Magyarkanizsán, röviddel a választási kampány kezdete előtt megszűnt a Demokrata Párt községi képviselői csoportja. Négy helyi képviselő kivált a korábbi frakcióból és újat alakított A haladó Kanizsáért elnevezéssel, miután az említett képviselők a Szerb Haladó Párthoz csatlakoztak. Azt mondják, támogatják Aleksandar Vučić kormányát, mert szerintük ez a legjobb Magyarkanizsa község számára. Utóbbi természetesen a pártlogikát követve vitathatatlan: mi is lehet jobb egy község számára annál, minthogy az országos szinten uralkodó pártot éltesse, annak embereit kövesse, és náluk lobbizzon a község népének jóléte, egy-egy esetleges beruházás megvalósulása érdekében?

Nem is olyan rég a fehértemplomi (Bela Crkva) képviselő-testület tagjai napokig folytatták éhségsztrájkjukat, mert állításuk szerint erőszakkal döntötték meg a haladók a helyi hatalmat. Volt ott még borsspré, tusakodás és minisztériumi vizsgálódás is. És vajon mi lett a vége a nagy felháborodásnak, a helyi pártoskodásnak? Bebizonyosodott-e vajon a helyi demokrata párti és ligás képviselők állítása, miszerint a haladók privát biztonságiakat alkalmaztak, hogy megakadályozzák őket a képviselő-testület ülésére való bejutásukban? Megtudta-e a nyilvánosság, mi történt a községben?

Az illetékes miniszterek, Nebojša Stefanović és Kori Udovički azt nyilatkozták, hogy minden a törvénnyel összhangban történt. A belügyminiszter szerint pont a vádaskodók követtek el rendbontást, a helyi önkormányzati miniszter pedig úgyszintén nem talált semmi kivetnivalót a hatalomváltásban. Magyarán, minden szabályosan zajlott, arról senki sem tehet, hogy néhány helyi képviselő a saját fenekét féltve „koplalt”. Így hát a tervek szerint alakult minden: az országos szinten kormányzó párt átvette az irányítást helyi szinten is. Nem ez volt az első eset, s nem is az utolsó.

Fölösleges is számolgatni, hányszor, hány községben zajlott hasonló forgatókönyv szerint a helyi hatalom leváltása vagy kompromittálása. Minden községben, ahol még nem a haladók uralkodnak, folyamatos lobbizás, nyomásgyakorlás zajlik, hogy a végén ők vegyék át az uralmat.

Mindennek fényében talán érdemes említést tenni a Szerbiai Baloldal elnökének, Borislav Stefanovićnak a felvetéséről, miszerint meg kellene szüntetni a helyi képviselő-testületeket, mert semmi másra sem jók, csak arra, hogy elherdálják az adófizetők pénzét. Stefanović szerint a KKT- és VKT-képviselők a legkorruptabb társaság az egész szerbiai politikai hatalmi rendszerben. A kérdés már csak az, Borkóék átléphetik-e a parlamenti küszöböt – a szó szoros és átvitt értelmében –, hogy elképzeléseiket érvényesíthessék.

A Szerb Haladó Pártnak persze nem kell a küszöb átlépésével törődnie, ők már „bent” vannak, sőt, ők vezetnek mindenhol. S a nagy többség várhatóan a soron következő parlamenti, tartományi és helyi önkormányzati választásokon is a régi jó miloševići korszakból visszamaradt (vagy már az is a folytatás volt?) beidegződés szerint azokra fog szavazni, akik a legerősebbek. Azoknak fognak tapsolni, akik a leghangosabbak. A haladóknak tehát nincs okuk aggodalomra, nem így az ellenzéknek és a helyi önkormányzatoknak, s nem utolsósorban a tartománynak.

A helyi parlamentek létjogosultsága kétszeresen megkérdőjeleződik, amennyiben ténylegesen bekövetkezik az, hogy akik országos szinten gyakorolják a hatalmat, helyi szinten is mindenhol „uralkodni” fognak.

Ne létezzenek tehát helyi képviselő-testületek? Ne legyenek helyi szinten politizálók vagy megélhetési párt-csinovnyikok a községekben? Vajon megszűnne-e a politikai nyomásgyakorlás, ha csak községi tanács létezne, meg egy „sterilizált”, pártbefolyástól mentes helyi adminisztráció? Lehetséges-e egyáltalán ilyen szinten párttalanítani a helyi önkormányzatokat?

Hiszen ma, amikor bemegy az ember a községházára, és látja a temérdek irodát, azonnal Kafka Perében érezheti magát a sok „szürke ruhás” tisztviselőtől: kávézó, egymásnak hanyagul odaköszönő, irodákban megbúvó, ha kell, mások előtt hajlongó, de a kisnyugdíjas és az egyszerű polgár előtt fontoskodó, olykor basáskodó emberek ülnek ezekben a községi hivatalokban. Mindenki valakinek a szomszédja, ismerőse, mindenki valamely érdekcsoporthoz sorolható, vagy legalábbis valamilyen kötődése van valamely politikai párthoz. Ez lenne a korrupció melegágya?

Ugyanakkor jogos a kérdés, hogy vajon jó lenne-e, ha nem lenne a politikai döntéshozatalnak egy – a KKT-ben megtestesülő – helyi képviselete. Hiszen mégiscsak intézményes formában van némi autonómiája egy helyi parlamentnek is. Persze központi és helyi pártérdek egyaránt fennáll, de azért talán mégis akad néhány saját fejével gondolkozó ember az önkormányzatokban is. Vagy nem? De ami ennél is fontosabb: lesz-e ezután is, ha így folytatódik a helyi önkormányzatokban az erőviszonyok alakulása?

A szerbiai ellenzék, mi tagadás, szétszóródott, mint az ebéd utáni morzsa, és várja, hogy beletapossák a szőnyegbe. Még privát biztonságiak sem kellenek majd a haladóknak, sőt a szocialistáknak sem, ha a parlament küszöbén egyensúlyozó, az egykori DOS-ból visszamaradt demokraták és ligások szétszórt morzsaként a földön hevernek.

Még az sem kizárt, hogy jobb lesz majd, ha a haladók az önkormányzatokban is átveszik a hatalmat: legalább lehet majd döntéseket hozni helyi szinten. A jelenlegi koalíciók ugyanis olyan képlékenyek, ingatagok és gyengék, hogy gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült a döntéshozatal. Ha az egyik koalíciós partner szeretné véghezvinni valamilyen tervét, ötletét, a másik biztosan keresztbe tesz neki: „Hogy ez nem nekem jutott eszembe! No, majd neked se sikerül!”-alapon.

Ha majd csak egy, legerősebb párt dominál helyi szinten is, nem lesz kérdés, hogy felépítenek-e egy gyárat vagy sem, és az sem lesz kérdés, hogy felépítenek-e egy ortodox templomot vagy sem. Akkor minden egyszerű lesz, és az ellenzék majd csak asszisztál, netán tapsol a domináns politikai erőnek. Ez lenne a jövő önkormányzatának utópiája? A tyúkperes, tehetetlen, tiritarka helyi parlament helyett létrejön az egységes, döntőképes, egyeduralmi. Akkor már talán a legjobb opció mégiscsak az lenne, ha nem is létezne községi képviselő-testület.

A Borislav Stefanović által felvázolt elképzelés szerint a községi tanács tagjaira közvetlen választás útján lehetne szavazni. Tehát a polgárok nem pártlistákra, hanem egyénekre voksolnának helyi szinten. Már csak azért is említésre méltó ez az elképzelés, mert a részben közvetlen választások tartományi szinten is megmaradhattak volna, ha ezt más pártérdekek nem tartották volna inadekvátnak hatalmi pozícióik megerősítése szempontjából. Stefanović még merészebb kijelentést tett: szerinte a helyi rendőrfőnököt, a községi vagy városi főügyészt és a költségvetési ellenőrt is közvetlenül kellene megválasztani, sőt, még csak párttagok sem lehetnek az illetők! Utóbbi elképzelésnek még érdekesebb implikációi lennének. De vajon elképzelhetőnek tartja-e bárki ezt a jelenleg uralkodó erőviszonyok és körülmények közepette?

Mi sem árulkodik jobban a szerbiai önkormányzati helyzetképről, mint a Transparency Serbia községekre vonatkozó elemzése, melyből kiderült: a szerbiai községek bizony gyengécskén szerepeltek munkájuk átláthatósága tekintetében, hiszen habár két vajdasági település van a második és harmadik helyen – Inđija 66 pontot, Topolya pedig 62 pontot ért el – a két utolsó település egyike is vajdasági: a legnagyobb meglepetésre éppen Fehértemplom, amely mindössze 11 pontot gyűjtött össze. Ilyen értelemben nem volt véletlen a cikk elején elhangzott kérdés, hogy vajon tudják-e a fehértemplomiak, hogy mi történik a saját községükben? Ez a 11 pontocska sok mindent elárul.

Sajnos, ez még nem minden, minél inkább részletekbe menően foglalkozik valaki a községekkel, annál több visszásságra lel.

A helyi tisztségviselők fizetéseiről szóló adatokhoz például a községek kevesebb mint felében lehet hozzáférni.

Az egyes önkormányzati eljárásokkal kapcsolatos határidőket csak a községek 10 százalékánál tüntetik fel jól látható helyeken. Hány Fehértemplom van még Vajdaságban? Van-e egyáltalán kivétel a szabály alól?

A helyzet javítása érdekében a Transparency Serbia azt javasolja, hogy a nyilvános pályázatokkal kapcsolatos információkat rendszerezzék úgy, hogy a pályázati eredmények is elérhetők legyenek a nyilvánosság számára, továbbá a községi költségvetés havi szinten történő megvalósításáról szóló jelentések elkészítését is szorgalmazzák.

Sajnos úgy tűnik, a Transparency Serbia a Transparency International elvei alapján tesz ajánlásokat, ami önmagában véve nem baj, csak hát mindenki, aki Szerbiában él, tudja, itt nem a nemzetközileg elismert szabályok érvényesülnek. Hiába tájékoztatják a nyilvánosságot egy-egy pályázatról és egyebekről, határidőkről, pénzügyekről, a támogatásokat, kedvezményeket megint csak pártalapon osztják szét. Az is igaz, hogy jobban lehet pénzt osztogatni a suba alatt, mintha megkövetelnék az átlátható önkormányzati ügyvitelt, de önmagában még a Transparency ajánlásai sem jelentenek megoldást a szerbiai és a vajdasági községekben kialakult, korrupcióval átitatott és pártérdekek mentén szerveződő helyzetre. A jelek szerint pedig a választások után sem lesz jobb, talán csak egyszerűbb – legalábbis a hatalom gyakorlóinak.

(Autonómia)