STEPHEN BOZHEN: A „nemzet” diadala

2015 Dec 04

Ha Vučić Magyarjainak Szövetségéről azt tartják Budapesten, hogy a „délvidéki magyar egység” megtestesítője, akkor bizony csúnyán el vannak hangolódva a zongorahúrok.

„A magyar nemzetpolitikának nem érdeke, hogy az a magyar egység, ami a Délvidéken létrejött, bármilyen formában sérülést szenvedjen az előttünk álló időszakban. Ilyen törekvéseket nem támogatunk, az ilyen törekvéseket károsnak tekintjük, és ezért nem is remélhetnek tőlünk semmilyen értelmű pártfogást sem.”

E szavak a magyarok külön bejáratú Erdoğanjának, a tenyérnyi szülőfalujába stadiont(!) építtető Napóleonjának, a vasárnapi bolti csúcs(pénz)forgalmat a haverok kezébe ártatlan ábrázattal átjátszó futballistájának, a társadalmat a legtöbb dolgozót foglalkoztató (és ezáltal legtöbb adót befizető!) multinacionális vállalatok ellen hangoló, a háborúk elől menekülőkből a terrorizmus bűnbakjait produkáló, a (kellemetlen) részletekben való elmélyülésre különösebb hajlamot nem mutató átlagmagyar szíveknek oly’ kedves (saját ügyetlenségünkért másokat hibáztató) dallamokat búgó Pavarottijának száját hagyták el, és aligha érthető félre az üzenet: a frissen alakult Magyar Mozgalom semmiféle segítségre nem számíthat a magyar kormánytól, mert a „nemzet” (értsd: a hatalom) világos érdeke a kollektív hazugságban való, korlátlan ideig tartó lebeg(tet)és, a (magyar) pórnép totális (határon átívelő) elhülyítése, az egyetlen és örök vezető iránti feltétlen imádatnak generációk egész sorába való beprogramozása…

…meg nem mellesleg a két kézzel szórt anyaországi közpénzek saját zsebecskékbe történő visszavándoroltatása! És ehhez biza megbízható (értsd: kezet csókoló) partnerek szükségeltetnek (mit ad Isten: Vajdaságban pont akad egy ilyen!), nem ám mindenféle demokráciára (meg a kritikára is) nyitottságot mutató, „jöttment” (értsd: az elmúlt évtizedek nehézségei ellenére is a szülőföldjükön maradó), egymástól is független (vagy épp civil szervezetbe tömörülő), a többségi nemzettel is jó viszonyban lévő értelmiségiek, szakik és jószándékú, a köz érdekében tenni is hajlandó hétköznapi emberek. Azok ehhez a Mestertervhez nem eléggé magyarok!

Mert hogy az az 50 milliárd forintocska még véletlenül sem a vajdasági (elöregedett) nemzetrész két szép szeméért kerül ám kiosztásra! Tegyük félre a velünk született naivitásunkat egy röpke másodpercre, és gondoljunk bele: mégis hogy a pitébe lehet ide úgy bepumpálni ennyi zsét, hogy a pályázásból kizárják a nem magyar tulajdonú/érdekeltségű cégeket? Egy ilyen durva diszkrimináció kiverné a biztosítékot Brüsszelben is, Belgrádban is (méghozzá jogosan).

A megvalósítás egyetlen (jogilag lehetséges) módja a magyarországi (értsd: kormánypárti kötődésű) cégek szerbiai (vajdasági) terjeszkedésének állami szintű szponzorálása, esetleg határon átívelő konzorciumok létrehozása (végig az anyaországban tartott gyeplővel).

És ha mindezen (kőkeményen pusztán oligarcha pénzügyi érdekeket szolgáló) intézkedésekhez össznépi támogatást is szeretnének (értsd: hogy ne pattogjanak csórók amiatt, hogy hova folyik el a közpénztenger), akkor csak rá kell ütni a szokásos bélyeget, hogy ez „magyar nemzeti érdek”, és a nyáj már meg is nyugszik, békésen legelészik tovább.

Vóna (nem a Gábor, vagyis nem az a Gábor!) mit csiszolni a magyar hírszerzés munkáján is, hiszen ha a vajdasági magyarság mindössze egy harmadának (vagy az óbecsei választásokat elnézve már akkora hányadának) támogatását (sem) élvező Vučić Magyarjainak Szövetségéről azt tartják Budapesten, hogy a „délvidéki magyar egység” megtestesítője, akkor bizony csúnyán el vannak hangolódva a zongorahúrok. Mondanám, hogy a pontos helyzetértékelést elérendő tekintsenek az itteni magyar oktatás, kultúra és tájékoztatás helyzetére (is) – de elharapom a nyelvem, mert eszembe jut, hogy pont ezen területek durva leépítése, lerombolása zajlik Magyarországon is, Szerbiában is, így a hatalmi oldalon aligha találnának empatikus fülekre kétségbeesett szavaim. A gettó építőinek panaszkodni amiatt, hogy itt gettó fog épülni? Ugyan már!

Túl sok optimizmusra nem adnak okot a fenti sorok, ez tény és való. A felmerülő kérdések talán legfájóbbika:

mit tehetnek az élő szervezet rákos sejtjei közé szorult egészséges fehérvérsejtek, amelyeket maga a tumor kiáltott ki tumornak, relativizálva az egészség fogalmát? Tokozódjanak be, netán válasszák a tetszhalált? Vagy termeljék konokul az antitesteket, az ellenanyagot, még ha aránytalan is a küzdelem?

A Nemzetvezetőnek amúgy igaza van: nem érdemel támogatást az egységet romboló erő.

Egy a probléma.

Kritikájával csúnyán eltévesztette a házszámot.