Szerző: BUKOVICS Martin

A Moramo állandó jelzője az, hogy zöld-baloldali. Mit jelent ez pontosan, miben nyilvánulnak meg a zöld ügyek és a baloldaliság?

A koalíciót egyrészt rengeteg sok, kis környezetvédő szervezet alkotja: miután Szerbiában kínai, orosz, nyugati cégek gyárai és bányaprojektek miatt számos helyen környezetpusztítás folyik, az emberek országszerte megszerveződnek az ezek elleni tiltakozás jegyében. Ezek az emberek nem baloldaliak, ha van is ideológiájuk, az inkább nacionalista – ez nekem még ha nem is feltétlenül tetszik, a környezetvédelem ügye összehozott minket.

Másrészt Szerbiában óriási a különbség a gazdagok, a Vučić-féle új elit és a szegények és a még épp nem szegények között, Európában talán a legmagasabb. A szerb államnak nincs szociálpolitikája, nincs semmiféle újraelosztás – ezt az elvileg állami feladatnak számító pillért talán világszerte egyedülálló módon Vučić pártja működteti. A Szerb Haladó Párt és aktivitái egyfajta szociálpolitikai intézményként működnek. Az emberek voksait gyakorlatilag megvásárolja azzal, hogy ad nekik segélyt, támogatja az idősgondozást. Baloldaliak tehát már csak azért is vagyunk, mert azt szeretnénk, ha ez nem Vučić pártján múlna, hanem a szerb államnak lenne rendes szociálpolitikája.

Béke, stabilitás, Vučić – ez a szerb elnök kampányszlogenje, amit a rádiókban is tízpercenként bemondanak a hirdetési blokkokban. Zöld-baloldali ellenzéki listaként mit tudnak önök mondani azután, hogy a pacifista üzenetet ennyire hangosan képviseli az elnök?

Minden értelmes üzenetet ellop, tőlünk is. Tíz éve ezt csinálja, ez nem új dolog. Ő egy populista: minden olyat felhasznál, amivel szavazókat szerezhet, jöjjenek bármely oldalról is. Konkrét ideológiája neki nincs is, nem is igazán érdekli, hogy legyen – ez az oka annak is, hogy Vučić lényegében elpusztította a szerb belpolitikát.

Mit ért ezalatt?

Elpusztította a saját pártját, a Szerb Haladó Pártot: ő az egyetlen, akinek ott szava lehet. Ha esetleg megbukna, vele bukik a párt is, hiszen ő maga a párt. De elpusztította az ellenzéki pártokat is, igaz, ebben azok vezetőinek lassú felfogása és ötlettelensége is a segítségére voltak. A szerb belpolitika tehát szinte teljesen megsemmisült mostanra – a feladat most az, hogy valahogy újjáélesszük az ellenzék összefogásával, feltámasztásával, de egyelőre ebben sem érünk el túl sok sikert.

Mi ennek az oka?

Az ellenzéket nagyrészt olyan öregek alkotják – Dragan Đilas, Vuk Jeremić, Boris Tadić –, akik húsz-harminc éve benne vannak a politikában. Láttuk őket kormányon 2000-2012 között: az emberek megtapasztalták, mit tudnak, és nem voltak megelégedve velük. Kifejezett csalódásuk, hogy ők az ellenzék, de mivel nem látnak mást alternatívát, jobb híján, bármiféle szenvedélytől mentesen rájuk szavaznak.

Ez vezetett oda, hogy megalapítottuk a Moramo-koalíciót: a politikában teljesen új, környezetvédő és emberi jogi mozgalmakból érkező emberek alulról szerveződő mozgalmát. Ez talán változást hozhat április 3-án, amit onnan is érzünk, hogy a régi ellenzék mennyire nem kedvel minket: az általuk befolyásolt médiában blokkolni próbálják a rólunk szóló híradásokat, a szerepléseinket. A kormányközeli médiában pedig értelemszerűen eleve blokkolva vagyunk – túl jó pozícióban tehát nem vagyunk. Így csak az utcai aktivitás marad nekünk, és pár kisebb ellenzéki felület, ahova hívnak.

De miért blokkolja a Moramot az ellenzéki média?

A legnagyobb ilyen cég, az N1 tévét és a Nova tévét-napilapot-hírportált tulajdonló United Media tulajdonosa, Dragan Šolak jóbarátja Dragan Đilasnak. Az ellenzéki média nyíltan reklámozza az összefogás jelöltjét, nyíltan beálltak nemcsak Zdravko Ponoš személye, de az őt jelölő pártok mögé is.

Mégis: a közvélemény-kutatások azt mutatják, önök 9-12% körül állnak, míg a régi ellenzék 14-17% körül – akkora nagy különbséget tehát nem jelent ez a médiafölény, ha hihetünk a kutatásoknak. Mennyire tartják reálisnak ezeket a népszerűségi mutatókat?

Noha reméljük, hogy ezek igazak, nem bízhatunk bennük, mert nem tudjuk ellenőrizni, hogy tényleg így van-e, miután saját nagymintás reprezentatív kutatásra nincs 20 ezer eurónk.

Ön ismert szerb természettudós, közéleti kérdésekben gyakran kritikusan megnyilvánuló értelmiségi. Miért vállalta el az elnökjelöltséget?

Mert ezzel akartam hozzájárulni a Moramo ismertségéhez és új szavazók mobilizálásához. Ha ugyanis sokan elmennek szavazni, az okozhatja azt, hogy Vučićot nem választják meg az első fordulóban, amit ő már kisebb vereségként értékel. Ez a fő célom és motivációm, még akkor is, ha nem túl valószínű, hogy én leszek az ellenfele a második fordulóban.

Decemberben-januárban még azt hihette mindenki, hogy a RioTinto lítiumbányája elleni széleskörű tiltakozás nyomán környezetvédelmi kérdések lesznek a kampány középpontjában – erre jött a háború, amelyben Szerbia kifejezetten unikális pozíciót képvisel azzal Európában, hogy nem hajlandó szankciókat alkalmazni Oroszországgal szemben. Ezt Aleksandar Vulin belügyminiszter úgy indokolta, hogy Szerbia Európa utolsó szabad országa. Ön szerint mi áll az egyedi pozíció hátterében?

Egyedi ezen felül az is, hogy az ellenzéki pártok sem kifejezetten forszírozzák a háború kérdését, ugyanis halászni akarnak a nacionalista, szélsőjobboldali szavazótáborban is. A ruszofília domináns Szerbiában, ami nagyrészt Vučićnak köszönhető, ő ugyanis éveken át táplálta azáltal, hogy Vlagyimir Putyin az idolja. Most azonban óriási problémával szembesült: az egyik oldalon ott van Putyin és az orosz agresszió, a másikon pedig az EU, amelybe elvileg igyekszik. Nem irigylem a helyzetét.

Ha már a régi ellenzék nem forszírozza a témát, mi a Moramo álláspontja a háborúval kapcsolatban?

Az, hogy ez egy humanitárius katasztrófa, az ezt okozó politika pedig nem tolerálható.

Ha önök vezetnék Szerbiát, csatlakoznának a nyugati szankciókhoz?

Az én személyes álláspontom az, hogy igen. Vučić egyébként szerintem a választást követően ugyancsak támogatni fogja az Oroszország elleni szankciókat, de csak akkor, ha már akkora mértéket ölt az eziránti nyugati nyomás. A mi szavazóink EU-pártiak, a NATO-tagság ügyében már megosztottabbak. Én magam is pacifista vagyok, semmiféle katonai szervezetet nem támogatok. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, rá kell lépjünk valamelyik útra. Vučić a kelet és a nyugat, az oroszpártiság és az EU-pártiság között ingadozik, innen is, onnan is halászni akar magának szavazókat – ez oda vezet, hogy semmiféle külpolitikai orientációnk nincs.

Az újvidéki filozófusprofesszor, Losoncz Alpár ezt nihilizmusként jellemezte. Egyetért vele?

Teljes mértékben, kiegészítve azzal, hogy akár pragmatizmusnak is lehetne nevezni. Vučić lényegében egy szerb Putyin szeretne lenni, a nemzet állandóan értünk aggódó és cselekvő, magát feláldozó patetikus atyja. A rossz az egészben az, hogy a szerb emberek körében ez rendkívül jól rezonál.

Miféle alternatívát tudnak ennek az atyai elnökképnek állítani, hogyan tudják ellensúlyozni ezt?

Nem nagyon tudjuk, mert nincs médiánk.

Média nélkül nincs sikeres politizálás Szerbiában?

Az a kulcs hozzá. Ezt pont a korábban propagandaminiszteri posztot betöltő Vučić példája mutatja be: nemcsak az állami médiát irányítja, de az emberek 90%-a által fogyasztott, magánkézben lévők nagyrészét is. Az ellenzéki média nagyjából 20%-nyi, vagy talán annál is kevesebb embert ér ma el.

Visszatérve a kívánt nyugati orientációra: nem frusztráló, hogy míg látható az EU-párti szerb ellenzék, Brüsszel részéről mégis egyfajta udvarias lepattintás megy évtizedek óta?

A másik oldalnak ennél jobb érve nincs is az EU-tagság ellen: mit akartok, hát ők nem is akarnak minket, húsz éve játszadoznak velünk! Nehéz ezt cáfolni. Éppen ezért azt várjuk, hogy az EU segítsen nekünk végre.

Milyen segítséget várnak?

A nyíltan EU-párti erők támogatását.

Az Európai Zöld Párt bevette önöket a tagjai közé, van egy együttműködésük, a prominenseik kritizálták a hatalom kamuzöldjeit, eljöttek Belgrádba – mi kell még?

Az európai intézményeken a sor, hogy felgyorsítsák a csatlakozási tárgyalásokat, így adva reményt a szerb EU-párti szavazóknak. Nem tesznek értünk eleget. EU-s országok belgrádi nagyköveteinek is elmondtam, hogy rendkívül csalódottak vagyunk a bővítés lassúsága és reménytelensége miatt, ez ugyanis rendkívül megnehezíti az EU-párti politikusok dolgát.

EU-párti szerbként még frusztráltabb lennék most azután, hogy azt láttam, Ukrajna EU-tagsága ügyében hirtelen mindenki felsorakozott azon Kijev mögé, ahol – mint az épp Zelenszkij elnök sorozatából derül ki – konkrétan oligarchacsoportok tulajdonolnak és mozgatnak pártokat.

Hát igen. Az emberek nem is igen tartják már reálisnak az EU-csatlakozást.

Mivel érvel akkor mégis mellette, amikor odamennek az utcán standjához?

Azzal, hogy az EU egy értékközösség, erősíti a demokráciát és az alapvető jogokat. Az EU belső válságát mi is látjuk, de a jogállamiság és az emberi jogok olyan dolgok, amiket Szerbiában is csak erősíteni lehet – és ha ezt tesszük, azzal senki nem jár rosszul. Hogy ne kelljen ahhoz korruptnak vagy tagnak lenni Vučić pártjában, hogy munkát, segélyt, egészségügyi ellátást kapj.

Min tudnak változtatni, ha április 3-án bekerülnek a parlamentbe?

A mostani parlament a 2020-as, általam is támogatott ellenzéki bojkott miatt lényegében egypárti, ellenzéki hang ott nincs. A bojkott sikere ebben rejlett: megmutatta, milyen az, amikor nincs ellenzék. Ha most lesz 50-60-80 ellenzéki képviselő a parlamentben, annak érezhető hatása lehet: hogy gyakorlati, törvényekben megmutatkozó eredménye lesz-e, nem tudom, de ha már más hangokat is hallanak az emberek, és Vučić és az emberei ezáltal idegesebbek lesznek, az is valami.

Médiát nem akarnak venni vagy alapítani?

Nem, ehhez nem csak a pénz hiányzik, hanem a hatalom azon jóindulata is, amely megadja a frekvenciaengedélyeket. Az állami és az országos médiának viszont muszáj lesz valahogy beszámolnia rólunk, még ha kicsit manipulálnak is majd rajta – de ott fogunk lenni.

Mi lehet az oka annak, hogy ha egyszer van egy láthatóan putyini ambíciókkal bíró, profi hatalmi gépezetet kiépítő politikus a Balkánon, arról alig ír a nyugati sajtó, helyette inkább egy, az orosz agresszió nyomán rögtön a NATO-irányvonal mögé besoroló Orbánt pécézték ki maguknak?

Mert akár az akár nyugati, akár keleti vezetőknek rendkívül kényelmes, hogy egy telefonhívással bármit elintézhetnek Vučićnál. Akinek kell valami Szerbiában, az őt felhívja, Vučić pedig elintézi neki.

Világos, de pont hogy emiatt is érdekes lehet, főleg annak fényében, hogy azért mégiscsak egy olyan országot vezet, amely huszonéve még háborúban állt a NATO-val. Mégis, még Milorad Dodik aprócska Republika Srpskája is nagyobb figyelmet kap, mint a szerb elnök. Miért?

Talán egyfajta szégyenkezés is benne van ebben. Vučićot ugyanis a nyugat is támogatja, ők pedig pontosan tudják, mi a helyzet Szerbiában. De nem akarnak semmit mondani vagy hallani a szerbiai valóságról, ugyanis az autokratát támogatják ők is – talán ez lehet az ok.

Mi az oka annak, hogy a nyugat is támogatja Vučićot?

Rengeteg hasznot húznak belőle. Mint mondtam, egy telefonhívás után bármit elintéz nekik. Ez rendkívül kényelmes szituáció. Nem véletlen, hogy ennyi bányászati cég fektet be Szerbiában: olyan országokba mennek, ahol korrupt a kormány, és a pénzért cserébe az megoldja a problémáikat. És ott van az is, hogy Vučićnak pillanatnyilag nincs látható alternatívája Szerbiában, ha van is, az gyenge.

Nemzetközi környezetben mindenesetre elég bonyolult helyzetbe hozza Vučićot az is, hogy amennyiben teljesül a Kreml azon béke iránti feltétele, hogy a nemzetközi közösség ismerje el az Oroszországhoz való csatlakozását népszavazással kinyilvánító Krím elszakadását Ukrajnától, akkor a Szerbiától elszakadt Koszovó mellett nem lesz már ki kiálljon, hiszen az oroszok egy ideje alapvetően Koszovóval érvelnek a Krím hovatartozása mellett.

Ez lényegében elhozná a koszovói helyzet megoldását, hiszen Oroszországnak nem lehet két különböző álláspontja: vagy támogatja a szuverenitást, vagy nem. Szerintem egyébként Koszovó ügye már lezárult. A probléma az, hogy a szerb alkotmány Szerbia részének tekinti Koszovót – így egyetlen elnök sem mondhatja azt, hogy ne lenne az. A megoldás az lesz, hogy az ott élő szerbek és más kisebbségek nagyfokú autonómiát kapnak – a cél ugyanis az, hogy az ott élő emberekről, az ő kultúrájukról beszéljünk, ne csak területekről.

Mi az oka annak, hogy Szerbiában a nacionalista identitáspolitizálás ennyire népszerű?

Vučić és a nacionalisták soha nem fogják elengedni Koszovó ügyét. Ezek a kilencvenes években, háborúban szocializálódott politikusok: lételemük, hogy naponta etessék az embereket Koszovóval, Srebrenicával, a népirtással. Mert amíg ezekről van szó, senki nem beszél szociális ügyekről.

A másik állandó téma a Republika Srpska, a Boszniai Szerb Köztársaság, amelynek kapcsán sok helyütt olvasni, hogy vezetője, Milorad Dodik akár egy új boszniai háborút is kirobbanthat. Ön ezt hogyan látja? Reális ez Belgrádból nézve, vagy a nyugat túlreagálja a dolgokat?

Nem tudom ezt megmondani. Az viszont tény, hogy Putyinnak óriási befolyása van Dodikra, sokkal nagyobb, mint a szerb politikára vagy Vučićra. Dodik a gyakori irányváltások és kelet-nyugat közötti állandó ingadozás miatt gyakran nincs jóban Vučićtyal, csak akkor, amikor Vučić is jóban van Putyinnal.

Ha ön lenne Szerbia elnöke, hogyan kezelné a Republika Srpskát, amit számos nagyszerb nacionalista simán csak hozzácsatolna az országhoz?

A Republika Srpska Bosznia-Hercegovina része. Lehet velük különleges kapcsolatunk, de ennyi.

---

A szerző a Gemist hírlevél alapítója, szerzője, az interjú először ott jelent meg.