Közép-Bánát ivóvize volt a témája az Autonómia portál Észverés című élőműsorának. A szerbiai elemzések évről évre megerősítik, hogy a legrosszabb minőségű ivóvíze Közép-Bánátnak van. Nagybecskereken 2004 óta ihatatlan a csapvíz, aminek oka elsősorban a magas arzéntartalom. Az azóta eltelt tizennyolc évben a polgárok – egyes becslések szerint – annyi pénzt költöttek el palackozott vízre, hogy az arra fordított összegen már bőven megoldhatták volna ezt a problémát, de ehelyett a város még ma is az új vízgyárra vár. Arról, hogyan élnek ilyen körülmények között a nagybecskerekiek és a környékbeliek, miért nem sikerült még megoldani ezt a csaknem két évtizede húzódó problémát és mikor lesz ismét iható Nagybecskerek vezetékes vize, Popović Judit ügyvédnőt és Kecskés István újságírót kérdezte a műsorvezető, Gyurkovics Virág újságíró.
AZ APOKALIPTIKUS HANGULATTÓL A BELETÖRŐDÉSIG
A víz alapszükséglet. Az emberi test átlagosan 60%-ban vizet tartalmaz, egy felnőtt emberi szervezet pedig naponta átlag 2 liter vizet igényel a normális működéséhez, és akkor még nem beszéltünk a főzésről, mosogatásról, személyes higiéniáról. De hogyan biztosítják Nagybecskerek polgárai az alapvető szükségleteik kielégítéséhez szükséges vízmennyiséget, ha a csapvíz emberi fogyasztásra alkalmatlan – tette fel a kérdést Gyurkovics.
Az önkormányzattól eddig csak be nem teljesített ígéreteket kaptak, segítséget nem, tehát a polgárok az ivóvíz beszerzésénél magukra vannak utalva – mondja Popović Judit. Ahhoz, hogy Nagybecskereknek működőképes vízgyára legyen, komolyabb befektetésre lenne szükség, amit a város nem tud biztosítani, ezért marad miden az ígéretek szintjén. A vízről való diskurzus a populizmus eszközévé vált – állítja az ügyvédnő –, a pártok már több alkalommal zászlójukra tűzték ezt a kérdést, de érdemben nem változott semmi, holott az emberek többsége nem engedheti meg magának, hogy palackozott vizet vásároljon.
A 2004 elején történt bejelentés, miszerint ihatatlanná vált a vezetékes víz, drámai esemény volt Nagybecskereken – emlékezett vissza Kecskés István, aki szerint az emberek pánikba estek, és a téli hidegben, hosszú sorokban várakoztak a kutaknál, hogy vízhez jussanak. Az első félév apokaliptikus hangulatban telt, aztán lecsillapodtak a kedélyek, aki tehette, palackozott vízre váltott, kiépült az öko-kút, de sokan még ma is a csapvizet isszák. A helyiek nem bíznak a legújabb ígéretben sem – amely szerint 2024-re már tiszta víz folyik majd a csapokból –, hiszen ugyanez hangzott el 2015-ben is, amikor egy olasz beruházó akarta megoldani az ivóvízkérdést. Óriási felhajtás övezte a munkájukat, még az építkezést is élőben lehetett követni az interneten, de az eredmény elmaradt. Különösen fájdalmas ez a helybélieknek, amikor arra gondolnak, hogy már 2012-ben meg lehetett volna oldani ezt a problémát, ha a városvezetés – tartományi és köztársasági támogatással – elfogadja a német Wassertechnik cég 20 millió eurós ajánlatát.
„EBBŐL A FÖLDBŐL MÁR NEM NYERÜNK TISZTA VIZET”
A valamikori Naftagas-olajkutak ma az orosz állami többségű NIS vállalat tulajdonában vannak, tehát elsősorban ez a cég profitál az olajkitermelésből, de a bánátiak isszák meg ennek a környezetszennyezésnek a levét, hiszen ahol olajkutak vannak, ott a vízben magas az arzéntartalom, és ez jellemző egész Bánátra, mert ott található a legtöbb olajkút – magyarázza Popović. Szerinte az olasz beruházó is komolytalan volt, hiszen kiderült róla, hogy alig 1-2 embert foglalkoztatott, és az is vitatható, hogy valóban olaszok voltak-e, vagy csak egy hazai vállalkozó próbált magának alibit biztosítani, hogy felfigyeljenek rá. A Szerb Haladó Párt a hatalomra jutásakor, 2012-ben nem akarta magát egy 20 millió eurós befektetésbe hajszolni, és azóta sem mutattak valós szándékot a kérdés megoldására. Egy-két éven belül ismét helyi választások lesznek, akkor majd megint felkapják ezt a témát, de komoly befektetés nélkül ebből a földből tiszta vizet már nem nyerünk – legalábbis nagyon drága mulatság lenne.
Nagybecskerek 22 másik települése mintha nem is létezne, az önkormányzat részéről azoknak az ivóvízellátásáról nem esik szó – mondja Kecskés, aki szerint a kisebb településeken még kiszolgáltatottabbak, és még inkább beletörődtek a sorsukba az emberek, vagy nem is tudnak a problémáról. Ugyanakkor nem is a polgárok dolga, hogy számontartsák, hány mikrogramm arzén a megengedett mennyiség, csak az, hogy fizessék a számlákat, ellenben a városi vízműveknek lenne a feladata, hogy iható vizet szolgáltasson. Nagybecskereken jellemző, hogy a közvállalatok igazgatói mind ideiglenes kinevezéssel végzik a munkájukat, így nem is vállalnak teljes felelősséget, a szakemberek pedig nem hallatják a hangjukat. Most, hogy az Egyesült Arab Emírségek-beli Metito vállalat végzi a munkálatokat, azt sem tudják, mennyibe fog kerülni a víz köbmétere. Félő azonban, hogy ezzel a zsákbamacskával nem jár jól a város, tévesen gondolta azt a városvezetés, hogy saját tőke nélkül megoldhatják ezt a kérdést, ingyen ebéd nincs.
EGYSZER HASZNÁLATOS EMBEREK
A visszaélésekkel kapcsolatban többeket letartóztattak, de hogy ezek az ügyek ma hol tartanak, azt akkora titok övezi, mint magát a Metitóval kötött szerződést. Amint a vízművek volt igazgatóját kinevezték, rögtön aláírattak vele valamit, és közvetlenül az után le is tartóztatták. Az ember talán azt se tudta, mit ír alá, szerencsétlennek az egzisztenciája múlott rajta, hogy belépjen a Szerb Haladó Pártba, és ez lett a végzete: eltűnt a süllyesztőben, mert a párt szemében ezek csak egyszer használatos emberek – összegzi Kecskés.
Popović hozzáteszi, hogy éppen ebből az opportunizmusból születnek azok a problémák, amelyek már az életminőségünkre is hatással vannak, hiszen mind több a rákos megbetegedés, ami visszavezethető a vízfogyasztásra, a szennyezett levegőre és az agyonvegyszerezett élelmiszerre. Az opportunizmus elősegíti, hogy az emberek szemet hunyjanak, ne érdekelje őket más problémája, csak őrizhessék meg saját egzisztenciájukat, a szolidaritás és az empátia pedig elmarad. Ezzel csak azt érik el, hogy mind többen hagyják el a várost. A következő generációk bizonyára felelőtlennek és gyávának fognak tekinteni minket, akik nem tudtak ellenállni a hatalomnak, pedig mindössze némi bátorság és elszántság kellett volna hozzá. A jelenlegi ivóvízprobléma nemsokára az általános vízellátásra is kiterjed, és úgy tűnik, erre az önkormányzat semmilyen stratégiai megoldást nem tervez. Hamarosan nem lesz levegőnk, nem lesz vizünk, ami maga után vonja, hogy nem lesz élelmünk sem, mert mindent tönkreteszünk – vetíti előre a baljós forgatókönyvet Popović, és hozzáteszi, nem túl szép jövőt jósol ennek a városnak.
MA MÁR ESÉLYTELEN KIVEZETNI AZ EMBEREKET AZ UTCÁRA
Nagybecskerek közelmúltjában volt egy pozitív eset is, amikor egy ötven fős csapattal sikerült megakadályozni, hogy a város központjában lévő tavacska fölé éttermet építsenek, ezzel ugyanis a tó előbb-utóbb eltűnt volna. Ez a harc 2014-ben kezdődött, és hét éven át tartott – idézi fel Popović. Pert indítottak, de elveszítették első, majd másodfokon is, perköltséget kellett fizetniük, ám tovább harcoltak. Az emberek hónapokig ültek, és őrizték a tavat a novemberi hidegben is. Néha éjjel 2-kor hívták a többieket, hogy menjenek gyorsan, mert megjelentek a munkások, körbe akarják keríteni a tavat, és beindítani a munkálatokat. Ebből is látszik, hogy nagyon sok energia és elszántság kell egy ilyen ügy megnyeréséhez, mert ha az ember csak protestál és beszélget erről családi vagy baráti körben, az nem elegendő, hiszen a hatalom nem reagál az ilyesmire. Fontos, hogy a polgárok tudják, mit akarnak, és a végsőkig kitartsanak.
Már a próbaüzem alatt kiderült, hogy a vízhálózat nem megfelelő. A tervezett kapacitás életképtelen, ezért az arab beruházó megígérte, hogy 18 millió eurós költségvetéssel kibővíti a meglévő kapacitásokat, de senki nem garantálja, hogy valóban ki is fogják fizetni ezt az invesztíciót. A nagybecskerekiek gyanakvása nem ok nélküli, hiszen korábban is volt olyan eset, amikor az olasz beruházónak elfogyott a pénze, és az önkormányzat a költségvetési keretéből utalt neki néhány százezer eurót. Kecskés elmondta, gyakran járt a vízgyárban, és mindig megmosolyogta, mert teljesen nyilvánvaló, hogy ez a vízgyár a 90 ezer lakosú várost nem tudja ellátni. Ugyanezt mondta a szakma is, és akkor elkezdték kibővíteni a meglévő hálózatot, de ez már csak látszatintézkedés volt. Összehívták az újságírókat, kivonult a városvezetés, lefényképezkedtek, mondván, hogy most jó lesz, de ezzel csak időt nyertek. Nagybecskereken a civilek sem aktivizálják magukat eléggé ebben a kérdésben. Elmúltak azok az idők, amikor még ki lehetett vezetni az embereket az utcára. Ez ma esélytelen. A tó körüli tüntetés volt a legutóbbi megmozdulás a városban, és félő, hogy az utolsó is egyben – állapítja meg Kecskés.
LASSAN OLCSÓBB LESZ A SÖR, MINT A VÍZ
A civil szervezetekben megvan a jóhiszeműség, de hiányzik belőlük az elszántság és a kitartás, túl korán kifulladnak, elállnak az ügytől, és ez ismétlődik állandóan. A politikának nincs olyan ambíciója, hogy közérdekből dolgozzon, mindent a populizmusra és a demagógiára vezet vissza, és csak azt nézi, hogyan tud hatalmon maradni. Szerveződni kellene, nevezzük ezt civil szervezetnek, mozgalomnak, forradalomnak vagy bárminek – mutat rá Popović, és pozitív példaként hozza föl a már említett városi tó példáját, amelynek a megóvásáért folytatott kezdeményezés során sikerült kiharcolni, hogy megváltoztassák a vízről szóló törvényt. Ugyanakkor nem biztos, hogy még egyszer lenne ereje végigcsinálni egy hasonló folyamatot – mondja Popović.
Komolytalan lenne bármit is mondani azzal kapcsolatban, hogy mikor ihatnak ismét tiszta vizet a nagybecskerekiek, főleg úgy, hogy még mindig nem látták a beruházóval kötött szerződést – mondja Kecskés. Szerinte Nagybecskereknek akkor lesz ivóvize, amikor Belgrád úgy dönt. De amíg 4-5 szakember nem ad ki egy közleményt, vagy nem ír nyílt levelet az államelnöknek arról, hogy ez tarthatatlan, addig itt csak opportunisták lesznek, akik hallgatnak, és örülnek, ha 89 dinárért vehetnek öt liter vizet, vagy hogy az öko-kútnál nem kellett sokat várni a sorban. Kecskés a tekintetben is pesszimista, hogy rajtunk múlna a változás. A napokban bejelentették a Nagybecskereki Sörnapokat. Lassan oda jutunk, hogy a sör olcsóbb lesz, mint a víz, de még a látszatra sem adnak, hiszen az önkormányzatnak még ebben a kánikulában se jutott eszébe, hogy kihelyezzen egy lajtoskocsit, és legyen a városban ivóvize annak, aki szomjas. Úgy tűnik, hogy Nagybecskereknek ivóvíz nem jár, csak a kínai gumigyár.
Az Észverés hetente jelentkezik keddenként este nyolc órától. A műsor a Szabad Magyar Szó, a Második Nyilvánosság, a Magločistač és az Autonomija hivatalos Facebook-oldalán, illetve az Autonómia Youtube-csatornáján követhető élőben. A műsorok meg is hallgathatók az Apple Podcasts, a Google Podcasts és a Spotify alkalmazáson, valamint a Podcast.rs oldalon.
Ha tetszik a műsor, kérjük, támogassa a magyar nyelvű Autonómia portált vagy közvetlenül az Észverés csapatát adományával!
Az Észverés nyári különkiadásának létrejöttét a Cseh Köztársaság Tranzition című hivatalos programja támogatta.
