STEPHEN BOZHEN: Forradalom nagyban, kicsiben és miniben

2016 Oct 31

Október 23-a egy hét távlatából – a verekedős mamiktól a Magyar Szó felszabadításáig (II. rész)

(Az első részt itt olvashatja)

Hogy az október 23-i abszurditás mennyire nem áll meg a röszkei határátkelőnél, arra jó példa a vajdmagy kibertér aznapra időzített miniforradalma. „Aki vasárnap [23-án] reggel a Magyar Szó honlapjára kattintott, az nagyon meglepődhetett, mert…” – nagyjából ilyen felvezetővel kezdődnek azok a beszámolók, amelyek arról szólnak, hogy…

Tegyük pár mondattal későbbre, hogy miről szólnak! Először inkább vizsgáljuk meg ezt az abszurd felütést! Ki a csuda navigálhat vasárnap reggel a Magyar Szó honlapjára, csak úgy, direkt beírva a címmezőbe, hogy magyarszo.com? (Oké, Turi tatát kivéve.) Akinek leesett a vércukor… izé… vér-Pásztor-szintje? Vagy aki arra a kínzó kérdésre keresi a választ, hogy mi a francban különbözik még egyáltalán a VMSZ az SZHP-től (és hogy miért nem ír már alá a két párt egy olyan megállapodást, miszerint kölcsönösen elfogadják egymás pártkönyvecskéit, ezzel feljogosítva egymás tagjait a saját pártjaik által nyújtott különböző benefíciók – zsíros, könnyen túlszámlázható állami megrendelések, már a kiírás előtt leosztott pályázati pénzek, jól fizető kamumunkahelyek – igénybevételére)? Vagy aki a délelőtti mise előtt még fel kíván töltekezni a Kabók Erika által közvetített, menekültellenes malaszttal? Szóval egyszerűen nem tudom elképzelni, kikről, milyen klikkelőkről lehet szó. Ja, hogy az elhivatott párttagokról?

Szóval: ha az elhivatott párttagok vasárnap reggel a közpénzből finanszírozott pártlap honlapjára kattintottak, akkor igencsak pofára eshettek, mert a szokásos „mindent baromi jól csinálunk” jellegű párt-önvállveregetés helyett a Purger Tibor és társai által frissen gründolt Szabad Magyar Szó nyitólapján találhatták magukat, ahol ráadásul már a nyitó cikkek is gyorsan-frissen leszedték a szentelt vizet az „anyalap” (most hirtelen jobb szó nem jut eszembe) pártos szerkesztéspolitikájáról, részrehajlásáról, minden létező, írott és íratlan újságírói etikai szabály felrúgásáról. Rövidebben is összefoglalhatták volna,

elég lett volna például, ha csak annyit írnak, hogy a Varjú Márta-féle Magyar Szó már régóta egy nagy rakás, olvashatatlan szemét – dehát az értelmiség azért értelmiség, hogy cizelláljon (vagy mi a szösz).

KIHÚZTÁK ALÓLUK A DOMAINT

Aki ismer, tudja, mennyire szeretem és értékelem a humort, így töredelmesen bevallom, nagyon jót röhögtem azon, ahogy egy mozdulattal kihúzták Pásztorék alól a domaint. Jó, nem tartott sokáig, hogy átköltöztessék a párttartalmat a magyarszo.rs-re, no de akkor is: látni szerettem volna azokat az arcokat. Magyarázatként talán elég annyi, hogy a magyarszo.com domain a Magyar Szó honlapjának indulása óta Purger Tibor tulajdonában van, ő fizette utána a „rezsit”, és most szépen visszavette, ami mindig is az övé volt, majd onnan a Szabad Magyar Szó honlapjára irányította át a látogatókat.

szabad magyar szo ps

(screenshot: szabadmagyarszo.com)

Az Újhelyi Lukács által vezetett MaSzó-TJGYT (magyarul megközelítőleg: igazgatóbizottság – a szerk. megj.) aztán közleményben jogi következményekkel fenyegetőzött (emitt meg az SzMSz válasza a fenyegetésekre), majd „új” kifejezést dobott be a köztudatba: a kisstílű hacker-eljárást. Тermészetesen

nem ez az első alkalom, hogy a Magyar Szó hasábjain bődületes baromság jelenik meg, de úgy érzem, a „digitálisan pellengérezett” TJGYT-tagoknak a hackelés és egy saját tulajdonban levő domain menedzselése közötti különbséget ugyanolyan reménytelen lenne elmagyarázni, mint Márti néninek az IP-cím fogalmát.

Eszemben sincs lemérgezni benneteket a közlemény teljes szövegével (saját felelősségre tessék rákattintani), de egyszerűen muszáj még egy dolgot idéznem a nagyeszű társaságtól:

„A támadás célja a Magyar Szó Online felülete olvasóinak a megtévesztése, a Magyar Szó nevének, szellemi termékének, hetven év alatt létrehozott tevékenységének felhasználása a fent említettek és munkatársaik saját politikai és ideológiai meggyőződésük propagálása céljából.”

(Szellemi termék, aha.) Hát nem tudom, mennyire kell ahhoz hülyének lenni, hogy az SzMSz honlapja megtévesszen (gondolom, a TJGYT-tagság már épp megfelelő szint ehhez), főleg ha a közlemény kiadása idején aktuális kezdőcikkekben a szerkesztők félre nem érthető módon rágták az olvasó szájába, hogy ez a Magyar Szó nem az a Magyar Szó, mert ez Szabad (amaz meg nem), és hogy miért jött létre, stb. stb. Értem én, hogy a TJGYT az egyszeri párttag lelki üdvét félti, de mégis milyen szellemi nívót feltételez a saját tagságáról? Azt gondolják netán Újhelyi úrék, hogy a jámbor párttag a honlapot nem olvassa (ami által egyből kiderülne, hogy nem „otthon van”), hanem csupán a képeket nézegeti (Pásztorét, of course)? Hát ennél még én is többet nézek ki belőlük.

A másik dolog meg: pár hónapja történt csupán, hogy a VMSZ – de facto a Pannon Rádió 2-es csatornájaként – létrehozta a Szabadkai Magyar Rádiót. A szinte teljes névazonosság mellett (néhány kollaboránssal is megpatkolva) az mégis mi a francot szolgált, ha nem a hallgatók „megtévesztését”, a „saját politikai és ideológiai meggyőződésük propagálását”?

Igazából én mindig is azt találtam a legundorítóbbnak a VMSZ-ben, hogy pontosan azt csinálja, amivel a másikat vádolja (legtöbbször alaptalanul), ezzel terelve el magáról a gyanút.

MAGYAR MOZGALMAS MÉDIUM SZÜLETETT?

Na, de hagyjuk az „anyalapot” (apalapot? apa lopott?), nézzük inkább az új médiumot.

Alapítóként Purger Tibor, a Magyar Szó (most már nyugodtan mondhatom így) egykori washingtoni tudósítója és Kókai Péter, a MaSzó egykori főszerkesztője, ill. nemrég mondvacsinált indokkal kirúgott dolgozója, a Magyar Mozgalom társelnöke van megjelölve. A főszerkesztést a szintén mostanában, szintén egyértelműen politikai indíttatásból kirúgott (egész pontosan: gyakorlatilag felmondásra kényszerített) Vígi Zoltánra bízták. Szerkesztőkként talányosan „a szabad vajdasági magyar újságírókat” említi az impresszum, de már néhány cikk után látható, hogy legnagyobbrészt a Magyar Szóból mostanság eltávolított, illetve távozásra kényszerített, csaknem kivétel nélkül MM-alapító, de Pásztorék szemét már bőven az MM gondolatának megszületése előtt szúró újságírókkal van dolgunk. Egyszóval

minden jel arra utal, hogy a függetlenségi fogadkozás ellenére MM-es médium jött létre.

Gyors kitérő: baj-e az, ha egy pártnak (pártként is viselkedő civil szervezetnek) saját médiuma van? Nem, nem baj. Paskó atya is arról értekezett azon az MNT-ülésen, amin megvonták a Magyar Szó és a Hét Nap szerkesztőségének főszerkesztő személyére vonatkozó véleményezési jogát, hogy bezzeg nyugaton minden pártnak van újságja (én teszem hozzá: tévéje, rádiója), minden olvasó tudja, melyik újság merre húz. Sztárszakácsunk csak azt az apróságot felejtette el hozzátenni, hogy ezek a médiumok nem közszolgálati lapok (ill. adók), amelyekre egy-egy párt a hatalmi pozíciójával visszaélve rátehénkedett, és tette őket a saját szőcsöveivé, hanem saját (alapítványi etc.) pénzből fenntartott médiumok!

Nem az a baj, hogy a VMSZ-nek van saját pártlapja (és abban úgy hazudozik, ahogy akar), hanem az, hogy azt a mi pénzünkből tartja fenn, a mi pénzünkből fanatizálja, vezeti félre a saját szavazóit, gyakorlatilag kisajátítva a közvagyont képező közmédiát!

Visszatérve: az egyelőre meglehetősen spártai kinézetű Szabad Magyar Szó meglepően dús tartalommal rendelkezik már néhány nappal az indulása után. Sport, kultúra, közélet, vitarovat, programajánló – figyelembe véve, hogy ingyen és bérmentve készítik a szerkesztők (megkérdeztem, ezt mondták), nagyon is reménykeltő a kezdet. Hogy a véleménypluralitást mennyire komolyan veszik, arra jó példa Németh Zoltán, a Magyar Szó örökös főszerkesztő-helyettese levelének leközlése, amiben tényleg nincs sok köszönet (ne tévesszen meg senkit, hogy a levél gratulációval kezdődik).

És tegyük a kezünket a szívünkre: mikor fog a Magyar Szó olyan „olvasói” (SzMSz-es szempontból nézve Németh mégiscsak az) levelet leközölni, amelyik durván odamondogat a szerkesztőségnek? Na ugye.

Azt látva, hogy nem kizárólag a saját álláspontját közli le, hanem az ellenfélét is, már startból többet nyújt az SzMSz, mint a MaSzó. Mivel a vajdmagy politikai realitás mégiscsak valahol a VMSZ és az MM univerzumai között helyezkedik el (mindenki eldöntheti, hogy félúton, vagy valamelyikhez közelebb), az SzMSz már eleve nyújt némi lehetőséget a szokásosnál (tehát a nullánál) alaposabb mérlegelésre.

De elég-e mindez egy jó újsághoz, portálhoz? Aligha. Szükség van még koncepcióra, jó tollú szerzőkre, és a külalak sem mellékes.

A koncepció számomra egyelőre nem világos. Bár az is igaz, hogy a tartalom csak a pár napnyi futásidőhöz mérten nagy, abszolút értéken mérve kevés a mintegy 40 cikk, ami fent van (ezen írás születésének pillanatában). Tehát mint a profi orvos: ránézésre megmondom, hogy ez még akármi is lehet. Még a benyomásaimat sem látom bölcsnek leírni, hiszen mire ez a szöveg megjelenik, jó eséllyel már dupla, ha nem tripla ennyi tartalom lesz elérhető az SzMSz-en, amiből már látni fogjuk, hogy pofonegyszerű MM Szó, hibrid vajdasági index–vajdasági est, vagy valami egészen más, egészen új keletkezik épp a szemünk láttára.

A szerzői gárdával túl sok gond nem lesz, legalábbis azon szerkesztőket nézve, akiknek ismerem a korábbi munkáit. Talán joggal gondolhatom, hogy ha egymáshoz képest vannak is kvalitásbeli eltéréseik, alapvetően messze a legolvashatóbbak közé tartoznak, mindegyikük korrekt (a szó jó értelmében vett) iparos munkát képes letenni az asztalra. Elvégre nem csak politika létezik a világon: túl sok minden történik körülöttünk ahhoz, hogy csupán arra figyeljünk. Jó újságíró nem attól lesz valaki, hogy beszól a Pásztoréknak (önmagában attól maximum bátor újságíró lehet), a többi (a sok többi) témáról is tudni kell úgy írni, hogy azt a finnyás olvasó hajlandó legyen végignyálazni.

Mindenesetre most lekerült a csuklójukról a bilincs: egész más ám úgy írni, hogy tudod, nem fogja a főszerkesztő letiltani a szöveged, mert érinthetetlen személyt, netán magát a szent pártot kritizálod benne.

Kókai és Bajtai várhatóan részrehajlóbbak lesznek – legalábbis nehezen tudom elképzelni az MM ilyen-olyan testületeinek vezetése és a full-full-full független újságírás boldog egymás mellett, ill. egy testben élését. (Ezen vitatkozhatunk, de olyan felesleges.) A többiek viszont azon túl, hogy nem egykori VMSZ-esek, az MM-en belül sem exponálták magukat, ugyanakkor nem meghunyászkodó emberek, és ha addig nem engedtek a politikai nyomásnak, amikor még az egzisztenciájukkal fenyegették őket, akkor most, amikor ingyen dolgoznak, mi a francért engednének? Egy kis szerencsével kialakulhat valamiféle egészséges MM-önreflexió, ami bár tűnhet széthúzásnak az egybites választó szemében, de egyrészt nem szabad a választó ítélőképességét lebecsülni (kár megjátszani a tökéletes egységet, úgyis tudja mindenki, hogy az mese), ill. remélni kell, hogy a többség nem egybites, másrészt legyen a VMSZ által bejárt út az intő példa: a párt akkor veszítette el végérvényesen a kapcsolatát a realitással, amikor mindennemű visszacsatolást kiiktatott.

Máris úgy beszélek, mint aki kész tényként kezeli, hogy az SzMSz az MM médiuma lesz, amire a száraz tények ismeretében jó okom van, mégis látok egy kis esélyt arra, hogy a szerzői gárda többségét adó proteszt-MM-esek képesek megtartani azt a távolságot az MM-vezetéstől, ami a józan ítélőképesség megőrzéséhez kell.

A külalak témáját már pedzegettem, és hát… és hát azóta sem talált meg az ihlet, aminek a segítségével bármi szépet vagy jót tudnék írni a látványról. Értem én: szegény ember vízzel főz, szegény újságíró meg wordpress-szel. Azt is nagyon pontosan tudom, hogy az MM-mel szimpatizáló, vagy az attól független, de a VMSZ-től is távol álló személyeket kizárólag a VMSZ hazugságuniverzumában finanszírozza egytől egyig Soros György, a valóság viszont ennél lényegesen prózaibb. Azt is látom, hogy a szegényes digitális eszköztárból próbálják kihozni, amit ki lehet (és az nem sok). Nem a külcsín számít, hanem a belbecs! (– mondja a viccbéli szőke cica a barátnőjének, majd elnyúlik a kígyóbőr ülésen és végigsímítja az ébenfa kormányt.) De sajna a belbecst a külcsín adja el. Van hova fejlődni.

Hogy van-e hely a nap alatt egy újabb online médium számára, illetve hogy túlélhet-e (pláne pénz nélkül), az nagyrészt azon múlik, hogy tud-e igazán újat hozni. Még nagyobbrészt meg azon, hogy kihalnak-e az olvasók (ami különben folyamatban van). Legnagyobbrészt meg azon, hogy mennyire kavarja fel az állóvizet.

Mert vegyük észre: a tipikus vajdasági magyar a változástól fél a legjobban. És erre csak kismértékben ad magyarázatot a veleszületett szűklátókörűsége. A mélyebb ok, hogy a változásokkal finoman szólva nincsenek túl jó tapasztalatai.

Ezért nem szereti a forradalmakat.

(Vége)

(Autonómia)