Nem mindig egyszerű fölfejteni Pásztor István március 15-i, augusztus 20-i és október 23-i ünnepi beszédeinek mondanivalóját. Néha többszöri nekifutásra se teljesen világos, „mit is akart mondani a költő”, ahhoz olykor túlságosan merészek a szónok (avagy szövegírója) képzettársításai. Az asszociációs hálóba pedig könnyen belegabalyodik, aki megpróbálja „szétszálazni” az összefüggéseket.

Ezúttal azonban viszonylag könnyen követhető gondolatfutamok mentén bontakozott ki, hogy mit tekint jelen pillanatban a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ’56 máig ható tanulságainak, történelmi párhuzamainak és kiket lát az aktuális ellenségeknek. Mert párhuzamok, tanulságok és ellenségek mindig akadnak ezekben a beszédekben, legfeljebb homályban maradnak, ködbe vésznek, helyet hagyva az izgalmas találgatásoknak.

Nos, az idei nyolcflekkes (melyet a párt honlapján el is olvashatunk) nem hagyta kétségek között vergődni a nagyérdeműt, tálcán kínálta egyszerű képleteit, egyes vonatkozásokat pedig kifejezetten sulykolt, hogy a gyengébb felfogásúak is megértsék.

A világ alkotóelemei eszerint nagyjából két halmazba sorolhatók:

– az egyik halmazban vannak a szélsőségesek, a parancsokat osztogatók, az ordítás és állatiság védelmezői, a cinikusok, a szavak (szabadságával és) terrorjával (vissza)élők, a rossz beidegződésekkel rendelkezők, a fenyegetőzők, a kiskorúsítók, a kioktatók, a nemzetárulók, nemzetmegosztók, a hazaárulók és az ’56-os hazaáruló ideológia követői, a bomlasztók, a vajdasági magyar közösség nemzeti összetartozásba vetett hitének és erejének megtörésén ügyködők, továbbá négy többé-kevésbé behatárolható entitás: (a saját nemzeteitől elidegenült politikát erőltető) Európa (fideszül: Brüsszel), a kapitány (Szanyi Tibor szocialista politikus), a Jobbik és a Magyar Mozgalom

– a másik halmazban pedig a bátrak, a lelkierő birtokosai, a dolgokat a nevükön nevezők, józan, egyszerű válaszokat adók, a kitartók, valamint a nemzeti méltóság, önállóság, szabadság letéteményesei kaptak helyet, konkrétan megnevezve: ők a magyar emberek, a magyar nemzet és a vajdasági magyarság.

Ez tehát az a kétosztatú világkép, amit a Pásztor-beszéd sugall: a sötétség és a fény erői feszülnek itt egymásnak. Természetesen a gonoszak sokkal többen vannak, látszólag erősebbek is, övék a világi hatalom, ám ez az állapot változóban van, egyre többen vannak Európa-szerte, akik a magyar kormány politikáját követve mernek a széllel szemben fütyülni (ez nem átköltés: a „széllel szembeni fütyülés” megfogalmazás benne van a Pásztor-beszédben is).

A szónoklat sok tekintetben leutánozza a magyarországi kormánypárt retorikáját: leegyszerűsít, szidja a dekadens Európát, migránsozik, ellenségképeket villant fel, az emberek félelmeire és e félelmekből táplálkozó haragjára, sőt, gyűlöletére próbál rájátszani – ám mindvégig nagyon vérszegény marad ez a kísérlet.

Az a helyzet ugyanis, hogy a VMSZ nem tud hitelesnek látszó veszélyforrásokat, ellenségképeket felvillantani, illetve nem teheti ezt meg, mert azzal önellentmondásba kerülne.

Lássuk a nevükön nevezett veszélyforrásokat/ellenségképeket:

1. Európa – rendkívül érdekes, hogy ez a földrajzi megnevezés egyszer sem szerepel Európai Unióként vagy Brüsszelként, ahogy azt a fideszes retorika megkövetelné, csupán így: Európa. Azaz van egy, többnyire pejoratív értelemben használt, többször visszatérő jelzős szerkezet: „a huszonegyedik századi Európa” – ami pontosítani kívánja az Európa-fogalmat, ugyanakkor elkendőzi, hogy valójában arról az Európai Unióról beszél, amely a VMSZ hivatalos politikája szerint a legkívánatosabb valami. Ez tehát a VMSZ-re kényszerített tudathasadásos állapot – egyfelől igazodni az EU-vezetést szidó fideszes retorikához, másfelől megfelelni Szerbia EU-integrációs politikájának. A Pásztor-beszédben ezt a feszültséget a semmitmondó „Európa” kifejezés hivatott csillapítani, kioltva egyúttal belőle a gyűlölhetőséget is.

2. Kapitány – hát ez aztán az összes főellenség közül a legvérszegényebb! Meggyőződésem, hogy Szanyi Tibor európai parlamenti szocialista képviselő neve még így, teljes formájában leírva és funkcióival kiegészítve se túl sok vajdasági magyarnak mond valamit, hát még ha csak a becenevével utalnak rá; hát még ha csak az a félmondatos utalás egy aktuálisan fölkapott Facebook-bejegyzésre utal is. A Pásztor-beszédből tehát annyi derül ki, hogy valami „kapitány” nyilatkozatában ellenforradalomnak nevezte ’56-ot. Nohát, ez se fog senkit arra sarkallni, hogy üstöllést fölutazzon Brüsszelbe, és gyűlölettől megittasulva leköpje a kapitányt a Rue Wiertz 60. előtt.

3. Jobbik – objektíve igen nehéz olyasmit fölhozni – a múltja és az informális csatornákon hozzá köthető ultrákon kívül – a megcukisodott Jobbik ellen, amiben szélsőségesebbnek tetszene a Fidesznél. A Fidesz és a Jobbik közötti politikai rivalizálás tulajdonképpen az azonos szavazótáborért folyó küzdelemről szól, nem ideológiai szembenállás szüli az ellentéteiket. Igazán megható, hogy a VMSZ a Jobbikkal riogat, miközben épp egy olyan párttal van itthon koalícióban, amelynek vezetője és nem egy meghatározó embere szintén fölöttébb érdekes múlttal és informális csatornákon hozzájuk köthető ultrákkal rendelkezik.

4. Magyar Mozgalom – gondolom, legkevésbé a VMSZ elnökének kell magyarázni, miért nevetséges a Magyar Mozgalmat előrángatni a naftalinból, és mintegy ellenségként mutogatni rá. Ha legalább tett volna valamit az MM, amivel erre rászolgált volna, de hát szó sincs részéről szisztematikus ellenzéki aktivitásnak, markáns politikai vonalvezetésnek, netalán aknamunkának. Nem igazán hiteles, ha a keresztény-konzervatív-nemzeti értékeket súlyos pallosukkal védelmező hős vitézek gyilkos nyuszikról szőnek rémmeséket.

El kell ismerni, nehéz helyzetben volt a VMSZ elnöke, mert csak olyan ellenségképek kínálkoztak számára, amelyektől még a szépemlékű Napló Kör is retteghetőbb, avagy gyűlölhetőbb volt.

Sorosozni meg hát ugye nem lett volna túl célszerű, mert túlságosan is sokat köszönhetett a kilencvenes években a vajdasági magyarság Soros alapítványának ahhoz, hogy az egész Soros-terv maszlagot ugyanolyan könnyen bevegye, mint a magyarországi Fidesz-propaganda megvezetett közönsége. A migránsokra talán jobban is rá lehetett volna gyúrni, bár mióta nem jönnek tömegestül és kvótákkal sem kell bajlódnia az EU-n kívül eső Szerbiának, ez se lett volna igazán nyerő.

Így járt hát a VMSZ elnöke: fölvázolt egy gyönyörű kontrasztos világot, csak épp az ellenségképeket nem tudta elég hitelesen fölfesteni. Sebaj, majd legközelebb. Hátha március 15-ig fölbukkan valami rémesen fenyegető gonosz.

(Autonómia)