TŐKE JÁNOS: Tegnap Kontra, ma Patócs, holnap én, holnapután…

2015 Oct 14

Ez a történet nem arról szól, nem szabad, hogy arról szóljon, ki szerkeszti a Kilátót, se nem arról, hogy az öregek elveszik a fiatalok munkahelyét, vagy éppen fordítva. Arról kell szólnia, hogy szakmai indoklás nélkül, szinte percek alatt történt meg a leváltás. És az kell, hogy zavarjon mindenkit, hogy ebben a pillanatban két ember sorsával, életével játszanak az illetékesek és a kevésbé illetékesek.

Amikor valakit mondvacsinált okok miatt, mellőzve bármiféle szakmai megindoklást, külső utasításra leváltanak, az jogosan érzi úgy, meg kell szólalnia. Így tett Kontra Ferenc, József Attila- és Márai Sándor-díjas író is, aki 12 éven át szerkesztette a Magyar Szó Kilátó irodalmi mellékletét, s akivel Varjú Márta, a lap főszerkesztője múlt héten közölte, hétfőtől nem ő szerkeszti a szombat-vasárnapi szám mellékletét.

Félreértés ne essék, mindenki tisztában van azzal, hogy a főszerkesztőnek jogában áll munkatársait más pozícióba helyezni, előléptetni, lefokozni, vagy esetenként megválni tőlük. Ez utóbbi két eset akkor releváns, ha: 1. szakmai hibá(ka)t vétett, 2. az, aki a helyére érkezik, a főszerkesztő szerint felkészültebb, minőségesebb munkát végez majd, ezáltal jobb lesz a lap. Amíg ezek az okok érvényesülnek, addig azt mondhatjuk: jó úton járunk. Akkor viszont, ha ezekkel az okokkal a felelős személyek nem foglalkoznak, előbb vagy utóbb nagy baj lesz. Mert el kellene azon is gondolkodni, annak, hogy a mindenkori hatalommal szemben kritikát megfogalmazó személyeket – saját ötlettől vezérelve vagy felülről érkező parancs alapján – leváltják, milyen következményei lesznek.

Kilato

Kontra Ferenc a leváltása után a Magyar Mozgalom honlapján egy tárcában írta meg a történetét. Egy ilyen helyzetben nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ki kerül a szerkesztő helyére. Kontrának ez nem is sikerült, de nem is kellett, hogy sikerüljön, mert az is a leváltás része, hogy Patócs Lászlót nevezték ki (nem véletlen a többes szám) a Kilátó élére. Azzal, hogy Kontra Ferenc megemlítette Patócs Lászlót és a Híd Kört, még ha nem is ez volt a célja, megszólította őket. A vajdasági magyar közéletben hozzászoktunk ahhoz, hogy a megszólítottak nem reagálnak. Most viszont, láss csodát, minden érintett élt azzal a lehetőséggel, hogy elmondja véleményét (a Híd Kör reagálása ITT, Patócs Lászlóé pedig ITT olvasható – a szerk. megj.). Ennek pedig az lett az eredménye, hogy pár nappal Kontra leváltása után már sokan az érintettek múltjáról beszéltek, ki mit csinált, ki mit nem csinált, ki hogy dolgozott, vagy éppen nem dolgozott, jogosan kapott-e díjakat……

És – azt kell mondanom, hogy sajnos – eltértünk az eredeti témától, attól, ami elindította ezt a vitát, sőt nagyon messzire kerültünk tőle. Ugyanis már senki nem arról beszél, hogyan történhet meg az, hogy a magyar nyelvű tájékoztatási eszközökben a kritikus hangok elhallgatása céljából váltanak le embereket. A legtöbben személyeskedésbe kezdtek, s két ember képességeit, lehetőségeit, múltját, jelenét hasonlították össze. Tették ezt úgy, hogy a számukra szimpatikusról minden jót elmondanak, a másik oldalon állóról pedig csak a negatív dolgokat említik. Vita nincs, egy igazság van, az pedig az enyém – ismerős álláspont, ugye?

Eszem ágában sincs letagadnom, hogy mindkét érintett személyt meghallgattam. Kontra Ferenccel telefonon beszéltem, s éreztem, nagyon fáj neki, hogy egyik pillanatról a másikra félretették, 12 évnyi munka után egy „köszönöm”-öt nem kapott, csak annyit, hogy „legyél tárcaíró, később esetleg főszerkesztő-helyettes”. És az is igaz, hogy ha valakit ilyen módon váltanak le, a helyére érkező, még akkor is, ha a világ legjobb írójáról van szó, azt a pozíciót bitorolja. Abba se gondolt bele senki, de miért is gondolt volna, hogyan fogadják majd Patócsot azok az írók, akik a Magyar Szóban főállásban dolgoznak, s közülük is kikerülhetett volna Kontra utódja.

Patóccsal személyesen találkoztam: láttam a szemében a tüzet, az elszántságot, hogy legjobb tudása szerint igyekszik majd szerkeszteni a Kilátót. Van egy féléves terve, amelyet meg is osztott velem. Őszinte leszek: a terv nekem tetszett, csak azt nem tudom, sikerült volna-e a megvalósítása, mert félő, hogy a háttérből páran igyekeztek volna meggyőzni Patócsot, hogy most ez a kritika mehet, ez nem, vele és vele ne készüljön interjú, vagy ha már elkészült, ne jelenjen meg, vagy éppen töröljön ki részeket a szövegből…

Azért a feltételes mód, mert egyelőre senki nem tudja, mi fog történni, megkapja-e Patócs a bizonyítási lehetőséget, vagy Kontra marad a melléklet szerkesztője. Hát ez meg hogy lehet? Úgy, hogy hétfőn a Tájékoztatási Jogokat Gyakorló Testület (érthetőbben igazgató bizottság) három tagjának közbenjárására, az igazgatónőnek és az igazgató bizottság elnökének jelenlétében Varjú Márta felhívta Kontra Ferencet, akivel közölte, a leváltását elnapolták, „jegelték”. És már a most hétvégi számot is Kontra szerkeszti. De ami a legfontosabb: ez a történet nem arról szól, nem szabad, hogy arról szóljon, ki szerkeszti a Kilátót, se nem arról, hogy az öregek elveszik a fiatalok munkahelyét, vagy éppen fordítva.

Arról kell szólnia, hogy szakmai indoklás nélkül, szinte percek alatt történt meg a leváltás. És az kell, hogy zavarjon mindenkit, hogy ebben a pillanatban két ember sorsával, életével játszanak az illetékesek és a kevésbé illetékesek. És az is része ennek a történetnek, hogy a vajdasági magyar közéletben felelős döntésekről már senki nem beszél. És ezáltal felelősökről sem beszél. Ha ezt hagyjuk, és nem vesszük észre, hogy éppen az oszd meg és uralkodj elve érvényesül, akkor ezt is érdemeljük, hogy tegnap Kontra, ma Patócs, holnap én, holnapután Te…

(Magyar Mozgalom)