Érdekes hírre futottam rá a minap, ami hosszú idő után végre elérte az ingerküszöbömet. Eszerint a Magyar Mozgalom Palicson, a Női strand épületében tartott egy kisebb összeröffenést, méghozzá nem kevesebb, mint 5 (slovima: öt) magyarországi parlamenti párt reprezentánsa részvételével – az érdeklődők és az újságírók mellett ofkorz. A leírtakban az áll, hogy minden magyar parlamenti pártnak küldött meghívót az MM. Ebbe értelemszerűen a politikai paletta mindkét széle beletartozik, így a Jobbik és a Liberálisok is. Utóbbiak a saját weboldalukon is beszámoltak a találkozóról, illetve az azt megelőző tárgyalásról, amit az MM oldala is átvett.

Meg is indult a menetrendszerű liberálisozás az MM Facebook-oldalán – tényleg csak egy kávét kell kérni és hátradőlni, a kommentelők meg szépen teszik a dolgukat.

Talán Facebook-analfabetizmusnak (a funkcionális analfabetizmus után szabadon) lehetne hívni azt a jelenséget, amikor az emberek olyan cikkre reagálnak, amit nem olvastak el (lustaságból vagy mert túl magas volt nekik? – nem tudni), így az sem derülhetett ki számukra a cikkből, hogy a „nemzetáruló” Liberálisok elfogadhatatlannak tartják a „Magyar Nemzeti Tanács jogkörének szűkítésére irányuló szerb kormányzati törekvéseket”, és szerintük „ebben az ügyben mind a magyar kormánynak, mind az ellenzéki pártoknak határozottan fel kell lépniük”. Igen, ez eléggé magyarellenes dolognak tűnik szerintem is.

Liberális témakörben idekívánkozó intermezzo az egyik közhivatalban folytatott nyúlfarknyi beszélgetésem a tolóablaknál dolgozó hölggyel, aki röviden kifejtette nekem, miért nem szereti a „liberálisokat meg a buzikat” (bonyolult lenne elmagyarázni, hogyan is jutottunk el ehhez a kérdéshez néhány másodperc alatt). Érdekes vonalvezetésű érvelésének kifutása természetesen a „család védelme” volt (mi más is lett volna?), aminek szerinte kiváló eszköze többek között a melegek házasságának tiltása. Aranyos nő amúgy, nem is tűnik butának, de az általa hangoztatott panelek gyakorlatilag megegyeztek egy random fideszes lakossági fórum tartalmával, úgyhogy láttam, hogy semmi értelme bármilyen ellenérvet felhoznom – erre sem az idő rövidsége, sem a mögöttem morgolódó, türelmetlen sorban állók nem biztosítottak igazán lehetőséget. Az is megérne persze egy misét, hogy a magyar fejekben a „liberális” miért szinte kizárólag „homoszexuálist” vagy „homoszexualitást pártolót” jelent, és hogy a „népnemzeti” tömegeknek miért nincs lövésük se a személyi szabadság, a vélemény- és sajtószabadság, a vallási és szexuális szabadság, nemi egyenjogúság fogalmairól, illetve az ezekért folytatott küzdelemről a liberalizmus kapcsán. A legviccesebb számomra az, amikor egy érett nő kardoskodik a „konzervatív értékek” mellett, holott nőként se szavazati joga, se bankszámlája, se nyugdíja, se törvény előtti egyenlősége, se a lakhely/férj/munkahely szabad megválasztásának joga, se oktatásban, se felsőoktatásban való részvételi joga (és még sok minden mása se) nem lenne – sőt, ha nagyon élénk érdeklődést mutatna a világ, az olvasás, a tanulás, az orvoslás iránt, akkor még egy köztéri máglyán élve el is égetnék (miután félholtra kínozták az erre recskázó papok előtt, akik aztán egymást oldoznák fel a bűn alól gyónáskor) –, ha azok a hülye protoliberálisok annak idején nem vették volna a kemény fejükbe, hogy minden ember – tehát minden férfi és nő – egyenlő. Szóval nem akartam parttalan adok-kapokba bocsátkozni az amúgy általam nagyra becsült, munkáját páratlan odaadással és precizitással végző hölggyel, dehát nem én lennék, ha nem láttam volna meg a pillanat adta lehetőséget arra, hogy az agyának olajozottan forgó fogaskerekei közé bepöcköljek egy homokszemet, úgyhogy feltettem neki néhány villámkérdést, elgondolkodtatás gyanánt:

1. Látott-e már olyan meleg nőt vagy férfit élőben, aki rárontott egy keresztény-konzervatív családra, hogy szétverje és/vagy tönkretegye azt, tehát látott-e már ilyen személyt, akitől a családot meg kéne szerinte védeni?

2. Neki miért fontos a házasság, és nem lehetséges-e, hogy a melegeknek esetleg pont ugyanazért fontos?

3. Találkozott-e már olyan meleggel, akinek a párja úgy összetörte a szívét (megcsalta, elhagyta stb.), hogy ő ebbe teljesen belebetegedett, egészen az alkoholizmusig (nahát, pont úgy, mint egy „normális” ember)?

Na, azóta ha megyek ügyet intézni, rövidre fogjuk a társalgást, nehogy megint bedobjak valamit, ami tökön rúgja a szép kereknek tetsző világképét. Mert ellenségkép az kell, mint egy falat kenyér: ez olyan a magyaroknak, mint a törött paprika vagy a pálinka – lehet nélküle élni, de nem érdemes. Az emberek 40-50 évesen már amúgy sem szeretik újragondolni a világképüket. Politikai értelemben sem, és ezt érdemes szem előtt tartani!

Na, de hogy visszakanyarodjunk a palicsi dzsemborira: ha az MM valamelyik pártnak nem küldött volna meghívót, azzal ugyanúgy megbélyegzett volna valakit, illetve ugyanúgy saját hatáskörben döntötte volna el, ki az igazi magyar és ki nem, mint a Fidesz, amely bojkottálta ezt a rendezvényt (is). Értelemszerűen ezen pártok között vannak olyanok, amelyek nem bírják az én bizalmamat (sejhaj, de finoman fejeztem ki magam! bezzeg anno a Vataščin…), illetve az lenne a meglepő, ha létezne olyan kettős állampolgár, amelyik számára minden magyarországi parlamenti párt programja szimpatikus lenne.

A kommenteket elnézve az a baj, hogy az árulás/elárulás/nemzetárulás fogalmával túl könnyen dobálóznak az emberek mostanában, bele se gondolva a szó jelentésébe, súlyába, és persze abba se, hogy ez bizonyos kontextusokban mekkora égbekiáltó baromság. Javaslom a hidegvért mindenkinek, főleg ilyen morózus időkben!

Ha jól idomított kutyaként ugrunk az olyan szavakra, mint a „migráns”, „Soros” vagy „liberális” (pláne anélkül, hogy tudnánk, melyik mit jelent), abból semmi előremutató nem fog kisülni, ugyanis pont ez az idomítottságunk, az autonóm gondolkodásról való lemondásunk tart bennünket gúzsba kötve már nagyon régóta. A túlfűtött érzelmi reakciók helyett a hideg fejű gondolkodás lenne célravezető, amennyiben ki szeretnénk mászni abból a morális, intellektuális és financiális s̶z̶a̶r̶b̶ó̶l válságból, amelybe a magukat „nemzetinek” hazudó, maffia típusú erők kormányoztak bele bennünket, határon innen és túl. Merthogy ez a mostani hatalmi politika minden, csak nem nemzeti, az tuti. Se a magyar, se a szerb. Ez közönséges lopás, semmi más.

Ennél racionálisabb politikai kezdeményezést, amely során csaknem az összes magyarországi parlamenti párt nemzetpolitikai, illetve határon túli magyarokkal kapcsolatos politikai elképzeléseit meg lehetett volna ismerni – még ha mogyoróhéjban is (kivéve ugye az „igazi magyar” Fideszt, meg a határon túli magyarokkal szembeni ellenérzésekre apelláló Gyurcsány-féle DK-t) –, nem láttam mostanság Vajdaságban.

Érdemes megemlíteni, hogy az MM korábban sem bújt be egyik magyarországi párt fenekébe se, ami a Belgrád és Budapest hatalmi pártjainak gátlástalan vazallusává szegődő VMSZ-ről már nem mondható el. Hogy a VMSZ-nél a kérdés, illetve mindennemű erkölcsi aggály nélküli parancsvégrehajtás, az önálló gondolkodás teljes kiiktatása milyen szinteket ért el, arra gyönyörű példa a pártújságnak, azaz a Magyar Szónak a sorosozása.

Ez különösen annak fényében nagyon undorító (még Varjú Márta főszerkesztőtől is – pedig ő azért rutinos játékos ebben a ligában), hogy a 90-es évek szerbiai háborús őrületében, a vérben és szennyben úszó diktatúra idején pont a „migránssimogató” Soros volt az, aki segítette a Magyar Szó zavartalan megjelenését (konkrétan papírral), hogy a vajdasági magyarok akkor is hitelesen tudjanak tájékozódni a világról, amikor az állami médiából ömlik a hazugság és a gyűlöletkeltő propaganda (jé, pont úgy, mint most a magyarországi közmédiából). No de Soros pénzén tanult (részben külföldön) a fél (akkor még liberális demokrata) fideszes vezérkar is, most mégis orrba-szájba tolják Soros Györggyel kapcsolatban a hazudozást és a mocskolódást, úgyhogy a VMSZ pártlapjának volt kitől ellesnie a meghasonulást, a saját szájba piszkítást. Rejtély, hogy az anyaországiaktól miért mindig a legrosszabb dolgokat vesszük át. Ez is egy nagyon beteg beidegződés nálunk sajnos.

Sorosozás-liberálisozás ide vagy oda, úgy tűnik, az MM az alapítása óta eltelt nevetségesen rövid idő alatt, dacolva a belső válságaival (Korhecz stb.) máris elérni látszik a politikai nagykorúságot. Kézenfekvő bizonyíték erre, hogy ÖT magyarországi parlamenti párt fogadta el a meghívásukat!

(A magyar parlamentbe 2014-ben bejutott pártok száma eleve diszkutábilis: a vita ezzel kapcsolatban rendre arról folyik, hogy a Fidesz és a KDNP valójában egy vagy két párt-e. Állítólag láttak már egy olyan embert, aki ismert olyan valakit, aki képes volt a két formáció között bizonyos különbségeket, eltérő jellegzetességeket felfedezni. De én pletykákra nem adok!). A legutóbbi anyaországi, tét nélküli (végül érvénytelen, de a propagandára és a forintmilliárdok eltapsolására kiváló alkalmat nyújtó) kamunépszavazás idején hangoztatott MM-es álláspont – miszerint minden szimpatizánsuk szavazzon saját lelkiismerete és belátása szerint – értelmezhető úgy is, hogy felnőttnek tekintik a választópolgárokat, meg úgy is, hogy vazallus csicskaként nem kívánnak egy olyan asztalnál kibicelni, ahol nekik nem osztottak lapot. Egyértelműbben fogalmazva: saját arculatukat feladva nem fognak egy magyarországi hatalmi pártnak kampányolni Vajdaságban.

Az persze egész más kérdés, hogy a felnőtt gondolkodásra, az egymáshoz való felnőtt viszonyulásra mekkora az igény ebben a régióban, ahol hagyományosan az „erőskezű” (értsd: erőszakos, elnyomó, kizsákmányoló, felülről diktáló, talpnyalásért aprópénzt osztogató) politikának van támogatottsága, az ilyen rendszerekbe való szolgalelkű belesimulás pedig az egyik legfontosabb magyar (politikai) abilitásként emelhető ki (Szerbiában is). Mindenesetre a kezdeti izgalom elmúltával és a viharok elcsendesülésével egyre inkább úgy tűnik, hogy az MM kezdi egyre komolyabban venni önmagát.

A társelnöki szinten történő személycserék egyszerre szolgálják a független, polgári, fiatalosabb, liberálisabb vonal erősítését és a fokozatos megújulás irányában történő erőfeszítéseket – gondolok itt Garai Zsolt személyére, aki a jóval dicsőbb napokat is megért Korhecz „Nem-vettek-meg” Tamás (nem a f***át!) helyett ült be a társelnöki székbe –, míg Zsoldos Ferenc kinevezésével és Kókai Péter lemondásával szintén két legyet ütöttek egy csapásra: egyrészt képviseletet nyert a kifejezetten konzervatív vonal is a csúcsvezetésben, másrészt egy füst alatt letudták/megelőzték Kókai MM-társelnöki és a Sajtószabadság Alapítvány ügyvezetői posztja közötti összeférhetetlenség miatti támadásokat is (ezen alapítvány kiadásában jelenik meg a Családi Kör és a Szabad Magyar Szó).

Ugyanakkor Kókai érdekesmód azt már nem érzi a függetlennek kikiáltott médiumokat kezelő alapítvány ügyvezetőségével összeegyeztethetetlennek, hogy a zentai községi képviselő-testületben továbbra is helyet foglal az MM színeiben! Hadd találjam ki: emberhiány miatt kell egy fenékkel több lovat megülni. Talán volna még mit reszelni ezeken a lépéseken, hogy teljesen tisztának tűnjenek.

No de visszatérve: az alapítás idején emlegetett eklektikus összetétel továbbra is érvényes tehát – persze a nagyon különböző emberek együttműködése mindig kétesélyes. Mindezeken felül a terepen való intenzívebb jelenlétet is céljukként jelölték meg.

Ráfordulva a 2018-as évre fel is kell kötniük a gatyaszárat, hiszen idén MNT-választások lesznek, és a Fidesz irdatlan nagy pénzekkel stafírozta ki már jó előre a VMSZ pártújságját. Félmilliárd forintból pedig rengeteget lehet ám hazudozni, mocskolódni, rágalmazni. Rengeteget.

Márpedig arra, hogy VMSZ idei kampánya is rettenetesen mocskos, hazug és rosszindulatú lesz, nyugodtan mérget vehetünk.

Akár dupla adagot is.

(Autonómia)