SZERBHORVÁTH GYÖRGY: A beszólás és a beleszólás joga

2017 Nov 22

Az biztos, hogy jövőre sokkal többen fognak a magyar kormányzati erőkre „rálevelezni”, mint 2014-ben. De a Fidesz győzelme nem rajtuk fog múlni.

Elcsitulni látszik a hőzöngés – a valódi vita meg ki sem alakult – Gyurcsány Ferenc, illetve a Demokratikus Koalíció kezdeményezése kapcsán, miszerint a határon túli magyar szavazóktól, akik levélben választhatnának jövőre, meg kell vonni a szavazati jogot. Mert ne szóljanak bele ügyeinkbe azok, akik nem viselik szavazatuk következményeit, hisz sose éltek, vagy nem fognak Magyarországon élni (pedig többen fognak…) És ugye 2014-ben általuk szerzett a Fidesz–KDNP plusz egy mandátumot a parlamentben, így lett meg akkor a kétharmad. A bűnbakképzés most ezen a vonalon indult el – ismét. Két, de akár négy mandátumot is szerezhetnek így a kormányerők, és megint a külhoniakon múlik majd a kétharmad, állítják.

Először is leszögezném, magam sem értek egyet azzal, hogy a határon túliak szavazati jogot kaptak, levélben szavazhatnak – míg a zömében Nyugaton élő állampolgárok így ezt nem tehetik meg. Természetesen jó érvek merülnek fel amellett, hogy mégis szavazhassanak: szerzett jogot nem lehet (nem illik – mintha a politikában lenne még illem) megvonni, és igenis számos szálon kötődnek az anyaországhoz. Ugyan nem itt adóznak, de sokak gyermeke él vagy tanul itt (és ilyképp szavazhat), nem mindegy, hogy a határon túli régiókban élők gyermekei kapnak-e majd továbbra is oktatásügyi támogatást, mi lesz az elindított gazdasági programok támogatásával (hát mi lenne, épül a klientúra, virágzó fejű strómanok építik a fociakadémiákat a kukoricás közepébe).

A nagy csapkodásban azonban mintha úgy Gyurcsányék, illetve az ötlet elvi támogatói (akik közt szép számmal szerepelnek fideszesek, de jobbikosok stb. is, mondhatni, a hazai választók többsége) elfeledkeznének először is magukról a számokról. 2014-ben a határon túlról 122 588 érvényes voks jött, ezek 95,5%-a ment Orbánéknak. Az arány bődületes, de ne feledjük, ez részben hálaszavazás volt az állampolgárság könnyített úton való odaadásáért. Mára kb. 1 millióan szereztek így magyar útlevelet, de nemcsak a nemzeti felbuzdulás okán, lelki okokból vagy a biztonságérzetük növeléséért, de nem is a magyar szociális segély miatt vagy az egészségügyi ellátás kihasználásáért (ezt még az ottani ifjúságkutatások is kimutatták). Hanem például gyakorlati okokból: a magyar útlevéllel megnyílt a szabad munkavállalás útja az EU-ba. Vagy akár a tengerentúlra.

Az adatok, illetve a becslések igen szétszóródnak, ha a külföldön munkavállaló magyar állampolgárok számáról van szó. Nem kicsi a fluktuáció sem, a jövés-menés. 7-800 ezer emberről is beszélnek, bár ezek része kiskorú családtag. De az is kérdéses, ebből a tömegből hányan érkeztek valójában a határon túli régiókból, magyarországi „átszállással”, úgy, hogy meg sem álltak itt. Van, aki 2-300 ezer ilyen emberről beszél. Ők kevésbé lesznek mozgósíthatóak a levélszavazásra.

Az biztos, hogy jövőre sokkal többen fognak a magyar kormányzati erőkre „rálevelezni”, mint 2014-ben. De a kétharmad, a Fidesz győzelme nem rajtuk fog múlni, ez így erős torzítás. Hanem alapvetően négy dolgon: hogy a Nyugaton élők gyakorlatilag alig tudnak szavazni; hogy a választási rendszer iszonyatosan torzító, igazságtalan; hogy a Fidesznek van vagy kétmilliós masszív, biztos tábora, és nem utolsósorban, hogy az ellenzék totálisan megoszlott, szétforgácsolt, megegyezésre képtelen, töketlen. Ha elmarad a kormányváltás, nos, ezt ráfogni majd arra a 2-4 mandátumra, tetszetős érv lehet az elfogultak számára, de előtte az előbb felsorolt négy dologgal kellene talán foglalkozni.

A határon túliak mindennapjaiban aztán megint másképp jelenik meg e kérdés. A Vajdaságból – talán túlzott becslések szerint – 2010 óta a magyarok ötöde tűnt el, ötvenezer ember, akiknek nagy része magyar útlevéllel keresi boldogulását valahol nagyon másutt. Ha igaz, 2014-ben onnan mintegy 30 ezer szavazat érkezett. Tény, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség – akár a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége – erőteljesen, adatgyűjtésen (mondanám: lopáson, jogosulatlan felhasználáson) alapuló kampányba fogott, persze, hogy a Fidesz mellett. Miképp a Fidesz is számtalan módon nyúl bele az erdélyi vagy a vajdasági választásokba. Én elsősorban az utóbbit érzékelem. Nincs már egy nyúlfarknyi falusi ünnepség, bográcsozás sem a bácskai pusztaságban, ahol magyarországi politikus vagy ott lébecoló diplomata ne tolná a kormánypropagandát. Maga Orbán meg kampányol a jelenlegi szerb elnök, Aleksandar Vučić mellett is, akinek pártjával koalícióban van a VMSZ. A külhoni vezetőknek meg most újabb szavazatokkal kell meghálálniuk azt, amit a Fidesztől kapnak (főleg a pénzt, de a szimbolikus támogatást is). A Fidesz meg, ha már teheti, a macedóniai választásokba is beszállt, hátha jó lesz az még valamire. Faramuci helyzet az, mert meglehet, hogy a vajdasági magyarok relatív többsége (azok, akik Nyugaton élnek) fidesznyik, Bécsben is sorosozik és migráncsozik, és már csak elvből is utál minden baloldalit és liberálist, mert részben a magyar médián lélegeznek, de mégis, az az érzésem, egy részük „normális”, amennyiben tisztában van azzal, hogy mitől függ a sorsa, és arra koncentrál, nem a nemzeti konzultációra. Egy tömegként kezelni őket, majd a választások után megint bűnbakként emlegetni őket, ismét csak kontraproduktív lesz. Persze, a DK-nak taktikailag ez most bejöhet, hosszabb távon azonban megint nem vezet sehová.

Magyarországra meg mindenféle politikus jár kampányidőszakban, de újabban azon kívül is – most a szélsőjobboldali véleményvezérek egy része talál magának itt új hazát. De hívnak külföldi pártcsaládos támogatót a szocik, a DK, a Jobbik is, egyszóval, mindenki.

Akad tehát egy szürke zóna, amiről nem esik szó, csak a világpolitika szintjén. Hogy az oroszok ezt csinálják az USA-ban, hogy a CIA meg mindenütt ott van. Hogy Koszovóban az USA nyomul, Montenegróban az oroszok, ahogy itt is. Hogy melyik állam melyik nagyhatalom érdekszférájába tartozik. A beleszólás, vagyis a befolyásolás e formája persze minimum az ókortól ismert, azaz mióta akadnak államok, titkosszolgálatok, nemzetek és nemzeti kisebbségek. Ott vannak a külföldi pártok alapítványai, amelyek civileket támogatnak, egyes médiát, egyetemeket stb. Ezek a támogatók sem viselik aztán támogatásuk következményeit, és noha összehasonlíthatatlan százezer határon túli levélszavazat egy német alapítvány százezer eurójával, a beleszólás, a befolyásolás a korlátozott szuverenitás érájában enyhén szólva már régen normális. De a frusztrált, sikertelen politikusnak mindig jól jön egy csoport, legyen szó tehát külhoniról, munkanélküliről, médiáról vagy egy helyi kisebbségről, hogy rajtuk verjék el a port. Addig se foglalkozunk azzal, mit mondanak, tesznek ők. (Ahogyan Orbánék se bírják ki a sorosozás nélkül, úgy kell ez nekik, mint egy falat cukor. Következmények nélkül, persze.)

És hát láthatjuk, miről szól ma itt egy választás. A permanens kampányról, mobilizálásról, és aztán a beváltatlan ígéretekről. Aki nyer, úgysem azt fogja tenni, amit mondott, emiatt szimpla cinizmus a választókat hibáztatni, legyen az fideszes, roma, határon túli vagy akárki. Minden szavazóhoz nem lehet odaállítani egy „következménymérőt”, ami a felelősségüket kéri aztán rajtuk számon, mert a szavazók egy nagy része mindig is összevissza szavaz. Néha azt sem tudja, ki van kormányon, vagy hogy mi várható, s ha már közmunkát sem kap, azt sem köti össze az aktuális vezető politikájával. Helyben minden másképp van. Ott meg esetleg akkor változna valami, ha az olyan pártok, mint a DK, felépítenék magukat, lent is dolgoznának, nem csak fenn löknék az elméleteiket, prognózisaikat, hogy kikre is lehet majd rátolni az újabb négy évet.

Én ugyan itt dolgozom, adózom, de gőzöm sincs, hogy beleszólásomnak mi a következménye. Miképp válok felelőssé, ha már előre látom, ha majd voksolok is, olyan ellenzéki pártra fogok, hogy szavazatom kb. a kukába megy. Ez a probléma. Mert megtehetem, hogy összevissza szavazok: nyugdíjam úgyse lesz, ha beteg leszek, nekem kb. annyi, nem szurkolok focicsapatnak, se a kenyér, se a könyv nem lesz olcsóbb.

Jó ideje forog a nyilvánosságban a következmények nélküli ország elmélete, ami persze önmagában véve pontatlan. Az viszont biztos, hogy a következményeket viselni kérdését nem így kellene feltenni. Mert ahogy elkezdődött, végül egy csoport szavazhat majd: a családos, munkahellyel (közbeszerzéseken taroló céggel) bíró, (jó esetben) adózó, gyerekeket nevelő apuka, vagyis a családfő, a keresztapa, a vezér. Egymaga.

(hvg.hu)