkodását, valamiképp beleilleszti az evilági valóságba. Ám ez csak nem akar megtörténni, az idő viszont múlik.

Én meg egyre csak hallgatok (pedig az volna a dolgom, hogy ne hallgassak), és meg se mukkanok az ún. Európa-barát ellenzéken belüli nagy válásról, szégyellem is ezt a hallgatást, és nem tudom miként elmagyarázni, hogy szerénységből hallgatok, mert mindvégig az volt az érzésem, hogy biztosan valami jelentős dologra nem figyeltem fel, és arra várok, hogy majdcsak észreveszem, hogy majdcsak összeállnak a mozaikkockák, hogy Janković és a húzása visszatérnek a Föld nevű bolygóra, egyszóval hét szóban: hogy a világ ismét megfejthető hellyé válik.

De jaj, mind a mai napig semmi se történt. Ehelyett egyes emberek otthagyták Jankovićot, akiket Janković, mintegy felkészülten az eshetőségre, új emberekkel helyettesített, akiket visszamenőleges hatállyal alapító tagokká nevezett ki, amitől a korábbi alapító tagok szimbolikus értelemben semmivé lettek. De ki a faszt érdekelnek: az eredeti létszám a lényeges, az pedig nem változott…

És így szűntem meg a magyarázatot keresni. Hiszen minden elég világos. Bulgakovot pedig mindig érdemes újraolvasni.

(Autonomija / Fotó: BETAPHOTO/Miloš Miškov/EV)