PRESSBURGER Csaba: Ha majd a hatumák lesznek az új migráncsok

Mi lesz a határon túli magyarsággal, ha egyszer megbukik a Fidesz?

19. Oct 2019

Egyetlen hatalomnak sem tesz jót, ha bebetonozottnak érezheti a pozícióját, mert dölyfössé, szemellenzőssé, problémákra érzéketlenné válik. Ha betonbiztos hatalmi pozíciójából úgy érezheti, mindent megtehet, szinte kódolva van a rendszerbe, hogy mindent meg is fog tenni – eszközökben nem válogatva –, fittyet hányva a jogra, erkölcsre és a fennen hirdetett elvekre.

A Fidesznek sem tett jót a 2010-ben aratott elsöprő győzelem. A parlamenti kétharmad birtokában a hatalom a rendszerváltás óta eltelt húsz év számos konszenzusos döntését rúgta fel, demokratikus intézményét rombolta le, és a romok helyén felépítette a kirekesztő, véleményeket elfojtó, átláthatatlan Nemzeti Együttműködés Rendszerét azzal a céllal, hogy a betonbiztos pozíció évtizedekig kitartson.

A kiirtott szabad sajtó helyébe állított propagandagépezetnek pedig az volt az egyik fő feladata, hogy a Fidesz hatalmának rendíthetetlenségét és mindenhatóságát ne csak a saját tábor, hanem az ellenzéki érzelmű szavazók is elhiggyék. Hogy gondolják csak azt: választásokon nem lehet legyőzni a Fideszt, ahhoz meg túlságosan megosztottak vagyunk, hogy az utcán harcoljuk ki a változást.

Az október 13-i önkormányzati választás nyilván nem hozott, nem hozhatott politikai fordulatot Magyarországon, ám a NER gránitszilárdságú alapjai megrepedeztek, és bebizonyosodott, hogy még egy ilyen ötlettelen, botladozó, sok szegmensében kompromittált ellenzék is képes labdába rúgni, ha összefogást tud demonstrálni egy hatalomittas, korrupcióba süllyedő, diktatórikus módszereket sem mellőző rezsimmel szemben.

Mindezt azonban csak bevezetőnek szántam, hogy fölvethessem az immár egyre realisztikusabbá váló kérdést: mi lesz a határon túli magyarsággal, ha egyszer megbukik a Fidesz?

A kérdés még egyetlen korábbi kormányzat idején sem vetődött fel olyan élesen, mint most, ugyanis a Fidesz annyira erősen magához láncolta a határon túli magyar politikai eliteket, mint eddig még egyetlen, hatalmat birtokló magyarországi párt sem a rendszerváltás óta. Ráadásul épp nálunk, Vajdaságban a legerősebbek és a leglátványosabbak ezek a kötelékek.

A Vajdasági Magyar Szövetség egyik legnagyobb politikai bűne, hogy 2010 után feladta az egyenlő távolságtartás elvét az anyaországi pártokkal ápolt kapcsolataiban, és mintha nem volna holnap, két lábbal állt bele a NER-be, felégetve minden hidat, amely az ellenzéki pártokhoz vezetett.

Ám téved az, aki azt hiszi, hogy a Fidesz bukása óhatatlanul a határon túli szatellitpártok bukását is eredményezi majd, és így például Vajdaságban is felbukkan egy olyan magyar ellenzéki erő, amely átveszi a VMSZ helyét és visszaállítja az egyenlő távolságtartás elvét, ezzel pedig lemossa a vajdasági magyarságról a narancssárga billogot. A VMSZ túlságosan jól hasznosítható infrastruktúrával, tapasztalati tőkével és káderállománnyal rendelkezik ahhoz, hogy érdemes legyen az anyaországból erőt és energiát áldozni egy teljesen új szervezet felépítésének segítésére. A VMSZ hatalmi beágyazottsága, bármily furcsán is hangzik, erőteljesebb a Fideszénél is: jó esélyt látok rá, hogy a Fidesz utáni kormány is egy, kissé megmosdatott VMSZ-ben lássa a „délvidéki stratégiai partnerét”.

Szóval a VMSZ-es hatalmi struktúrák átmentéséért nem kell nagyon aggódni, sokkal inkább a vajdasági és egyáltalán a határon túli magyarság kollektív megítéléséért. Nagy kérdés, hogy az új hatalomban lesz-e elegendő erő – vagy sokkal inkább hajlandóság – arra, hogy ne engedjen szabad folyást a határon túli magyarok ellen forduló közhangulatnak. Mert könnyű azt kommunikálni, hogy a határon túli magyar szavazók – mióta kettős állampolgárságuknak köszönhetően élhetnek választási jogukkal – 95 százaléknál is nagyobb arányban rendre a Fideszt támogatták; sokkal nehezebb viszont azt kommunikálni, hogy a szavazók aránya még a kettős állampolgársággal rendelkező hatumáknak is legfeljebb csak a negyede, és messze nincs minden hatumának magyar állampolgársága.

Szeretném persze azt gondolni, hogy az új hatalom nem akarja majd folytatni az ellenségképgyártást és nem a hatumák lesznek számára az új „migráncsok”, de hatalomtechnikailag oly vonzó a bűnbakkeresés és az ujjal mutogatás – ráadásul láttunk már ilyet a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor –, hogy nincsenek illúzióim.

Ha rendszerváltással felérő hatalomváltás következik be Magyarországon, hatuma-vérnek folynia kell – képletesen szólva persze. Ha szerencsénk lesz, „vérfürdő” (a kiterjesztett állampolgárság visszavonása, a támogatások drasztikus csökkentése, esetleg megvonása, a hatumák elleni hangulat szítása) helyett beérik majd némi „érvágással” (a kiterjesztett szavazati jog megvonása, a támogatási rendszer átalakítása, a támogatások jelentős csökkentése, a hatumák elleni hangulat mederben tartása).

A kármentésnek már most meg kellene kezdődnie, hogy az anyaországi fordulat ne vonja magával a hatumák beáldozását. Ebben a határon túli magyar politikai elitnek – ezen belül a vajdaságinak fokozottan – nagy a felelőssége és a szerepe. Távolodni kell a Fidesztől és újraépíteni a hidakat az ellenzéki pártok felé. Persze ehhez olyan káderek kellenek, akik nem mártóztak meg látványosan a NERetva habjaiban.

(A cikk nyomtatásban a Családi Kör című hetilapban jelent meg.)


Pressburger Csaba
(Autonómia)
Karikatúra
Stupsova karikatura nedelje: Šefica
KERESÉS AZ ARCHÍVUMBAN
Dátum szerinti keresés
Rovatok szerinti keresés
Google-keresés