Skip to main content

Költő megy, költő jön

FÓKUSZBAN 01. Sep 2015.
9 mins olvasmányok

Szögi Csaba helyett Benedek Miklós szerkeszti mostantól a Képes Ifjúságot

Négy évnyi próbálkozás után végre sikerült leváltatnia magát a Képes Ifjúság felelős szerkesztői posztjáról Szögi Csabának, a Magyar Szó munkatársának, költő és prózaírónak. Hosszas keresgélés után utódját szintén egy poétában, a Sinkó-díjas Benedek Miklósban találta meg a médiaház vezetősége.

Most mindketten boldogok. Szögi végre kiléphetett a számára kényelmetlen cipőből, szerkesztés helyett terepi újságíróként dolgozhat a napilap Tiszavidék rovatánál, Benedek pedig a Topolyán eltöltött több mint egy évnyi tiszteletdíjas foglalkoztatás után szerződéses munkaviszonyhoz juthat. A stafétaátadás szokatlan egyetértésben zajlott le a nyár folyamán: készséges előd, tisztelettudóan figyelő utód.

Szeptember 9-én vehetjük kézbe az új szerkesztő által jegyzett első lapszámot, a Magyar Szó kéthetente megjelenő ifjúsági mellékletét. Hogy mennyire lesz „mindenre Képes Ifjúság”, ahogy azt a lap idei 70. évfordulója kapcsán sokat emlegették, nagy mértékben függ attól, mennyi levegőt hagynak körülötte, milyen anyagi körülmények között működhet és kik alkotják majd a szerzői gárdáját. A leköszönő és az új szerkesztőnek hasonló kérdéseket felvetve próbálunk rávilágítani a lapnál uralkodó helyzetre.

  • Lemondtál vagy lemondattak? / Voltak-e olyan ambícióid, hogy a Képes Ifjúság szerkesztője legyél, vagy ezt „dobta a gép”?

Szögi Csaba: A múltban is többször felvetődött, hogy kinevezzenek szerkesztőnek, de én mindig hevesen tiltakoztam ez ellen, mivel azt gondolom, és az elmúlt négy év be is bizonyította, hogy a szerkesztői munkakör teljesen más alkatot igényel. Rendkívül ambiciózusnak kell lenni, folyamatosan új ötletekkel előállni, szervezkedni, ügyeskedni, olykor ravaszkodni a célok elérése érdekében. Ez egy stratégiai játék, ahol fontos a taktikai érzék. Ezek a tulajdonságok egy költőben ritkán vannak meg, bennem pedig biztosan nincsenek. Amikor kineveztek, nem sok lehetőséget hagytak az ellenvetésre, azt mondták: „vállalod vagy vállalod?” Egy évre szóló ideiglenes kinevezésben egyeztünk meg, amiből végül négy év lett. A szakmai részét valamelyest meg is szerettem, az viszont nagyon megviselt, hogy folyamatosan hónapokat, sőt éveket késett a külmunkatársaink honoráriuma. Nagyon stresszes volt ez nekem, sokszor nem tudtam aludni, úgy éreztem, teljesen rámegy a gyomromra, az agyamra és a szívemre.

Egyszer elkeseredettségemben még a Magyar Nemzeti Tanács elnökét is felhívtam, szinte sírós hangon vázoltam neki a helyzetet.

Ez segített is valamit – ideig-óráig. Végül drasztikus lépésre szántam el magam. A főszerkesztő asszonynak konfliktusa támadt az egyik külmunkatárssal, aki ezután nem folytatta rovatát a Képes Ifjúság hasábjain. Ennek okait egy írásban indokolta, aminek a tömörített változatát leközöltem. Ahogy azután a főszerkesztőnek is mondtam, ez a döntésem talán nem volt etikus, de az előzmények fényében mégis jogosnak érzem.

Soha semmi nem változott pozitív irányba, hiába voltak a fiataloknak jó ötleteik, nem hogy támogatta volna azt a médiaház vezetése, inkább kerékkötőként viselkedett.

Ütközőpont lettem a vezetőség és a külmunkatársak között. Végül hivatalosan nem büntetésből váltottak le, hanem mert lejárt az úgynevezett mandátumom. Hivatalosan nem értesítettek a döntésről, csak hallottam, hogy különféle szerkesztőbizottsági üléseken szóba került a státuszom. Azután Újvidéken a Forum-házban volt egy nyílt szerkesztőbizottsági ülés, ahova mindenki elmehetett. Ott szólaltunk fel néhányan, köztük én is. Megkérdeztem, hogy akkor most mi a helyzet, leváltanak vagy sem? Ekkor közölték velem is, hogy igen, ősztől jön az új szerkesztő, megtalálták az utódomat.

Benedek Miklós: Viszonylag régóta, de nagyon ritkán írogattam a Képes Ifjúságnak, különösebben nem kötődtem hozzá, és azóta sem kerültem közelebbi kapcsolatba a melléklettel, amióta a Magyar Szó külmunkatársa lettem. Ambícióm így nem is különösebben lehetett a szerkesztői munkakörre. Egyszer azután a Magyar Szó főszerkesztője, Varjú Márta meglátogatta a topolyai szerkesztőséget, és elbeszélgettünk arról, hogy szeptembertől felvennének meghatározott időre, ha vállalnám a Képes Ifjúság szerkesztését. Derült égből villámcsapásként ért az ajánlat, 2 napig gondolkodtam rajta, de végül is belementem, mert jó kihívásnak tűnik. Voltak bennem kételyek, hogy mit szól hozzá az addigi szerkesztő, de miután beszéltem vele, és elmondta, hogy ő sem bánja, megnyugodtam. Amikor elmentem hozzá megbeszélésre, akkor is készséges volt, átadta a meglévő anyagokat, a munkatársak elérhetőségeit. Az előzményekkel nagyjából mindenki tisztában volt a lapnál, tudtunk azokról a politikai és személyeskedő megnyilvánulásokról a Képes Ifiben, amelyek egyeseknek nem tetszettek.

  • Milyen célkitűzésekkel vetted át a szerkesztést? Voltak-e feltételeid, amikor elfogadtad a kinevezést?

Sz.Cs.: Mivel anno kényszerből vettem át, feltételeket nem nagyon szabhattam. Annyit kértem, hogy 1 évnél tovább ne legyek ezen a poszton, de ez sem valósult meg. Úgy láttam, egy jó vonal az, amit elődöm, Vígi László elindított, nagyjából azt a koncepciót vittem tovább, persze kicsit alakítgatva. Kezdetben attól tartottam, hogy nem lesz elég anyagom az állandó honoráriumcsúszások miatt, de szerencsére ilyen helyzetbe nem kerültem. A fiatalok folyamatosan jöttek az ötleteikkel. Nem csak cikkeket írtak, de új rovatok is indultak nekik köszönhetően. Soha nem volt képem elküldeni őket eseményekre, tudván, hogy majd 2 év múlva talán fizetünk érte ezer dinárt, de mentek ők maguktól, nem is kellett kérni.

B.M.: Feltételeim nem voltak, de vannak konkrét elképzeléseim, amelyeket szeretnék megvalósítani. Az egyik – és ebben mindenki támogatott a lap vezetőségéből –, hogy szeretnék minél több új fiatalt bevonni a munkába. Nem csak a jól bejáratott szerzőgárdára támaszkodnék, persze örülök neki, hogy ők is segítenek, de új tagokat is szeretnék bevonni. Aki a Képes Ifjúságot készíti, annak szerintem nem is lehet más célja, mint, hogy minél több tehetséges fiatallal dolgozzon együtt. Ez azután biztosan meg is látszik majd nem csak a lap minőségén, de reményeim szerint az olvasottságán is. Tagja vagyok a Híd Körnek, ahol szintén sok olyan személy van, akit érdemes lenne bevonni a munkába. Beszélgettünk a lap vezetőségével a honoráriumokról is, ezek nagyságára nincs ráhatásom, csak az adott kereten belül dönthetem el az arányokat. A koncepciót illetően nem voltak megkötések, nem kértek személyi változtatásokat, emiatt pozitívnak érzem az eddigi egyeztetéseket.

  • A Képes Ifjúság sokáig önállóan megjelenő lap volt, majd 2005-ben a Magyar Szó mellékletévé vált. Jól van-e ez így, vagy vissza kellene állítani a korábbi helyzetet?

Sz.Cs.: Mivel a ‘90-es évek elejétől jelen voltam a lapnál, nagyon jól ismerem az előzményeket. Kényszer szülte ezt a helyzetet. Az anyagi támogatás egyre csökkent, a terjesztés megoldatlan volt, csak az előfizetőkre támaszkodhattunk, akik a végén már alig voltak néhány százan. Emiatt lett a Képes Ifjúság a Magyar Szó melléklete, ami jó megoldásnak tűnt akkor, hirtelen több ezerre ugorhatott a példányszám, rendeződött a terjesztés. Én soha nem tudtam egyszerű mellékletként tekinteni rá. A beolvadás után ugyanúgy működtünk tovább, nem voltak felsőbb utasítások, ellenőrzés sem, persze viszonylag ritkán írtunk politikai témákról. A vezércikkeimben időnként azért megmondtam a véleményem olyan politikai eseményekről, amelyek érintik a fiatalságot.

Nem írtam neveket, ennek ellenére volt, aki magára vette ezt a – női – inget, és odaszólt a Magyar Szó főszerkesztőjének.

Erre persze úgy reagáltam, hogy írtam egy újabb vezércikket arról, hogy ne kiskorúsítsanak bennünket. Attól még, hogy Képes Ifjúság a nevünk, ez egy 70 éves lap, tessék engem megszólítani, és majd megmagyarázom, miről beszélek.

B.M.: Az lenne valahol a természetes, ha egy olyan lap, amely évtizedekig önállóan működött, továbbra is így jelenne meg, de a körülményeket ismerve nem tartom reálisnak, hogy egy ilyen típusú újság meg tudjon állni a saját lábán. Sok szempontból előny, hogy most mellékletként jelenik meg. Jóval könnyebb ezáltal a terjesztés, a nyomtatás, a pénzelés, melyeknek hála fenn tud maradni a lap. Az viszont kár, hogy nem kerül ki az újságosbódékba önállóan, hanem csak a Magyar Szó részeként.

  • Mennyire tartod fontosnak, hogy közéleti témákkal foglalkozzon a lap?

Sz.Cs.: Ahogy a művészeknek, lásd csak József Attilát vagy Weöres Sándort, úgy a médiának is kritikusnak kell lennie a társadalommal szemben. Szükség van erre, mert látjuk, hogy kritika nélkül, vagy elfojtott kritikával hova jut akár a vajdasági magyar, akár a globális politika. Soha nem kértem azonban a munkatársaktól, hogy politikáról írjanak. Amikor úgy éreztem, hogy valamit fontos kimondani, akkor azt a vezércikkben magam tettem meg. Továbbá felélesztettük az egykori Hyde Park rovatot, ahol közéleti témákban szólalhatott meg bárki. A pártpolitikai részletekbe talán nem feladata belemennie a Képes Ifjúságnak, de azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül érintik a fiatalokat, jó, ha mond véleményt. Ilyen például az elvándorlás kérdésköre, amit nem akarok konkrétan egyik pártra sem rákenni, azt sugallva, hogy csak ő tehet róla, de az biztos benne van a pakliban, hogy az emberek életére túlságosan rátelepedett a politika, így nem tudnak mást tenni, mint a világ más vidékein keresni a boldogulást.

B.M.: Annak ellenére, hogy igyekszem követni a napi politikai eseményeket, és nekem is megvan a határozott véleményem, ezt nem szeretném túlságosan kivetíteni az újságra. Tehát nem nagyon tervezek a lapban politikával foglalkozni, mivel szerintem csak hatalmas olvasottsággal, tudással lehet ezekben a kérdésekben releváns álláspontot megfogalmazni. Könnyen a visszájára fordulhat, ha olyan szól bele politikai témákba, aki nem eléggé kompetens. Fiatalon az ember mond sok butaságot, abszolút banális dolgokat is, amelyekkel azután még akár vissza is lehet élni. Persze ha valaki majd úgy érzi, hogy járatos egy-egy közéleti témában, és tud hideg fejjel, túlfűtött érzelmek nélkül viszonyulni hozzá, akkor létjogosultsága lehet ilyen típusú cikknek is. Magamat sem érzem ezen a téren eléggé felkészültnek. Irodalmár vagyok, ezért természetesen inkább irodalmat, művészetet szeretnék bevinni a lapba, persze szem előtt tartva azt, hogy nem irodalmi lapról van szó.

  • Szükség van-e a Képes Ifjúság nyomtatott kiadására vagy elég lenne egy interaktívabb, sűrűbben frissülő honlap?

Sz.Cs.: Szerintem ma még szükség van a nyomtatott formára, mert olvassák azok a generációk, amelyek ehhez szoktak hozzá, és az új nemzedékekben is vannak, akik jobban szeretik kézbe venni az újságot. Én is azok közé tartozom, akik sokkal jobban kedvelik a nyomtatott szövegeket, és örülnék, ha kitartana a papír, de nem fogok kétségbe esni, ha nem jelennek már meg újabb nyomtatott könyvek, mert összegyűjtöttem akkora könyvtárat, amelynek darabjait életem végéig olvasgathatom. Világszinten néhány évtizedet még mindenképp jósolok a printnek. Hogy a Képes Ifjúságnál ez hány év lesz, az nagy mértékben függ attól is, milyen mértékben fogy a magyarság Vajdaságban. 1,5-2 évvel ezelőtt találtuk ki Kókai Péterrel, a Magyar Szó marketingigazgatójával, hogy egy magazint kellene csinálni a nyomtatott Képes Ifjúságból. Havonta egyszer, jó minőségű papíron, szép fotókkal, kimunkált írásokkal megjelenő kiadványt, amely egész hónapban ott lehetne az újságosbódékban. Eközben az internetes oldalt folyamatosan fejleszteni kellene szakemberek bevonásával. A jelenlegi honlap évekig készült, ezért – bár mi nagyon örültünk neki, szakértői vélemények szerint – már akkor elavult volt, amikor elindult.

B.M.: Igazán komolyan az internetes kiadást kell fejleszteni, azt kell minél élvezetesebbé, frissebbé tenni. A nyomtatott verzió pedig egyfajta válogatás, afféle „best of” lehetne a legjobban sikerült írásokkal. Vannak olyan maradi elképzeléseim, hogy a szöveget mindig jobb papíron olvasni, ebből fakadóan is úgy gondolom, hogy szükség van a nyomtatott változatra, más kérdés, hogy milyen tartalom kerüljön bele.

  • Mi a feladata a Képes Ifjúságnak? Megfelelően végezte el ezt a munkát az elmúlt években?

Sz.Cs.: A legfontosabb feladata, hogy ugródeszkául szolgáljon a fiatal tehetségek számára. Annakidején magam is itt kezdtem el „tollászkodni”, azután pedig több fiatal tehetséget segítettem ugyanitt publikálási lehetőséghez. Öt szerkesztő keze alatt dolgoztam az elmúlt 25 évben, és mindegyikőjüknek mások voltak az erényei és másként értelmezték a lap küldetését.

Még középiskolás koromban az első szerkesztőm Setyerov Zorán volt, akinél a lázadást szerettem, amit egy idő után túldimenzionált.

Az irodalom is erős volt akkoriban, sokan azóta többkötetes szerzők lettünk. Tóth Lívia alatt kibővült a lap tematikája, az ő idejében alakult ki nagyjából az a rovatstruktúra, ami ma is van. Utána jött Szabó Palócz Attila, akinél visszajött az underground, ami Setyerov idején is jellemezte a lapot. Máriás Endre a bulvár felé mozdította a témákat, ami nem volt feltétlenül baj, mert bizonyára dobott az olvasottságon. Ebben az időszakban az volt a legnagyobb gond, hogy kevesen írtunk, és nem győztük megtölteni az újságot, ezért máshonnan kellett átvennünk írásokat. Vígi Lacinál azután egy erőteljes vérfrissítés történt, nagyon erős gárdát hozott össze, a tehetségkutató Árok-program is akkoriban bontakozott ki. A dizájnon is sokat javított azáltal, hogy behozta Berkes Miklóst, aki a mai napig készíti a borítókat.

B.M.: A Képes Ifjúságnak egyszerre feladata a fiatalok szórakoztatása és nevelése. A két dolognak egyben kell működnie, és azt hiszem, egy jó mű vagy cikk képes erre. Fontos kérdés, hogy ha elkészültek ezek a jó írások, hogyan vegyük rá a célközönséget, hogy egyáltalán beleolvasson. Ami a Képes Ifi múltját illeti, én leginkább az elmúlt 1,5-2 évben olvastam rendszeresen, erre az időszakra van némi rálátásom.

Többnyire megtaláltam benne a nekem tetsző tartalmakat, bár az én ízlésem még több irodalmat és képzőművészetet elbírt volna.

Ami az újságot lapozgatva leginkább szembetűnt, hogy nagyon kicsi a betűméret, nehéz elolvasni a szövegeket, és ha ilyen kis egérpiszkokat kell nézegetnie, akkor még nagyobb feladat rávenni egy fiatalt arra, hogy a lap fölé görnyedjen. Ezen mindenképp változtatni kell.

  • Név szerint ki lenne az a 4-5 fiatal, akire szerinted építeni kellene most a lapot?

Sz.Cs.: Tételezzük fel, hogy a Magyar Szó alkalmazhatna mondjuk 5 embert a Képes Ifinél. Ebben az esetben Berkes Miklós tökéletes lenne dizájnra és akár a tördelésre is. A webet és a facebookos megjelenést a korábbi szerkesztő, Vígi László koordinálhatná. A zenei rovatot Győri Norbert évek óta nagy szakértelemmel vezeti, a szórakoztató témákat illetően pedig jó lenne, ha Lukács Melinda csak a Képes Ifire koncentrálhatna. Melléjük jöhetne ötödikként a rátermett főszerkesztő. Elnézést azoktól a további nagyon tehetséges fiataloktól, akiket nem soroltam fel, de az öt fős keretből nem akartam kilépni.

B.M.: Konkrétan nem neveznék meg senkit, de az biztos, hogy arra a gárdára, amelyre Szögi Csaba eddig épített, a továbbiakban is lehetne támaszkodni. Már magam is felvettem velük a kapcsolatot. Az azonban elképzelhető, hogy egy picit a saját koncepcióm felé próbálom terelni őket, és hogy megpróbálok melléjük másokat is bevonni. Voltak már találkáink, és ebből is láttam, hogy fontos volna erősíteni a csapatszellemet. Az egyik szerző, akit megkerestem, mondta, hogy sokakat nem ismer a szerkesztőségből. Úgy látom, eddig Szögi Csaba volt a gyűjtőpont, akivel mindenki tartotta a kapcsolatot, a többiek pedig vagy ismerték egymást, vagy nem. Vannak, akikhez még nem volt szerencsém, ezért mindenképpen szeretnék szerkesztőségi találkákat tartani.

  • A „mindenre Képes Ifjúság” – így hívták régen a lapot, utalva a lázadó szellemére. Ma mi ellen kell lázadniuk a fiatal munkatársaknak?

Sz.Cs.: Az ellen a helyzet ellen, hogy szinte csak akkor tudsz magadnak egzisztenciát teremteni, megszólalási lehetőséghez jutni, ha úgymond politikailag korrekt vagy.

A cégekben, amelyekre erősebb befolyással van a politika, olyan szintű szolgalelkűség alakult ki, hogy a munkások önként túlteljesítik még azt is, amit elvár tőlük a politikai vezetés.

Ha csak a vajdasági magyarságot nézzük, a fiatalok egy része elvándorol, a másik pedig behódol és zombivá válik. Ezáltal eltűnik a gondolat Vajdaságból, mert aki gondolkodik, az egy idő után nem bírja itt tovább, levegőhöz szeretne jutni, mint József Attila. A zombikon kívül marad itt néhány fanatikus, kiabálunk bele a világba, és vagy kiröhögnek minket, vagy észre sem vesznek, csak azután majd a végén nem marad kinek röhögnie. A fiatalokon azt látom, hogy már középiskolában az az elsődleges gondolatuk, hogy elmenjenek innen. Büszke vagyok mindazokra, akik nálunk publikáltak. Persze nem másztak bele a politikába és olyan különösen nem is lázadtak, viszont gyönyörű, önálló gondolataik vannak, amelyek lehet nem mindig helyesek, de legalább sajátok és fejlődőképesek.

B.M.: Ha fiatalságról van szó, akkor a lázadás az alapállapot. Ha egy fiatal nem lázad, akkor valami nincs rendben. Legyenek azok társadalmi igazságtalanságok, akár környezetszennyezés, a fiatalok számára természetesnek kell lennie, hogy ezt nem fogadják el. Ennek a lapban is kell lennie lenyomatának. Én nem vagyok agresszívan lázadó típus, nem fogom valakinek az ablakát betörni azért, mert úgy gondolom, hogy nincs igaza, de ha olyan igazságtalanságot látok, ami kiveri nálam a biztosítékot, akkor én is felemelem a szavam.

Laskovity J. Ervin (Autonómia)