“Rossz húzás volt hallgatni”

2016 Dec 20

Interjú Korhecz Tamás megválasztott alkotmánybíróval hallgatásának okairól, döntésének erkölcsi dimenzióiról és az alkotmánybírói bérezésről

Bombaként robbant december 7-én a hír, hogy Korhecz Tamás, a Magyar Mozgalom társelnöke elvállalta a Szerbiai Alkotmánybíróságba történő jelölést. Az pedig valóságos atombombaként robbant, amikor Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője bejelentette: e párt frakciója javasolta Korheczet alkotmánybírónak. Csakhamar az is kiderült, hogy az MM vezetői közül senkinek sem volt tudomása arról, hogy tartományi képviselőjük, szervezetük társelnöke és arca az ádáz ellenfél hívó szavára, szó nélkül elhagyja őket. Miután megszületett a hivatalos döntés az alkotmánybírók kinevezéséről, Korhecz Tamás hétfőn végre a nyilvánosság elé állt és beszélt. Az Autonómia azokra a részletekre kérdezett rá, amelyek a sajtótájékoztatón mondottakból nem derültek ki. Az interjú kérdéseit írásban küldtük el Korhecz Tamásnak és ő ugyanilyen formában válaszolt rájuk.

A rendelkezésünkre álló információk szerint Ön november 23-án nyilatkozott hivatalosan arról, hogy elfogadja az alkotmánybíróvá történő jelölést, a nyilvánosság azonban csak december 7-én, azaz két héttel később értesült erről a tényállásról, valamint arról, hogy Önt épp az a Vajdasági Magyar Szövetség javasolta erre a tisztségre, amellyel a Magyar Mozgalom színeiben az utóbbi másfél évben kemény csatái voltak. Miért hallgatott erről? Miért hagyta meg Pásztor Bálintnak a hírbomba robbantásának diadalmas örömét?

– A jelölésem, noha 23-án írásban nyilatkoztam annak elfogadásáról, november 29-ig meg sem történt. Hivatalosan pedig akkor lettem jelölt, amikor kiderült, kiket javasolt a házelnöknő a tízes jelöltlistára. Mindezt azért mondom el, hogy érzékeltessem azt, hogy az egész ügymenetre nekem nem volt ráhatásom, nem volt pályázat, előre lefektetett határidőkkel, kritériumokkal stb. Ebben a helyzetben nem akartam témává tenni valamit, ami bizonytalanabb volt, mint a kutya vacsorája. Ha tárgyaltam és egyezkedtem volna a VMSZ-szel, akkor talán okosabb lettem volna, és a pontos információk birtokában azokat az MM-vezetéssel is megoszthattam volna. Ismerve a jelölőszervezet működését és észjárását, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen visszavonják a felkérést, nem adják át a jelölést stb. Ma már tudom, szándékuk komoly volt, és arról meg is egyeztek a kormányzó haladókkal – akkor ebben még nem lehettem biztos. A fenti tények ellenére ma már úgy látom, ennek minden veszélye ellenére az információimat és a döntésemet meg kellett volna osztani másokkal az MM-ben.

Hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „ma már úgy látom, hiba volt, hogy halogattam az ezzel kapcsolatos párbeszédet”, gondolván itt arra, hogy nem egyeztetett az alkotmánybíróvá történő jelöléséről a Magyar Mozgalom vezetésével. Miért döntött mégis úgy akkor, hogy nem osztja meg közvetlen munkatársaival (fogalmazhatunk úgy is: bajtársaival), hogy Ön fölkérést kapott és azt el is fogadta vagy el is szándékozik fogadni?

– Erre az előzőekben már válaszoltam.

Számolt-e azzal, hogy az MM számára micsoda megszégyenülést jelent az, hogy a tagságnak, de még az ügyvivő testület tagjainak is a sajtóból kell értesülniük (egyik) vezetőjük döntéséről?

– Igaz, ideális helyzetben, az ilyen és ehhez hasonló döntésekről nem a sajtóból értesül egy szervezet vezetősége. A tagság más, nem gondolom, hogy a tagságot külön gyűléseken és fórumokon kellene tájékoztatni egy jelölés elfogadásáról, még akkor sem, ha az egy adott ponton személycseréhez vezethet a szervezetben. Megszégyenülésről azonban nem beszélnék, én sem éreztem magam megszégyenítve, amikor egy-egy vezetőségi tagunk elfelejtett értesíteni arról, hogy az életében bekövetkezett változás miatt a jövőben teljesen passzivizálja magát és nem vesz részt a szervezet munkájában.

Milyen reakcióra számított a Magyar Mozgalom részéről mindezek fényében? Illetve milyen reakciót tartott volna elfogadhatónak?

– Barátok nem esnek nyilvánosan egymásnak, nem határolódnak el egymástól, akkor sem, ha neheztelnek egymásra egy-egy lépés miatt. A minimum az lett volna, ha akkor hozzák meg ezeket a döntéseket, amikor az ülésen én is részt tudok venni. Nem így történt. Most már kár is ezzel foglalkozni.

Annyit tudunk az Ön fölkéréséről, hogy közvetett úton történt, Ön nem tárgyalt közvetlenül a VMSZ-szel. Mikor érkezett ez a felkérés és mennyi idő alatt döntött annak elfogadásáról?

– Ha jól emlékszem, november 17-én értesültem a felkérésről. Azt üzenték, 2-3 napon belül döntsek, én 21-én közöltem a döntésem. Mindez nagyon gyorsan történt egy rendkívül zűrös tanítási időszakban, amikor Újvidék, Palics és Budapest között ingáztam folyamatosan.

Nyilván kevesen vitatják el Öntől, hogy alkalmas erre a tisztségre, azt pedig még kevesebben, hogy mindenkinek joga van saját karrierjét egyengetni. Ugyanakkor a döntésének van egy erkölcsi dimenziója is. Az ezzel kapcsolatos kritikákat a következőképp lehetne összefoglalni: Ön személyes ambícióit tartva szem előtt cserben hagyta azt a szervezetet, amelyet fölépített, ráadásul úgy, hogy annak a pártnak a segítségét fogadta el, amely mindent megtett szervezetük tagjainak ellehetetlenítéséért, sőt, mindezt titokban intézte. Elfogadja ezt a kritikát vagy ennek a kritikának legalább egy részét?

– Az MM nem én vagyok és az MM-et nem én építettem fel, sokan tettük bele az MM-be azt, amire képesek voltunk, másokkal együtt én is. Eközben mindvégig az vezérelt bennünket, hogy közülünk mindenki ott tegyen az ügyért, ahol éppen tevékenykedik, és annyit, amennyit abból a pozícióból tehet. Ebből a szempontból szabad, nyitott szervezet voltunk, parancsuralmi elemek nélkül. Tehát ha valaki az MM alapítók, vezetőségi tagok közül munkát, tisztséget vagy hivatást változtatott, akkor sokszor a munkához való hozzájárulása is jelentősen megváltozott.

Az elmúlt fél évben több meghatározó vezetőségi tagunk úgy változtatott eddigi életén, munkáján, hogy az radikálisan csökkentette részvételét a közös munkában. Egyetlen esetben sem tárgyaltuk meg ezeket a „személyes ambíciókat”, az új helyzeteket az MM Ügyvivő Testületén, senki sem kérte ki a testületek véleményét arról, hogy most egy nagyot vált és ez lehetetlenné teszi aktív részvételét a munkában. Most úgy tűnik, ez a szabály egyedül rám nem vonatkozott,

nekem kérnem kellett volna a vezetőség hozzájárulását ahhoz, hogy új pozícióból tegyem azt, amit közös érdekeinkért ott tehetek. Az egyetlen érdemi különbség, hogy engem a VMSZ javasolt az új tisztségre, ugyanakkor a jelölés mögött nem volt alku, kiegyezés, megegyezés, sőt tárgyalás sem, ezért ezt a különbséget sem tartom döntőnek. Az sem lényegtelen, hogy kizárólag parlamenti frakciók javasolhattak alkotmánybírót, nem tudom, hogy magyarként és vajdaságiként melyik frakciónak kellett volna javasolnia engem? Mivel a szótlanságom az ügyben minden alap nélkül a cinkosság látszatát keltette, ez mindenképpen rossz húzásnak bizonyult. Mindazonáltal ha másnap beszámolok a felkérésről és a döntésemről, akkor sem kaptam volna támogatást az MM-től, de ezt már nem fogjuk tudni modellezni vagy újrajátszani.

Milyen biztosítékot kapott arra vonatkozóan, hogy a tíz jelöltből Ön benne lesz az öt befutóban? Vagy úgy fogadta el a fölkérést, hogy számolt a megválasztás bizonytalan kimenetelével? Ha ez utóbbi: nem gondolt arra, hogy az egész egy csapda, amelybe ha belesétál, két szék között a földre esik?

– Biztosíték nem volt arra sem, hogy a tízben benne leszek, az egyetlen érdemi biztosíték a VMSZ motivációjában keresendő, ez pedig, hogy távozzak a tartományi parlamentből, az Alternatíva a Vajdaságárt frakció éléről. Ha nem választanak meg, akkor ez a várt fejlemény nem következik be, Pásztor Istvánnak továbbra is minden ülésen szembesülnie kellett volna aktív jelenlétemmel. Ennek ellenére természetesen eshettem volna a két szék közé is, ezzel a lehetőséggel is számoltam. Akkor „se AB-tagság, se MM-társelnökség”-helyzet lett volna, de nem tragikus és nem is szánalmas állapot „csak” egyetemi tanárként élni. Ha az „asztal alá” estem volna, a képviselőséget addig csináltam volna, amíg értelmét látom.

Pásztor Istvánról, a VMSZ elnökéről Ön a sajtótájékoztatóján igencsak elmarasztaló véleményt fogalmazott meg, ami reakció volt Pásztor Istvánnak az Önre vonatkozó igencsak elmarasztaló véleményére, amelyet a vasárnapi székházavató ünnepségen mondott. Ön ugyanaznap este mégis jelen volt a VMSZ által szervezett ünnepélyen. Milyen üzenetet közvetít azzal, hogy elmegy a VMSZ rendezvényére, másnap pedig azt mondja, nem váltott mezt?

– Itt most két nagy lyukat rúgott, szerkesztő úr. Először is a Pásztor Istvánra és a VMSZ-re vonatkozó kritikai megjegyzéseimet attól teljesen függetlenül mondtam el, hogy a nevezett mit mondott az ünnepi fogadáson, az írásos nyilatkozatomat már vasárnap megírtam anélkül, hogy a székházavató fogadásról, az ott elhangzottakról bármit tudtam volna. Pásztor mondanivalójával a sajtótájékoztatómon szembesítettek. Másodszor, a Magyar Karácsony nevű rendezvényen csakis azért voltam jelen, mert Boglárka lányom a Palics MME néptánccsoportjába jár és ők felléptek a műsorban. Nem hiszem, hogy szülőként az lenne a dolgom, hogy gyermekemet politikai okokból eltiltsam a fellépéstől, vagy szülőként ne legyek jelen. Az elmúlt két évben ha tehettem elmentem lányaim minden fellépésére, amit a Palics MME szervezett, akkor is, ha tudtam, hogy a fellépések időnként alig palástolt pártpropagandát szolgáltak. Ennyi az igazság, se több, se kevesebb.

Ön arról biztosította a nyilvánosságot, hogy döntését nem a pénz motiválta, sőt, mivel legfeljebb egyetemi állását tarthatja meg az alkotmánybírói poszt mellett, bevételei „minden bizonnyal csökkenni fognak”. Mégis: mennyit keres ma egy alkotmánybíró és egy magánegyetem tanára?

– Ahogy a múltban, úgy most sem titkolom el a mindig tisztességesen leadózott jövedelmemet. Ezek nagy részét az elmúlt évtizedben nem költségvetési forrásból valósítottam meg. Visszatérve a kérdésére, azt, hogy mennyit keres egy főállású alkotmánybíró, eddig nem érdeklődtem meg. Számomra ez nem volt mérlegelési szempont, az azonban biztos, hogy szerbiai viszonylatban ez a legmagasabb állami bérek közé tartozik.

Én megtartom a főállásomat a Dr Lazar Vrkatić egyetemi karon (egyedül ezt a pénzkereső munkaviszonyt engedélyezi a törvény), ami azt jelenti, hogy az AB-n fizetéskiegészítést fogok kapni. Az egyetemen, ahol tanítok, kb. 1000 eurós nettó fizetést kapok.

Azért mondtam, hogy összességében kisebb lesz a jövedelmem, mint eddig, mert a törvényes tilalmak miatt elesek a képviselői és frakcióvezetői pótléktól, a szakfordítói jövedelmemtől és a magyarországi oktatói-tudományos tevékenységemből eredő jövedelmem egy részétől is. Ez valószínűleg meghaladja majd azt az összeget, amit az AB-től kapok.

Az eskütétel után Ön kilenc évig szilenciumra lesz ítélve. Azok előtt az alkotmánybírósági döntések előtt is fejet kell hajtania, amelyekkel személy szerint mélységesen nem ért egyet, de a bírák többsége megszavazza. És még csak nem is nyilatkozhat erről, nem fogalmazhat meg különvéleményt. Hogyan fogja majd viselni ezt a „szerzetesi életvitelt”? Eljöhet-e, és ha igen, mikor, milyen ügy kapcsán az a pillanat, amikor azt mondja: kész, kilépek, ez vállalhatatlan számomra, ezt nem csinálom tovább?

– Az alkotmánybíráknak minden esetben joguk van a többség döntése ellen szavazni és különvéleményt megfogalmazni. Ezzel a lehetőséggel élni kívánok mindazokban az esetekben, amikor fontos ügyben szakmai meggyőződésemmel szemben álló döntést hoz az AB. Csak példaként említem, hogy dr. Kartag Ódri Ágnes igen erőteljes és meggyőző különvéleményt fogalmazott meg a nemzeti tanácsos AB-ügyben. Szóval eddig is lehetett. Természetesen nem kényelmes állandóan kisebbségbe szorulni, de bízom benne, hogy szakmai viták lesznek, ahol lehetőség lesz egymás meggyőzésére. Pontosan ezért gondolom azt, hogy sok esetben tehetek majd valamit az általam vallott értékekért az új helyzetben is. Természetesen, ahogy mindegyik tisztségről, úgy erről a tisztségről is bármikor le lehet mondani.

Milyen a viszonya az MM meghatározó személyiségeivel, (egykori?) barátaival, támogatóival? Elismerte, hogy hiba volt nem egyeztetni velük, de kért-e bárkitől is bocsánatot emiatt?

– Az MM vezetésében voltak barátaim és voltak bajtársaim, munkatársaim egyaránt. Viszonyom velük megváltozott, miután ők nyilvánosan elhatárolódtak tőlem és exkommunikáltak. Az MM egyes vezetői határolódtak el tőlem és nem én tőlük, de nem szeretném fodrozni az ügyet. Senkit megbántani nem volt szándékom, ha az információ visszatartásával valakit megbántottam, akkor azt ezúttal is megkövetem. Egyelőre mosolyszünet van, a többit majd meglátjuk.

PRESSBURGER Csaba (Autonómia)