VATAŠČIN PÉTER: Arc nélküli joviális cinizmus

2016 Aug 05

Még senki sem ragadta meg a kezemet az elmúlt másfél évben, és nem utasított semmire, amikor úgy éreztem, hogy most éppen írhatok, mert összegyűltek a fejemben a gondolatok. Akkor sem, amikor a kezdet kezdetén a Második Nyilvánossággal elindultunk, de a Családi Kör, az Autonómia vagy a Press Szó részéről is teljes szabadságban volt részem.

Sajnálom azt az időt, amit viszonylag ritkán a Jó Reggelt Vajdaság nevű portál – javarészt „akárkik” által írt, vizualitás és a szövegformázás terén innovatív – szövegeinek olvasására fordítok. Akik a kezdetektől fogva követik a MNY-t, azok tudják, hogy mennyit birkóztunk „Barantákkal” és kollégáikkal. Istenigazából válaszra sem kéne méltatni az efféle kezek alól kibújó szövegeket. Hogy ezúttal mégis máshogy teszek, és reagálok, annak egyszerű oka van: amikor egy „Juhem” nevezetű úriember a jótékony homályból joviális cinizmussal ír „véleménycikket”, és egy újságíró becsületesen elvégzett munkáját kritizálja, akkor azért meg kell állni egy pillanatra, ugyanis ez aligha sikerülhet pontos érvek és a cikk írójának neve/arca nélkül.

Gyurkovics Virág szövegét elég komoly adathalmazra alapozta, és mivel személyesen is ismerem őt, tudom, hogy mennyit dolgozott rajta. Belekötni bármilyen indokkal bárkinek szíve joga, elvégre félig-meddig szabad világban élünk, amelyet az értelmes, konstruktív viták előbbre visznek. Viszont: ha már „Juhem” ennyire jól tudja, hogy pl. a pénzeket elnyert szervezetek közül melyik ligás vagy „dépés”, akkor azt illene megírni. Én nem tudom, de kíváncsi vagyok rá. Ahogyan esetleg azt is, hogy milyen „erők” és miért állhatnak a Transparency International vagy a Norvég Alap mögött? Tessék leírni, bizonyítani, A-tól- Z-ig, és ne csak abban bízzunk, hogy ha ez Budapesten a Fidesznek valamennyire bejön, akkor itt is sikeres módszer lesz. Folytassanak rendes oknyomozást arról a pártkommunikációban – de a JRV szövegeiben rendre bedobott sejtetés okán is –, hogy kik állnak a Magyar Mozgalom mögött. A valóságos celebbé avanzsált Soros György? Vagy kik még? Az égvilágon semmi baj nincs, ha bizonyítani tudjuk a megállapítást, sőt. De bizonyítsuk! Ha már a JRV napi egy cikket simán megír a VMSZ bírálóival szemben, valószínűleg van ott erőforrás rendes munka pénzelésére is. A konkrét adatokkal, tényekkel és érvekkel megpakolt cikkeknek erejük van (pl. a Magyarországon közismert „sorosozásnak” eddig egy pozitív példáját ismerem a 444 és a Magyar Narancs finanszírozása kapcsán), ne kíméljék hát meg magukat a rendes melótól.

A Hét Nap cikke teljességre törekszik egy konkrét kérdésben. Egyszerűen az derül ki belőle, hogy ha egy szervezetnek VMSZ-es kötődése van, akkor nagyobb eséllyel kap pénzt, mint bárki más. Ezt, ahogy látom, „Juhem” sem igyekszik vitatni. Gyurkovics nem minősíti a megvalósított programokat – amely egy másik, ugyancsak fontos téma lenne –, csak arra az (aligha véletlen) tendenciára mutat rá, amelynek elég komoly jelzésértéke van. Ezt elmaszatolni gyenge minőségű érvekkel, hát… nem a legjobb kísérlet. Az is biztos, hogy a vajdasági magyar sajtóban az elmúlt években perifériára szorult a közéletünk elemzése, az oknyomozás pedig nem is (nagyon) létezett. Hogy egyre szaporodnak a cikkek az említett műfajokban, azt nagyon nehéz alapvetően nem pozitívan értékelni, ha már az elért eredményekről beszélünk, kedves „Juhem”. A világraszóló teljesítményekről meg napi rendszerességgel hírt ad pl. a Magyar Szó plasztikus, jóllakott, gyanúsan egyoldalú címekben („Megmaradásunkért”, „Az összefogás jegyében”, „Közös érdekünk” és hasonlók). Nem hinném tehát, hogy a VMSZ konkrét működése túlságosan el lenne hallgatva, legfeljebb nehéz meglátni a valóban konkrét eredményeket a vastag sminkréteg takarása miatt.

Ezeken kívül lehetne más következetességekről is beszélni, ha a JRV álarcosának cikkéről van szó, némelyikükről értelmesen is diskurálhatnánk, ha nem ez a „juhú” nevezetű valaki nézne velünk szembe. A szerző pl. lazán a Balkán-félszigethez sorolja térségünket (szembeállítva „Sklandináviával”), amely nekem éppen nem oszt, nem szoroz, de pont a párt részéről szokták egyesek, pl. Pásztor István pejoratív módon emlegetni a „balkanizálódást”. Hát most akkor jó nekünk a Balkán, vagy sem? Meg aztán a skandinávok nem próbálnak a dolgok mögé látni? A mi esetünkben ezt nem is maga Norvég Alap teszi meg, hanem egy szabadkai újságíró, ugye. Az pedig, hogy „Juhem” a nemzetre való büszkeséget emlegeti végső érvként… Hát… Ez számomra inkább arról szól, hogy a „nemzet” és a „magyar” kifejezés bármilyen vitában szemrebbenés nélkül eszközzé tehető – amolyan végső érvként („hát te fiam/lányom, nem vagy eléggé büszke a nemzetedre?!”). Szerintem felnőtt emberek vagyunk, szabadon döntheti el mindenki, hogy mennyire büszke a nemzetére. Vagy a függetlenségére. Vagy másra. És hogy erről másokkal mennyire tud intelligensen, tartalmasan társalogni.

Lehetne értelmesen beszélni a függetlenség, a civil mivolt kérdéseiről is, ezek a legfontosabb felvetések a szövegben. Hogy van-e független újságírás? Hadd legyek most teljességgel szubjektív. Még senki sem ragadta meg a kezemet az elmúlt másfél évben, és nem utasított semmire, amikor úgy éreztem, hogy most éppen írhatok, mert összegyűltek a fejemben a gondolatok. Akkor sem, amikor a kezdet kezdetén a Második Nyilvánossággal elindultunk, de a Családi Kör, az Autonómia vagy a Press Szó részéről is teljes szabadságban volt részem. Például akkor is, amikor a Magyar Mozgalommal kapcsolatos kérdéseket boncolgattam, többek között épp a szervezet identitászavarát: mennyire párt és mennyire civil szervezet ők? A függetlenség és a szabadság biztosan erősen képlékeny fogalmak, de hogy bizonyos helyzetekben lubickolni lehet bennük, és ez nagyon jó érzés, az is biztos. Mint ahogyan számomra egy másodpercre sem kétséges az sem, hogy mindezt civilként tehettem meg. Ezer mélysége lehet még ennek a témának, és ha JRV szerzőgárdája, Paskó és Hulló kivételével előbújik szegény Horváth Noémi és a párt háta mögül, akár lényegi módon is beszélgethetünk majd róla.

Kedves „Juhem”. Maga most láthatja, hogy ki az aki reagált a cikkére, és nem kell félig-meddig találgatnia. Bizonyára a „fizikai” világban is takargatja mások elől az arcát, elváltoztatja hangját, és így vesz részt a mindennapi vitákban. Akár a szomszédjával zörren össze, akár egy másik párt képviselőjével a városházán, esetleg a Báni palotában. Nyilván „rádióamatőrként” is így viselkedik. Abszurd, ugye? Tegyük fel, hogy én most nekiállok, és egy volt zentai polgármester kétes ügyeiről írok tényfeltáró cikket, mondjuk a hírhedt Mercator-botrány feledésbe merült részleteire vetek új fényt, de a nevemet nem adom hozzá. Ködben kapálózna csak a „célpontom”, egyedül azt tudná, hogy valaki egy bokor mögül piszkálja őt. Mennyire tisztességes módszer ez, ugye!

Ha közéleti dolgokba szólunk bele, kopni fog az arcunk, fáradunk. Aki ezt meg akarja spórolni (pl. homályba burkolózva), annak az érvei annyit is érnek. Az előbbiekből is jól látszik, hogy nevetséges a Jó Reggelt Vajdaság portál azon indoklása, miszerint a „védettség” miatt írnak név nélkül. Ezek szerint minden támadható embernek el kéne rejtőznie? Bujkáljon minden politikus, újságíró és aktivista? Ők mindig támadhatóak. Ha már „Juhem” nemzetről beszél, akkor említsünk meg konzervatív, de minden más körben is bizonyos tetteikért nagyra tartható embereket, mint pl. Tőkés László, Duray Miklós vagy Sütő András (az első két személy ellentmondásosságát most ne firtassuk). Nekik aztán lett volna okuk az inkognitó használásra, ha már a bőrüket vitték vásárra a szó legszorosabb értelmében! Innen nézve mitől félnek hát a JRV szerzői, de úgy istenigazából? Bózsó István szókimondásától? Ennyire nagy ereje lenne egy ember szavainak? Ha kedves kollégám írásait van kedvük bírálni (amelyekről, kimondani is szörnyű, de mi is szoktunk vitázni, nem is röviden, és ami még szörnyűbb, a nyilvánosság előtt is volt már rá példa; sőt, ez igaz az én stílusomra is), tegyék meg azt pontosan, következetes logikával, és az önállóan gondolkodó olvasó majd dönteni fog. Az igény a kritikára jogos, elvégre a vélemény szabad, a pálya adott.

Így a végére azonban ne feledjük el „Juhem” kapcsán a legfőbb kérdést: mennyire kell gyávának és cinikusnak lenni ahhoz, hogy a homályból bökdösse valaki Gyurkovics Virág cikkét és annak hátterét? És tegye fel a kezét, aki komolyan gondolja, hogy a vajdasági magyar közéletet Juhem, Baranta, VMSZfail, V. Meszes Ildikó, Zsebek, egy hitleres mémvideó készítője, Mindszenty Panka, Pengetoll, a korai Délhír, Berci, Mzolta, Menzas, Botond Teodor, Tökös Bózsó és társaik fogják „meggyógyítani”. Vagy inkább csak „szaros söprűvel csapkodnak a sötétben”, ahogyan a népi bölcsesség is mondja?