Skip to main content

SZERBHORVÁTH György: Paskó atya madárbélből jósolt, avagy szavazz a Fideszre

Álláspont 16. Okt 2019.
4 mins olvasmányok

Hát ez nem jött be, pedig Paskó, a közvéleménykutatás-szakértő és politológusjelölt mindent megtett.

Aligha hiszem, hogy Paskó atya vasárnap késő este az egereket itatta. Mert sok mindennek az embere, de aligha az elveké. Mert akkor a plébános úr legalább anyaszentegyháza szabályait betartaná, és a magyarországi önkormányzati választások előtt nem politizál egy ordítót, és nem buzdít a Fidesz-KDNP-re való szavazásra. Hangsúlyozzuk, a magyarországi önkormányzati választásokon – bár el tudom képzelni, hogy van magyar állampolgársága és akár magyarországi lakcíme is, mert mije nincs neki.

Mondjuk elvei még sincsenek. Persze, nem ő az egyetlen magyar katolikus pap, püspök stb., aki a szószékről nem hitéleti, hanem politikai témákban osztja az igét. A magyar klérus is inkább törődik a politikusok valagának kinyalásával, stadiont építenek, jó esetben templomot – de a cél a lóvé, semmi más. Hogy a hívők szegények-e, miféle problémáik vannak, az őket a legkevésbé sem érdekli.

Azt persze nem vitatom, hogy egy pap miért ne lehetne az egyházi zene művelője, kórusvezető. De Paskó Csaba a Magyar Nemzeti Tanács tagja is, mert ugyebár az nem politika – hanem mi is? Ezen felül tetemes időt tölt a konyhában, főző-világbajnokságra jár, és az eklézsián fogadja a messzi távolból érkező, a bácskai kulináriára és borra áhítozó ájtatos polgárokat, persze nem ingyen, mert a liszt sincs ingyen, meg a szőlő sem.

Most azonban a politika mellett egyszersmind rákanyarodott a jóslás göcsörtös útjára is, ám ez voltaképp szentségtörés, hisz egy jó keresztény nem foglalkozik kuruzslással, mágiával, zaccból jóslással és más efféle, pogány cselekedetekkel. De, gondolom, az atya jól felszerelt, csilivili konyhájában, pontosabban hűtőházában ott a madárbél, és ha ránéz, megszólal belőle a próféta.

Ez most azonban nem jött össze.

Hol másutt is, mint a Jó reggelt, Vajdaság! honlapján osztotta meg, mit olvasott ki a madárszarból. Tegyük hozzá, nem volt egyedül abban, hogy – ismét jegyezzük meg – a magyar adófizetők pénzéből kistafírozott honlapon minden sajtóetikát nélkülözve prédikáljon. Mert a honlapon álnéven írt „vezér”-cikkben szólítottak fel a Fidesz-KDNP támogatására, felmondva Orbánék dumáját, hogy az ellenzék semmire sem képes, csak lejáratni ezt a remek kormányzatot, amiből – utalnak rá – épp a vajdasági magyarok profitálnak, tessék hát meghálálni. Vagyis pénzért – szavazatot. Ami szintén ellenkezik a demokrácia szellemével, bár az errefelé tényleg csak kísért, és inkább elmenekül. Természetesen egy szóval sem utaltak a győri polgármester és üzletfelei kurvázós-jachtozós dolgaira, a korrupciós földügyekre, ami részben elég sok választót megbotránkoztatott ahhoz, hogy több vidéki város mellett Orbánék Budapesten is elcsússzanak a kutyaszaron.

Tehát Paskó elvtárs (mármint az egykori KISZ-tagokkal felturbózott Fidesz elvtársa) a felmérésekre hivatkozva már a választások előtt egy héttel, október 7-én bejelentette a győzelmet. Pedig aznap már egy fél ország csámcsogott a fideszes Borkai Borgia-orgiáján, de láthatólag ez az ő ingerküszöbét sem érte el (a katolikus egyház általában is simán elmegy az orgiák mellett, ahogyan a pedofil papok ügyében is várt vagy ötven évet…) A hit az hit! – gondolhatja az atya, és ha már hinni kell, akkor ő a Fidesz-KDNP-ben hisz. Még Isten nevét is szájára vette, pedig a Biblia azt írja: hiába ne csinálj ilyet. „Hála Istennek” – teszi hozzá ugyanis, hogy „a Fidesz ismét elsöprő győzelem előtt áll.”

Hát ez nem jött be.

Pedig Paskó, a közvéleménykutatás-szakértő (noha többnyire mindig ők mondják azt, hogy mind rossz) és politológusjelölt mindent megtett. Szót ejtett arról – a kormánypropaganda kifejezéseit használva –, hogy az ellenzék alkalmatlan, erkölcsi mélyponton van, paprikajancsik. De a felmérések ellenére is „magától értetődik, a napnál is világosabb”, ki fog nyerni. In concreto meg: „A budapestiek, szinte függetlenül a politikai irányultságtól, alkalmasabbnak tartják Tarlós Istvánt a városvezetésre, mint a baloldal jelöltjét, Karácsony Gergelyt.” A kurvapecér Borkai Zsolt esélyeire viszont nem tért ki, hmm, és lám, Karácsonyék felmosták Tarlósékkal a padlót, Borkai viszont nyert. Ez meg a magyar választókról – a győriekről, akik hisznek a keresztény értékekben, a családban, mint Borkai, a Fidesz-KDNP és maga Paskó – is sok mindent elmond…

Paskó végül odacsap a húsklopfolójával, és ex cathedra, avagy csalhatatlanul, a templom szószékéről gyöngyszemeket szór elénk, és hát nekünk, disznóknak is: „Itt nem csak politizálásról van szó, hanem világnézetek szembekerüléséről is. Világosan kell látni, hogy ki melyik oldalon áll és itt nem lehet mellébeszélni!”

És itt be is fejezhetjük. Ami hiányzik Paskó szentbeszédéből, az már csak a hazaárulózás. De így is épp eléggé kizárólagos: aki nem úgy gondolkodik, mint ő(k), annak annyi, az mind alkalmatlan, mert politikailag is eltévedt.

Ha keresztény lennék (nem vagyok), és a katolikus egyház tagja (ahogy az sem), meggondolnám, hogy a pápáig ne rohanjak, bár tudom, Paskó atya őt is besamel mártásban szervírozná, almával a szájában, mert Ferenc atya nem ilyesmikről beszél, hanem az üldözöttek, a menekültek, a migránsok mellett áll ki. Akiket Paskó és a Fidesz utálnak, és bűnbaknak kiáltanak ki.

Nem kevésbé a szegények, az elesettek, a betegek mellett szól a pápa, Paskó (igazi) főnöke. Meg a bűnösök lábát mossa, s.k. De Paskó atyának erre nincs ideje, mert a bálnahúst kell szuvidálni a rosszabb napokra, a szarvasgombát reszelnie, és a sommelier-vel egyeztetnie, milyen bor dukál a menühöz. Mindeközben a Fideszt élteti – nem is tudom, hogy mard ideje a vasárnapi miséhez kiválasztania egy passzust a Bibliából.

Amiben valami olyasmi is olvasható, hogy add meg a császárnak, ami a császáré. Meg Istennek azt, ami az Istené. Hát, a császárnak megadta, csak mit fog tenni, ha leverik egyszer a fejéről a koronát?

Reméljük, akkor Istennel fog foglalkozni. Ha már Paskó, és atya.

Fotó: Facebook


Szerbhorváth György
(Autonómia)