Szerző: Dalibor STUPAR (VOICE)

„Vajdaság felszíni és felszín alatti vizeinek minősége nem kielégítő, a felszíni vizek többsége másod- vagy harmadosztályú; A Duna–Tisza–Duna csatorna, valamint a másodlagos öntöző- és szállítócsatornák erősen szennyezettek a mezőgazdaságból származó tisztítatlan ipari és kommunális szennyvizek és csapadékvizek kibocsátása következtében; a folyók allúviumából eredő talajvizek különösen veszélyeztetettek, a túlzott exploatáció, valamint a források nem megfelelő védelme miatt egyre nagyobb problémát jelent a felszín alatti vizek rossz minősége, így egyre inkább megkérdőjeleződik számos forrás felhasználhatósága, a szóban forgó vizekkel való gazdálkodáshoz nincs rendszerszintű szabályozás…”

A fentiekben csak néhány kitételt idéztünk a Vajdaság AT várhatólag hamarosan elfogadásra kerülő 2021-2035-ös Területrendezési Tervezetében (RPPAPV) szereplő hivatalos értékelésből. Ebben a tervezetben részletesen, minden szegmensre kiterjedően ismertetik a fennálló helyzetet, a vízgazdálkodást illetően pedig problémásnak minősítik a felszín alatti vizek állapotát, s kiemelik, hogy a polgárok több mint 90 százaléka ezekből a forrásokból nyeri ki az ivóvizét.

A VOICE-nak nyilatkozók szerint mindazonáltal nem áll fenn annak a veszélye, hogy a polgárok a közeljövőben ivóvíz nélkül maradnak, ám igazából nincs kifizetődő alternatíva. Beszélgetőpartnereink arra figyelmeztetnek, hogy a helyzet javulásához átfogó intézkedésekre van szükség, hiszen az ivóvíz problematikája meghaladja egy-egy vízügyi vállalat, helyi önkormányzat vagy regionális kormányzat hatásköreit.

Két regionális vízellátó rendszer is felszín alatti vizekből táplálkozik Vajdaságban – az újvidéki regionális rendszer, amely magában foglalja Újvidéket, Belcsényt, Bácspetrőcöt, Palánkát, Temerint, Zsablyát és Nagybecskereket, valamint a felső-tiszai regionális rendszer, amely Szabadkát, Magyarkanizsát, Törökkanizsát, Zentát, Csókát, Nagykikindát, Adát és Magyarcsernyét látja el.

Vajdaságban a felszín alatti vizek a központosított vízellátó rendszereken keresztül a lakosság ivóvízellátásának elsődleges forrását képezik. A tartomány területén a felszín alatti vizek teljes mennyiségének több mint 85 százaléka a második és harmadik vízzáró rétegből (70-250 m) ered, a fennmaradó 15 százalékot pedig a (kb. 10 m mélységű) sekély kutakból kinyert víz teszi ki, amely bizonyos falvak vízszükségleteit fedezi.

Ezek az RPPAPV hivatalos adatai, amelyek alapján körvonalazták a kulcsfontosságú lépéseket és az elérendő célokat a megadott időszakra vonatkozóan.

A helyi önkormányzatok és vízgazdálkodási vállalatok összesített adatai azt mutatják, hogy másodpercenként kb. 6,8 m3 víz kerül használatba Vajdaság területén, amelyből kb. 5,5 m3/s-t tesz ki a közüzemi vízművek fogyasztása, a fennmaradó mennyiséget pedig az ipari szektor hasznosítja.

NINCS ELEGENDŐ FORRÁS

Dr. Dejana Jakovljević, a Szerb Tudományos Akadémia Jovan Cvijić Földrajzkutató Intézetének tudományos munkatársa a VOICE-nak nyilatkozva kifejtette: Vajdaságban a felszín alatti vizek többnyire sekélyek, a felszínhez közel található a forrásuk, mivel az alattuk húzódó vízzáró réteg megakadályozza, hogy a víz mélyebbre hatoljon a talajba. Emiatt nagyon könnyen szennyezhetők – fűzte hozzá a szakértő.

Kiemelte: jobb minőségűek az artézi és szubartézi vizek, melyeknek a forrása nagyobb mélységben található, kevésbé vannak kitéve a szennyezésnek, de lassú ütemű az újratermelődésük, és mivel elsősorban nagyobb települések vízellátására használják őket, a tartalékok csökkenőben vannak.

Ezt a vajdasági képviselőház illetékesei megerősítették, mondván, hogy a vízellátásra használt felszín alatti víz magas huminanyag-tartalommal, ammóniával, vassal, mangánnal, nátriummal és erősen mérgező arzénnel terhelt.

„Az átfogó értékelésből kiderül, hogy felszín alatti vízből sincs elegendő, és felhasználásának lehetőségei is meglehetősen korlátozottak. A felszín alatti források túlzott kiaknázása és nem megfelelő védelmük miatt egyre nagyobb problémát jelent a minőségromlás: számos forrás csak meglehetősen összetett technológiával működő tisztítóberendezések üzembe helyezésével lehetne hasznosítható. Így hát a jó minőségű és hasznosítható felszín alatti víz ritka kinccsé válik, amelyet csak a lakosság és azon technológiai folyamatok számára tartanak fenn, amelyekhez a legjobb minőségű víz szükséges” – mutat rá az RPPAPV.

A dokumentumban az is olvasható, hogy Vajdaságban szembesülni kell a folyamatban levő beruházási karbantartások elhúzódása, valamint a (javarészt kommunális) vízgazdálkodási rendszerek kiépítése során fellépő jelentős késedelem következtében jelentkező problémák hirtelen megszaporodásával is.

Jakovljević kiemelte: a felszín alatti vizek hasznosítása során gondot okoz a nem megfelelő monitoring is. „2020-ban 22 állomáson végezték el a felszín alatti vizek minőségellenőrzését, de minden állomáson csak egyetlen mintavétel alapján” – tette hozzá. Másrészről – folytatja Jakovljević – a felszín alatti vizek szintjének a monitorozása folyamatosan zajlik: havonta hat alkalommal, sőt, egyes állomásokon naponta végzik. „Azonban a 2010-2020 közötti időszakban 144-ről 85-re csökkent azoknak az állomásoknak a száma, ahol efféle monitoringot végeznek” – figyelmeztet beszélgetőtársunk.

A FELSZÍN ALATTI VIZEKKEL VALÓ GAZDÁLKODÁS NINCS RENDSZERSZINTEN SZABÁLYOZVA

A felszín alatti vizek több évtizede tartó túlzott kiaknázása miatt Vajdaságban csökkent a piezometrikus vízszint.

„A túlzott kitermelés miatt a felszín alatti vizek szintje nagy mértékben, helyenként több mint 50 méterrel is csökkent, és ez is hozzájárul a minőségromláshoz. Emiatt kell megváltoztatni számos település esetében a hosszú távú vízellátás koncepcióját, mindenekelőtt a felszín alatti vizek technológiai célú felhasználását kell felszámolni”

– figyelmeztet az RPPAPV.

A dokumentumban az is olvasható, hogy a felszín alatti vizek hozzáférhetőségével kapcsolatos problémák várhatóan egyre inkább súlyosbodnak majd, mivel a Duna–Tisza–Duna-csatornahálózatra és más folyórendszerekre támaszkodó öntözőrendszerek kiépítésének hosszú távú késése miatt jelenleg nagyszámú részrendszer van üzemben, amelyek saját víznyerőhelyekből táplálkoznak.

„A felszín alatti vízkészletek jelentősége abban is megmutatkozik, hogy a teljes lakosság, valamint az ipar és a mezőgazdaság jelentős része kizárólag ezekre támaszkodik… Ezeknek a vizeknek a kezelése nincs rendszerszinten szabályozva. Az ivóvíz minőségét az elsődleges forrásoktól kezdve komolyan veszélyezteti az ellenőrizetlen szennyezés. A felszíni vízfolyásokból való közvetlen vízkinyerésnek nincs reális alapja” – hangsúlyozzák.

Mićo Škorić, az újvidéki Mezőgazdasági Kar nyugalmazott professzora, vízgazdálkodási szakértő a VOICE-nak elmondta, hogy Újvidéken az úgynevezett reni-kutakból kitermelt víz valójában a Duna vizéből származik, amely részben magától megtisztul a talajrétegeken keresztül.

“A talajrétegeken áthaladva jutunk el ezekhez a reni-kutakhoz. Lényegében dunai vízről van szó, amelyet klóroznak, és esetleg további szűrést, tisztítást is végeznek a vízvezetékhálózatban, hogy megfelelő minőségű ivóvíz keletkezzen” – mutat rá Škorić.

Mint elmondta, a vajdasági csatornahálózatra nem lehet támaszkodni, mert ezeket a vizeket beszennyezi az elsősorban mezőgazdasági területekről beáramló víz, ahol különféle védőanyagokat és műtrágyákat használnak, így ezek nem alkalmasak emberi használatra.

Škorić kiemelte, hogy a Fruška Gorán az ivóvízként hasznosítható víz nagyobb mélységben található, és jobb minőségű, mert ott nincsenek szennyező anyagok.

„A szennyezők általában alacsonyabb területeken, folyók mentén helyezkednek el. A technológia vizet használ, és a leggyakrabban csatornák vagy folyók vizét hasznosítják, esetünkben a Dunáét”

– mondja Škorić.

Mint hozzátette, éppen ezért nemigen léteznek alternatívák a vízellátás terén.

TÖBB MINT 500 BEJELENTETT SZENNYEZŐ VAN VAJDASÁGBAN

Még tíz évvel ezelőtt pontos regisztráció készült a folyóvizek szennyezőiről: a Szerb Köztársaság Vízgazdálkodási Alapjának adatai szerint a szennyezés mintegy 40 százaléka a lakosságtól származik.

“Vajdaság területén 511 vízszennyezőt regisztráltak: az ipar területén 326 szennyezőt, a mezőgazdaság és az állattenyésztés területén 113 szennyezőt jegyeztek fel, 44 esetben település a szennyező és további 20 egyéb jellegű szennyezőt is jegyzékbe vettek.” A lakosság mintegy 30 százaléka van rácsatlakozva a kommunális szennyvízcsatornára. A lakosság fennmaradó része szeptikus tartályokon keresztül vagy más módon vezeti el a föld alá a szennyvizét” – ezek az adatok ma is épp úgy érvényesek, mint tíz évvel ezelőtt.

Az új RPPAPV-ben elismerik, hogy az egyes folyók esetében tapasztalható csekély javulás annak a következménye, hogy bizonyos tranzíciós körülmények közepette egyes ipari kapacitások leálltak, de a közüzemi vízellátás és az ipar önálló ellátása továbbra is szinte kizárólag a felszín alatti vizekre támaszkodik. 

Ezen túlmenően több mint 600 000, főként bácskai és bánáti lakos küzd ivóvíz-ellátási problémával a felszín alatti vizekben megnövekedett arzéntartalom miatt. Ez az arzénszennyezettség természetes eredetű, „a terep bonyolult geológiai és hidrogeológiai jellemzőinek” a következménye.

A vízellátó hálózat minden településen kiépült és az igényeknek megfelelőnek mondható. Azonban a hálózat nagy része (több mint fele) azbesztcementből van, és az 1960-as és 1970-es években épült.

„A folyami üledék (homok és kavics) hasznosítása gyakran ellenőrizetlenül történik, ami a folyómedrek morfológiai és hidraulikai károsodásához, valamint a talajvíz veszélyeztetéséhez és szintcsökkenéséhez vezet” – figyelmeztetnek az illetékesek.

Ezért azt javasolják, hogy a lakosság jövőbeni vízellátásának tervezésekor a forráskiválasztás során azokat a forrásokat részesítsék előnyben, amelyek gazdaságilag jövedelmezőbbek, és amelyeknél kisebb a vízminőség veszélyeztetésének a kockázata.

„Minden jó minőségű felszín alatti és felszíni vízforrást meg kell védeni és megfelelő intézkedésekkel (vízgyűjtők erdősítése, szennyező források szanálása stb.) tovább kell javítani” – áll a következő évtizedre vonatkozó tervezetben.

A dokumentumban az is olvasható, hogy a vizek és vízkészletek védelme érdekében meg kell tiltani a szennyvíznek az elhagyott kutakba, meliorációs csatornákba, vízfolyásokba történő kibocsátását. A recipiensbe bocsátás előtt a szennyvizet meg kell tisztítani, hogy a bevezetett víz megfeleljen az adott vízfolyás előírt minőségi osztályának.

Škorić elmondta: van egy régi aranyszabály a víz védelméről. Ennek lényege az, hogy aki felhasználja a vizet, az a szennyezett vizet a vízfolyás egy lentebbi szakaszán bocsássa ki, ahhoz a ponthoz viszonyítva, ahonnan a tiszta vizet veszi.

„Ez egy alapelv, ha minőségi vizeket akarunk – ha valaki nem így engedi ki a szennyezett vizet, az eléri őt, és piszkos lesz az ő számára is. Így védheti tehát meg az illető elsősorban saját magát, másodsorban pedig mindannyiunkat” – állítja Škorić. Mint hozzátette, a víz minőségét mégiscsak akkor lehet a leginkább megőrizni, ha a kibocsátott szennyvíz díja olyan magas, hogy a kitermelőknek olcsóbb azt megtisztítani. „Egyszer kell befektetniük szűrőkbe, aztán hosszabb időn keresztül kevesebbet fizetnek majd” – magyarázza beszélgetőtársunk.

UGYANAZOK A FIGYELMEZTETÉSEK ÉS TERVEK A KÖVETKEZŐ ÉVTIZEDRE IS

Vajdaság AT 2021-2035-ös időszakra vonatkozó területrendezési terve számos célt irányoz elő, amelyeket jelen dokumentum érvényességi ideje alatt kellene megvalósítani.

Mindenekelőtt az illegális szilárdhulladék-lerakók felszámolására van szükség, mindenekelőtt azokról a területekről (védett övezetek, kedvezőtlen hidrológiai állapotú vízfolyások partvidéke stb.), ahol sürgősen meg kell akadályozni azok felszíni és felszín alatti vizekre gyakorolt negatív hatását.

A célok között szerepel a felszín alatti vizek minőségromlásának megfékezése, és ebben az értelemben többek között szükséges az „ivóvízforrások egészségügyileg védett övezeteinek a kialakítása, ellenőrzése és fenntartása”.

„Figyelemmel kell kísérni a helyzetet az emberi fogyasztásra szánt víz kinyerésére előlátott, védett övezetnek minősített területeken; a mezőgazdaságból származó szennyezést szabályozni kell a műtrágya-felhasználás és a növényvédőszer-alkalmazás felügyelete által” – tette hozzá. Szintén a tervek között szerepel a tisztítóberendezések kiépítése mind a települések szennyvízrendszerében, mind az ipari üzemekben, s a felszín alatti vizek veszélyeztetettségi térképének elkészítése, amelyet a majdani tervezés során fognak alkalmazni.

„Rendeltetésszerűen, kizárólag vízellátási célra kell használni a rendelkezésre álló jó minőségű felszín alatti vizeket, meghatározott intézkedések és védelmi berendezések alkalmazása mellett” – ez is a kitűzött célok között szerepel.

„Ma átlagosan több mint 6 m3/s vizet vonnak ki felszín alatti forrásokból, az elkövetkező 20-30 évben pedig előreláthatólag akár 8 m3/s körüli szintre is növekedhetnek a szükségletek” – áll a 2011 decemberében elfogadott, 2020-ig szóló tervezetben, s az új tervezetben szóról szóra ugyanezt olvashatjuk: „Ma átlagosan több mint 6 m3/s vizet vonnak ki felszín alatti forrásokból, az elkövetkező 20-30 évben pedig előreláthatólag akár 8 m3/s körüli szintre is növekedhetnek a szükségletek.”

Ugyanez figyelhető meg az artézi forrásokból származó minőségi vízkészletek csökkenésével kapcsolatos kitétel esetében is: „a vízkivétel nagyobb, mint a dinamikus készlet, a megújulási ciklus pedig viszonylag lassú”.

„Ezeknek a vizeknek a kezelése nincs rendszerszinten szabályozva. Az ivóvíz minőségét az elsődleges forrásoktól kezdve komolyan veszélyezteti az ellenőrizetlen szennyezés. A felszíni vízfolyásokból való közvetlen vízkinyerésnek nincs reális alapja” – áll mindkét tervezetben, mint ahogyan a következő mondat is: „a jó minőségű és hasznosítható felszín alatti víz ritka kinccsé válik, amelyet csak a lakosság és azon technológiai folyamatok számára tartanak fenn, amelyekhez a legjobb minőségű víz szükséges”.

A két dokumentumban azonosak az „önkormányzatoktól és vízgazdálkodási társaságoktól begyűjtött” adatok a lakosság és az ipar vízellátásában történő vízkivételről és -fogyasztásról. Mint ahogyan 2011-ben, úgy ma is vannak „osztályokon kívüli” állapotban levő vízfolyások, magyarán „ökológiai értelemben teljesen leromlott folyószakaszok, amelyek környezeti veszélyt jelentenek, s a szennyvíz, ill. a szennyező anyagok tisztítás nélküli elvezetése miatt a Bácskai-Nagy-csatorna egyes szakaszai is komoly veszélyben vannak.”

Mićo Škorić, a VOICE interjúalanya szerint, tekintettel a jelenlegi gazdasági világválságra, kicsi az esélye annak, hogy belátható időn belül jelentősebb pénzeszközöket különítsenek el a víziparra, éppen ezért, mint mondta, ő nem számít lényeges változásra az elkövetkező tíz éven belül.

Mivel nagy volumenű munkáról van szó, Škorić szerint az egész rendszert be kell vonni ebbe a vállalkozásba, kezdve azoktól, akik hatalmas összegeket biztosítanak ezekre a célokra, a számos szakértőn – technológusok, vegyészek, biológusok – keresztül, átfogó megközelítést kell alkalmazni a jó eredmény elérése érdekében.

„Nagybecskereknek már régóta nincs ivóvize, a gyárat felépítették, de nem működik, mert rossz” – emlékeztet Škorić, s hozzáteszi: nyilvánvaló, hogy még ha találnak is eszközöket, mint például ebben az esetben, akkor is még hátra van, hogy a teljes folyamatot a szabályok és előírások szerint bonyolítsák le, minden lépésbe bevonva a széles nyilvánosságot is.

„A víztisztítás, illetve az olyan technológiák alkalmazása, amelyek nem termelnek sok szennyvizet – ezek alapvető intézkedések a folyóvizek és a felszín alatti vizek védelme érdekében” – mondta Škorić.

Ez a projekt a Szerb Köztársaság Művelődési és Tájékoztatási Minisztériumának társfinanszírozásával jött létre. A médiaprojektben megfogalmazott nézetek nem feltétlenül tükrözik a támogató álláspontját.