Akik viccesnek tartják a fehér lovon közlekedő poéngyárost, azok gondolkodjanak el rajta, hogy ha poénosan szavaznak, annak a következménye nem lesz valami tréfás.
Saša Radulović az Elég volt mozgalom elnökjelöltje rögtön a védelmébe vette, fizetett hirdetésekben terjesztette, hogy a radikálisok fogják Beli jelölését a bíróság előtt megbuktatni. Ezen kívül, tőle függetlenül is elterjedt a nézet, hogy az ellenzéknek jó, ha Preletačević is indul, mert olyan rétegeket tud kivinni az urnák elé, akik egyébként otthon maradnának, a nagy részvétel meg ugye az ellenzéknek jó.
Néhány nap vicceskedés után aztán jócskán változott a leányzó fekvése. Belit felkapta a média, köztük azok is, ahol teljes médiablokád vagy éppen mocskolódási kampány zajlik mindenki ellen, aki nem Vučić. Így pénteken a haladó elnök leghűségesebb tévécsatornáján a Pinken jópofáskodott a mladenovaci jelölt, ahová egy ellenzékinek bejutni és népszerűnek lenni kisebb csoda.
Aztán Beli komolyra fordította a szót és az elhangzottak enyhén szólva is megdöbbentőek voltak. A balkáni Al Jazeerának nyilatkozva még poénkodott egy sort, amikor megemlítette, hogy síkraszáll a marihuána legalizálásáért, de a komoly állami kérdésekben tett állásfoglalása már nem volt ennyire vicces. Közölte, hogy Koszovó Szerbia része és az is kell, hogy maradjon, beszélt arról, hogy őt a szíve Oroszországhoz húzza, illetve szerinte Srebrenicában nem történt népirtás.
Mindezt pedig olyan nyelvezettel, amelyből egy furcsa fotórobot rajzolódott ki: ha őszintén nyilatkozott, akkor azt kell mondani, hogy ez az ember naiv és tájékozatlan.
Srebrenicával kapcsolatban ugyanis azt mondta, ő akkoriban még kicsi volt és nem is teljesen világos számára, hogy mi történt ott, de szerinte az nem népirtás volt, hanem ugyanolyan bűncselekmény, mint amilyeneket a szerbek ellen is elkövettek. A másik szembetűnő megnyilvánulás: az, hogy a koszovóiak miért szakadtak el Szerbiától, szerinte egy magas filozófiai kérdés.
Nem is tudom mi a rosszabb változat, ha valóban ennyire tájékozatlan és jóhiszemű, vagy ha eljátssza azt. Mindenesetre mindkét esetben kijelenthető, hogy véleménye a világról, megoldási javaslatai, hozzáállása semmiben se különböznek a Szerb Haladó Párt gondolkodásától. Talán csak a marihuána legalizálása kivétel, de arról meg a kormánypárt még nem nyilatkozott.
Aztán megszólalt a majdnem elnökjelölt Tomislav Nikolić is, aki a Kurirnak azt mondta, Beli egy szociológiai jelenség, aki könnyen lehet, hogy Vučićon kívül mindenki mástól több szavazatot kap majd.
Korábban hetekig ment a találgatás a médiában arról, hogy ki a haladók trójai falova az ellenzéki jelöltek között. Az elmúlt napok eseményei alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy Preletačević az, ugyanis szemmel látható, hogy a hatalomhoz közeli média a vállán hordozza őt.
Miért jó ez Vučićnak? Számára kétféle kimenetel lehet megnyugtató. A legjobb az lenne, ha már az első fordulóban megszerezné a szavazatok több mint felét és elnök lehetne. De ha ez nem jön be, akkor egy olyan második fordulóra van szüksége, ahol az ellenjelölt Vojislav Šešelj lenne, hiszen a tőle való félelem mellé állítaná a szavazók többségét. A jelenlegi felmérések szerint a toronymagasan vezető Vučić mögött a második és harmadik helyen Saša Janković és Vuk Jeremić állnak. A radikális elnök a negyedik, de hármuk között mindössze néhány százalék a különbség. A felpumpált népszerűségű Beli pedig, ha elegendő szavazatot venne el Jankovićtól és Jeremićtől is, fel tudná hozni a második helyre Šešeljt.
Úgyhogy, akik viccesnek tartják a fehér lovon közlekedő poéngyárost, azok gondolkodjanak el rajta, hogy ha poénosan szavaznak, annak a következménye nem lesz valami tréfás.