VATAŠČIN PÉTER: Számadás

2016 Aug 10

A Vajdasági Magyar Szövetség és a választások utáni főcserék

Megszokhattuk már, hogy egy-egy választás után a hatalmat (újra) megszerző pártok holdudvaruk megtisztításával, illetve átrendezésével és kiterjesztésével foglalkoznak amiatt, hogy minél olajozottabban érvényesíthessék érdekeiket. Gyakorlatilag a Vajdasági Magyar Szövetség is ezt csinálta az elmúlt hetekben, és még nem látszik a vége. Érdemes röviden felsorolni, hogy mely intézmények esetében merült fel a párt önkényeskedésének alapos gyanúja.

A Magyar Nemzeti Tanács május 27-i rendes ülésén nem hagyta jóvá Varga Anikónak, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium eddigi igazgatójának újbóli kinevezését – a Magyar Összefogás tagjai által ismertetett bírálatok ellen a gimnázium tantestületének 30 tagja tiltakozott egy közleményben néhány nappal később. Varga egyébként a Magyar Mozgalom alapító tagja. Ugyanezen az ülésen a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskola esetében Biacsi József igazgatói kinevezését is elutasították – Biacsi a helyi önkormányzati választásokon egy nem VMSZ-es (de nem is MM-es) lista jelöltje volt, sokak szerint ezért orroltak meg rá a Magyar Ház urai. Aztán a Pannon Rádió reggeli műsorának, a Pannon Reggelinek négy műsorvezetője (Bajtai Kornél, Csernik Árpád, Kovács Nemes Andor és Sárcsevity Bea – valamennyien MM-tagok) tiltakozó közleményben állították: politikai okok miatt távolította el a médiaház igazgatója Bajtait és Cserniket a rádióműsorból. Ezenkívül a Magyar Szó napilap vezetősége beharangozta, hogy a nyár folyamán Újvidékre költöztetik a szabadkai és zentai szerkesztőségeket – a lap MM-tagságú újságírói szerint ez a lépés egyben az ő elbocsájtásukat, valamint a párt kontrolljának növelését fogja jelenteni. Végül, de nem utolsósorban, belső információforrások szerint a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagjai közül négy személy – akik közül csak egyvalaki tagja a Magyar Mozgalomnak – elbocsátását próbálta elérni a párt politikai ráhatás segítségével úgy, hogy eközben létszámstopra hivatkoztak, de a kísérletük végül kudarcba fulladt.

A felsorolás beszédes, világosan mutatja, hogy a VMSZ hatalma biztos tudatában nem sok mindentől riad vissza, legfőképpen a Magyar Mozgalom tagjait próbálja ellehetetleníteni. Egyes lépéseknél (pl. a Magyar Szó szerkesztőségeinek egybeolvasztásánál) ésszerű és megfontolandó érveket is használ a párt, ami viszont nem meglepő, ha megnézzük az attakok sajátos összetételét: keresnek egy jogi kiskaput, vagy „szerkezetátalakításra” hivatkoznak, esetleg az adott személy tevékenységében lelnek rá egy valódi, esetleg „kitalált” hibára, és mindezek vegyítésével készítik el a méregpoharat lényegre törő, a teljes kontextussal nem foglalkozó kommunikáció alkalmazásával. Nyerő ötvözetnek tűnhet mindez, amelyet igazán csak a közvélemény hallgatása képes szentesíteni.

Mindenesetre a dolgok ennél összetettebbek, a VMSZ a tűzzel játszhat, akár tudatában van ennek, akár nem. Elsősorban túl sokat markol. A megkísérelt leváltások és elbocsájtások szinte csőstül zúdulnak arra a közvéleményre, amely – ha akar – még jól emlékezhet 2014 végének és 2015 első felének botránysorozataira. Így az említett politikai játszmák aligha növelik a pártba vetett általános bizalmat. Másodsorban (bár úgy tűnik, nem minden esetben) egymás után lázítják fel az egyes intézmények dolgozóit. A „kosztolányis” tanárok tiltakozása után 213 öregdiák aláírásával június 7-én egy tiltakozó nyilatkozat is megjelent. Az eddigi hangok arról tanúskodnak, hogy a hangjukat hallató tanárok és a diákok az iskola elleni támadásként élték meg az MNT lépéseit, és Varga Anikó személye csak a teljes kép egy része. Egy ilyen ellenállás felszítása óriási hiba a párt és az MNT részéről, de az is lehet, hogy csak nem tudták elfedni a gimnázium jelen formájában való megszüntetésére irányuló valódi szándékukat. Bármi is az igazság, a „bebuktatások” módjára nem figyelnek igazán. Ennek az lehet az oka, hogy egyrészt lépéskényszerben vannak, szeretnék minél hamarabb elérni céljukat. Másfelől viszont az eltávolított emberek helyére várhatóan érkező „hűséges” emberekről nem biztos, hogy – mivel az elégséges számú hiteles kádereknek vagy a külső, de a párttal szemben nem kritikus személyeknek igencsak híján vannak – azt tudják majd állítani: jobbak lesznek elődjeiknél. Ez idáig csak egyszer sikerült a túlzott pártbefolyástól szenvedő Nemzeti Tanácsnak: 2015 elején a megkérdőjelezhetetlen szakmaisággal és nem mellesleg autonóm kiállással is bíró Gyarmati Katát javasolta a korábban általuk támogatott, de szakmai és politikai okok miatt megbukott művészeti vezető, Andrási Attila helyett a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának élére, és ezzel sikerült elérniük, hogy nem a társulat belső jelöltje, Körmöci Petronella került oda. Azok viszont, akik a híresztelések szerint a szabadkai gimnázium igazgatói székére pályázhatnak „rendszerkonform” személyekként, távolról sem rendelkeznek a meggyőző erőt jelentő kvalitásokkal. Talán emiatt is van az, hogy a VMSZ emberei mintha igyekeznének minél hamarább túl lenni a cserén, abban bízva, hogy az emberek majd beletörődnek az új helyzetbe. Nyerésre állnak, de ezzel együtt nincsenek könnyű helyzetben Pásztor István és pártja: a hatalom konszolidálása érdekében az eddigi politikai gyakorlatokat folytatva intézményről intézményre haladva próbálják hazardírozástól sem mentesen „megregulázni” az alkalmazottak sorait, talán abban bízva, hogy nem pusztán a Magyar Mozgalomhoz köthető emberektől szabadulhatnak meg, de az MM-től a legkevésbé sem függő eddig is kritikusan gondolkodó embereknek is „figyelmeztetést” küldhetnek! Nyersnek és egész pályás letámadásnak minősíthető módszerük azonban csak akkor érhet célt, ha az említett célcsoportokat valóban „jobb belátásra bírják”, és a közvélemény háborgása szűkebb keretek között marad.

Kétségtelen, hogy a vajdasági magyar ellenzéki pártok és szervezetek számára komoly kritikai lehetőség nyílt a tisztogatási hullámnak köszönhetően. Gyakorlatilag nem kéne mást tenniük, mint megfelelően tematizálni a „leszámolásokat”. A Mozgalom által kiadott közlemények, vagy a jogi segítségnyújtásról szóló információtöredékek arról tanúskodnak, hogy az MM, a VMDK-tól eltérően, valóban élni kíván a lehetőséggel. A Magyar Mozgalom létrejöttének okáról sokat elmondtak már, az viszont biztos, hogy az eddigi pártonkívüli tagság java része a VMSZ hatalomgyakorlása miatt dönthetett a belépés mellett. A párt gyökeres reformjára és gyakorlatának átalakítására aligha lehet már számítani, így ha Pásztorék „túltolják a biciklit”, könnyen az elégedetlenkedők körét növelhetik, akár az MM bővülését is okozva.

Mindenesetre mintha még hiányozna az áttörő erő az MM kommunikációjából, nem mindig érezhető igazán, hogy miben tudnának jobbak lenni a jelenlegi VMSZ-hez képest, és a tagok nem minden esetben precízek a bírálataik megfogalmazásában. Joó Horti Lívia az MNT-ülésen pl. azt állította, hogy a testület a személyes leszámolás eszközévé vált a szabadkai és a magyarcsernyei igazgató leváltásával. Történelminek nevezte a pillanatot, amely azonban nem igaz, hiszen majdnem pontosan öt éve, 2011 júniusában az MNT hasonló módon távolította el Pressburger Csabát a Magyar Szó főszerkesztőjének székéből. Azon az ülésen Joó Horti Lívia, és számos más mostani MM-tag is jóváhagyta a Pressburger elleni koncepciós eljárást. A mostani fiaskó Varga Anikó körül tehát semmiképpen sem új, az említett nyilatkozat az MNT „történelmi” lépéséről pedig emiatt hiteltelen. Mindettől függetlenül azonban – ahogyan azt egy barátom megjegyezte – teljesen világos már egy ideje, hogy ha kell, a Magyar Nemzeti Tanács eszköz a párt kezében. Hogy nemzetiségi önkormányzati szervünknek fontos eredményei és funkciói vannak, az kétségtelen, azonban gyorsan el kéne gondolkodni azon, hogy a nyers hatalmi érdekek érvényesülését hogyan lehetne kiküszöbölni a jövőben. Ha ez egyáltalán lehetséges ennyi visszaélés után.

(Családi Kör/Második Nyilvánosság)