STEPHEN BOZHEN: 2016 – az „elkülönbözőségek” éve

2016 Dec 31

2017 lehet a sorok rendezésének és az új stratégia kialakításának éve. Ha erre nem képes az ellenzék, akkor nincs létjogosultsága sem.

2016-ot talán a popzene rajongói fogják a legkevésbé visszasírni: többek között David Bowie, Prince és George Michael is idén költöztek át az örök koncerttermekbe. Én meg pont egyiket se hallgattam soha, úgyhogy totális képmutatás lenne túl hosszúra nyújtanom az életművük előtt való tisztelgésemet. De megértem, ha másokat ez sokkal rosszabbul érint. Szóval: kár értük.

Az ellenzéki lázadók kezén levő Aleppót 2016 végére „szabadították fel” a szír kormányerők az orosz bombázók hathatós támogatásával, és elnézve a „felszabadított”, egykor a Közel-Kelet egyik ékszerének számító várost, nehéz nem arra a viccre gondolni, amikor jó néhány évvel a II. világháború befejezése után megkérdezik Lalót, a bánáti szerbet, hogy kibírna-e még egy megszállást, mire ő azt válaszolja:

„Okupaciju još bih, ali oslobođenje nikako!”

Nos, az orosz „felszabadítási” technika nem sokat finomodott az elmúlt 70 évben (inkább csak durvult): miközben a hivatalos kommunikáció szerint Vučkóék keleti gyámolítói a terroristák elleni harc nemes céljával ugrottak be a szír polgárháborúba, az eddig felmutatott eredmények alapján olybá tűnik, hogy míg az Iszlám Állam nevű terrorkalifátusnak – ami a másik nagy játékos, az Egyesült Államok egykori támogatása nélkül létre sem jöhetett volna! – szinte a haja szála se görbült az orosz kazettásbombák miatt, addig a kórházak, nemzetközi segélykonvojok és közönséges lakóházak már messze nem mondhatják magukat ennyire szerencsésnek. És akkor még csak egyetlen ostromlott várost említettünk.

Csekély vigasz ebben a helyzetben, hogy a világban élnek még együttérző emberek, többek között Szabadkán is.

Az EU nem képes a menekültválságot kezelni, nem képes közös döntést hozni – halljuk szinte naponta a mostanra már nem csak szellemiségében putyinista, hanem az EU- és NATO-ellenes dezinformációs propagandához tartalmilag is felzárkózó, 100%-ig a Fidesz által kontrollált magyarországi közmédiából, ám érdekesmód arról sosem szól a fáma, hogy a közös döntések mindig épp azoknak a frissen kinyílt csipájú, kelet-európai, velejükig korrupt, demokratikus hagyományokkal nem rendelkező „demokráciáknak” a vétóin buknak el, amelyek előszeretettel mazsolázzák ki az EU-s tagsággal járó támogatásokat és előnyöket (ezek nélkül gyorsan le is térdelne a gazdaságuk), viszont a kötelezettségekről és a közös teherviselésről már hallani sem akarnak.

Ha a házon belüli közös döntéshozatal nem is muzsikál túl jól, házon kívül azért mégiscsak sikerült a menekült-, illetve migránsáradatot lefékezni, méghozzá a történelem során oly’ sokszor bevált, „szofisztikált” módon: miután az Iszlám Állam uralta területek kirablásából származó kőolaj és műkincsek legnagyobb orgazdájaként a konfliktusból eddig is busás hasznot húzó Törökországgal egy 2×3 milliárd eurós támogatásról egyezett meg az EU (amiből a törököknek elvileg a területükön található menekülttáborok befogadóképességét kellett volna növelniük, illetve az ott levő menekültek körülményeit javítaniuk),

a török katonák szépen elkezdtek lőni a határon a bombázott szír városokból menekülőkre. Hát nem fasza gyerekek?

Persze nem kell(ett) halomra gyilkolni az összes menekültet, hiszen már pár áldozat is eléri azt a terrorhatást, ami a két tűz közé szorultak „kedvét” elveszi az ide-oda „vonulgatástól” (ha a kiváltó okokra vagyunk kíváncsiak, a magyar közszolgálati médiával olajozottan együttműködő kamuhíroldalak szerencsére nem hagyják ködben a fejünket: az univerzális válasz csakis Soros György lehet, akiről még a szakács-borászból „iszlámszakértővé” avanzsált Paskó Csaba atya is azt mondta, hogy a „Sátán földi képviselője”).

AZ MNT VERSENYKÉPES KINEVELTJEI

A nemzetközi helyzet tehát fokozódik. Trump, Brexit, terrortámadások (amiért a széljobbra tolódó közvélemény a terror elől menekülőket hibáztatja), soroljam még?

2016 óriási lyukat ütött a világ meghatározó demokráciáinak kollektív tudatán.

Szerencsére a Kárpát-medencében ennél sokkal „jobb” a helyzet. Itt idén is egymást érték a megmosolyogtató hírek, történések. És hát az óév utolsó napján kár is lenne egymás vállán zokogó melankóliába merülnünk, helyette inkább gondoljunk azokra a vidám dolgokra, amelyeken oly’ sokat nevettünk együtt – leginkább kínunkban.

Hogy szeretett politikusaink mennyire nem fából faragott, humortalan, sótlan pofák csupán, azt a következő néhány, a közelmúltból önkényesen kiragadott megnyilvánulás-töredékkel lehet a legkönnyebben bizonyítani.

Itt van rögtön a mindig nyárfalevélként remegő, a pszichikai összeomlás aggasztó tüneteit produkáló Hajnal Jenő (értsük meg őt is: nem lehet könnyű az embernek minden egyes nap megküzdeni a lelkiismeretével), aki a minapi MNT-ülés során (a Napló tudósítása szerint) a következő félmondat elejtésére ragadtatta magát.:

„(…) Fontos szerepet játszott az MNT a versenyképes magyar értelmiség kinevelésében.”

Oh! Hol van ez a kinevelt magyar értelmiség? Hol versenyképeskedik? Az az ismerősöm jut eszembe, aki az elmúlt években több mint 10 tanszékes és tanítóképzős egyetemista diplomamunkáját írta meg (általában 2-3 nap alatt, de a vevőknek mindig legalább egy hetet(!) hazudott, hogy ne sokallják a pénzt, amit elkért a munkáért – ráadásul ő le sem diplomált).

Vajon MNT-s ösztöndíjból fizethettek neki a megrendelők? Vajon az MNT-elnök ezeket az ügyeskedésbe, trükközésbe, csalásba idejekorán beletanult magyar „értelmiségieket” tekinti saját kineveltjeinek (és a VMSZ potenciális kádereinek)? Vagy azokat a humánértelmiségieket, akik a hatalmi pártok által leuralt közintézményekben pártkönyvecske nélkül soha nem kaphatnak munkát, és ezért távoznak az országból, sokszor szakmát is váltva? Vagy azokat a reálértelmiségieket, akik külföldön tanulnak és ott is ragadnak? Netán a saját jóképességű lányára gondol, aki olyan ügyesen néptáncikált meg dallikázott, hogy az egyetem befejezte után egyből munkát kapott a zentai könyvtárban, amelynek nem sokkal később a vezetője is lett (ha jól számolom, max. 28 évesen)? Ezt nevezem én kinevelt versenyképességnek!

MOZGALMISTÁK SZEMÉLYES AMBÍCIÓKKAL

Pásztor István sem volt fukarabb az évvégi humorbonbon-osztogatásban.

„(…) Azt gondolom, hogy azok, akik ezen a megmérettetésen [az áprilisi választásokon – a szerk.] veszítettek, azoknak (…) át kellene, hogy gondolják, hogy mit csináltak, mit fognak csinálni. Én a magam részéről, mi a magunk részéről nyitottak vagyunk. (…) Nyitottak vagyunk arra, hogy mindenkivel együttműködjünk, aki a közös pontokat, és nem az elkülönbözőségeket [sic!] keresi.”

Nem véletlenül ő a vajdasági magyarok legmeghatározóbb politikusa: egész egyszerűen úgy tudja a semmit mondani, hogy az már majdnem valaminek tűnik. Manipulációnak is első osztályú. Azt sugallja, mintha a VMSZ hajlandó lenne együttműködni azokkal, akik a választásokon alulmaradtak (és az olvasó ezen az MM-VMDK összefogást érti), de a mondat végi rejtélyfeloldás egyből üti ezt a sejtetést, hiszen a VMDK hosszú évek óta, az MM pedig a közelmúltbeli létrejötte óta hangsúlyozza a VMSZ gumicsizmás politikájával való szembenállását. Tehát ők startból „elkülönbözőségeket” keresők.

A megbékélési törekvés hazug álcája mögött persze továbbra is nagyüzemben folyik a közszférában még fellelhető MM-esek kirúgatása, leváltása, ellehetetlenítése

(és hogy ezen még a tavaly látványos fordulatot vevő Friedrich Anna is háborgott egy sort, az tényleg csak hab a tortán). Netán azokra utalt inkább Pásztor, akik a forradalmi hevületnek engedve anno MM-alapítók lettek, mert akkor még az tűnt jó ötletnek, ám miután szembesültek a választási eredményekkel és a VMSZ gátlástalan bosszúhadjáratával, jobbnak látták mégis inkább visszatérni szeretett Pásztor atyuska ölelő (szorító) karjai közé?

Ugyanis amíg a közvélemény Korhecz „árulásával” van elfoglalva, addig a háttérben azt suttogják, hogy a VMSZ a jól bevált megvásárlós technikával egy kevésbé szem előtt levő MM-est is a saját oldalára állított úgy, hogy névleg még mindig az MM sorait erősíti az illető.

Persze itt szinte mindenkit a szűkös források felett rendelkezve tartanak pórázon. Ha lennének függetlenebb anyagi csatornák, többen lennének „bátrak” is. Ennek a helyzetnek a szégyentelen kihasználása Pásztorék egyik legfőbb bűne. „Személyes ambíciók” – mondaná az esetre egy másik megközelítésből az MM frissen alkotmánybíróvá ütött ex-társelnöke, mintha ez egy mindent vivő, megfellebbezhetetlen argumentum lenne. Magyar fordításban valahogy úgy hangozna, hogy „azért hallgatok az ellenfél hívó szavára, mert a személyes érdekeim ezt diktálják, és nektek ezt meg kell értenetek”.

A demagógra sikerített(!) Hitvallás eddig sem volt egy korszakalkotó dokumentum, de az után, hogy pont a szerzője kezelte meglehetősen rugalmasan a benne lefektetett erkölcsi alapelveket, végképp egy populista csökevénnyé degradálódott.

KIKET AKAR AZ MM MEGSZÓLÍTANI?

Kérdés, hogy az első sokkból lassacskán mégiscsak ébredező, Korhecz befolyásától frissen szabadult MM képes lesz-e azzá válni, aminek annak idején meghirdette magát, és igazi reformerőként képes lesz-e valamiféle modern, az eddiginél értelmesebb kommunikációra váltani. Vagy megmaradnak a VMSZ-nél csak egy hajszállal kevésbé demagóg diskurzusnál (de még szóhasználatban is legalább 80%-os átfedést mutatva!), és ennek következtében ugyanazon a nagyjából 60 ezres szavazótáboron fognak tovább marakodni, amelyikből legutóbb tartományi szinten sikerült az MM-nek a VMDK-val közösen kihasítania egy 15 ezres szeletet (kerekítettem a számokat).

Mert (vegyük észre!) az ММ megjelenésével csak max. 10% körüli értékkel növekedett a magyar opciót választók száma a korábbi választásokhoz képest. Nem mondom, hogy ez semmi, vagy hogy ez nem eredmény ennyi idő alatt, meg ennyi pénzből, pláne ilyen brutál ellenszélben, hisz amikor még az átlagember által teljesen indokolatlanul istenített (Vučić rendszerének romlottságával és tahóságával vetekedő rezsimet felépítő) Orbán is (vagy valamelyik fullajtárja) beáll kétpofára hazudozni liberális meg baloldali, sőt, „nemzetellenes” vajdasági erőkről, ott tényleg nehéz labdába rúgni, főleg, ha tisztában vagyunk vele, hogy az átlag vajdasági magyar M1-ből, TV2-ből, Pannonból, meg ezekhez hasonló, a hatalmi politikum által legszigorúbban ellenőrzött forrásokból „tájékozódik”. Fel kell ismerni, hogy ezeknek az embereknek az agya már menthetetlenül át van mosva. Egyszerűen túl régóta hülyítik őket. Továbbá

a vajdasági magyarság egy része (nagy része?) annyira borzalmasan el van szegényedve, hogy reményvesztett társadalmi rétegként abszolút fogékonyságot mutat a szélsőjobboldali és/vagy egyéb demagóg, populista szólamokra – vagy éppen teljes apátia jellemzi. El kell dönteni, hogy ezeket akarja-e megszólítani az MM, vagy azt az (alsó hangon is) 100 ezer magyar szavazót, akik pillanatnyilag nem látnak fantáziát a magyar opciók kínálatában.

Ahogy azt is el kéne dönteni, hogy fel merik-e rendesen rúgni a korábban bebetonozott vajdasági magyar politikai hagyományokat, amik szerint a tuti nyerő szervezetek arca mindig csak egy pocakos, tokás vén fószer lehet (ehhez az ideálhoz képest még Korhecz is túl fiatal volt), és felsorakoznak-e például egy épkézláb, 50-es nő mögé.

MER’ MÉ’?

De hogy visszakanyarodjak a szilveszteri komolytalankodáshoz: a „humor” ugyanúgy nem áll távol az MM-től, ahogy a korábban idézett prominensektől sem. A Korheczet „kiátkozó” közleményük végén olvasható a következő:

„1. Azt javasoljuk dr. Korhecz Tamásnak, vonja vissza az alkotmánybírói tisztségre való jelölését, mert csak így őrizheti meg személyes integritását és a Magyar Mozgalom tekintélyét.

2. Felszólítjuk, hogy mondjon le a Magyar Mozgalomban betöltött, és a Magyar Mozgalomhoz köthető valamennyi tisztségéről.”

Mé’? Mármint: mé’ vonja vissza? Tán nem alkalmas a posztra? Meg milyen személyes integritás? Milyen MM-es tekintélymegőrzés (utóbbit kinek a dolga megőrizni)? Hogyan állította volna helyre Korhecz „személyes integritását”, ha azok után, hogy napvilágra került, hogy a háttérben már igent mondott, hirtelen mégis meggondolja magát a mozgalmi testvérek felszólításának hatására? Mit javított volna az a fennálló helyzeten? Semmit. És az MM tekintélyvesztését mi módon enyhítette volna? Semmilyen módon. OK, hogy ez csak javaslat, de akkor is értelmetlen. Ám ha Korhecz az első pont szerint cselekedett volna (tegyük hozzá: ha hülye lett volna!), akkor mi szükség lenne a másodikra? Pontosabban: a két pont között miért ÉS kapcsolat áll fent, miért nem inkább VAGY?

Vagy vonja vissza, vagy mondjon le, nem? Nem sokkal logikusabb?

(A politikai kommunikációban soha nem értettem azokat a megnyilvánulásokat, amelyekben a másik felet valami olyasmire kérik, illetve szólítják fel, amit az nyilvánvalóan SOHA nem fog megtenni. Ennek mi értelme? Szófecsérlés.) Szóval nem tudom, hogy ezt poénnak szánta-e az MM vezérkara, én mindenesetre annak vettem, és jót nevettem.

GROBAR JE (BIO) BOLJI

De még messze nem ért a viccvonat a végállomásra! A napokban jelentette be Saša Janković köztársasági ombudsman (gy.k.: polgári jogvédő), hogy jelölteti magát a jövőre esedékes államfőválasztáson. Vučićék persze időben megindították a lejáratókampányukat, erről J. Garai Béla is értekezett plasztikusan az egyik Tűlevelében.

Az MM tőle szokatlan fürgeséggel reagált Janković jelöltségének hírére, amit ha egy mondatban akarnék összefoglalni, az úgy szólna, hogy „Janković az egyetlen normális jelölt”. És az a nagy büdös igazság, hogy én is pontosan ugyanígy látom.

No, de megkérdezték az újságírók a VMSZ-t is (a párt több ízben is állított korábban saját jelöltet), hogy ők ugyan kit támogatnak, vagy hogy lesz, mint lesz? Pásztor a VajMÁnak adott (dec. 23-i) interjúban a következőképpen fogalmazott:

Ami egészen biztos, hogy köztársasági elnökválasztás lesz, erről a VMSZ-nek nincs jelen pillanatban álláspontja, nem látjuk, hogyan fog a helyzet alakulni. Nem tartom elképzelhetetlennek azt a változatot sem, hogy az előző két elnökválasztással ellentétben most ne legyen magyar jelölt, hanem ha megállapodik a parlamenti többség egy személyről, aki mögé felsorakozik, és ha ez a személy a számunkra elfogadható, támogatni tudnánk. A döntéseket a jövő év elején kellene meghozni.”

Próbáljuk fejben tartani a lényeget:

– jelenleg nincs VMSZ-es álláspont,

– de legbölcsebb lenne a haladók talpát fényesre nyalni,

– és jövő év elején kellene erről dönteni (méghozzá a VMSZ Tanácsának, ugyanis a VMSZ Alapszabályának 29. szakasza értelmében a Tanács „határoz a köztársasági, a tartományi és a helyi önkormányzati szintű – választások előtti vagy utáni – együttműködési- és koalíciós megállapodásokról”, méghozzá az Elnökség javaslatára, amely a 33. szakasz alapján „megtárgyalja és a Tanács elé terjeszti a köztársasági, a tartományi és a helyi önkormányzati szintű – választások előtti vagy utáni – együttműködési- és koalíciós megállapodások javaslatát”).

(Mindjárt meglátjátok, miért volt szükség ennek a jogi izének a citálására.)

Szóval még semmi sem biztos, de csupán néhány nap telik el, és láss csodát, hirtelen biztossá válik minden,

mert ugyanez a drága jó ember december 30-án a Vajdasági RTV Politbiro című műsorában már a következőket mondja:

„Naš stav je, a o tome sam pre mesec dana razgovarao i sa predsednikom Aleksandrom Vučićem, da bi bilo zgodno da se parlamentarna većina dogovori oko jednog predsedničkog kandidata. Mi smo kao stranka spremni za takav razgovor i nemamo nikakve uslove oko toga. Spremni smo da, za razliku od prethodna dva ciklusa predsedničkih izbora, nemamo svog kanidata, već da podržimo kandidata parlamentarne većine.”

bogdan laban pastor

Laban szabadkai polgármester és Pásztor: összeborulás a haladókkal minden szinten (forrás: www.subotica.info)

(Ugyanebben az interjúban: Pastor je kratko rekao da je predsednik Tomislav Nikolić „za vojvođanske Mađare bio dobar predsednik Srbije”. Hát no comment, tényleg.)

Szóval a VMSZ-nek hirtelen lett álláspontja, méghozzá nem is akármilyen, és mit ád a jóisten, ez az álláspont teljesen egybevág a haladók érdekeivel. De mondom, ajde, megnézem már a VMSZ honlapján, csak a poén kedvéért (elvégre szilveszteri „vidám” összefoglalót írok, vagy mi a szösz), hogy tartottak-e elnökségi, illetve tanácsülést a pártban december 23. és 29. között, amelyek során erről a kérdésről javaslat, illetve döntés született volna. Természetesen semmi ilyesminek nincs nyoma az oldalukon, és

szemmel láthatóan sem az Elnökséget, sem a Tanácsot nem zavarja a legkisebb mértékben sem, hogy Pásztor lényegében a nevükben dönt és nyilatkozgat a felhatalmazásuk nélkül.

Őket semmi sem érdekli, csak hogy valahogy kihúzzák a nyugdíjig. Lehetőleg olyan fizetéssel, amelynek az egyharmadát sem kapnák meg, ha a valós tudásukkal és szakmai tapasztalatukkal megjelennének a politikán kívüli munkaerőpiacon. Elég csak megnézni az újabbkori káderfelhozatalt, és egyből látjuk, hány óra van, merrefelé haladnak.

És hogy egy ilyen párt legyen a legerősebb vajdasági „magyar” politikai erő? Mi ez, ha nem egy (rossz) vicc? A mi közös (rossz) viccünk.

NEM CSAK A 60 ÉVESEKÉ A POLITIKA

És hogy a kihívó szerepében tetszelgő „civil” szervezet vezetésének egy része le akarjon mondani, sőt, be akarja csukni a bótot első érzelmi reakciójában, csak mert Korhecz főméltóságos úr otthagyta azokat, akik másfél évig hittek neki/benne? Hát hogy vegyem így komolyan őket (mármint azokat, akik ennyire érzelemből reagálnak)?

Azt én tudom, hogy magyarországi ingyenpénz nélkül nem lehet a parasztokat kakaspaprikással meg muzslyai betyárokkal (vagy kikkel-mikkel) vakítani, de talán nem is rájuk kéne most már utazni.

Volt régen az a dal, hogy „nem csak a húsz éveseké a világ”. Ezt Vajdaságban valahogy úgy kéne inkább énekelni, hogy „nem csak a 60 éveseké a politika”. Az utolsó utáni órában vagyunk már, generációváltás nélkül a képviseletünk teljesen szét fog morzsolódni. Ha azt várjuk, hogy Pásztor meghaljon, akkor itt még 20 évig nem lesz változás, esetleg csak romlás. A pofonok után az embernek fel kell állnia. Ki kell hajigálni a többi árulót is a francba, és szépen felhúzni az új vitorlát.

Van egy barátom, aki kifejezetten vállalatok menedzselésére specializálódott, tanácsadóként dolgozik. Ő szokta mondani, hogy ha egy cégben van egy nélkülözhetetlen ember, aki nélkül megáll az élet, akkor azt ki kell rúgni.

Mert egyetlen emberen soha nem múlhat az egész szervezet működése.

2017 lehet a sorok rendezésének és az új stratégia kialakításának éve. Ha erre nem képes az ellenzék, akkor nincs létjogosultsága sem. Ha képes, akkor van mit keresnie a színpadon.

(Autonómia)