KOVÁCS Attila: A kaviárbaloldal öngólja

A szerbiai szabadúszók szervezetéről, azaz az Internetmunkások Egyesületéről (URI), illetve az általuk képviselt dolgozókról már sokan írtak, de főleg egyik oldalról közelítették meg a témát, nem kevés túlzással. Ez a jegyzet arra vállalkozik, hogy az ellenérveket is felsorolja.

19. Feb 2021

Az „internetmunkások” fogalma valójában annyira tág, hogy értelmét veszti. Pontosabb lenne a „külföldről pénzeltek” (strani plaćenici), de ez a kifejezés már sajnos foglalt. Nincs értelme aszerint felosztani a munkát, hogy valaki otthonról, interneten keresztül csinálja, vagy irodában ülve. Gyakorlatilag az összes olyan adminisztratív munkás, aki a járvány idején otthonról dolgozott, szintén internetmunkásnak számít.

Annak ténye, hogy külföldi cégnek dolgozol, vagy hogy külföldi portálokon keresztül nyújtasz szolgáltatást, nem ad arra okot és jogot, hogy kedvezőbb státuszod legyen.

Az ún. freelancerek ügyével olyan Facebook-oldalakon találkoztam először, amelyek vállalkozókat, mikrovállalkozókat (ismertebb nevükön: pausálosokat) és kisebb cégeket tömörítettek. Több ezer személy cserélt itt véleményt, információt, kölcsönösen segítve egymást (ilyen oldalakat az IT-szférában jártas könyvelők vezetnek). Amit az elején tisztázni kell: ha önállóan indítasz el valamilyen munkát, egyszeri vagy állandó jelleggel, a vállalkozók csoportjához tartozol, és kutyakötelességed ismerni a csoportra vonatkozó jogszabályokat, hogy elkerüld a büntetést tájékozatlanságod miatt, vagy fizethetsz könyvelőt is, ha nem akarod beleásni magad a papírmunkába. Az állam – el kell ismerni – egyre több adatot tesz könnyen elérhetővé, de ezeket a változásokat folyamatosan követni kell (nagy cégeknek külön könyvelési osztálya van emiatt).

Néhány ismerőstől megkérdeztem, szerinte mi a lényegi különbség a kolumbiai kábítószer-kereskedő és a szabadúszó által behozott pénz között, hiszen mindketten feketén viszik be a pénzt az országba és egyikük sem fizet semmit az államnak. A szabadúszók ugyanis eleinte azt az eléggé arrogáns álláspontot képviselték, miszerint ők nem hajlandók adót fizetni, mert (szerintük) rengeteg pénzt hoztak be az országba (igaz, feketén), és ezzel nagy mértékben járultak hozzá a gazdaság erősödéséhez. (A nyilvánosan elérhető, URI-tagokat és -szimpatizánsokat toborzó csoport továbbra is azt a narratívát folytatja, hogy nem akarnak fizetni, a jelenlegi politikusokra mutogatva. És semmilyen alternatív kompromisszumos megoldási lehetőséggel nem álltak elő, főleg a nemrég kapott kimondottan kedvező feltételek tükrében.) Tudom, hogy az összehasonlításom eléggé drasztikus, de a szabadúszóknak ez a fajta érvelése nagyon gyenge lábakon áll, tekintettel arra, hogy mindeközben sokan mások minden nehézség ellenére is a törvényes kereteken belül igyekeztek boldogulni.

Első körben a legálisan dolgozókat kiáltották ki árulóknak (nem igazán értettem, kit árultak el), csak azért, mert jóhiszeműen elmagyarázták nekik, milyen módon tudnának a jogi keretek között dolgozni. Nyomdafestéket gyakran nem tűrő megjegyzéseket lehetett olvasni az említett kommunikációs csatornákon bármilyen értelmes megjegyzésre (igaz, ezeket később törölték). Többek között, azzal érveltek, hogy nincs olyan kategória, amelybe be lehetne őket sorolni, aztán kiderült, nincs igazuk.

Voltak igazi gyöngyszemek is a bejegyzések között: volt, aki afelől érdeklődött, hogy miként tudja cégszámlára befizetni a hasznot, amit külföldről csempészett áru eladásával szerzett, mert sokallja a kifizetendő vámot. Nem tudom, elmondta-e később valaki az illetőnek, hogy ezzel alapból törvényt sért.

A nettó, bruttó és szuperbruttó fogalmát sokan még most sem értik. Az első a számlára kapott tiszta összeg, míg az utolsó a vállalkozás vagy cég teljes költsége. A bolti pénztárnál dolgozók is közel 500 dollár szuperbruttót keresnek, ám számlára gyakorlatilag a minimálbért kapják. (Azért említem épp őket, mert pár szabadúszó épp azzal érvelt, hogy ők csak ennyit, azaz 500 dollárt keresnek havonta, amiből, ha levonnák az adót és a járulékokat, alig maradna nekik valami.)

Senki sem kényszeríti a szabadúszókat arra, hogy elfogadják egyes szolgáltatásközvetítő portálok feltételeit, ha úgy látják, hogy egy bizonyos összegért nem kifizetődő az adott munka.

Sokan viszont még azzal sincsenek tisztában, hogy nemcsak adót, de járulékokat is fizetniük kell, hiszen ők is használtak olyan szolgáltatásokat, amelyek működésére az általuk ócsárolt „cégesek” is kifizették a rájuk eső részt.

***

Az írás pillanatában az URI oldalán szereplő állítások eléggé ellentmondásosak, sok közülük teljesen értelmetlen. Haladjunk sorjában:

„A Internetmunkások Szervezetét olyan munkások alkotják, akik keresetüket az interneten keresztül nyújtott szolgáltatással és munkával valósítják meg, függetlenül a munka természetétől – ami lehet idegennyelv-oktatás, fordítás, szoftverfejlesztés, termékbemutatás, grafikai design vagy más szakma. Az Internetmunkások Szervezete azzal a céllal jött létre, hogy szervezetten és világos üzenettel válaszoljon az Adóhivatalnak a természetes személyekhez intézett felszólítására, amely a külföldi bevételek utáni, önkezdeményezésre történő adó bevallására és befizetésére vonatkozik. A csoport olyan kommunikációs csatornát is képez, amely megbízható információk megosztására és az esetleges dezinformációk vagy pánik és szervezetlenség okozta, káros, önálló fellépések megakadályozására szolgál.”

Nagyon egyszerű kereséssel a következő információkra lehet rálelni, és ezzel meg is van az első öngól:

6201 – Programozás

7410 – Speciális designtevékenységek

8559 – Egyéb oktatás

„Az internetes munka meghatározatlan időre szóló alkalmazást jelent, emiatt külön programot igényel az adó és járulékok fizetésére. A létező megoldások, mint amilyen a vállalkozás regisztrálása és az átalányadózás, nem megfelelőek, tekintettel arra, hogy a tiszteletdíjas munkásoknak nincs havi rendszerességű, állandó bevételük.”

Ha egy szolgáltatás nyújtása nem kifizetődő, egyszerűen más munka után kell nézni. Másfelől sokan végeznek belföldön is tiszteletdíjas munkát, állandó munkaviszony nélkül. Az ő jövedelmük után a megbízó fizeti az összes adót és járulékot. Kizárólag az, hogy valaki interneten keresztül, külföldön végez tiszteletdíjas munkát, nem jogosítja fel a nagyobb kedvezményre az adó- és járulékfizetés tekintetében. Míg az első idézett passzusban a kategóriák hiányáról beszélnek, a másodikban már arról írnak, hogy a meglevők nem felelnek meg nekik.

„Függetlenól attól, hogy az internetmunkások regisztrált önálló vállalkozók vagy sem, semmiféle joguk nincs az egyéni és kollektív munkaszerződés tekintetében, mert a munkaadóval nem hoznak létre állandó munkaviszonyt. Az internetmunkások emiatt, mindenféle törvényes védelem nélkül, ki vannak szolgáltatva a munkaadóknak, és a piaci feltételekhez kénytelene alkalmazkodni.”

Abban a pillanatban, hogy önállóan kezd valaki bele egy munkába (legyen az vállalkozás, kft, tiszteletdíjas munka stb.), kapitalistává válik, akinek üzleti tervet kellene először készítenie ahhoz, hogy a számok alapján eldöntse, kifizetődő-e a vállalkozása vagy sem.

Lehetetlen, hogy olyan cég létesítsen állandó munkaviszonyt valakivel, akinek másik országban van a telephelye, többek között azért, mert harmadik ország betegbiztosítását nem tudja sehogyan sem kifizetni (például azok a cégek, amelyek rendelkeznek helyi képviselővel, az illetőt arra kérik, nyisson vállalkozást, hogy céges számla alapján tudjanak neki fizetni).

Az „internetmunkás” fogalom túl tág ahhoz, hogy egységes törvényt lehessen rá alkalmazni. Ismétlem: az interneten keresztül, külföldi megbízónak végzett munka nem jogosít fel arra, hogy kedvezőbb elbírálásban részesülj a belföldi megbízást teljesítő dolgozókkal szemben.

Mindenki ki van szolgáltatva a piaci feltételeknek, nincs olyan munka, amely esetében a munkás dönti el, hogy adott munkáért mekkora kereset jár neki, ilyesmi még a legnagyobb kommunista államokban sem létezett. Ez ismét egy öngól.

„A költségek csökkentése és az ügyvitel kockázatának a munkásokra történő áthárítása végett a munkaadók nem hajlandók munkaviszonyt létesíteni az internetmunkásokkal. Ehelyett szolgáltatásnyújtásról szóló szerződést kötnek velük, és ezzel az interneten dolgozókat bizonytalan és alulfizetett pozícióba hozzák.”

Ahogy már írtam, ha nem vagy egyazon országban a munkaadóval, ő NEM tud állandó munkaviszonyt kínálni.

Senki sem kényszerit senkit amerikai munkaközvetítő portálok feltételeinek elfogadására, amelyek olyan gócpontok, ahol kereslet és kínálat találkozik.

Nagyon szemtelennek kell lennem azzal, aki úgy fogalmazott, hogy az „interneten dolgozókat bizonytalan és alulfizetett pozícióba hozzák” – ez teljesen megfelel a kaviárbaloldali megfogalmazásnak, amit csak olyan személy írhatott le, akinek sosem volt munkája, vagy legalábbis még nem volt „normális” munkája. Újabb öngól, naivitás és átgondolatlanság miatt.

„Az internetmunkások eddig is bizonytalan helyzetére a koronavírus-világjárvány is hatással volt. A munkamennyiség és a szolgáltatások ára drasztikusan csökkent a piacon. Az internetmunkásoknak nincsenek semmilyen munkásjogaik, ami lehetőséget ad a munkaadóknak, hogy megzsarolják őket, és ily módon tovább csökkentsék a munkabérüket.”

Itt elfelejtik, hogy a járvány másokra is kedvezőtlenül hatott, nem csak rájuk mint különleges kategóriára. Ha vállalkozol, saját magad választod a kockázatot, és emiatt nem mások a bűnösek. Ez is öngól.

***

Számadatokról, hogy hányan kerestek valóban csak nagyon keveset és hányan voltak olyanok, akik olyan sokat, hogy még házat is tudtak maguknak építeni, képtelenség beszélni. A találomra mondott számokat csak politikai célokra használják, amelynek a cikk témájához semmi köze.

Amikor többek között a Radikális Baloldal Pártja (PRL) is kiállt az internetmunkások jogaiért, dupla öngólt értek el (ha egyáltalán ilyen fogalom létezik). Hiszen a politikai baloldal a magas adók kivetését szorgalmazza, azt akarja elérni, hogy minél több pénz kerüljön a közös kasszába, ekként tompítva a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Ebben az ügyben a PRL saját politikai elveinek mondott ellent, hiszen egy neoliberális adózási lehetőség mellett állt ki. Azt szintén elfelejtették, hogy ebben az esetben a „munkások” gyakorlatilag kiskapitalisták.

Nem állítom, hogy az államnak nem kellett volna már korábban ezzel a problematikával foglalkoznia, de ahogy ezt egyre több könyvelő is egyértelműen kimondja, eddig egyszerűen nem volt erre elegendő kapacitása, és a felgyorsított digitalizálás tette csak ezt lehetővé.

Olyan kifogással is lehetett találkozni, hogy addig nem fizetnek adót az államnak, amíg nem kapnak egyértelmű választ, mire költik az állam a befizetendő pénzt, merthogy jelenleg eleve csak azok részesülnek közpénzekből, akik a tűzhöz közel állnak.

Nem hallottam eddig arról, hogy bármely Bernie Sanders-támogató arra hivatkozva nem akart volna adót fizetni Amerikában, mert nem tetszett nekik Trump, vagy mert nem értett egyet azzal, hogy az ország mennyi pénzt költ katonai célokra.

Az utakat, óvodákat, egészségházakat, kulturális intézményeket, iskolákat és sok mást a „közösből” fizetik, és a világ szinte minden országában ez így van.

A főbb okok egyike, amiért Szerbiában van cégem, miközben külföldi cégeknek dolgozom, valójában az adók és járulékok kedvező aránya, főleg akkor, ha olyan vállalkozása van valakinek, amelynél az összbevétel nem haladja meg az évi 6 millió dinárt. Eleinte nekem is oda kellett figyelni minden költségre, és rájönni, melyik cégeknek nem fizetődig ki szolgáltatást kínálni. Én sem a szakmámban dolgozom, hanem olyan területen, amit élvezni tudok, és hétfőn nem azzal kelek, hogy, jaj, ismét dolgozni kell, hanem azzal indítok, hogy annyit keresek, amennyire lehetőségem van. Nem mások találtak ügyfeleket, hanem magam dolgoztam meg érte, magam számoltam a költségeket, és figyeltem oda mindenre. Senki sem azért fizeti az adót és járulékot, mert kimondottan szereti ezt csinálni, hanem egyszerűen csak betartja az adott ország előírásait. Senkinek sem panaszkodok, hogy mennyit kell dolgozni, hanem saját magam hoztam meg ezt a döntést.

A közgazdászok és a könyvelők is többször kimondták már, hogy az adózással kapcsolatos tudás szintje még mindig alacsony sok embernél. A pénz nem magától teremtődik meg, önmagát sajnálni és sírni viszont mindenki képes, de azt nem fizetik – kivéve persze, ha színész az ember, de neki is le kell rónia az adóját a tiszteletdíja után.

Kovács Attila
(Autonómia)
Karikatúra

The post STUPS: Zrenjanin appeared first on Autonomija.

STUPS: Zrenjanin
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés