Hol harc és ellenállás, ott élet és remény

2017 Oct 27

Nedim Sejdinović: A sajtószabadság nem probléma, mivel sajtószabadság nincs

„Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését” – ez volt az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom napján közzétett Mit kíván a magyar nemzet néven elhíresült követelés első pontja. A követelés talán most még aktuálisabb, mint korábban volt. A kisebbségi sajtó szerbiai helyzetéről Nedim Sejdinović, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (VÚFE) elnöke nyilatkozott:

„Törvényszerű, hogy a kisebbségi sajtó ugyanazokkal a problémákkal szembesül, mint a többségi. A hatalmon levők a legtöbb esetben meghatározzák a tájékoztatási eszközök szerkesztéspolitikáját, függetlenül az alapítótól. A »megfelelő« nemzeti tanácsok gyakorlatilag carte blanche (aláírt üres papír) alapján felhatalmazást kaptak, hogy kényük-kedvük szerint szerkesszék a média- és a társadalmi színteret” – mondta Sejdinović. Szerinte egyik oldalról nézve a kisebbségi médiumok nehezebb helyzetben vannak a többségi tájékoztatási eszközökhöz viszonyítva, mivel az emberek elvándorlása miatt egyre kisebb a potenciális közönségük.

„Másik oldalról viszont egy kicsit jobb a pozíciójuk, mivel nincsenek közvetlen kitéve azoknak a fatális műveleteknek, amelyeket a Vučić által fémjelezett hatalom elkövet a szabad sajtó ellen” – nyilatkozta az VÚFE elnöke. Elmondta, nincsenek pontos adatok arról, hogy hány médium tájékoztat teljes egészében vagy részben kisebbségi nyelven is, de egyes becslések szerint Szerbiában mintegy kétszáz körül lehet a számuk.

„A mai napig nem tudjuk a privatizáció hatásait, főleg azért nem, mert még be sem fejeződött, s azok a törvénnyel szabályozott mechanizmusok, amelyeknek az lenne a feladatuk, hogy mérjék a magánosított, több nyelven sugárzó elektronikus médiumokban a kisebbségi program folytonosságát, egyszerűen nem működnek. Az állam kihátrálását a médiumokból sokkal előbb meg kellett volna valósítani. Nem lett volna szabad megvárni, hogy a médiumok privatizációja akkor történjen meg, amikor ebben az országban az utóbbi idők legrosszabb politikai csőcseléke uralkodik, amely karikatúrát csinál mindenből, amihez hozzáér.”

Az adatokra visszatérve, Sejdinović kitért arra is, hogy jelenleg 23, kisebbségi nyelvű lap jelenik meg, amelyeknek az alapítói a nemzeti tanácsok, s amelyeket a vajdasági adófizetők pénzéből támogatnak, valamint arra is, hogy a Vajdasági Rádió és Televízió kisebbségi szerkesztőségei évente 6600 órányi műsort készítenek, ennek valamivel a kevesebb mint a fele információs tartalom.

„Még véletlenül sem szabad a kisebbségi médiumok pénzügyi fenntarthatóságának a jelentőségét lebecsülni, de még ennél is fontosabb, hogy ezek a tájékoztatási eszközök a szakmai szabályok szerint működnek-e, nincsenek-e a politikai elit befolyása alatt, vagy egy pártközlönnyé silányultak-e, illetve hogy a polgárok vagy a politikai elit érdekeit szolgálják-e.”

Az VÚFE elnöke úgy gondolja, hogy nehéz a nemzeti tanácsok által alapított valamennyi médiumot egy kalap alá venni, mivel más-más a gyakorlat, de azt el kell ismerni, hogy azok dominálnak, amelyek a Vučić ellenőrzése alá tartozó, többségi tájékoztatási eszközökre hasonlítanak, azzal, hogy Vučić szerepét egy kisebbségi politikus vette át.

„Ilyen értelemben, a Magyar Nemzeti Tanács ellenőrzése alá tartozó sajtó a legrosszabb. Függetlenül attól, hogy a Magyar Nemzeti Tanács/VMSZ tagjai folyamatosan jajgattak a médiaprivatizáció miatt, most a hozzájuk közel álló újságírók és elemzők azt fogják mondani, hogy Szerbiában a kisebbségi tájékoztatásra vonatkozó törvényes rendelkezések a legjobbak a régióban. Ez minden bizonnyal azért van, mert az állam megengedte a kisebbségi elitnek, hogy a saját »médiapiacán« úgy viselkedjen, mint a diktátorok. A nemzeti tanácsok – élükön a Magyar Nemzeti Tanáccsal – fő aktivitásai a sajtószabadsággal és a tájékoztatási többszólamúsággal ellentétesek. Számukra kulcsfontosságú cél, hogy teljes és szigorú ellenőrzést valósítsanak meg a saját nyelvű médiatérben, s hogy még véletlenül se kerüljön be egy kritikus hang. Az a szomorú, hogy ezekben a törekvésekben nemcsak a szerb állam, vagyis a koalíciós partnerük, a Szerb Haladó Párt nyújt nekik támogatást, hanem egyes nemzetközi szervezetek is. Így például Szerbia a tárgyalási folyamat során, az Európai Unióval egyeztetett akciótervek szerint, vállalta a kisebbségi tájékoztatási eszközök támogatását és életben tartását, de egy szó sem esik a sajtószabadságról és a média többszólamúságáról.”

Sejdinović kitért a magyar kisebbségi közösség esetére, ahol nagyon sok problémát lát az újságírók elleni politikai támadások miatt, de kiemelte, hogy egy igen erős ellenállás is kialakult azoknak a részéről, akik a saját egzisztenciájukat is feláldozták csak azért, hogy a szakma szabályai szerint, ne pedig pártszolgaként végezhessék a munkájukat.


 

Az ellenállás példája: a Szabad Magyar Szó

Arra a kérdésre, hogy mit szól a Szabad Magyar Szó megjelenéséhez, Sejdinović azt mondta, hogy ez egy lázadás a magyar nyelvű újságíró-társadalomban, s egyben egy jó példa a politikai nyomással szembeni ellenállására, valamint egy üzenet is, hogy nincs minden veszve.

„A Szabad Magyar Szóra a kollégáknak büszkének kell lenniük. Ez a jelenség azt bizonyítja, hogy ebben az országban van remény, de együtt kell harcolnunk, és nem adhatjuk fel. A Magyar Szó korábbi munkatársai igen nagy nyomásnak voltak kitéve, a VÚFE mindig támogatta őket, és a lehetőségeihez mérten segített. Eljött az idő, hogy már nagyobb mértékben, legalább az alternatív csatornákon keresztül népszerűsítsük az interkulturális tartalmakat, s hogy olyan partnereket keressünk, akik megértik, hogy a sajtószabadság problémája Szerbiában nem nyelvfüggő, hanem általános.”


 

„Ott, ahol van harc és ellenállás, ott élet és remény is van. Ott viszont, ahol béke és hallgatás uralkodik, ahol teljes az összhang az állam, a nemzeti tanácsok, a média és az újságírók között, ott már nincs semmilyen alternatíva. Lehet, hogy Észak-Koreában egy újságíró egészen jól él az átlaghoz képest, de ezzel egy probléma van: nincs ott se média, se újságírás, csak ezeknek a karikatúrái. Az egyik humoros szólás szerint »a pénz nem gond, mivel pénz nincs«, na kérem, ott, ahol a hatalom és a média mindenben egyetért, ott a sajtószabadság nem probléma, mert sajtószabadság nincs” – nyilatkozta a Családi Kör hetilapnak Nedim Sejdinović, a Vajdasági Független Újságírók Egyesületének elnöke.

Csábi Viktória (Családi Kör)