A munkanélküliség gondjaival, a megélhetés kérdésével, az anyanyelvű felsőoktatás hiányával küzdenek napjainkban a vajdasági magyar fiatalok. Élete folyamán már biztosan mindenki feltette magának a kérdést: menni vagy maradni? Az elvándorlás okairól, lehetséges módozatairól beszélgetett az Autonómia portál most induló, Élni külföld élet című podcast műsorának első adásában Korom Márta klinikai pszichológussal Kakuszi Elvira műsorszerkesztő.

Márta egy bánáti faluban született, Kisoroszon. Életének első 15 évét Kisorosz mellett, Tordán töltötte, a középiskolai tanulmányait azonban már Szegeden folytatta, majd később egész Amerikáig sodorta őt az élet. Mártában a 90-es évek háborús időszakában merült fel az, hogy talán jobban megérné, ha külföldre menne.

„Nyilván volt bennem félelem, hogy Magyarországon milyen lesz, de végül belevágtam” – kezdte történetét Márta. Ösztöndíjaknak köszönhetően már általános iskolás korában sikerült bejárnia egész Magyarországot, és ezen felbuzdulva középiskolai évei során is pályázott külföldi ösztöndíjakra, így sikerült először kijutnia Amerikába. „Ekkor sikerült először belekóstolnom az amerikai valóságba, ami megtetszett, és mindig vonzott vissza. Mindig vágytam arra, hogy itt, külföldön tanuljak, ami végül így is alakult.”

Márta jelenleg harmadéves doktorandusz hallgató a Delaware-i Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékén. Az univerzitás egyben a munkahelye is, ahol kutatóként dolgozik.

„A fő témaköröm az agyfejlődés. Élvezem a tudományos kalandot, annak az izgalmát, hogy felfedezed, mi történik egy csecsemő agyában 6 hónapos korában, hogy mik azok a külső hatások, amelyek befolyásolják azt, hogy hogyan fejlődünk, hogy mivé válunk. Ez engem mindig motivált. Azt érzem, hogy nagyon jól megtaláltam itt a helyemet, és ezt szeretném hosszútávon is folytatni.”

Márta és a párja bejárták Amerika szinte összes államát, csupán Alaszka és Hawaii hiányzik még a bakancslistájukról. Az olcsó üzemanyagnak köszönhetően, Márta elmondása szerint, akkora távot tettek már meg, hogy szinte háromszor megtudták volna kerülni a Földet az egyenlítő körül. „Sok helyen jártunk. Engem soha nem Los Angeles vagy New York szépsége nyűgözött le. Mindig a természetközeli helyeket élveztem. Hiszem, hogy ez azért van, mert az a tipikus kis vajdasági kislány voltam, aki a falu porában rohangált. A lelkem az mindig ilyen maradt. Vissza is vágyok néha ilyen téren, és ezt az igényt az utazásban és a természet szépségének megélésében élem ki.”

„Nincs szebb annál, mint amikor idegenben a konyhát a vajdasági ételek illata tölti be”

Nagyobb kulturális sokk volt Szerbiából Magyarországra, mint Szerbiából Amerikába költözni – emelte ki Márta. „Könnyebb volt ugrani egy kontinenst, egy óceánt, és azt mondani, hogy szerbiai magyar vagyok, mert ahhoz nem kötődött semmilyen hátsó konnotáció. Igazából én építettem fel azt, hogy mit gondolnak az ismerőseim arról, hogy milyen a magyarság, és ez a szabadság sok lehetőséggel és izgalmas kalanddal járt.”

Szinte minden otthonától távol élőt gyötör a honvágy, és ez Márta esetében sincs másként. „Azzal tudom mérni, hogy mennyire van honvágyam, hogy mennyi időt és pénzt költök olyan boltokban, ahol vajdasági ételeket lehet venni” – mondta nevetve, majd hozzátette, nincs annál szebb, mint amikor a konyhát a vajdasági ételek illata tölti be.

„Hiánypótló lenne az a szaktudás, amit haza tudnánk adni, de ehhez fogadókészség is kellene”

Ha itthon maradt volna, akkor valószínűleg Magyarországon élne, és szintén pszichológusként dolgozna, csak kevesebb kutatói munkát végezne. Arra a kérdésre, hogy vajon hazaköltözne-e valamikor a jövőben, a következőt válaszolta: „Azt érzem, hogy ha megtalálnám otthon a lehetőségeket, akkor abszolút nyitott lennék rá. Nyilván nehéz lenne – látva az otthoni nehézségeket –, de soha nem volt kizárva. Vannak terveim azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnám azt a tudást, amit itt megszereztem, átvinni egy vajdasági vagy magyarországi kontextusba. Jelenleg azt érzem, hogy ez így pszichológián belül lehetséges. Olyan szaktudásunk van, ami otthon szó szerint nem létezik. Azt érzem, hogy valóban hiánypótló lenne, amit haza tudnánk adni, de ehhez arra van szükség, hogy a rendszer támogasson minket.” Hozzátette, a tízéves tervében szerepel az is, hogy létrehozzon egy ösztöndíjprogramot, amellyel segítené a vajdasági magyarokat abban, hogy ki tudják fizetni a tandíjat, ha kell, és hogy be tudják fejezni az egyetemet, ha valóban arra vágynak.

„Európán belül, egy szigetként nagyon nehéz túlélni, ezért nyitottnak kell lenni”

„Otthon az emberek sűrűn azt érzik, hogy a rendszer magukra hagyta őket, és egy túlélési módra kapcsolnak át. Ez nagyon zavaró és rossz is, viszont mégis, amikor beszélgetek velük, akkor a sok negatív dolog ellenére, van valami melegség és szeretet is az emberek között, ami talán pont amiatt alakult ki, mert egymásra vannak utalva.”

Márta hangsúlyozta: nagyon felnéz mindenkire, aki úgy döntött, hogy mégis Vajdaságban marad, és ott próbál jövőt építeni magának. Elmondása szerint a kettős állampolgárságnak köszönhetően sokszor kerülhetnek a vajdasági magyarok olyan választás elé, hogy vajon maradjanak vagy menjek, és valahol külföldön próbálják életben tartani a magyarságukat az anyagi biztonságért cserébe.

A beszélgetés végén Márta üzent a vajdasági magyaroknak: „Tanuljanak meg büszkék lenni arra, hogy ilyen nehéz politikai és gazdasági helyzetben is állják a sarat. Próbálják felfedezni azt, hogy mennyi olyan tulajdonságuk és tudásuk van, ami igazából sehol máshol nincs meg. Legyen szó itt a nyelvi vagy kulturális sokszínűségről, vagy akár talpraesettségről. Ugyanakkor legyenek nyitottak a külföld felé is. Legyenek befogadóak arra, amit a külföld nyújthat, mert Európán belül egy szigetként nagyon nehéz túlélni, ha csak a saját erőforrásainkat próbáljuk kamatoztatni.”

Az Élni külföld élet című műsor a National Endowment for Democracy támogatásával valósult meg.

A műsor elérhető a Podcast.rs csatornán, de a Google Podcasts és az Apple Podcasts alkalmazások segítségével is meghallgatható.