(Az első részt itt olvashatja)

(A második részt itt olvashatja)

Akarja-e Ön, hogy Magyarországra meteoreső hulljon? Nem akarom. És jégesőt se akarok. Meg földrengést se. Árvizet se. Semmi olyat nem akarok, amit egy 4-5 éves óvodás se akarna. De azt se akarom, hogy 4-5 éves óvodás szellemi szintjén kommunikáljon velem a politikum!

A menekültválságról amúgy is csak kevesekkel lehet érdemi vitát folytatni, pont a probléma rendkívüli összetettsége miatt. Szerencsére vannak olyanok, akik az elvakult gyűlölet és fals információk terjesztése helyett racionális érvekkel mutatnak rá a menekültáradat lehetséges biztonsági kockázataira, a kulturális különbségekből fakadó beilleszkedési nehézségekre, a szociális ellátórendszerek lehetséges túlterhelésére. Ezek létező problémák, amikre civilizált választ kell adni, ami hatalmas kihívás a mostani, türelmetlen időkben. Hála az égnek az aggódók között is vannak olyanok (szomorú tapasztalataim szerint kisebbségben), akik szerint nem automatikusan „migráns-símogató” vagy „menekültpárti” az, aki nem lövetne a határon minden férfira, asszonyra és gyerekre, ha az valahogy élve elvergődött idáig.

A legsötétebb neonáci söpredék dögletes retorikájának és önellentmondásoktól hemzsegő „érvelésének” közbeszédbe való átemeléésért nem keveset tett a Fidesz, és a kvázi-ellenzéki Jobbik.

A valóság az, hogy a menekültáradatnak azok sem örülnek, akik a befogadás, az oltalomnyújtás pártján állnak. Ugyan mi örülnivaló lenne több millió ember szemünk előtt zajló szenvedésében? Én is jobb’ szeretném, ha ezeknek az embereknek nem kellett volna elhagyniuk az otthonaikat, hazájukat. Jobban örülnék, ha véget érnének a közel-keleti háborúk, és visszatérhetnének a szülőföldjükre. És amilyen ellenszenvvel fogadták őket Európa xenofób országaiban, valószínűleg ők is jobban örülnének, ha visszamehetnének. Ha volna mire visszamenni. Legalább a békére, ha a jólétre nem is. Ám mindaddig, amíg a világ katonai nagyhatalmai egymással szemben álló erőket támogatnak, nehezen képzelhető el a fegyvernyugvás. A propagandisztikus célzatú népszavazás viszont semmit nem old meg a létező problémákból, miközben tovább hergeli és ijesztgeti a hétköznapi embereket.

A hiperértelmiségi, megújulást és közéleti „normalizációt” hirdető Magyar Mozgalomnak sem volt annyi vér a pucájában, hogy ki merje mondani a nyilvánvaló igazságot az anyaországi elmebetegséggel kapcsolatban: a kvótareferendum kérdése egy az egyben hülyeség, mert demagógiájával felnőtt embereket alacsonyít le óvodás gyerekеk szintjére.

Elkölteni rá súlyos milliárdokat pedig igazi agyrém (bár hol van ez az összeg a magyar nyomortelepek mellett a semmiből kinövő stadionok árához képest). Ráadásul az eredményességétől és az eredményétől függetlenül senkit semmire nem kötelez. Ám mivel a kérdés háttere lényegesen összetettebb annál, mint amit egy átlag választópolgár képes lenne akárcsak apró falatonként is megérteni, az MM csupa-csupa értelmiségiből álló vezérkara nyilvánvalóan nem kockáztathatta meg, hogy egy tökös kiállással egyrészt a Fideszt végképp magára haragítsa (nem mintha nem lenne már amúgy is mindegy), másrészt lényegében kollektív intelligenciaszint-felmérést végezzen saját támogatói körében – lévén, hogy minél magasabb szintű, ill. cizelláltabb a kommunikáció, annál kevesebben értik azt. Ehelyett egy langyos középútszerű valamit választott a közleményében, mint a bíró lánya, aki ajándékot vitt Mátyás királynak: menjetek is el szavazni, de ne is, ne is szóljatok bele, mert nem ott éltek, de ha mégis beleszóltok, akkor nemmel szavazzatok. Sajnos nem ez az a szellemi szint, ami engem ki tudna elégíteni, főleg, ha annyi értelmiségi tömörül az alapítók listáján, hogy két perc alatt fel tudnák ásni az egész hátsó kertünket. (Annyira nem nagy azért, de nekem eltartana egy hétig is. Na, nincs is fölásva, ott rohadjon meg…) De a VMSZ talpnyalásra és hálálkodásra buzdító véleménydiktatúrájától mindenképpen előremutatóbb ez az álláspont – még akkor is, ha teljességgel kívül esik az értelmezési tartományomon.

LÉTEZIK, HOGY A VICCPÁRTOKÉ A JÖVŐ?

Az „igazi”, azaz a hazug, végtelenül romlott politikusokból való általános kelet-közép-európai kiábrándultság néha érdekes módon kulminálódik.

Az egyetlen épkézláb választ a demagóg néphülyítésre a magyar politikai palettán a Magyar Kétfarkú Kutyapárt nevezetű viccpárt adta. Már amennyire politikai tényezőnek tekinthető egy járdarepedéseket színesre festegető, a szíriai válságot savköpő menyétek bevetésével megoldani kívánó, alapvetően a street art területén otthonosan mozgó, abszolút irracionális ígéreteket hangoztató (pl. „örök élet, ingyen sör”) viccpárt (egyébként tényleg be vannak jegyezve pártként!). Hogy viccpárthoz képest mennyire nem vicc kategóriába tartozik, amit csinálnak, annak ékes bizonyítéka, hogy a bőséges költségvetési forrásokból elkarcolgató, elhéderezgető ellenzéki pártok közül egy sem tudta felvenni a versenyt a kormány lehengerlő plakát- és médiakampányával, ehhez képest a kétfarkúak szimpatizánsai hetek alatt összedobtak 30 millió forintot az anti-antimigráns kampányra, ami már egyáltalán nem piskóta!

A humort mint csodafegyvert bőséggel adagoló, a politikai és egyéb magyar visszásságokon, sőt, még önmagán is élcelődő „párt” Facebook-oldala majdnem 200 ezer követővel rendelkezik! (Nyilván nem egy túlságosan releváns információ, de a Fidesz központi fb-oldalát csak 8 ezerrel követik többen.) Annak ellenére, hogy a „párt” gerilla-városszépítő akcióiban részt vevő (adott esetben egy közpénzmilliókból épített, ám be nem fejezett buszmegállót pár tízezer forintból önként befejező) „passzivistái” semmiféle anyagi ellentételezésre nem számíthatnak (a rendőrség állandó zaklatására viszont már annál inkább!), mégis több mint ezren jelentkeztek a párt követői közül országszerte, akik szívesen részt vesznek a plákátragasztásban. Azt, hogy a Fidesz mennyire be van szarva már egy viccpárttól is, ami per pillanat az egyetlen ütőképes (ezt még leírni is vicces az ő esetükben!) ellenzéki (ráadásul parlamenten kívüli) erő Magyarországon (és amelyik ráadásul nem is gondolja komolyan, hogy hatalomra kerüljön, tagjainak még az is csak egy poén lenne), jól illusztrálja az a tény, hogy bár hivatalosan is kezdetét vette a kampányidőszak, tehát a bejegyzett pártok (mint mondtam, az MKKP is az) legálisan ragaszthatnak plakátokat az erre előlátott (ill. az ilyen-olyan szabályokkal nem tiltott) helyekre, mégis közmunkásokkal (értsd: fideszes polgármesterek kénye-kedvétől anyagilag függő, kényszerhelyzetben levő személyekkel), meg persze agresszív, önkéntes „nemzetvédőkkel”, ránézésre is alkoholista faszokkal tépetik, szedetik le az MKKP plakátjait országszerte. Dehát ki parancsol a Fidesznek Magyarországon, ugyan miféle törvény vonatkozik rájuk? Eltalálta: senki és semmilyen.

Az MKKP létrejötte és működése egyszerre tűnik egy országos méretű művészi performansznak, össztársadalmi kísérletnek, és a magyarországi idiotizmusból, besavanyodott és begyöpesedett közállapotokból tökéletesen kiábrándult, a politikusok betarthatatlan ígéreteit barokkos túlzásokkal parodizáló, a kőkemény társadalomkritikát humorosan tálaló… hát én nem is tudom, minek.

„Az egyetlen racionális választás” – állítják önmagukról viccesen, és elnézve a magyarországi politikai palettát, azt kell mondjam, hogy tényleg azok. Bennük még van valami emberi.

(vége)

(Autonómia)