Hagyomány alatt általában az elődök örökségéből azokat a cselekvéseket, dolgokat értjük, amelyeket nemzedékről nemzedékre változatlan formában tesznek és készítenek az adott társadalom tagjai szociokulturális öröklés (beleszületik az egyén az adott társadalomba és tovább viszi ősei hagyományait) alapján. A hagyományok az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét tükrözik. A hagyományok nem mindig racionálisak, sokszor nem állják ki a tudomány próbáját.

(https://hu.wikipedia.org/wiki/Hagyomány)

Tradicija je prije svega usmena predaja znanja, vještina, načina ponašanja i običaja unutar jedne kulture ili skupine ljudi. No, korištenje te riječi nije uvijek jednoznačno. Između ostalog, pod tradicijom se podrazumijeva

• Usmena predaja kao takva,
• Prenošenje znanja o uobičajenom
• Običaji, konvencije, starodavni narodni običaji

Tradicija je u tom smislu kulturno nasljeđe koje se prenosi s generacije na generaciju. Tu spadaju i naučeno znanje, i umjetnički zanati kao i rituali, moralna pravila i hranidbeni običaji.

(https://sh.wikipedia.org/wiki/Tradicija)

Amikor Zsigmond király a XV. században megállapodott Stevan Lazarević szerb despotával a déli végvárak (krajinák a Duna és Száva mentén) létrehozásáról, ahová szerb harcosokat telepítettek, magyar fennhatóság alá került Nándorfehérvár, míg a Dunán levő másik két jelentős vár, Szendrő ás Galambóc, egész Szerbiával együtt a törökök vazallusa maradt. Miért is írtam ezt a tényt le? Csakis azért, mert 1463-64 előtt még Szerémségben sem éltek szerbek, azaz a Délvidéken / a Vajdaságban élő szerbek ebből az időből származó, itteni hagyományairól nem lehet beszélni.

Nézzük, milyen jelképei volta abban az időben a szerb népnek, szerb államnak!

Raska címerei a XIV., a XVII., illetve a XVIII. században így néztek ki:

Zászlókat hiába kerestem, nem találtam.

A II. zentai csatát követően (1700) meg kellett szervezni a Tisza-marosi határőrvidéket (a Bánság/Bánát még török kézen volt, pl. Törökkanizsa, Törökbecse), ahol szerb katonák szolgáltak, amiért kiváltságokat kaptak az uralkodótól. 1735-ben megszüntették a határőrvidéket, 1750-ben pedig megfosztották az itt szolgálókat a kiváltságaiktól. Nem csoda, hogy ezt követően újabb határőrvidékre költöztek nagy számban, ahol a származási helyükkel azonos elnevezésű településeket hoztak létre (pl. Martonos, Kanizsa, Zenta stb. a mai Ukrajnában). Habár Bácskában éltek (Bács-Bodrog vármegye), e szerbek jelképeit (címereket, zászlókat) sehol sem találtam.

Egészen az 1848/49-es forradalomig és szabadságharcig kellett várni, hogy megerősödjenek az itt élő szerbek önállósulási törekvései. Forduljunk ismét a Wikipédiához segítségül:

A Szerb Vajdaság (szerbül: Српска Војводина) egy rövid életű önjelölt szerb autonóm terület volt a Habsburg Birodalomban (Magyar Királyságban), jobbára a mai Délvidéken az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt 1848-1849-ig, amikor helyén kialakult az új (és hivatalos) Szerb Vajdaság és Temesi Bánság.

Srpska Vojvodina (Srpsko Vojvodstvo, Srpska Vojvodovina) je bila srpski autonomni region u okviru Austrijskog carstva. Proglašena je na majskoj skupštini 1848. godine i postojala je do 1849. godine, kada je transformisana u novu krunovinu Austrijskog carstva nazvanu Vojvodstvo Srbija i Tamiški Banat.

Itt már találhatunk jelképeket:

A Szerb Vajdaság és Temesi Bánság közigazgatási egység volt az 1848–49-es szabadságharc leverése után a megszállt Magyarország déli részén. I. Ferenc József császár létesítette a Bach-korszak szellemében a Szerb Vajdaság és a Temesi Bánság területeinek egyesítésével. Az uralkodó 1849. november 18-án kiadott pátensével jött létre és 1860-ban szűnt meg.

Vojvodstvo Srbija i Tamiški Banat ili Srpsko Vojvodstvo i Tamiški Banat je naziv za kratkotrajnu krunovinu Austrijskog carstva koja je postojala na području današnje Vojvodine između 1849. i 1860. godine. Nekadašnje područje ove krunovine je danas podeljeno između Srbije, Rumunije i Mađarske.

Igencsak érdekes, hogy a Szerb Vajdaság hivatalos címere és zászlaja lettek a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság hivatalos jelképei is.

De térjünk már végre vissza a mába! Olvasom, hogy meglesz a szükséges kétharmados többség a Vajdaság új jelképeinek (amiket hagyományos jelképeknek neveznek a források) elfogadásához a csütörtökön esedékes tartományi képviselőházi ülésen.

Ezek a javasolt „hagyományos” jelképek:

Úgy tűnik, valami nincs velem rendben! Hiába hasonlítottam össze e javasolt jelképeket a rövid életű Szerb Vajdaság (1848. május 13. – 1849. november 18., azaz majdnem 18 hónap) és a valamivel hosszabb életű Szerb Vajdaság és Temesi Bánság (1849. november 18. – 1860. december 27., azaz valamivel több mint 11 év és egy hónap) fennállása alatt használt címerekkel és zászlókkal, azonosakat nem találtam. Egyedül a zászlóknál láthatja mindenki, hogy a felkelők által kb. 18 hónapig használt esetében a maival azonos a trikolór, illetve szintén a felkelők által 1848-ban megrajzolt és használt címerek egyike mutat némi hasonlóságot a javaslattal. De nem is ezzel van gondom! Nem találom a nemzedékekről nemzedékekre való átörökítést (a hagyomány keletkezésenek feltételét), mert 11 év alatt még a következő nemzedék sem tudott felnőni.

Az eddigiek alapján mit mondhatok erre? Csak ennyit: ha ezek a jelképek hagyományosak, akkor a címben feltett kérdésre igennel kell felelni!

(Autonómia)