A történelem bizonyítja: tiltani nem lehet a végtelenig. A tilalom az ellenkező hatást éri el, mert a tilalom a tiltott gyümölcsöt érleli. Előbb utóbb kinyílik minden szelence.
Élvezem a teljes sajtószabadságot. Se cenzúra, sem öncenzúra, nem kell eleget tenni semmilyen politikai vagy tulajdonosi elvárásnak, témát, terjedelmet, lapzártát magam választom. Senki sem kényszerít, senki semmit nem tilt. A számítógép pontosan közli a „példányszámomat”, pontosan tudom melyik írásom mekkora érdeklődést váltott ki.
Ha még pénzt is lehetne vele keresni, eszményi állapotnak nevezném az újságírás e módozatát. Az ilyen, eszményinek mondható állapotok között egy furcsa jelenséget figyeltem meg önmagamon: talán jobban, mint bármikor, aktív újságírói koromban, gondosan ügyelek a mondandómra, pedig akár gyalázhatnék, pocskondiázhatnék, vádolhatnék, számon kérhetnék… Szigorúan tartom magam az újságírói szakmai és etikai szabályokhoz. Van valami ugyanis, ami mindennél jobban figyelmeztet, ami mindennél fontosabb: a név kötelez! A nevem kötelez.
Tisztességes újságíró nem ír le akármit. Hacsak nem kényszerítik. Akkor viszont nem adja a nevét hozzá. Hogy ne kelljen mások, és ami még súlyosabb, önmaga előtt szégyenkeznie. Nevünkkel vállaljuk a felelősséget. Írásunknak, nyilatkozatunknak, vallomásunknak, tanúsításunknak, eskünknek akkor van súlya, attól a pillanattól hiteles, önmagunk és a törvény előtt is, amikor aláírtuk.
Ezért üzenem mindazoknak, akik tartanak a szabad véleménynyilvánítástól mint vámpír a felkelő Nap sugarától (és a fokhagymától), akik rettegnek a sajtószabadságtól, mint ördög a kereszttől: olyan nagyon nincs mitől tartani. Aki vállalja a tetteit, vállalja a következményeit is.
Megértem én a politikusokat. Léteznek intő tapasztalatok. A politikusok szívesen hozzák fel Gorbacsov meg a glasznoszty példáját. Aki bizonyára nem gondolta, hogy ha fellazítja a szigorú kontrollt és egy résnyire kinyitja az ablakot az új szelek előtt, ezek a szelek elfújják az egész rendszert, a nagy Szovjetuniót vele együtt, de még a határokat is. Másik példa, amire az óvatos, régivágású politikusok szívesen emlékeztetnek, a nemzeti érzés, ami ha kiszabadul a palackból, nehéz ellenőrizni és a nacionalizmusba, még súlyosabb esetben a sovinizmusba, rasszizmusba duzzad. Léteznek más hasonlatok is: naiv az a lány, aki hódítójának elhiszi, nincs mitől tartani, „csak egy kicsit” fognak szeretkezni, nem mosakodhat a hűtlenség vádjától az a feleség sem, aki azt bizonygatja, hogy csak egy kicsit csalta meg a férjét (nem próbálták végig az egész Kámaszútrát).
Aki vállalja tetteit, vállalja a következményeket is. Mind a két oldalról. Szükség van a kölcsönös bizalomra, bízni egymás tisztességében. A történelem bizonyítja: tiltani nem lehet a végtelenig. A tilalom az ellenkező hatást éri el, mert a tilalom a tiltott gyümölcsöt érleli. Előbb-utóbb kinyílik minden szelence.
A gondolatot nem lehet szelencébe elzárni. Kiszivárog, megjelenik és terjed. Akár blog formájában.
