ÉLNI KÜLFÖLD ÉLET #07: Horgos–Brüsszel-retour

A horgosi peronról az Európai Vasúti Ügynökségig (Nagy Kornél története)

19. Nov 2021

Szerző: CSILLIK Blanka

Nagy Kornélt bő két évtizede ismertem meg a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban. Már akkor is a két végén égette a gyertyát, átszellemülten ütötte a dobokat az iskolazenekarban, miközben tanulmányait sem hanyagolta el. Küzdelmes, célirányos évek következtek, több országban is élt és dolgozott, mielőtt Brüsszelbe helyezte volna székhelyét. Egyetemista kora óta szenvedélye a vasút, bár saját bevallása szerint, nem valamiféle romantikus hév hajtja, remek társadalomfejlesztési és befektetési potenciálként tekint rá. Jelenleg az Európai Vasúti Ügynökségnél dolgozik, szabadidejében pedig saját projektjeivel foglalkozik. Feltett szándéka, hogy a külföldön megszerzett tudást és tapasztalatokat Szerbiában és a tágabb régióban is hasznosítsa.

„TERVSZERŰEN, EGY ELKÉPZELT IRÁNYBAN HALADT AZ ÉLETEM”

Amikor felidézem neki első benyomásaimat róla, kicsit meghökken azon, hogy nonkonformistának láttam:

„Nem jutottam erre a következtetésre, hogy nonkonformista lettem volna, már általános iskolás koromban tudtam, hogy jogot szeretnék hallgatni és nagyobb dolgokat megvalósítani. Lehet, hogy egyesek számára nevetségesek voltak az elképzeléseim, de én végig kitartottam. Tervszerűen, egy elképzelt irányban haladt az életem.”

Amellett, hogy Kornél a saját útját járta, és sohasem tartotta magát egy centrifugának, aki körül a világ forog, mindig volt társasága. Horgoson ugyanúgy, mint Szegeden a gimnáziumi évek alatt. Magyarországra szintén átgondolt okok miatt esett a választása: „úgy éreztem, hogy egy horgosi szerb nyelvtudással nem tudnék elég szabadon élni, annak pedig szintén lennének korlátai, ha kisebbségi nyelven tanulnék Szerbiában. Hálás vagyok azért, hogy a gimnáziumban olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akik lehetőséget adtak arra, hogy bizonyítsak. Remek társaságba kerültem, ahol egyaránt barátkoztam magyarországiakkal és a jugoszláv diáksággal.”

VISSZATÉRÉS SZERBIÁBA, AZ ÓRIÁSI LEHETŐSÉGEK ORSZÁGÁBA

A szegedi évek után Kornél azon kevés emberek közé tartozott, akik hittek abban, hogy a háború végeztével Szerbia óriási lehetőségek előtt áll, és nem feltétlenül kell a nyájat követni. Visszatért hát Újvidékre, rendbe tette a szerb nyelvtudását, így elhárított egy akadályt, amely korában korlátozta abban, hogy Szerbiában gondolkozzon. A székvárosban jogot hallgatott, és megint csak fontosnak érezte, hogy integrálódjon, hiszen az akkori egyetemisták tulajdonképpen a leendő elit tagjait képezték, akik most készülnek arra, hogy valamit letegyenek az ország asztalára. Kornél rendkívül élvezte a tele kávézókat, a zsongó utcákat.

„Úgy éreztem, ha nem vagyok kint, valamiről lemaradok” – fogalmazott.

A FÉRFI DOLGA, HOGY KÖVESSE A NŐT – AKÁR LENGYELORSZÁGIG

Arra a kérdésemre, hogy ha kitartott volna ez a „pozitív vibe” Szerbiában, otthon maradt volna-e, határozott nemmel válaszolt. „Igen, Szerbiában lelőttek egy miniszterelnököt, de nem lehet a politikai rendszert hibáztatni a saját sorsunkért. Egyetem mellett vállalkoztam is, ami nem járt sikerrel, de komoly iskola volt a tanulmányaim mellett. Valójában azért mentem el, mert megismertem a leendő feleségemet, aki történetesen nem Szerbiában élt. Egy nagyon szép nő, nagy szerelem volt, az ember pedig követi a nőt, mert a férfinak ez a dolga” – mondja félig tréfásan. Ez a szerelem Kornélt Lengyelországba vitte, ahová ugyan sohasem vágyott, végül mégis megtalálta a számításait, és egy befogadó környezetre lelt. Itt figyelt fel rá, hogy magán vasúti társaságok is közlekednek a síneken, és ez volt az a momentum, amikor úgy érezte, hogy ezzel szeretne professzionális szinten foglalkozni.

FRANCIAORSZÁG IS A TERV RÉSZE VOLT

A vasút mindig is fontos szerepet töltött be az életében, ám „gyerekként nem lehetett több, mint amit most, a faimnál is látok, hogy szívesen játszik vonatokkal” – mondja.

„Nem szeretném romantizálni ezt a témát, nem a gőzmozdony füstje csapott meg, hanem én is olyan faluból származom, ahol az ablakomból egy folyamatosan pusztuló vasútvonalat láttam. Mindig elképzeltem, hogy mennyire másként nézne ki, ha valós forgalom lenne rajta. Ez az, amiből kiindultam. Engem a vasút már az egyetemi éveim alatt is, mint társadalomfejlesztési potenciál foglalkoztatott. Berlinben kétévente rendeznek meg egy vasutas világkiállítást. Felvettem a legjobb öltönyömet és nyitott szemmel jártam a standokat. Itt bukkantam rá az Európai Vasúti Ügynökségre, ahol gyakornokokat kerestek” – mesélte el Kornél, hogyan sikerült tíz évvel ezelőtt betennie a lábát a franciaországi székhelyű ügynökséghez, ahol azóta is dolgozik.

BRÜSSZELNEK SIKERÜLT MEGÁLLÍTANIA KORNÉLT

Kornél ezt követően Brüsszelben, Belgium és az Európai Unió fővárosában telepedett le, ahol jelenleg is él. Erről ekképpen mesélt:

„Belgium az az ország, ahol az ember megengedheti magának, hogy nem kell követnie a híreket. Ez az ország akkor is működik, ha nincs kormánya egy évig. Brüsszel egy igazi olvasztótégely, ahol sokféle nemzetiség él együtt, és én azokkal ülök egy asztalhoz, akikkel szeretnék együttműködni a jövőben.”

Kornél sok szállal kötődik ahhoz a térséghez, ahonnan származik, ezért a kezdetektől fogva feltett szándéka, hogy a külföldön felhalmozott tudását a kelet-európai régióban is hasznosítsa:

„A 2010-es évek elején Szerbiában nem igazán létezett online menetrend kereső, ezért létrehoztam a Polazak.com nevű weboldalt, amely az akkori útvonaltervezők mintájára digitalizálta az ország egész autóbuszmenetrend-adatbázisát.”

MINDENHOL OTTHON, MÉGIS KICSIT IDEGEN

Kornél nem úgy tekint magára, mint aki elvándorolt, elhagyta az otthonát.

„Én ezt sokkal fluidabban értelmezem, az otthon nálam nem helyhez, hanem emberekhez kötődik. Van egy fiam Lengyelországban, édesanyám Szerbiában él, egyértelmű, hogy vágyódom utánuk. A klasszikus értelemben vett otthon, hogy minden egy helyen van, és az ember minden reggel köszön a szomszédjának, számomra nem létezik. Ebbe persze az is beletartozik, hogy az ember mindig kicsit idegennek is érzi magát, de ez egy kompromisszum, ami azzal jár, ha valaki nagyobb térben szeret élni. Ugyanúgy élvezem a törökkávét édesanyám udvarában a fa alatt, mint azt az eszpresszót, amit magamnak készítek el, és itt iszom meg, a brüsszeli teraszon.”

A beszélgetés elérhető a Podcast.rs csatornán, de a Spotify-on, a Google Podcasts és az Apple Podcasts alkalmazások segítségével is meghallgatható.

Csillik Blanka (Autonómia)
Karikatúra

The post STUPS: Tradicija appeared first on Autonomija.

STUPS: Tradicija
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés