Nap mint nap értesülünk arról, mit gondol a menekültkérdésről, a lehetséges megoldási módszerekről Aleksandar Vučić, Orbán Viktor vagy Angela Merkel. Az utóbbi időben a gyakran szenzációhajhász médiabeszámolók sem járultak hozzá ahhoz, hogy egészében, objektívan, minden szélsőséget mellőzve figyelhessük meg azt, ami körülöttünk történik. Háttérbe szorultak a szakértői-elemzői vélemények, „percről percre” jellegű beszámolókkal, botrányokkal bombáznak bennünket. Pedig az optimista hozzáállással rendelkezők szerint sem oldódik meg a bevándorlás kérdése a közeljövőben, s a menekültek, migránsok száma sem fog csökkenni egyhamar, így igenis szükség lenne arra, hogy hideg fejjel és minél több tény figyelembe vételével álljunk hozzá ehhez a problémakörhöz. A kialakult helyzet elemzésére, politikai vetületeinek számbavételére, Európa szerepvállalásának véleményezésére, Szerbia pozíciójának meghatározására Vataščin Péter antropológust és Losoncz Márk filozófust kértük fel.

Mennyire reális az a kép, amit ma a médiumoktól kapunk a menekültek, illegális bevándorlók helyzetével, viselkedésével kapcsolatban? Milyen méreteket ölt a szándékos ferdítés, hangulatkeltés?

Vataščin Péter: A nemzetközi menekültkutatás alapvetően kétfajta elfogult viszonyulást különböztet meg a menekültekkel szemben egy-egy válság esetén. Az egyik „inváziós” erőnek, a másik „áldozatoknak” tartja őket. Ezt a szakadékot médiumok, politikusok és civilek egyaránt mélyíthetik, mostanra már számos súlyos torzítás vert gyökeret a köztudatban, különösen az elutasítók részéről. Fontos a források minősége és a befogadó önálló gondolkodása. A világhálón számos kutatóintézet ingyenes anyagai és színvonalas portálok elemzései egyaránt elérhetőek, sokan mégis inkább felületes tudósításokból és az internetes folklór terméseiből tájékozódnak. A társadalomtudományi kutatások legfőbb tanulsága az, hogy ezek hihetetlenül összetett folyamatok, ennek megfelelően kéne őket értelmezni és kezelni is. Van itt humanitárius (ez a legfontosabb a szír, iraki és afgán menedékkeresők esetében), biztonságpolitikai, közrendi, kulturális, történeti és több más fontos dimenzió is. Magyarország esetében az ellenőrzött áthaladásra és regisztrációra való eddigi törekvés uniós kötelesség és sok szempontból legitim, de a kormány kommunikációja leginkább szinte irracionálisan hangulatkeltő és egyoldalú volt, és várhatóan az is marad.

Losoncz Márk: Ismeretes, hogy a gyűlölet képes teljesen önálló utakat bejárni: így a lengyel antiszemitának nincs szüksége a hús-vér zsidó jelenlétére, Franciaországban pedig az iszlamofóbia azon területeken a legsikeresebb, ahol a „fehér franciák” túlsúlyban vannak. Ami a jelenlegi helyzetet illeti: Magyarország kormánya például a politikai pontszerzés, a tömeghisztéria és -paranoia kialakítása érdekében jóval a masszívabb menekülthullámokat megelőzően plakátokkal gerjesztette a hangulatot az érkezőkkel szemben. Márpedig roppant nehéz fellépni az előítéletekkel és a mítoszokkal szemben, amikor a propagandagépezetek előre megformálják az emberek valóságérzékelését. Mondjuk, annak ellenére nehéz lebeszélni a világhálós kommentariátusokat az Európa ellen a globális háttérhatalmak által kitervelt megsemmisítő terv fantáziájáról, hogy a globális arányokat tekintve errefelé a menekülteknek csak a töredéke érkezik. A rendszeres, alaposan átgondolt felvilágosítás tehát elengedhetetlen. Ami Szerbiát illeti, az irracionális félelmek az iszlámmal szembeni sok évszázados ellenszenvre is támaszkodhatnak, de a térség bizonytalan kérdéseire (Koszovó, Szandzsák, Dél-Szerbia, Bosznia- Hercegovina) is. Ám mintha ezeket a félelmeket egyelőre sikerült volna többé-kevésbé kordában tartani. A veszély azonban továbbra is fennáll.

A NYUGODT ÉRVELÉS MOZGÁSTERE MINIMÁLIS

Erősítette-e a migránskérdés a politikai pártok és ideológiák közötti harcot? Mintha olyan helyzet állt volna elő, melyben ha valaki migránst mond és nem menekültet, vagy fordítva, máris színt vallott.

V.P.: Ez egyfelől biztosan így van. A pártpolitika nem sokáig habozik, ha egy-egy eseményből népszerűségi hasznot remél (erre most a magyar és a szerb kormány is jó példákkal szolgál), ez pedig sajnos sokszor a korrekt helyzetkezelés rovására megy. Másrészt el kell kerülni a „dobozokban” való gondolkodást, nem biztos, hogy az egy értékrendet valló emberek közül mindenki ugyanúgy fog viszonyulni a menekültekhez. A szóhasználat érdekes probléma. Sokszor az az alapvető gond, hogy a viták természete miatt radikalizálódnak a vitázók álláspontjai. Elég egy erős és elfogult állítás, és a vitapartner máris a másik véglet felé fog sodródni. Ezenfelül kevesen vannak tisztában a menekültpolitika meglehetősen bonyolult fogalomrendszerével.

L.M.: Azt hiszem, rendkívül lényeges, hogy a menekülthullámok koránt sem egy harmonikus Európába jutottak el. Az elmúlt években a Front National sikereitől a kelet-európaiakkal szemben egyre ellenszenvesebb brit konzervatívokig, a dán és osztrák fasisztoid pártoktól a németországi Pegidáig számos jel mutatta Európa (szélső)jobbra tolódását. Mondani sem kell talán, hogy Kelet-Európa sem kivétel. Ennyiben a menekültkérdés tényleg csupán felerősítette a már elharapózott indulatokat. Nyilvánvaló például, hogy a helyzet magyarországi kezelésének súlyos problémái a Fidesz és a Jobbik harcának is betudhatók. A nyugodt érvelésnek és helyzetkezelésnek sokszor minimális a mozgástere.

Kudarcot vallott-e az egységes európai fellépés a szóban forgó problémák kezelése terén? Létezett-e valaha is ilyen egységes európai politika, vagy csupán egy nagyobb probléma kellett ahhoz, hogy megmutassa, gyengék ezek az európai pillérek. Angela Merkel a minap azt nyilatkozta: a bevándorlók meg fogják változtatni Németországot, s most arra kell törekedni, hogy e változás pozitív legyen. A kijelentésnek európai méreteket is lehet tulajdonítani.

V.P.: Korai lenne még a végleges minősítés. Habár már régóta épül a közös európai menekültpolitika, pusztán a tagállamok közti konfliktusból és a kapkodásból is látszik, hogy még koránt sem készült el. Most azonban jó alkalom van az előrelépésre, kár, hogy nem cselekedtek előbb, hiszen tudható volt, hogy egy nagyobb menekülthullám készülődik. A ténylegesen egységes szabályrendszer, a kvóták, az elsődleges befogadó államok területén létrehozott nagy kapacitású ügyintéző központok létrehozása jó tervnek tűnik. A tagállamoknak mindenképp jobban magukénak kell érezniük a problémát, bármennyi belső és uniós szintű gond is nyomja a vállukat.

L.M.: Bizonyos, hogy az alapoktól kell újragondolni a menekültpolitikát. Lehet, hogy a tél folyamán csökkenni fog az Európába érkezők száma, ám tavasztól feltehetően újabb hullámok várhatók, többek között a problémák közel-keleti kezelésének lényegi hiányosságai miatt. Megengedhetetlen, hogy a mostani zavaros, kevéssé koordinált viszonyulás uralkodjék. Németország ellentmondásos attitűdje kiváló példa erre. Igen, Merkel a befogadásról beszélt (és a németországi kormány fontos intézkedéseket tett), ám egyúttal az osztrák–olasz határellenőrzés visszaállítását, Magyarországtól pedig az ún. dublini szabályok betartását kérte, illetve felmerült, hogy a menekülteknek nem kellene pénzt juttatni. Összetett történet ez is.

AZ EU NEM LEHET MENEKÜLTELLENES

Milyen változásokon megy át majd Európa? Milyen politikai változásokat idéz majd elő a kontinensen maga a jelenlegi probléma, mely már eleve első számú hírnek számít minden médiumban, s mire számíthatunk a letelepedéseket, kvótarendszer alkalmazását követően? Hogyan fog viselkedni a befogadó országok lakossága – sokan a vallási-nemzeti türelmetlenség fokozódásától tartanak.

V.P.: Az EU alapeszméiből következően nem lehet menekültellenes. A mostani menekülthullámmal kapcsolatban egészen biztosan vannak eltúlzott félelmek. A 28 tagország össznépessége 508 millió fő, az idén eddig érkezett 350 ezres tömeg ebben csak századnyi töredék, és még a néhány millió sem számít sokat papíron. A XX. század második felében egyre több nyugat-európai ország vált a bevándorlás célpontjaivá, és ahogyan ez okozott gondokat, úgy sok gondtalan együttélésről is beszámolhatunk. A beilleszkedést szolgáló német vagy a svéd modellek összehasonlíthatatlanul fejlettebbek, mint a magyar vagy a szerb. A problémákért a bevándorló és befogadó népesség sokszor egyaránt hibás, nem is beszélve az elhibázott menekültpolitikai lépésekről. Esetről-esetre kell vizsgálni ezeket. Tegyük hozzá: míg a bevándorlók által okozott atrocitásokból azonnal hír lesz, a zavartalan együttélésről nem nagyon fogunk hallani a média nagy részében.

L.M.: Fontosnak tartom, hogy a menekülteket illetően Európa nem holmi külső, radikális idegennel szembesül, hanem önnön belső kihívásaival. Meghatározóak a menekülthullámok mint következmények, de legalább ennyire lényegesek az okok. Ez hatványozottan érvényes Kelet-Európára. A menekülthullámok alapvető okai között csupa olyant találunk, amelyekkel nekünk is szembe kell néznünk: háborús-politikai konfliktusok (gondoljunk a tőszomszédságunkban levő, rémisztő ukrán–orosz kérdésre), ökológiai katasztrófák (jussanak eszünkbe a klímaváltozás egyre súlyosbodó okozatai) és a peremvidéki össznyomorúság (amely miatt mi is tömegesen elvándorlunk). A menekültek gondjai minden tekintetben a mi egzisztenciális nehézségeinkkel rokon jellegűek. Bennük magunkat lássuk!

Szerbia szempontjából mennyire számít jelentősnek e problémakör? Hogyan ítélhető meg az államvezetés hozzáállása? A magyarországi viszonyulással való párhuzamvonás állandóan jelen van a hazai politikusok kijelentéseiben.

V.P.: Nem szabad említetlenül hagyni, hogy Szerbia legalább 828 ezer valamilyen típusú menekülőnek adott végleges vagy ideiglenes otthont a kilencvenes évek háborúi alatt és után, ráadásul még ma is rendezetlen több 10 ezer személy ügye. Az országnak tehát egyfelől komoly, de mégis felemás menekültügyi tapasztalata van, ez azonban mégsem eredményezett kifinomult menekültpolitikai mechanizmusokat, főleg nem az Európán kívüli menedékkérők szempontjából. A vonatkozó törvényeket és az illetékes intézményeket sokan bírálják, a legtöbb esetben elutasítással végződő ügymenetek, a kormányok érdektelensége, a korrupció, a pénzhiány, a helyi lakosok ellenállása a mladenovaci tábor esetén szintén megakasztották a menekültpolitika fejlesztését. Sok munka van még, amit nem lehet megspórolni, főleg mivel az ország területén eleve fontos migrációs útvonal halad végig. Idén Szerbia vezetői sokkal inkább menekültpártinak mutatkoztak, mint eddig, de kérdés, hogy emögött milyen motivációk állhatnak.

L.M.: A motivációk, a körülmények elemzése csakugyan nélkülözhetetlen. Vučić természetesen pontosan tudja, hogy Szerbia kevesek számára lehet célország, továbbá intenzíven dolgozik azon, hogy Szerbia imázsa minél jobban álljon Európa-szerte. Tegyük hozzá: az ún. „patrióta blokk” eddigi menekültellenes hőzöngései elhanyagolhatók, Vučićnak nincs szüksége a meglehetősen gyenge vetélytársakkal szembeni pontszerzésre. Mintha a nemzetközi intézmények Szerbiát nem tartanák alkalmasnak a menekültkérdés mégoly ideiglenes kezelésére sem, de nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Az elmúlt napok fejleményei az Orbán-kormány szigorító intézkedései, amelyek felülírhatják Szerbia viszonyulását is a menekültkérdéshez.

Virág Árpád (Magyar Szó)