Több mint egy hónapja tört ki a Bratislav Gašić védelmi miniszter körüli botrány, a végkifejlethez pedig még mindig nem érkeztünk meg. Annak ellenére ugyanis, hogy a kormányfő megígérte, a nők megsértése miatt a minisztert meneszti, erre még nem került sor. Hétfőn, immár harmadik alkalommal szervezték meg az újságírók tiltakozó megmozdulásukat Az újságírók nem térdelnek le elnevezéssel. Ezúttal 13 szerbiai városban voltak rendezvények, köztük Újvidéken és Szabadkán is. Az utóbbi városban a tiltakozásba nagyszámú magyar újságíró is bekapcsolódott és csak másodsorban tették ezt a védelmi miniszter megnyilvánulása miatt. Első helyen mindenképpen az áll, hogy a vajdasági magyar újságírás is hasonlóan mostoha helyzetben van, nekünk is megvannak a „gašićaink“, akik az újságírókat diktafonnak képzelik, azzal a különbséggel, hogy ezeknek néha dobni kell valamit, hogy nyugton maradjanak, és ne tegyenek fel kellemetlen kérdéseket.

A hétvégén a Blicben jelent meg egy hosszabb interjú Saša Janković ombudsmannal, aki a védelmi miniszterre vonatkozó kérdésre a következőket nyilatkozta:

„Az egyetlen lehetőségem a közvélemény segítsége. Ez egy specifikus hatalmi szerv, mert nekem olyan eszközöm, amelynek mások kötelesek alávetni magukat, nincs. Sajnos, a megoldás nem egyszerű – türelmesen kell dolgoznunk a felelősség kultúrájának kialakításán mindazért akit valaki elkövetett vagy éppen nem tett meg valamilyen köztisztséget betöltve, és sokkal több árnyalatra lenne szükség, nem csak a bűnvádi vagy szabálysértési eljárásra. De a politikai pártokban is meg kell érnie a tudatnak, hogy az ilyen képviselők miatt voksokat veszíthetnek. Nem csak Bratislav Gašić a probléma. A gondot az a tudat jelenti, miszerint a hatalom csupasz erőt jelent, probléma az a felfogás, miszerint az előírások csak valaki másokra vonatkoznak, probléma a felfogás, miszerint az állami tisztségviselő csak saját pártelnökének tartozik felelősséggel, nem pedig a törvényeknek és a közvéleménynek. Probléma az, ha egy hibát csak akkor tartanak károsnak, ha az kitudódik, de probléma az is, ha saját hibáinkat másokéval próbáljuk magyarázni. Probléma, ha megfélemlítéssel hallgattatják el a kritikát, ha a politika elfojtja a szakmaiságot, ha a tisztségen lévő emberrel elhitetik, hogy erre született és mások csak ezért gyűlölik és bírálják őt. Gašić önbizalommal telve állt a reflektorok alá, ahol ezek a problémák mind jól láthatóvá válnak és egyébként senki sem hibátlan, én magam sem. Mindig arra számítok, hogy egy ilyen epizódot követően a helyzet jobb lesz, hogy mindannyian tanulunk ebből a leckéből.”

Minden szó, amit az ombudsman kimondott, hajszálpontosan vonatkoztatható a vajdasági magyar politikai életre is. Akadnak bőven, akik hosszú évek óta töltenek be magas tisztségeket – ki ugyanazt, ki pedig mindig valami mást – mintha beleszülettek volna. Alapelvük, hogy ezt csakis ők tudják csinálni senki más, és ha ők nem lennének, a nép se lenne többé. És az a része is pontos, miszerint a képviselők, tisztségviselők, tanácsadók, polgármesterek, államtitkárok stb. nem mennek a nép közé, a piacra, az utcára, hogy számot adjanak arról, amit elvégeztek, mint ahogy nem számolnak el funkció szerinti feletteseiknek sem, kizárólag a pártelnöknek jelentenek és tőle kérnek tanácsot. Az elszámolás a nép irányába pedig úgy néz ki, hogy a diktafon minősítésű újságírónak tollba mondják fantasztikus eredményeiket, ha meg az újságíró netán kellemetlen kérdést tesz fel, akkor megnézheti magát. Mondjuk, nem hosszabbítják meg munkaszerződését, ahogyan az a napokban történt egy kollégával.

Elképzelni se tudom, mi lenne, ha varázsütésre ez megszűnne. Ha egy reggel úgy kelne fel a Nap, hogy az újságírókat hagyják a szakmaiság szellemében dolgozni. Miféle pánik uralkodna el a politikustársadalomban, amikor mindenki azzal szembesülne, hogy felhívja őt, vagy leül vele szembe egy újságíró és valódi kérdéseket tesz fel neki, ő pedig nem hívhat fel senkit és nem követelheti, hogy az újságírót büntessék meg, az interjút küldjék el neki, hogy átírja. Azt hiszem, speciális kórházi osztályokat kellene nyitni az érintett politikusoknak.

Jelenleg ilyen a helyzet. Az uralkodó Szerb Haladó Párt az elmúlt évek során tökéletes médiagépezetet épített ki, amelybe ugyan becsúszik néha egy-egy homokszem, de azt maguk a főszerkesztők és igazgatók távolítják el bocsánatkérések és hajlongások közepette. Pásztor Bálint a VMSZ köztársasági frakcióvezetője a hétvégi Magyar Szónak adott interjújában külön kihangsúlyozta, hogy mennyire jól együttműködnek a haladó párttal. Sajnos, azt kell megállapítani, hogy ez az együttműködés kiterjed a média és az újságírók kezelésének módjára is. Álljon itt egy példa a szövegből. A képviselő arról beszél, hogy Varga László igyekezett szétverni a hattagú köztársasági parlamenti frakciót, hogy még öten se legyenek, ami azt jelenti, hogy maga mellé kívánt állítani legalább még egy képviselőt. Ennyi és semmi több. Pedig ha ez igaz, akkor botrányos, amit Varga művelt és akkor jó lenne, ha Pásztor Bálint kiállna a nyilvánosság elé, bizonyítékokkal, tényekkel, a közvélemény pedig levonná a következtetést. Így viszont ez egy félinformáció, amiről mindenki gondol, amit akar. Ha a sajtó valóban szabad lenne, akkor ez a történet ki lenne csomagolva a celofánpapírból és kiderülne, ki a hunyó. Történt-e Varga részéről ilyen próbálkozás vagy pedig az ő erkölcsi ellehetetlenítéséről van szó. Ez persze nem derül ki, pedig az embereket a tények érdekelnék.

Legnagyobb és legbefolyásosabb politikai pártunk fontos eredménynek tartja a haladókkal való szoros együttműködést. Pedig az óbecsei helyi közösségi választások is megmutatták, meg a haladók pártépítése is, hogy nagyon is kellenek nekik a magyar szavazók. Éppen ezért nem jó ötlet a nagy medve ölelésébe olyan módon belerohanni, miként azt a szerb mondás is tartja: „Mi és az oroszok 300 millióan”. Ismerve ugyanis a legnagyobb kormánypárt hatalmának természetét és módszereit, jelenleg az ellenzék felszámolásán dolgoznak és nem kizárt, hogy egy adott pillanatban a magyar érdekvédelmet is okafogyottá minősíthetik azzal, hogy elég nagyok, erősek és többnemzetiségűek ők ahhoz, hogy ezt is kezeljék.

(Családi Kör)