J. GARAI BÉLA: Élni, halni Koszovóért

2015 Oct 19

Drašković és Kostić professzor józan érvelése azonban elvész abban a hatalmas hangzavarban, amelyet a patrióta politikusok keltenek mantraként ismételgetett hazafias szólamaikkal.

Kitört a botrány szerb hazafias fronton. Miközben az ország vezetői, ahogyan Tomislav Nikolić fogalmazott: „emberfeletti harcot folytatnak”, hogy megakadályozzák Koszovó UNESCO-tagságát és az uniós csatlakozási tárgyalások 35. fejezetének kibővítését, az akadémia elnöke a küzdelem feladására szólított fel.

A hivatalos Koszovó-politika elleni támadás onnan érkezett, ahonnan senki sem várta: a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) elnöke, dr. Vladimir Kostić részéről. Vagyis abból az intézményből, amely a nemzeti alapelvek legfőbb letéteményesének számít, és ahol a délszláv háború kirobbantásában kulcsszerepet játszó memorandumot is megfogalmazták. Hogy dr. Kostić véleményét mennyire osztják akadémikus társai, és hogy ő maga meddig marad még ennek az intézménynek az élén, az már a napokban eldől.

Mit is mondott dr. Kostić a Belgrádi Rádiónak adott nyilatkozatában?

A lényeget idézzük: valakinek meg kellene már mondani a népnek, hogy Koszovó elveszett, és az lenne a legnagyobb politikai bölcsesség, ha méltósággal kivonulnának Koszovóból, mert az „már sem de facto, sem de iure nincs Szerbia kezében”. Ha a kormány képviselői csak külön engedéllyel léphetnek Koszovó területére, akkor ez „világosan mutatja, hogy immáron sem emberi, sem gazdasági, sem másféle kapacitásunk nincs ahhoz, hogy ott saját akaratunkat érvényesítsük”.

Továbbá: a szerbnél sokkal nagyobb népek is elveszítették kultúrájuk bölcsőjét…. Senki sem kérheti a szerbektől, hogy felejtsék el Koszovót, „no de valakinek szándékában áll háborúzni ezért?”.

A testvéri oroszokkal való szövetkezésről is kifejtette véleményét, ami szerinte „mesterkélt alternatíva” az Európai Unióval szemben, mert kérdés, hogy „kellünk-e egyáltalán Oroszországnak?” Majd a költő szavait idézve így szemléltette az unióba való belépést: Szerbiának „hányással küszködve is el kell jutnia ebbe az édenbe”.

Amint az várható volt, a válasz gyorsabban érkezett az elnöki hivatalból, mint ahogy a rádió hallgatóságának ideje lett volna alaposabban eltöprengeni a SANU elnökének eretnek gondolatain. A közlemény leszögezi, hogy Kostić professzor álláspontja szöges ellentétben áll Szerbia érdekeivel és „az ország polgárai nagy többségének meggyőződésével”. Rámutat arra, hogy „miközben az állam, a szörnyű nyomások ellenére, nehéz harcot vív Koszovó függetlenségének elismerése ellen”, Kostić professzor azt szorgalmazza, hogy Szerbia mondjon le területének egy részéről.

Majd következik a kioktatás: hogyan mondhat le ő vagy bárki más olyasmiről, ami nem az ő tulajdona? És a hazafias pátosz: „Koszovót vérükkel áztatták azok, akik életüket áldozták érte”. Végül pedig a konklúzió egy kérdés formájában: „Megmaradhat-e Kostić professzor egy ilyen nyilatkozat után az akadémia élén?”.

Lehet, hogy más, kevésbé demokratikus országokban is beleszól az államfő a tudományos intézmények vezetőinek kinevezésébe, de ennyire nyíltan követelni az akadémia elnökének leváltását politikai állásfoglalása miatt mégiscsak párját ritkító.

A Kostić-nyilatkozat azért kavart ekkora hullámokat, mert Belgrádban amúgy is izzásig hevült a légkör az uniós csatlakozási tárgyalások 35. fejezete kapcsán, amely a Koszovóval való viszonyt taglalja, és tulajdonképpen alapját képezi a további tárgyalásoknak. Az utólag beiktatott német-brit-horvát függelék ugyanis azt a követelést tartalmazza – a belgrádi vezetés legalábbis ezt így értelmezi –, hogy Szerbia közvetve ismerje el volt déli tartománya függetlenségét, tekintse országhatárnak a köztük húzódó határt, és számolja fel ott működő intézményeit.

Mindez, mint tapasztaltuk, olyan viharos reagálást váltott ki Belgrádban, mintha hadüzenet érkezett volna Brüsszelből. Aleksandar Vučić kormányfő a tőle megszokott patetikával drámai figyelmeztetést intézett az uniós vezetőkhöz és újra előhozakodott a rendkívüli választások ötletével („ha azt követelik, hogy tapossuk sárba nemzeti lobogónkat, akkor én ebben nem veszek részt, akkor jöjjenek az új választások!”), azt üzenve nekik, hogy akkor más politikusokra és azok másfajta tárgyalási platformjára lesz szükség, mert ő a sajátját „nem tudja, és nem is hajlandó megváltoztatni”.

Még nagyobb vehemenciával utasította el az állítólagos ultimátumot Tomislav Nikolić. A legnagyobb példányszámú esti lapnak adott interjújában annak a véleményének adott hangot, hogy Koszovó előbbre való, mint az unióhoz való tartozás. „Ha az uniós tagságnak az az ára, hogy ismerjük el Koszovót, akkor én ellenzem a belépést”, szögezte le határozottan a szerb elnök. Egyben bejelentette egy állásfoglalás kidolgozását, amelyet a kormány terjesztene a parlament elé, s amely mögé felsorakozna az egész államvezetés „az ország szuverenitásának védelmében”. Ez lenne Szerbia válasza a Nyugatnak.

Egy másik megnyilatkozásában pedig nem kevesebbet állított, minthogy Koszovó elismerésének kikényszerítése polgárháborút idézne elő Szerbiában!

Homlokegyenest ellenkezően tekint a 35. fejezettel kapcsolatos problémákra Vuk Drašković, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) vezetője, volt külügyminiszter. A Danasban megjelent cikkében az egykori ellenzéki vezér olyan igazságokat mondott ki (a Kostić-nyilatkozatot megelőzően), amilyeneket ritkán hallunk szerb politikustól.

„Szerbia politikailag és gazdaságilag is szörnyű árat fizetne, ha ’koszovói falat’ emelne az Európai Unióval és a Nyugattal szemben. Az így keletkező káoszban és reménytelenségben, az államot és a nemzetet sújtó balsorsot a koszovói szerbek is megszenvednék”, figyelmeztet Drašković, és élesen bírálja a szerb egyházfőt azért a kijelentéséért, hogy „Szerbia Koszovó nélkül test fej nélkül”. Ez azt jelentené, hogy Szerbia már tizenöt éve halott állam?, kérdi. „Igaz, hogy Szerbia nagy bajban van, de Koszovó nélkül is él és élni akar”, hangoztatja az SPO-vezető.

„Szerbiának meg kell szabadulnia a holt mítoszoktól”, mondja ki kereken Drašković, és emlékeztet arra, hogy a koszovói háborút lezáró kumanovói egyezménnyel és a Biztonsági Tanács 1244. számú határozatával elvesztették a déli tartományt. A koszovóiak 2008-ban kikiáltották függetlenségüket, amit a Hágai Nemzetközi Bíróság nem talált a nemzetközi joggal ellentétesnek. A politikus élesen bírálja Oroszországot, amiért saját stratégiai érdekei miatt ellenzi a koszovói realitás elismerését, és Belgrádot egy veszett ügy védelmezésére biztatja.

Drašković és Kostić professzor józan érvelése azonban elvész abban a hatalmas hangzavarban, amelyet a patrióta politikusok keltenek mantraként ismételgetett hazafias szólamaikkal. Elég volt végignézni a tudósítást a Szerb Haladó Párt fennállása hetedik évfordulójára rendezett hétvégi ünnepségről, hogy képet kapjunk a szerb vezetésben uralkodó politikai légkörről. Mindent elárul az a mozzanat, ahogyan a részvevők percekig tartó tapsviharral üdvözölték az orosz nagykövetet, vagy Emir Kusturicának, a „világhírű szerb filmrendezőnek” (ahogyan a belgrádi sajtó titulálja a szarajevói bosnyák gyökerű alkotót) zavaros történelmi reminiszcenciáit a szerbek szenvedéséről és az új imperializmusról.

Lehangoló élmény volt látni annak az „élcsapatnak” a küldötteit, amely minden valószínűség szerint a következő választásokat is megnyeri, és tovább harcol „Koszovónkért”. A reálisan gondolkodók agyonhallgatott véleménye ellenére is.

(Vajdaság Ma)