Lengyelországba utazik júniusban Charles Scicluna, Ferenc pápa „solve-the-problem” embere – olvasom a hírt – pedofil ügyben rendet vágni. Hivatalosan a lengyel püspöki kar meghívásának tesz majd eleget (azt ugye mégse írhatták bele a sajttájba, hogy annyira plafonig ér a szar, hogy a Vatikánig érzik a szaga), valójában azonban ő nem az a hobbiból utazgatós fajta, aki a katolikus egyház pénzén röpdös ide-oda világot látni meg szelfizni a tengerparton. A (többek között) reformpápaként is emlegetett Ferenc két lábon járó pallosa ő, legalábbis ha igazán komoly ügyekről van szó. S bár a vadiúj pápa már nem mai gyerek, az eddig hozzám eljutott hírek alapján – doduše, a Vatikáni Rádió adásait nem hallgatom éppen minden órában – eléggé fiatalos lendülettel csapott bele a lecsóba, azaz a katolikus egyház bűntől, korrupciótól való megtisztításába (már amennyire ez lehetséges).

Lengyelországban amúgy a klérus szorosan összefonódik a világi hatalommal (hja, kérem, polak, venger, dva bratanki), így Jaroslaw Kaczyinski pártja, a kormányzó konzervatív PiS bőven maga mögött tudhatja a lengyel katolikus papságot, lényegében bármilyen ügyben. Persze nem egyirányú a támogatás, hiszen Lengyelországban 1993 óta van érvényben a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye, amelyet 2016-ban – egyházi indíttatásra – még tovább kívántak szigorítani: az akkori tervezet szerint legálisan csak akkor lehetett volna művi terhességmegszakítást elvégezni, ha a magzat visszafordíthatatlan vagy életveszélyes károsodást szenvedett, illetve gyógyíthatatlan betegségben szenved, és ez alól sem a nemi erőszak általi fogantatás, sem az anya egészségének, életének veszélyeztetése, sem a magzat várható életképtelensége nem jelentett volna kivételt. Mondjuk ez a szép, keresztény-konzervatív elképzelés (a.k.a. a nő szüljön és kussoljon) akkora tiltakozási hullámot váltott ki az országban (volt olyan nap, amikor egyszerre 140 városban tiltakoztak fekete ruhába öltözött nők, százezres nagyságrendben), hogy az akkori kormányfő, Beata Szydło kénytelen volt visszakozni, imígyen: „Különböző véleményeket kell tiszteletben tartanunk”. (Micsoda elmés meglátás.)

Ja, és még egy polak-venger párhuzam: a PiS a Fideszhez hasonlóan leginkább a falvakban és a kisebb vidéki városokban népszerű, a nagyvárosokban és a fővárosban (hadd ne mondjam: kulturális központokban) ugyanúgy kisebbségben vannak, mint a magyar nemzethy kleptománok.

Hogy egy nem várt, ill. nem kívánt, de így vagy úgy mégiscsak bekövetkezett terhesség mennyire tönkre tudja tenni egy szerencsétlen nő életét (és azon keresztül magáét a gyerekét is), arra szerintem bárki tudna a saját utcájából példát mondani. (Semmiből se jut mindenkinek egyformán ezen a világon, miért pont az isteni gondviselésből jutna.)

Annak pedig szintén megvan a maga diszkrét bája, amikor olyan öreg manusok kotorásznak/rendezkednek mások méhében, akik a (papi) szakmájukból kifolyólag elméletileg még női szeméremszőrzetet se láthatnának.

Úgy tűnik, számukra a nők lelke totálisan másodlagos, elhanyagolható faktor. A hatalom – az bezzeg pár fokkal fontosabb!

No de mindezen kérdések megítélése diszkutábilis, vérmérséklet- és beállítottság-függő, ami viszont nem az (vagy legalábbis nem kellene, hogy az legyen) az a gyermekeken elkövetett nemi erőszak, molesztálás, megrontás. Mostanság pedig egymást érik a klérushoz köthető pedofilbotrányok szerte a világban, úgyhogy a lengyel helyzet mondhatni nem is számít kirívónak.

Nyilvánvalóan a papok döntő többsége nem gyermekmolesztáló, nem pedofil, nem egy utolsó rohadék.

Az is sajnálatos tény, hogy a hírekbe csak a botrányok kerülnek be, arról szinte soha nem olvasni, ha egy pap úgymond jól végzi a dolgát (má’ a misézésen kívül), legyen az karitatív vagy közösségszervező tevékenység, ill. bármi más. Az is nagyon szép (főleg a korábbi katolikus gyakorlathoz képest, amikor is a problémás papot simán áthelyezték másik plébániára, és csá, haja szála nem görbült), hogy a pápa „problémamegoldó” emberének (erről a Pulp Fiction jut eszembe valamiért) tevékenysége nyomán néha lemond egy-két (vagy több) püspök.

De valahogy még egyetlen olyan hírre se futottam rá, hogy a pedofil papokat örökre, nyíltan kitagadnák az egyházból, majd szépen börtönbe vonulnának, és ott rohadnának meg kicsipkézett popsival, ahogy minden „rendes” lebukott pedofilnak illik, élvezve a többi rab „vendégszeretetét”. (Külön misét érne meg, hogy a gyermekmolesztálás még a vérbeli, akasztófára való bűnözők szemében is bűnnek számít – pedig azokban a körökben a bűn fogalma igencsak relatív.) Ez bizonyára nem csak engem nyugtatna meg, illetve nem csak bennem ébresztene némi bizalmat a katolikus egyház (mint szervezet) irányában, hanem sokat számítana azoknak is, akik ezen egyház keretein belül lelkiismeretesen, becsületesen, bűntelenül végzik a dolgukat – és biztos vagyok benne, hogy belőlük van sokkal több.

A pedofilok egyértelmű kitakarítása után egyből hozzáláthatna a problémamegoldó úr a hedonista, nacionalista, hatalmi pártok seggnyalóivá szegődött papok kihajigálásához is.

Ezzel a kekeckedő hangnemmel egyébként nem Charles Scicluna érdemeit akarom kisebbíteni, sokkal inkább arra célzok, hogy lenne meló bőven errefelé is – Kelebiától messzebb egyelőre nem is kellene mennie.

Na meg egy református, plusz egy evangélikus kiadású Scicluna se ártana, ha már így a fasisztoid pártok igehirdető végbélkúpjainál tartunk (és akkor még ki se aknáztuk a magyar nyelvterület nyújtotta, bőséges lehetőségeket).

Még ateistaként is tudok örülni a katolikus egyház megtisztulásának (ha már ott kereszteltek meg anno, meg eleve minden elhunyt rokonomat katolikus szertartással búcsúztatták, szóval akarva-akaratlanul is megvan a kapocs), sőt, bármelyik egyház megtisztulásának (én amúgy minden elképzelhető megtisztulásnak tudok örülni, még annak is, ha tiszta zokni jön ki a mosógépből), csak egy kicsit fel kéne pörgetni a tempót, mert ez nekem eddig valahogy kurva lassúnak tűnik, ilyen sebességgel újabb kétezer év alatt se végeznek.

Hajrá, hajrá! De most már öltözök, mert pont egy keresztelőre megyek. (Tényleg.)