NÉMETH JÁNOS: AZ ÉSZLELÉS HIÁNYA

2017 Jun 17

A távozók után keletkező űr csak az itthon hagyott öregeknek fáj. Ők már biztosan nem mennek el, a végórát itthon is be lehet várni.

Negyedszázada mentek el sokan.

Becslések szerint mintegy 40 ezren.

Ennyi vajdasági magyar menekült el a kilencvenes évek elején a háborúk, a káosz, meg a kilátástalanság elől.

Most már unokáik cuki fotóival üzennek az itthoni rokonoknak.

A világhálón.

Egykori iskoláikban egyre kevesebb a diák, a nyugdíjba vonuló tanítónő helyett nem vesznek fel újat.

A középiskolákban a valamikori három helyett most már csak egy-egy magyar tagozat nyílik.

Amennyiben jóváhagyja az oktatási minisztérium.

Belgrádban, a légkondicionált irodákban fel sem tűnik a létszám rohamos csökkenése.

A hiányos statisztikai adatokat a másik hivatal készíti.

Ezért kell mindig a becslésekre hivatkozni.

Mert az elmenőkről nem készül semmilyen kimutatás.

Most is a negyvenezres számot emlegetik azok, akik észlelik a bajt.

Újabb negyedszázad után újabb kivándorlási hullám tanúi vagyunk mi, öregek, akik maradunk, és észleljük, hogy elmentek a szomszéd gyerekei, a barátunk lánya és veje, a rokonunk lánya és férje a három gyerekkel.

Közvetlen környezetemből az elmúlt két évben majd harmincan távoztak. Életerős, képzett fiatalok. Az ő gyerekeik majd a mannheimi, vagy a bécsi, netán valamelyik londoni kórházban születnek, ott indulnak óvodába és iskolába, új hazájuk nyelvén tanulnak, és szépen beolvadnak. Amikor majd látogatóba hazajönnek, kinn született csemetéik – nyelvi nehézségek miatt – nehezen értik meg a rokonokat.

A jelenség nem lett nálunk politikai közbeszéd tárgya, nem nyitottak parlamenti vitát az elvándorlásról, pedig az a többségi nemzetet is sújtja. Igaz, ott nem annyira látványos a fiatalok hiánya, nem észlelhető egyértelműen, és nem verik félre a harangokat.

A kisebbségi lakosság fogyása azonban feltűnőbb, érzékelhetőbb.

Igaz, a politikum mintha nem észlelné a bajt. Mi több, még növeli is azt, amikor fiatal értelmiségieket késztet távozásra. Például az újságjaiból.

Saját soraiban sem vitatéma az egyre súlyosabb helyzet.

Kisebbségi politikusaink megelégednek a hangzatos szólamokkal, vagy ledorongolják a távozókat, mondván, hogy kalandvágyból vágnak neki a világnak, és hogy itthon is tudnának dolgozni.

Persze, azt már nem teszik hozzá, hogy idehaza megalázóan kevés pénzért, szinte éhbérért dolgoztatják őket. Ha egyáltalán akad valamilyen munka számukra.

Az országhatár mentén élők közül egyre többen ingáznak és dolgoznak Magyarországon, meg Romániában. Amire eddig nem volt példa. Belőlük nyilván hiányzik a kalandvágy. Vagy csak makacsul ragaszkodnak szülőföldjükhöz.

A távozók után keletkező űr csak az itthon hagyott öregeknek fáj. Ők már biztosan nem mennek el, a végórát itthon is be lehet várni.

Meg aztán: Idehaza talán meghalni is könnyebb.

(Szabad Magyar Szó)