„Orbánhoz képest Putyin egy kezdő. Nálunk százszor rosszabb a helyzet. Magyarország nyugati és közel-keleti arab, jordániai, egyiptomi és török cégek tulajdona. Orbán tanácsadója például az az Adnan Polat, aki Erdogant is tanácsokkal látja el. Tiborcz Istvánnal, Orbán vejével üzleti összeköttetésben áll. Polat ott ül a miniszterelnöki páholyban, amikor emez a parlament ülésére érkezik. És mindaz, ami nem külföldi vállalatok és nyugati tőkések kezében van, Orbán és körének tulajdonát képezi. Nincsenek független magyar kapitalisták és oligarchák. Csak egy valaki van: Orbán Viktor.”

(Részlet a Tamás Gáspár Miklóssal készült interjúból – Delo/Peščanik, 2019 augusztusa)

Melegen ajánlom mindenkinek a Tamás Gáspár Miklós filozófussal készült interjút, nem csak azért, mert kiválóan lefesti a jelenlegi magyarországi állapotokat, hanem azért is, mert általa megérthetjük, milyen jövő vár északi szomszédunkra, és bizony az is nagy kérdés, hogy milyen lépésekre szánják el magukat az EU befolyásos tagjai, amelyek mindeddig csupán lagymatagon és nem túl hitelesen reagáltak. Amíg Magyarországon szárba szökkentek a hatalomgyakorlás fasiszta formáinak „új” – tekintélyelvű, sőt, totalitárius – momentumai, addig Franciaország, Németország, Olaszország és az időközben már elveszett Nagy-Britannia csupán megintette Magyarországot, pontosabban az ország megfellebbezhetetlen „vezérét”, Orbán Viktort, hogy ne játsszon a tűzzel. A pimasz Orbán azonban nem csak hogy játszott a tűzzel, de valódi „tűzvészt” okozott: egyet az „én mindenek felett”-típusú belföldi politikájával, a másikat pedig a migránsok miatt, hiszen Magyarországon enyhén szólva is apartheid-módszereket alkalmaznak a migránsokkal szemben, kezdve a (nem) fogadásuktól (elektromos szögesdrótkerítést építve a határra), egészen az üldözésekig, illegális kínzásokig, elzárásokig stb.

Orbán Viktor kitartó szisztematikussággal építette le a demokratikus intézményrendszert az országban, és éppen a modern demokrácia alapjainak (a szabadságnak, az egyenlőségnek és a szolidaritásnak) a leépítésével, kiüresítésével lett Orbán a modern populizmus legautentikusabb figurája, aki nem riad vissza antidemokratikus „ügyeskedésektől” sem, ha ez elkerülhetetlen számára.

Ha valaki követi Orbán Viktor fejlődési útját, világos párhuzamokat vonhat azzal a módszertannal, amelyről Hannah Arendt beszélt, amikor a németországi nácizmus fejlődését és erősödését írta le – ez pedig épp arra rímel, amit már említettünk a szabad társadalmat jelentő intézmények kiüresítésével, orbanizációjával kapcsolatban. Orbán az idők során szétzilálta mindazt vagy épp megváltoztatta az értelmét és a rendeltetését mindannak, amihez hozzányúlt, és ezenközben nem ütközött különösebb ellenállásba, sem odahaza, sem Európában, de a szélesebb nemzetközi színtéren sem. Magyarország polgárai egyszerűen vagy elfogadták Orbán elkerülhetetlennek és „logikusnak” vélt „változtatásait”, vagy belenyugodtak abba, hogy senki nincs, aki az útját állja és veszélyt jelentsen abszolút hatalmára.

A Soros-féle Közép-Európai Egyetemmel folytatott harca, akárcsak Orbán kizárólagos és erőszakos antimigrációs politikája azt példázzák, hogy igencsak konkrét és veszélyes is tud lenni, ha akar, míg nagyjából az összes többi lépését lassú ütemben hajtotta végre, különösebb agresszió és – legyünk őszinték – különösebb polgári ellenállás nélkül. Orbánnak sikerült a legvérmesebb politikai ellenfeleit, a Jobbik ultranacionalistáit is domesztikálnia és átvennie tőlük a nemzetféltő politikát, ügyesen használva a magyar állam megteremtéséhez kapcsolódó mítoszokat és legendákat, akárcsak a magyarok eredetével kapcsolatos hiedelmeket. Végül magát a pártot, vagyis a Fideszt is sikerült kiüresítenie és kiegyenlítenie önmagával, így aztán ma Magyarországon nincs egyetlen vetélytársa sem, és mint ilyen a gombamód szaporodó európai, de a kontinensen kívüli populista politikusok példaképévé is válhatott.

Szerbiában is komoly orbanizáció ment végbe. AV – ez ma már nyilvánvaló – Orbán politikai receptjét és módszereit alkalmazza: üresítsd ki, kaparintsd meg és uralkodj!

AV médiastratégiája például teljes egészében megfelel Orbánénak: szerezz meg és tarts kézben minél több médiumot, a többit pedig tartsd rövid pórázon vagy semmisítsd meg, ha kell. A médiakontroll kulcsfontosságú a hatalom fenntartása tekintetében, s e téren AV összekombinálta a Šešelj idején szerzett tapasztalatait Orbán új „vívmányaival”, és létrehozta Frankensteint. Így aztán ma Szerbiában senki semmit nem tehet ellene, s ami a legszörnyűbb, hogy az Európai Unió is szövetségest lát benne, és szemet huny autokratikus hajlamai felett. Kitartó következetességgel, akárcsak Orbán, megsemmisítette a médianyilvánosságot. Közvetítőin keresztül megvásárolt két országos sugárzású televíziócsatornát (a Prvát és az O2-t), kettőt pedig már korábbról a markában tartott, de legalábbis döntően befolyásolta őket. És ha ehhez még hozzáadjuk a közszolgálati RTS-t is, amely többnyire engedelmesen viszonyul hozzá, de legalábbis nem foglalkozik az ellenzék tevékenységével affirmatív jelleggel, akkor máris elénk tárul az a médiakép, amelyet a sikeres „beszántás” után hoztak létre.

Ezek a kapcsolatok AV és Orbán között korántsem esetlegesek: Orbánon keresztül végigkövethetjük AV genealógiáját is, azzal a különbséggel, hogy AV-nek mégiscsak sikerült kialakítani egyfajta „saját utat”, amelyet mindenféle politikai populista trükkökkel és undormányokkal kövezett ki, melyekre még maga Orbán is irigykedve tekinthet.

Félelmetes, de korántsem irreális az az elképzelés, hogy Orbán és Vučić Európa disztópikus jövőképének előhírnökei, és ezért bánnak velük annyira kesztyűs kézzel az EU tisztviselői. Persze mérgelődnek azért és képesek is olykor az asztalra csapni, de mindez csak a nyilvánosságnak szóló színjáték, mert ez a két diktátor annak az Európának a példaképe, amely mind erősebb és befolyásosabb, és amelyben különféle johnsonoknak, wilderseknek, le peneknek és más orbánoknak áll a zászló. Lehet, hogy egyszer majd arról szól a történelem, hogy itt született az új fasizmus – ki tudja? De ez csak eggyel több ok arra, hogy harcoljunk ellenük, és ne engedjük meg ezeknek a szociopatáknak, hogy új háborús kataklizmába sodorjanak bennünket, merthogy ez a céljuk, függetlenül attól, hogy milyen képet festenek magukról.

Ezért hát keljetek fel, ti, világ kisemmizettjei, itt az idő, hogy egyértelműen és hangosan kimondjátok: Halál a fasizmusra!

(Autonomija)