A szavazás előtti napon így szólt Pásztor: “A szavazati joggal rendelkező vajdasági magyaroknak több mint a fele egészen biztos, hogy részt vesz a kvótanépszavazáson, és meggyőződésem, hogy oroszlánrészük nemmel fog szavazni.”

A Nemzeti Választási Iroda szerint 31222 azok száma, akik Szerbiában élnek és regisztráltatták magukat a magyar választói névjegyzékben. Ennek a fele ugyebár 15611. Ez nem sokkal több, mint a VMSZ teljes tagsága, ami 12 ezer fő körül van – szerintük. A rokonokkal együtt simán megvan a 15+ ezer.

Az igazmondó VMSZ-televízióban, a Pannonban aztán azt mondá ma az úr: “A 31 ezer szavazóból körülbelül 18 ezren szavaztak, ami azt jelenti, hogy mintegy 60 százaléka azoknak, akik szavazati joggal bírnak.”

Ne ragadjunk le annál a részletnél, hogy a 18 ezer nem adja ki a 32 ezer 60%-át. Ott a “mintegy”, az egy szép, magyar határozószó. Ennél sokkal érdekesebb adat az, amit az NVI oldala közöl: az érvényes vajdasági szavazatok száma 14511! (Feltételezhetjük, hogy ez mind “NEM” voks – vagy legalábbis az “oroszlánrésze”. Csütörtökön dolgoznak fel még pár száz, Szabadkáról és Belgrádból befutó szavazatot, de az már nem oszt, nem szoroz.)

Ez jóval kevesebb, mint az ígéretben szereplő “szavazati joggal rendelkező vajdasági magyaroknak több mint a fele”. És az érvénytelen szavazatokkal biza a határon túli csicskáknak közpénzeket osztogató hűbérúr sem tud mit kezdeni!

További érdekesség, hogy (18000/14511 aránnyal számolva) a vajdasági szavazatok “mintegy” 20%-a (egész pontosan 19,4%-a) érvénytelen lett. Ez a számarány nagyságrendekkel dobja túl az anyaországi értéket, ami 6,27%. Magyarul: Vajdaságban minden 5. szavazat ment a kukába!

Lehet-e ennek köze ahhoz a többször hangoztatott állításomhoz, hogy a VMSZ szavazóbázisa meglehetősen elaggott (olyannyira, hogy egy részüket a párt aktivistái viszik ki “szavazni” az idősek otthonából – addig is szívnak egy kis friss levegőt, szóval végül is nincs ebben semmi rossz), így aztán könnyen vesznek el a levélszavazás magyarosan túlkomplikált procedúrájának részleteiben?

Vagy inkább a VMSZ szúrta magát tökön, amikor a (szinte már csak párttagok és szimpatizánsok által olvasott) pártközlönyben, vagyis a Magyar Szóban gyakorlatilag érvénytelen szavazásra buzdította az amúgy is extra jól tájékozott híveit (mint ahogy azon egy korábbi bejegyzésünkben élcelődtünk)?

Még a legpesszimistább becslések szerint is vagyunk vagy 200 ezren itt, Vajdaságban (az optimisták 250 ezerre teszik a számunkat). Kettős állampolgársággal kb. 100 ezer vajdasági magyar rendelkezik (na jó, egy részük épp csak pár szót tud magyarul, de legyünk nagyvonalúak). Ilyen számok mellett tudott a Fidesz (nagyrészt a VMSZ sokat emlegetett, jó meleg “akoljában”) összekapirgálni 14,5 ezer szavazatot.

Ha ez nem katasztrofálisan alacsony arány, ha ez nem totális bukás, akkor én nem tudom, mit nevezhetnénk annak.

De hát érkezik a válasz, kiderül, hogy mégiscsak én vagyok a hülye, hiszen az elnök úr “sikeresnek ítélte meg a vajdaságiak mozgósítását”.

No, hát remélem, hogy a legközelebbi országgyűlési, ill. helyhatósági választásokon is ugyanilyen fantasztikus sikerrel tudja majd a VMSZ a vajdaságiakat mozgósítani, és végre lapozhatunk egyet a történelemkönyvben, megnyitva a “Pásztor után” című fejezetet.

Ám van a számoknak egy másik, legkevésbé sem Fidesz-kritikus olvasata, miszerint arról van szó csupán, hogy a vajdasági magyarok döntő többsége úgy gondolja, hogy egész egyszerűen nem szól bele annak az országnak a politikájába, amelyikben nem él, amelyikben nem adózik stb. És ez a hatalmas halmaz magába foglalja azokat is, akik kifejezetten ellenségesek az egy kalap alá vett migránsokkal szemben, meg azokat is, akik mérsékeltebb, disztingváltabb álláspontra helyezkednek a szerencsétlen menekültek és a illegális gazdasági bevándorlók következetes szétválasztásával.

Én is ehhez a nagyobbik családhoz tartozok, amelynek tagjai, ha egymással vitatkoznak is, a szomszéd dolgába nem pofáznak bele, hiába bejáratosak a szomszéd házba.

Véleményem, álláspontom van, kettős állampolgárságom is, de mindaddig, amíg nem élek Magyarországon, addig nem kívánok hatni az ottani történésekre. Eszem ágában sincs a szavazatommal olyan emberek életét befolyásolni, akikkel nem élek “egy fedél alatt”. Még akkor sem, ha az ország legnagyobb, legpofátlanabb lopói szerint ez “nemzeti ügy”.

Ez inkább volt egy befuccsolt nemzeti szemfényvesztés, amin a “főellenségnek” kikiáltott Brüsszelben is jót röhögnek. Remélem, miután mindenki kirettegte magát, akkor visszatérhetünk a fontosabb, valóban húsba vágó, valóban nemzeti ügyekhez:

kik építenek palotákat a megvezetett polgárok verejtékéből?

(Második Nyilvánosság)