Skip to main content

GYURKOVICS VIRÁG: Miről is van szó — avagy a Törley-ház érmének másik oldala

Vendégszöveg 25. Nov 2015.
4 mins olvasmányok

Látszólag azzal kezdődött, hogy a VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke, Bunford Tivadar november 7-én a Szabadka történelmi városmagjában lejátszódó példátlan rombolás okán közleményt adott ki, melyben azt követeli, azonnal állítsák le a bontást. Látszólag, de mint mindennek, ezeknek a történéseknek is vannak előzményeik, és persze ennek az éremnek is két oldala van.

Szabadka épített kulturális örökségének újabb gyöngyszemei kerültek buldózer alá a közelmúltban. A Petőfi Sándor utca 3—5. száma alatt található Törley- és Budai-házakat ítélték lebontásra, állítólag már a kilencvenes években, de a 2006. évi általános városrendezési terv alapján egészen biztosan. Pedig az említett házak olyan ritka stílusépületek, amelyeknek homlokzati díszítéseik átmenetek a klasszicizmus és a romanticizmus között. A 2008-ban kiadott Városépítők című monográfia szerint az épületek azért is fontosak, mert a Szabadkán legkorábban megépült polgári házakról, igazi ritkaságokról van szó, ezért kivételes történelmi, stílusbeli, műépítészeti, szerkezeti és környezeti értékkel bírnak. A szerzők — Gordana Prčić Vujnović, Viktorija Aladžić és Mirko Grlica — már ebben a kötetben megemlítik, hogy a házakat a legújabb rendezési terv szerint bontásra ítélték: „Ha ez megtörténne, a szabadkai építészet két gyöngyszemét veszítenénk el, amelyek nem igazán csillognak a patina és a gondatlanság rájuk rakódott, vastag rétegei miatt.” Mindennek ellenére a két épületet a közelmúltban ledózerolták.

A városi levéltárban található kordokumentumok szerint a Petőfi Sándor utcai házról 1838-ban tesznek először említést, Stipan Vojnić tulajdonos által. Törley Bálint, Törley József ismert pezsgőgyáros édesapja 1871-től birtokolta a házat, mely azután az 1880-as évek elején cserélhetett gazdát, hiszen az épületet 1884-től már Budai József és Balogh Rozália neve alatt jegyezték.

Bunford azt állítja, a híradásokból értesült a bontásról, holott 2006-ban, amikor — egyébként a város VMSZ-es vezetése (Kucsera Géza polgármestersége, illetve Lovas Ildikó művelődési tanácsnoksága) alatt — elfogadták ezt a városrendezési tervet, amely ezeket az épületeket a műemléki érték alól feloldva bontásra ítélte, ő maga is tagja volt a szabadkai városi képviselő-testületnek. Tehát csak idő kérdése volt, mikor kerül sor a tényleges bontásra.

Az ominózus városi képviselő-testületi ülést, melyen Szabadka—Palics 2020-ig terjedő általános rendezési tervéről hoztak határozatot, 2006. július 14-én tartották meg. De hogy azokban az években mennyire felelőtlenül is viszonyult a közvélemény a műemlékvédelem kérdéséhez – minden jelentősebb, nagy vihart kavaró épületbontás csak ezután következett (Népszínház — 2007, Heisler-fürdő — 2008, a Pap Pál utcai épület — 2008, Raichle J. Ferenc bérházai — 2010) —, az abból is látszik, hogy a korabeli tudósítások szinte egy mondatot sem emelnek ki ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban. Töredelmesen be kell vallanunk, mind a Hét Nap, mind a Magyar Szó híradásai egészen más, műemlékvédelmi szempontból jelentéktelen aspektusból közelítették meg a városrendezési terv kérdését. Előbbi a városi közlekedés szempontjából, de utóbbi is csupán a dokumentum hatéves késését emeli ki, illetve hogy az ellenzék számtalan kivetnivalót talált (nem hangsúlyozva eme kivetnivalók jellegét), ezért a döntés elnapolását javasolták, a főtervet azonban végül 39 szavazattal elfogadták.

A VMSZ honlapján található szakmai életrajza szerint Bunford, aki ráadásul építőmérnöki (és közgazdász) végzettséggel szerepel a párt weboldalán, 2004 és 2012 között volt vkt-képviselő, tehát 2006-ban is, amikor az általános városrendezési tervet megszavazták. Az már csak hab a tortán, hogy Bunford és Maglai Jenő (jelenlegi polgármester) közös félévértékelő sajtótájékoztatót tartott a vkt-ülést megelőző napon, és Maglai kiemelte, milyen jelentőséggel bír ez a városrendezési terv Szabadka szempontjából. Bunford tehát igazán nem mondhatja, hogy nem tudott a dokumentumról. Hogy vkt-képviselőként, illetve úgy egyáltalán, építőmérnökként szakmailag miért nem foglalkozott elmélyültebben a téma megismerésével, azt nem szeretném kommentálni, de ezeknek az információknak az ismeretében azért mégiscsak másképp hangzik Bunford közleményének folytatása, melyben követeli annak a személynek a megnevezését, aki jóváhagyta a városmag tönkretételét. Gondolom, nem kell hangsúlyoznom ennek a felszólításnak a paradox voltát.

A VMSZ szabadkai városi szervezetének elnöke ugyancsak nehezményezi, hogy a két házat szinte titokban bontották le. Végül is ez helytálló. Maga a bontás valóban „titokban” kezdődött meg. De nem kell ezen csodálkozni, a Népszínház épületének bontását sem a döntéshozók (VMSZ) jelentették be 2007-ben, amikor szintén az említett Kucsera—Lovas-éra alatt fogadták el a bontásról szóló ítéletet, Bunford pedig ugyancsak ott ült a városi képviselő-testületben. A Népszínház esete persze súlyosabb is volt abban a tekintetben, hogy az a Községközi Műemlékvédelmi Intézet által más besorolás alá tartozik. Míg a Népszínház kulturális örökségi, azon belül is nagy jelentőségű ingatlannak számít, addig a Petőfi Sándor utcai házak nem kaptak semmilyen kivételes minősítést.

Azt is álszentség volna azonban állítani, hogy a híradások korábban nem számoltak be az épületek veszélyeztetettségéről. 2014 szeptemberében az Európai Kulturális Örökség Napok alkalmából a Mosolyogj Szabadkára civil szervezet egy klasszicista séta keretében hívta fel a figyelmet erre a két történelmi épületre, melyek közül a Törley-házra egy emléktáblát is elhelyeztek, hogy jelezzék, az épület veszélyben van.

Szabadka és Palics 2020-ig terjedő általános terve egyébként a Városrendezési Intézet honlapján is elérhető. A dokumentumok, melyek a Szabadka Község Hivatalos Lapjában is megjelentek (a 2006/16, 17 és 28-as számban), 2006. december 1-jén kerültek fel az Urbansu.rs weboldalra. Ebben a tervben a laikusok számára is teljesen világos, hogy az általános rendezési terv szerint meddig húzódik Szabadka történelmi városmagja, illetve hogy az új elképzelés szerint meddig terjedne a védett övezet, és egyértelmű színmegjelölést használtak az épületek műemléki kategorizálására is.

A Pannon Televízió Közügyek című műsorában Bunford azt mondta, sajnálattal vette tudomásul, hogy a VMSZ által delegált polgármester nem értesítette őt a bontásról.

Mi is sajnálattal vesszük tudomásul, hogy egy (a többi közt) építész végzettségű városi képviselő 2015-ben értesül a 2006-ban elfogadott városrendezési tervről, melynek elfogadásakor ő maga is jelen volt. Ezek után ne is gondoljunk bele, hány olyan döntést szavaznak meg a különféle testületekben, amelyről maguk a képviselők sem tudják, miről szól…

Persze — ahogyan az a Magyar Nemzeti Tanács november 12-ei ülésén is elhangzott — nyilvánvaló, hogy a VMSZ szabadkai városi szervezete heves kiállása hátterében a Vajdasági Magyar Szövetség és a — jórészt a párton belül eltérő módon gondolkodó politikusokból alakult — Magyar Mozgalom közötti feszültség áll. Ahhoz sem fér kétség, hogy a 2006. évi általános városrendezési tervben még nem vették komolyan a műemlékvédelemre vonatkozó kitételeket, ezért vannak benne olyan határozatok, amelyeket máris megbántak a tisztelt képviselők, hát még mi, polgárok.

De azért enyhén szólva is nevetséges, hogy azok az emberek késztetik magyarázkodásra a jelenlegi városvezetőséget, akik annak idején részesei voltak a terv elfogadásának.

(Hét Nap)