MILOŠ PEROVIĆ: „Európai értékek”

2015 Sep 20

Egy ilyen világban az emberélet eltörpül a profit logikája és a hatalmasságok érdekei mellett. Egy ilyen világban nem Orbán a kivétel, éppen ellenkezőleg: Orbán a rendszer hű gyalogos katonája.

Az egész világ elborzadva nézi a közel-keleti menekültek sorsát, illetve a magyar állam menekültekkel szembeni föllépését. Napjainkban a közvetlen közelünkben vall éppen totális erkölcsi kudarcot Európa, a kontinens, mely az emberi történelem nagyobbik részében meghatározta ennek a bizonyos erkölcsnek a mércéit. A pesti Keleti pályaudvar előtt zajló barbár jelenetek – a rögtönzött sátortábor, a migránsok és menekültek föltartóztatása az Európába tartó vonatok előtt – teljességgel elhalványulnak az utóbbi napok horgosi/röszkei eseményei mellett. Sürgős segítségre szoruló embereket vernek össze brutálisan, könnygázt fújnak rájuk, s mindezt a szögesdrót előtt, amellyel Magyarország elkerítette az Európai Unió déli határait. Joggal hullnak a kövek Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, erre a jobboldali politikusra, aki a nagymagyar érzületre alapozva tartja kezében a hatalmat, s aki egy az egyben átveszi a fasiszta Jobbik ideológiáját, azét a Jobbikét, amely egyébként nagy támogatottságának köszönhetően akár meg is nyerheti a következő parlamenti választást. Gyakorta hallhatjuk, mind európai csúcsvezetőktől, mind pedig szerb politikusoktól, hogy Orbán magatartása „nem európai”, illetve hogy ez a viselkedés nincs összhangban az európai értékekkel. Úgy tűnik, ismét elérkezett a pillanat, hogy föltegyük magunknak a kérdést: pontosan melyek is ezek az európai értékek?

Európa nem tegnap óta szembesül a menekültek és a migráció problémájával. Észak- és Közép-Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia lakói már esztendők óta igyekeznek a kontinensünk felé. Ezrek veszítették már életüket ezeken az átkozott utakon. A Földközi-tenger különösen neuralgikus pont, ahol legalább egy ember vízbe fúl az év minden napján. A szíriai háború immáron öt éve tart, Líbia darabokra hullott, félkatonai alakulatok uralkodnak minden szegletében. Irak 12 éve romokban hever. A Nyugat – értsd: az Egyesült Államok és az Európai Unió – döntő szerepet vállalt mindegyik említett esetben: hogy a helyzet idáig fajult, abban elvitathatatlanok az érdemei. Ezeket a nyersanyagokért, mindenekelőtt persze a kőolajért vívott háborúkat nyugaton azonmód igyekeznek megideologizálni: a demokrácia terjesztésére és a diktátorok elleni igazságos küzdelemre hivatkoznak. Az emberi jogok előmozdítása terén elért „siker” szembetűnő, tekintsünk csak a tengerek felé, ahol iraki, szíriai, líbiai stb. állampolgárok ezrei szállnak gumicsónakokba, hogy mentsék az életüket az Iszlám Állam „szabadságharcosaitól”.

Mindezt figyelembe véve nehéz elhinni, hogy az EU felelős vezetői nem voltak képesek előrelátni, hogy mi fog történni az utóbbi években „demokratizált” országok lakóival. Mégis, továbbra is érvényben van a Dublini egyezmény, melynek értelmében azok a személyek, akik illegálisan lépnek be a közösség területére, abban a tagállamban kötelesek menedékjogért folyamodni, és hosszú távon tartózkodni, ahol megtörtént a belépés. Ezzel az EU centrum-országai gyakorlatilag áttolták a problémát a perifériára, így Görögországra, Bulgáriára, Romániára, Magyarországra, Horvátországra és Olaszországra. Az elmúlt hónapokban teljességgel nyilvánvalóvá vált, hogy az egyezmény nem fenntartható. Mégis, hiába e fölismerés, és hiába a humanitárius katasztrófa, az EU döntéshozói az ég adta világon semmit sem tesznek, hogy feloldják a szabályozás okozta visszásságokat.

Nem is oly rég, amikor a mérsékelten baloldali Sziriza győzött a görögországi választásokon, egész Európa kongatta a vészharangot. Amikor az új kormány kísérletet tett arra, hogy ismét bevezessen valamiféle szociális államot, és szabaduljon a Nemzetközi Valutaalap szorításából, mozgásba lendült minden EU-s intézmény és csúcsvezető. Minden rendelkezésre álló eszközt arra használtak föl, hogy Cipraszt a falhoz állítsák, s addig tartották ott, amíg el nem hagyta azokat az elveket, amelyek eredetileg hatalomra segítették. Ha valamire megtaníthat bennünket a görög eset, az tehát a következő: szörnyű naivitás kell ahhoz, hogy elhiggyük, Európa ténylegesen tehetetlen az Orbánhoz hasonló jobboldali diktátorokkal szemben. A magyar kormány menekültekkel szembeni fellépése nem Európa sötét oldala, hanem csupán a következetes végig vitele azoknak az elveknek, amelyek Európa sajátja. Az európai értékek, amelyekről oly sokat beszélnek, valójában a mindenek felett álló gazdasági érdekek.

Zlatko Dizdarević meglehetősen precízen „fasisztoid korporatív imperializmusnak” nevezi azt a rendet, amelyben a nagyvállalatok és a pénztőke érdekei a legfőbb társadalmi érték szintjére emeltetnek. Egy ilyen világban az emberélet eltörpül a profit logikája és a hatalmasságok érdekei mellett. Egy ilyen világban nem Orbán a kivétel, éppen ellenkezőleg: Orbán a rendszer hű gyalogos katonája.

(Autonómia)