MAJLÁTH Ronald: Veszélyes vizeken

Az ellenzék ignorálása számos csapdát rejt Orbán és Vučić számára

13. Apr 2020

Aligha volt bárkinek is kétsége afelől, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő a koronavírus-járvány elleni harcot személyesen fogja levezényelni, ami így kitűnő lehetőséget ad majd népszerűségük növelésére. Ahogy az sem okozott meglepetést, hogy a két politikus most teljesen ignorálja az ellenzéket, amelynek így még kevesebb beleszólása lett az ország életébe, mint korábban. Ugyanakkor

egyre inkább úgy néz ki, hogy sem Orbán, sem pedig Vučić nincs tisztában vele, hogy ezzel nagyon is sokat kockáztatnak – már ami a politikai jövőjüket illeti.

Az ellenzék kiiktatása a mindennapi döntéshozatalból természetesen nem ma kezdődött. Ebben kulcsszerepet játszott, hogy mindkét országban kényelmes többsége van a kormánykoalíciónak, amely így már évek óta nem került kompromisszumkényszerbe. A választások aztán további lehetőséget adtak a Szerb Haladó Pártnak és a Fidesznek arra, hogy hatalmas médiafölényükkel elszívják a levegőt az ellenzék elől, amelynek így mostanra jóformán alig maradt megszólalási lehetősége. Az ellenzék kiszorítását a politikai döntéshozatalból Magyarországon a felhatalmazási törvény tetőzte be: ezzel a magyar parlament határidő nélkül meghosszabbíthatja azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a hatályát, amelyeket a kabinet vezetett be a koronavírus-járvány kezelésére, emellett lehetővé vált, hogy a kormány további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkosson a veszélyhelyzet ideje alatt (vagyis a magyar kormány a jövőben a felhatalmazási törvénnyel tulajdonképpen kiiktathatja a parlamenti kontrollt). De az sem mellékes, hogy a kétharmados jogszabály megtiltja veszélyhelyzet idején népszavazások kiírását. Szerbiában viszont új, korlátozó törvényeket már nem is kellett hozni az ellenzék megrendszabályozására, ugyanis a Szövetség Szerbiáért nevű ernyőszervezetbe tömörült pártok már jó ideje bojkottálják a parlamenti munkát.

Hogy megértsük, ezekkel a lépésekkel mit kockáztat Orbán és Vučić, mindenekelőtt azt kell látni, hogy a két politikus most egy olyan küzdelem élére állt, amelynek végkimenetelére csak részben van befolyásuk.

A koronavírus-járvány még azokban az országokban is óriási pusztításokat végez, ahol nem csak hogy színvonalasabb az egészségügyi ellátás, de még fel is készültek időben a tömeges fertőzésekre. Másrészről a jelen helyzetben egyáltalán nem tudni, mikor sikerül leküzdeni a járványt, ahogy az sem tudható, mikor tudják így újraindítani a gazdaságot. Így bármennyire is vonzó most a hadvezéri póz, valójában nagyon is hálátlanná válhat a jövőben ez a szerep, különösen akkor, amikor a polgárok véleményt mondanak arról, hogyan sikerült a kármentés.

És így jutunk el az első kockázathoz, ami az ellenzék megerősödése: ez egyáltalán nem példa nélküli a két országban. Ismert: ahogy Slobodan Milošević egyre inkább egy kézben koncentrálta a hatalmat, lassan az ő nevéhez tapadt minden kudarc, ami Szerbiában történt. De a politikai ellenfél (vagyis a Szerbiai Demokratikus Ellenzék) gátlástalan ellehetetlenítése is csúnyán visszaütött, így 2000 szeptemberére egy megizmosodott ellenzék állt be Vojislav Koštunica mögé. Magyarországon viszont éppen Gyurcsány Ferenc kormányzása lehet az intő példa: az egykori szocialista kormányfő maga is mindent megtett, hogy ellehetetlenítse a Fidesz „szociális” népszavazási kísérletét, ami végeredményben mégsem jött össze neki, ellenben a sikeres népszavazás óriási lendületet adott a Fidesznek, ami aztán 2010-ben kétharmados támogatottságot biztosított a pártnak. Így a mostani helyzetben igen könnyen előfordulhat, hogy egy kudarchoz vezető kormányzati lépés vagy akár a külső tényezők – ilyen volt a Gyurcsány-kormány számára a 2008-ban kezdődő gazdasági világválság – éppen a háttérbe szorított ellenzéknek ad muníciót.

Szoros összefüggésben áll ezzel a második kockázati tényező. A két országban eddig az ellenzéknek nem volt olyan kiemelkedő személyisége, akinek a népszerűsége vetekedhetett volna a két vezető politikuséval. Most viszont könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ellenzéki oldal egyik szereplője kiemelkedik a sorból – kitűnő példa erre a korábban már említett Vojislav Koštunica is. Ez a kockázat különösen Orbán Viktort veszélyezteti, akinek a múlt évi önkormányzati választáson egyszer már kellemetlen meglepetést okozott Karácsony Gergely. A budapesti főpolgármestert a Fidesz most azzal vádolta, hogy ő a felelős a Pesti úti idősotthonban történt tömeges megbetegedésekért, válaszul erre Karácsony négy olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelyek állítása szerint azt mutatják be, hogyan kerülhetett be a koronavírus a budapesti idősotthonokba. Habár egyelőre nem tudni, hogy a politikai adok-kapoknak ki lesz a győztese, az már most jól látható, hogy Karácsony személyisége egyre inkább kiemelkedik az ellenzéki szereplők közül.

És bár Vučić fő politikai ellenfele egyelőre nem látszik, az a kockázat már kifejezetten veszélyezteti, hogy az ellenzék integrációja a válság, illetve a kudarcos kormányzati lépések miatt folytatódik.

A már említett Szerbiai Demokratikus Ellenzéken kívül erre már Magyarországon is volt példa. Mint ismert, a kétezres évek elején éppen a baloldal – vagyis a szocialisták és szabad demokraták alkotta kettős – volt egységes, ellenben a sok-sok, egymással is rivalizáló jobboldali párttal. A Fidesz aztán ezeket magába olvasztotta vagy margóra szorította, így 2010-re lényegében már csak egy riválisa maradt a jobboldalon, ez pedig a Jobbik, amely a szavazatainak igen nagy részét már nem a jobboldaliak, hanem az északkelet-magyarországi, korábban döntőrészt a szocialistákra voksolók köréből gyűjtötte.

Az ellenzék integrációja azonban most éppen Orbán és Vučić számára jelenthet kihívást. Magyarországon ez a folyamat már az önkormányzati választásokon történő közös jelölésekkel megkezdődött, Szerbiában ez a Szövetség Szerbiáért tömörülésben csúcsosodott ki, amelynek sorait ugyan Vučićéknak a 3 százalékos parlamenti küszöbbel sikerült megbontaniuk, azonban kérdéses, hogy egy kiábrándító kormányzati teljesítmény esetén ezek az erők hogyan döntenek végül az egységes politikai fellépésről, akár az ellenzéki bojkottról.

Ma még nem tudni, hogy Orbán és Vučić koronavírus-járvány elleni küzdelme, illetve a nyomában érkező gazdasági válság kezelése sikertörténet lesz-e vagy sem, annyi bizonyos, hogy az ellenzék ignorálása számos csapdát rejt a két ország vezetője számára. Itt ugyanis már bizonyos, hogy kudarc esetén nem tudnak majd másra mutogatni.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda (Benko Vivien Cher)


Majláth Ronald
(Autonómia)

Karikatúra
STUPS: Kuda?
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés