Skip to main content

ÉSZVERÉS #14: Kit csesztet az államfő?

FÓKUSZBAN 22. Okt 2020.
4 mins olvasmányok

A legnemesebb civil összefogást is kisajátítaná a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke; új vezető a Magyar Mozgalom élén; négy hónappal a választások után sem alakult meg a szerbiai kormány – ezekről a témákról beszélgetett az Észverés című élőműsor tizennegyedik adásában Tőke János, Tómó Margaréta és Sinkovics Norbert újságírókkal a szerkesztő-műsorvezető, Pressburger Csaba.

Erkölcsi érzék kerestetik

A bajmoki Pál Gajódi Olivér egy ritka és rendkívül súlyos gerinceredetű izomsorvadással küzd. A kisfiún csak egy 2 millió eurós génterápia és gyógyszer tudna segíteni. Az eset kapcsán rég nem látott közösségi összefogásnak lehettünk tanúi az elmúlt hónapokban – kezdte témafelvezetőjét Pressburger Csaba. Egy héttel ezelőtt egy rádióműsorban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt nyilatkozta, hogy ami eddig történt a gyűjtés körül, „jelentős vagy teljes mértékben” köthető pártjához, hiszen az akciókban részt vevő civil szervezetek egy részében a párt emberei tevékenykednek.

ITT TEKINTHETŐ MEG A TELJES ADÁS:

Tómó Margaréta újságíró egy, a Szabad Magyar Szón közzétett jegyzetben szólította fel Pásztort, hogy kérjen bocsánatot, mert – szerinte – ezzel a kijelentésével nagyon sok embert megsértett. Tómó, mint mondta, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy nem hangzott el bocsánatkérés. „Elsősorban magam miatt született meg ez a szöveg. Úgy éreztem, hogy muszáj ezt kiírnom magamból. Annyira mérges voltam, hogy úgy éreztem, hogy ez most nem maradhat szó nélkül” – mondta, hozzátéve, hogy az újságíró életében vannak olyan pillanatok, amikor kötelessége kiállni és állást foglalni. „Tudnia kell a párt elnökének, hogy olyan szinten megérintette az embereket a nyilatkozata, hogy sokan indulatból az első körben úgy reagáltak, hogy el szeretnének határolódni a továbbiakban attól a csoporttól, amely a legnagyobb közösségi oldalon alakult. Egyszerűen úgy érezték, hogy ez felháborító, és a jövőben ezen keresztül nem akarnak adakozni, ami szerintem igen komoly gond” – mondta Tómó.

Az újságíró azt is elmondta, hogy vasárnap jelent meg a hír, hogy az osztrák kormány ingyenessé teszi az ott élőknek azt a gyógyszert, amely Olivér gyógyulásához is szükséges. Tómó szerint több lehetőség is van, hogy a bajmoki kisfiú számára az osztrák kormányon keresztül megszerezzék a gyógyszert. „Nagyon remélem, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, amely részben vagy teljes mértékben az ügy mögé állt, most mindent megtesz, hogy ez a gyógyszer eljusson Olivérhez” – nyilatkozta az újságíró.

Tőke János újságíró emlékeztetett arra, hogy a pártokra vonatkozó törvény megtiltja, hogy egy párt jótékonysági akcióban vegyen részt. Az elmúlt időszakban azonban a VMSZ női fóruma, de a párt ifjúsági fóruma is több akciót is kezdeményezett – mondta Tőke. Hangsúlyozta, hogy a VMSZ nem tartotta be a rá vonatkozó törvényt. „Eddig fittyet hányt a VMSZ, hogy milyen törvény vonatkozik rá. Gyűjtöttek fiataloknak, gyűjtöttek idősebbeknek, gyűjtöttek rászorulóknak” – fogalmazott az újságíró.

Sinkovics Norbert újságíró elmondta, hogy „egy politikai párt funkciója az, hogy befolyásával egy bizonyos csoportot helyzetbe hoz”. Szerinte az intézmények és a polgárok azok, akik meghúzzák ebben a határt. „Én azt gondolom, hogy mind ez az eset, mind pedig számos más eset, ami nem kötődik jótékonysági eseményekhez, viszont a civil és egyéb politikai kezdeményezések összefonódásáról beszélünk, egyértelműen azt mutatja, hogy az a fajta civil összefogás vagy stabilitás, amelyben hittünk, nagyon gyakran megmozgatható vagy veszélybe sodorható egy-egy ilyen kezdeményezéssel” – mondta Sinkovics. Hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű kezdeményezésekbe való „beletenyerelés” gyakorlatilag csak erodálja azt a közösséget, amely önerőből próbál valamit tenni.

Föltámadhat-e hamvaiból a „vajdasági magyar közéleti szerveződés”?

Új vezetősége van a Magyar Mozgalomnak. Az eddigi társelnöki rendszert, az elnöki rendszer váltotta fel. A politikai szerveződés új elnöke Sövény Ferenc lett.

Tőke János szerint három fontos dolog rányomta a bélyegét a Magyar Mozgalom tevékenységére. Amikor az MM indult volna a köztársasági elnökválasztáson, egy hamisítási botrányba keveredett bele. Az ügynek nem lett következménye, amiből jól látszik, hogy az akkori vezetősége egy előre megtervezett, kitervelt csapdába sétált bele – mondta Tőke. Szerinte a második csapás az MM-re Korhecz Tamás alkotmánybíróvá válása volt. Kiemelte tovább, hogy az MM alakulásakor a Vajdasági Magyar Doktoranduszokban látta a következő generációt. „Ezekről a doktoranduszokról szinte alig hallani. Nagyrészük külföldön van, eltűntek a közéletből. Megszűnt a jövőkép, amire a Magyar Mozgalom alapozni akart” – mondta Tőke.

A Magyar Mozgalom egy helyi szerveződéssé fog „sorvadni” – folytatta a beszélgetést Tómó Margaréta. Szerinte legfeljebb Szabadkán tudnak egy kisebb ellenzéki pozíciót tartani, esetleg Zentán és Magyarkanizsán. „Azt, hogy ők egy átfogó vajdasági képviselet legyenek, én nem találom reálisnak” – mondta az újságíró.

Sinkovics Norbert szerint fontosabb kérdés, hogy az MM mit tesz az infrastruktúra kiépítése terén. Hangsúlyozta: infrastruktúra nélkül egy politikai kezdeményezés nehezen tud bármit is véghezvinni. Ahhoz, hogy bármely politikai kezdeményezésnek sikere legyen, pénzre és infrastruktúrára van szüksége. El kell jutni azokra a településekre, azokhoz a polgárokhoz, akiknek a támogatására számítunk” – mondta Sinkovics. Hozzátette, hogy Korhecz alkotmánybíróvá való kinevezése után a Magyar Mozgalom nem tudta rendezni sorait”. Kiemelte továbbá, hogy a lokalizálás nem biztos, hogy jelentős politikai eredményeket tud hozni, sem regionális szinten, sem pedig országos szinten. „Véleményem szerint nem tud egy vajdasági magyar politikai kezdeményezés sem labdába rúgni a mellett az infrastruktúra mellett, amellyel a VMSZ jelenleg rendelkezik – hangsúlyozta Sinkovics Norbert, aki szerint siker nélkül egy politikai kezdeményezést sem lehet fenntartani.

Mi tart ennyi ideig?!

Tómó Margaréta szerint kezd frusztráló lenni a kormányalakítás körüli halasztgatás, hiszen az ember nem tudja eldönteni, hogy tényleg a legjobb embereket keresik, vagy az ő soraik is annyira legyengültek, hogy nem tudnak dönteni. „Arra számítottam, hogy ma este már arról beszélgetünk, hogy milyen személyi megoldások születtek, de sajnos csak egy-két név hangzott el” – mondta az újságíró. Hangsúlyozta, hogy akárhányszor olvas az ember a kormányalakítás körüli halasztgatásról, egyre inkább azt hiszi, hogy nem tudnak megegyezni abban, hogy ki melyik fotelbe kerüljön. Tómó a bejelentett két új minisztériumról is beszélt. Ha nem akarunk elrugaszkodni a valóságtól, és nem szeretnénk utópisztikus gondolatokat dédelgetni, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy ezekben a minisztériumokban egy csomó munkahely van, a párt nagy apparátussal működik, nagyon sok embert fel lehet venni és alkalmazni ezeken a helyeken” – mondta az újságíró.

Ha valakit „csesztetni” akarsz, akkor bizonytalanságban tartod, és ezt Aleksandar Vučić jól játssza már hónapok óta – folytatta a beszélgetést Tőke János. Hozzátette, hogy az államfő kedd esti sajtótájékoztatója már-már kabaré volt. Mindenkinek szólt ez a bizonytalanság. Szólt a pártoknak is, akikkel koalíciót alkotnak majd, és szólt a saját tagságának is Vučić ezzel az időhúzással. Azzal, hogy húzta-nyúzta a kormányalakítást, rákényszerítette a most funkción lévő embereket, hogy még most is dolgozzanak, tegyenekle valamit az asztalra” – mondta.

Sinkovics Norbert szerint jól működik a párt és az államfő kommunikációs stratégiája. Hozzátette, hogy ezt az információs stratégiát nehezen lehet hosszú távon fenntartani, ugyanis kiesett egy nagyon fontos eleme: az ellenzéki parlamenti pártok. Hangsúlyozta, hogy szinte teljesen ismeretlen politikai csoportosulások ülnek a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt mellett a parlamentben”. Az, hogy a kormányalakítást a határidő végéig kitolják, belső köröknek szól – mondta Sinkovics. Ez egy földuzzasztott párt. Olvastam, hogy kb. 700 ezer regisztrált tagja van az SZHP-nek, a németországi Kereszténydemokrata Uniónak van olyan 405 ezer tagja… Ha csak fele igaz mindkét számnak, az arányok maradtak. Jól mutatja, hogy milyen népes tábort kell etetnie a haladó pártnak” – nyilatkozta Sinkovics.

Az Észverés hetente jelentkezik keddenként este nyolc órától. A műsor a Második Nyilvánosság, a Magločistač és az Autonomija hivatalos Facebook-oldalán követhető élőben. A műsorok utólag is visszanézhetők az Autonómia Youtube-csatornáján.

Ha tetszik a műsor, kérjük, támogassa a magyar nyelvű Autonómia portált adományával: http://donations.ndnv.org/